A sötétséggel veszélyes sokat foglalkozni!


Miért támogatja Bergoglio olyan makacsul a homo-agendát?
(forrás: www.katholisches.info – 2024. augusztus 13.)

A nemzetközileg elismert holland katolikus pszichológus, Ph. D. Gerard van den Aardweg doktori munkáját az amsterdami egyetemen írta, ahol a homoszexualitás és a homoszexuális pedofília mint szexuális neurózis volt a kutatási területe. A homoszexualitásról írt szakkönyveit több nyelvre is lefordították.
     Ebben az ismeretekben gazdag és részletesen alátámasztott cikkében annak járt utána, hogy Bergoglio vajon miért támogatja minden más ügynél jobban a homo-agendát? Van den Aardweg lenti írása eredetileg a LifeSite weboldalon jelent meg.



Mi indítja Bergogliot arra, hogy a katolikus Egyházat a homoszexuális kapcsolatok elfogadására kényszerítse?
Írta: Gerard van den Aardweg

Ez a kérdés sok zavarodott és elképedt katolikus és nem-katolikus embert egyaránt foglalkoztat. Nyíltan kell erről a problémáról beszélni, mert az embereknek joguk van arra, hogy tudják, ki a vezetőjük és mit várhatnak el ettől a vezetőtől. A válasz az elkövetkezendő pápaválasztás szempontjából is fontos, hiszen Bergoglio utódának kiválasztására is befolyással van.

A fenti kérdésre a legvalószínűbb válasz, és a homoszexualitást illetően Bergoglio politikájának és egész magatartásának fő motívuma két mondatban foglalható össze:
     – 1) jelentős személyes érdeke fűződik ehhez, vagyis, hogy ő maga is érintett az azonosneműek közötti kapcsolatok egyik vagy másik formájában;
     – 2) korlátlanul azonosul a homo-mozgalom ideológiájával, és ezért feladatául tűzte ki, hogy a homoszexuális kapcsolatok „normalizálását és igazolását” a katolikus Egyházban bevezesse.

Az 1. pont egy pszichológiai diagnózis és nem vád. A homoszexuális tendenciák mentális és érzelmi zavarok, személyiségzavarok, komoly hendikepek (de nem testi betegségek!).
     A 2. pont, a homoszexuális kapcsolatok normalizálása és igazolása, mint a homo-ideológia egyik céljának elérése, más jellegű; ez már az erkölcsöt érinti, és ezért nagyon nagy problémát jelent. Wojtyla annak idején az EU-nak a homoszexuális kapcsolatok legalizálásával kapcsolatban az egyházra gyakorolt nyomására így válaszolt: Ez Isten törvényének súlyos formában való megsértése, a gonosz alattomos, új ideológiájának működése.

Bergoglio magatartásának számos, jól dokumentált megfigyelése azt kívánja, hogy a fenti kérdésre adható választ három kategóriába osszuk fel. Elsőnek annak a buzgalomnak a rendkívül eltúlzott voltával kell foglalkozni, mellyel Bergoglio a homoszexuális kapcsolatokat támogatja. Szexuálisan büntetendő homoszexuálisokat védelmez, a föld népességének pusztán csekély részét kitevő kisebbség kétséges kívánalmait "pontifikátusának" központi feladatává emeli, miközben a fenyegetett családok, és a férfi és nő közötti házasságok valódi szükségleteit durván elhanyagolja, sőt sérti. (A legmegbízhatóbb adatok szerint a világ felnőtt lakosságának mindössze 2 százaléka homoszexuális. Az ennél magasabb adatok nem megbízhatóak.)
     Másodszor itt vannak azok a megfigyelések, melyek a homoszexuálisok érdekében folytatott politikájának a módjáról készültek. A megfigyelések harmadik része személyiségének kirívó vonásait érintik.

Az elképzelhetetlen, hogy egy normális heteroszexuális férfi mind ezen aspektusokban ennyire tökéletesen azonosulni tudjon a „homokosok” ügyével. Még ha egy opportunista heteroszexuális politikus hajlandó is támogatni őket, miközben elfojtja egészséges józan eszét és erkölcsi érzékét, nem viselkedik úgy, mint az olyan, akit ez az ügy személyesen érint.
     Ez a cikk ezeket a pontokat igyekszik megvilágítani.

A fogalmak tisztázása

A „homoszexuális” és „homoszexualitás” kifejezésekkel olyan férfiakat és nőket illetünk, akik a késő ifjúkor után többé vagy kevésbé krónikusan a saját nemhez tartozó személyekhez vonzódnak, és akiknek a heteroszexuális érzéseik nagyon kezdetlegesek vagy gyengék és éretlenek. Mindazonáltal e szavakat soha nem szabad abban az értelemben használni, mintha ezek az emberek szexuálisan „másfajta” emberek lennének. Semmiféle adat, támpont nem létezik arra nézve, hogy a homoszexuálisok született biológiai vagy pszichés természete a normálistól eltérő lenne. Évszázados kutatások ellenére, melyekkel biológiai okokat vagy legalább bizonyos veleszületett hajlamot akartak bebizonyítani, és amelyek legnagyobb részét bevallott és militáns homoszexuálisok szorgalmaztak és hajtottak végre, semmi ilyesmire nem bukkantak.
     Ezért bizonyított tény, hogy a homo-ideológia központi és nagyon hatásos szlogenje, miszerint ezek az emberek „így születnek”, mindenfajta tudományos alapot nélkülöz. (Ebben a történetben az az érdekes, hogy az érintettek mindig újabb és újabb teóriákat állítanak fel és hoznak nyilvánosságra, mintha ezek már csaknem mind bizonyítottak lennének, miközben a folyton megismételt vizsgálatokkal kimutatott cáfolatokat titokban tartják. Ily módon tartják fent egy homoszexuális veleszületett „természet” meglétének illúzióját.)

A pszichológiai kutatásokból alapos bizonyítékaink vannak arra nézve, hogy a krónikus homoszexuális hajlamok a szexuális neurózis kifejeződései, és hogy a gyermek/ifjúkorban több faktor van, ami gyakran predesztinál e neurózisok kifejlődésére: nevezetesen a szülő-gyerek-kapcsolatok bizonyos mintái, a gyengén fejlett férfiasság (nőiesség), valamint az érintett személy szociális környezetében meglévő homoszexuális közösséghez való hibás alkalmazkodás.
     (A neurózis kifejezést ehelyütt hagyományos értelmében használom. A neurotikus viselkedésmódok, gondolatok és érzések aránytalanok, illetlenek, erőltetettek, kiegyensúlyozatlanok és éretlenek.)
     A homoszexuális irányultságú emberek számos alacsonyrendűségi nemi érzéstől szenvednek. Férfiasságukban (nőiességükben) alacsonyabb rendűnek érzik magukat, miközben férfi (női) barátságok és szexuális vonzalmak után vágyakoznak. Megrekednek tinédzserkoruk érzéseiben, szokásaiban, nézeteiben és kapcsolataiban, elsősorban azokban, melyek az azonos nemű és korú társaik és gyakran az azonos nemű szülő világához való nem-tartozás miatt érzett és megtapasztalt traumás tapasztalataikkal voltak összekapcsolva.

Szorítkozzunk most a férfi nemre: a homoszexuálisan orientált fiatalemberekben kifejlődik egyfajta csodálat és tisztelet az iránt, amit ők más fiataloknál és fiatal férfiaknál fiatalosnak vagy férfiasnak ítélnek meg, reakcióként arra, amit magukból hiányolnak. Ez a vágy, ami kisebbrendűségi komplexusukból fakad, neurotikus, azaz kényszeres, függőséget előidéző. A pubertás románcok és szerelmek nemsokára a szex iránti puszta vággyá válnak.
     Egy homoszexuális – igazi, azaz szellemi, lelki – barátság utáni vágy nem más, mint egy lehetetlen illúzió kergetése. Ez a sérült és vágyakozó „tinédzser” állapotban való megmerevedés éretlen vágyaival és egoizmusával meggátolja a normális pszicho-szexuális fejlődést, és a mások iránti igaz szeretetre való képességet. A homoszexuális „szeretet”-vágy a pubertás önszeretet kifejeződése, ami magában foglalja az önáltatást, az önsajnálatot, az állandó siránkozást és áldozat-érzést, a haragot és elégedetlenséget, ami általánosan jellemzi a kisebbrendűségi komplexusban szenvedőket.

A szülőkkel való kapcsolatok és az azonos korúaktól való elkülönülés

A helytelen anya-fiú és apa-fiú kapcsolat fejletlen vagy elnyomott férfiassághoz vezet, mely csak erősíti az érintett fiatal izolációját. Ilyen kapcsolatokra példa egy a férfiasságot erősen lebecsülő anya, vagy egy apa, akinek túl kevés férfias kisugárzása és befolyása van. A túl erős anya-fiú kapcsolat ugyanilyen rossz hatással lehet a fiú fejlődésére, különösen akkor, ha hiányzik a helyes apa-fiú kapcsolat, ami a fiúnak a férfiak világához való tartozás érzését és elismerését adja meg.
     Gyakran jellembeli gyengeség vagy emocionális problémák hajtják az anyát arra, hogy fiát magához láncolja. Sok homoszexuális férfinál található meg az anyához fűződő betegesen szoros kapcsolat. Ezek a férfiak egész életükben az anya figyelmének középpontjában állnak, akiket anyjuk különös lényként kezel, ami bennük a „különbnek levés” érzetét kelti fel, aminek velejárója egyfelől az arrogancia, a zsarnoki viselkedés, a nárcizmus, a túlzott pontosság, másfelől az anyától való függőség és férfiatlanság. Mivel nem lesznek úgy nevelve, hogy férfiasságuk kifejlődhessen, magukhoz is túl elnézőekké válnak.
     De nem csak a szülő-gyerek kapcsolat tudja aláásni a fiatal fiú férfivá érését, hanem a testvérekhez fűződő viszony, egy erős fivérrel való összehasonlítás, mások csúfolódása, szociális elkülönülés, és a férfiasságot érintő testi hibák. (Mindazonáltal az elnőiesedés nem vezethető vissza testi okra; az a nagyfokú fejletlen vagy elnyomott férfiasság következménye.)
     Az átlag pre-homoszexuális fiatalember hiányzó férfiasságának fő ismertetőjele a fiús harci szellem és testi bátorság hiánya.

Önnormalizálódás, önigazolás és Bergoglio

Egy homoszexuális számára az azonos neművel való kapcsolat iránti sóvárgás olyan erős, hogy ennek elérése válik „élete értelmévé”. Ezért ahelyett, hogy lemondana róla, a függővé vált egyén minden mást hajlandó elhagyni miatta. Ez annál inkább megtörténik, ha az ilyen személy már megtapasztalta a testi kapcsolatot, és magáról azt vallja, hogy „ez az ő természete”. Nem, ez rabszolgaság, erősebb, mint az értelem és a meggyengült akaraterő. És biztos, hogy démoni elemet is tartalmaz.
     (Az abnormális szexualitás és szexuális rabszolgaság pszichológiája nem teljes, ha nem vesszük figyelembe a démonok működését a pszichére. Ágoston, a nagy analitikus pszichológus mondta, amit minden nagy keresztény vezető előtte és utána is tudott: „A démonok, a tisztátalan lelkek … mindig minden lehetőséget kihasználnak, hogy az emberek gondolkodásába belopódzhassanak és félrevezessék őket.” – A démon szexuális szokásokra csábít, a szabad akarat rendszerint megadja magát neki, így az függőségek láncolatát tudja összekovácsolni, és ezekkel erősen tartani tudja őket. Az áldozat valamikor azt is észreveszi, hogy az igazság nem-keresése, és a szexuális szokások összes csábításába való beleegyezése elviselhetetlenül szörnyű „mocsokba” húzza le. Az „ördögi szex” kifejezést gyakran szó szerint kell venni, nem csak szimbolikusan értelmezni.
     Ebből a kilátástalan helyzetből a szabadulás egyetlen útja az Istennek való osztatlan önátadás, mert Isten csak arra a pillanatra vár, amelyben meggyógyíthatja a lelket. Az igazság keresése, mely az érintett személy „jobbik énjének” tette, a rabszolgává lett embert előbb vagy utóbb eljuttathatja ehhez a pillanathoz, ahogy ezt Ágoston saját történetében dokumentálta.)

Miközben a homo-ideológia minden ellenkező bizonyíték ellenére csökönyösen állítja, hogy a homoszexualitás velük született, addig a „homo-fóbiát” természetellenesnek bélyegzi meg, és azt állítja, hogy a homoszexuális hajlammal és viselkedésmóddal szembeni kellemetlen érzések a diszkrimináló kulturális és erkölcsi előítéletekből származnak. Valójában azonban ez a kellemetlen érzés az, ami az emberrel született józan észből és erkölcsi érzékből ered.
     Aki a homoszexuális érzéseket normálisnak és az azonos neműek kapcsolatát erkölcsileg elfogadottnak fogadja el, az lassan egy hamis én-t vesz magára. Hazudik magának és erkölcsi érzékét és lelkiismeretét, ami a mélyben még különbséget tud tenni tisztaság és tisztátalanság között, elnyomja. Ez az elnyomás azt a szükségletet hozza magával, hogy a heteroszexualitás normális voltát, a férfi és nő közti házasságot relativizálja, vagy akár még tagadja is: Ebből ered aztán az a vágya, hogy igyekezzen az egész világot rávenni a természetellenes szexualitás elfogadására.

Bergoglio a kezdetektől fogva ezt az ideológiát képviseli Rómában, mégpedig akkora buzgósággal, ahogyan ezt egyetlen más homokos támogató sem teszi. Már a 2014-es család-szinódus részbeszámolója egészen a homokos propaganda stílusában íródott meg: „A homoszexuálisok a keresztény közösségek számára adottságokat és minőségeket nyújtanak … Vajon közösségeink abban a helyzetben vannak-e, hogy a homoszexuálisok szexuális irányítottságát elfogadják és értékeljék? … Komolyan meg kell fontolni, hogy miként lehet a homoszexuálisok emocionális fejlődésére és a szexuális aspektus bevonása mellett az Evangéliumban való megérlelődésükre javaslatokat találnunk.” !!!!
     És tovább a homoszexuális partnerségekről: „Anélkül, hogy az ezzel összefüggő erkölcsi problémák meglétét tagadnánk, meg kell állapítani, hogy vannak esetek, melyekben a kölcsönös támogatás egészen az önfeláldozásig értékes támaszt jelent ezen személyek életében.” – E szövegben nem keresztényekről van szó, akik megtartoztató életet akarnak élni, hanem a gyakorló homoszexuálisok önnormalizálódásáról, azaz saját maguk és mások meggyőzése arról, hogy életmódjuk normális, abban semmi kivetni való, bűnös dolog nincs.
     Az irat gondosan ügyel arra, hogy ezt az alapvető különbséget soha ne jelezze, hogy azt a hiedelmet keltse és táplálja, hogy a homoszexuális kapcsolatok képesek kölcsönös önfeláldozó szeretetből élni, és a hiba abban a botrányban, hogy ők az egyházban nem szívesen látott személyek, a hívek könyörtelenségében keresendő.
     A beszámoló stílusa tipikusan homokos, hiszen alattomos és rosszindulatú, a homo-kapcsolatokat megtévesztően írja le, és a vélt igazságtalanság áldozatai, azaz a homoszexuális kapcsolatokban élők számára együttérzést követel.

Köztudott, hogy Bergoglio az, aki ezt a homokos ideológiát képviselő prédikációt leíratta és képviseli, mégpedig hibátlanul. Szónoklata ezen felül utal a keresztény erkölcs védelmezőire is, akiket az általa megszokott módon „konoksággal, merevséggel” vádol és ítél el.

Bergoglio tanácsa a homoszexuálisnak neveltek számára

Bergoglio egy fiatal embernek ezt írta: „Az hogy homokos vagy, nem fontos. Isten ilyenné tett téged, és ő azt akarja, hogy ilyen legyél, nekem mindegy (mi vagy) … Boldognak kell lenned azzal, ami vagy..” [Bergoglio e hírhedt levele megtalálható az interneten.]
     Ez a lehető legerkölcstelenebb tanács, amit egy tekintélyes, magas erkölcsi pozícióban levő idős férfi egy elbizonytalanodott fiatalnak adhat. Ráadásul a levél tele van tudományosnak álcázott badarságokkal. „Isten akarja, hogy buzi legyél”, nem más, mint istenkáromló sületlenség mind a keresztények, mind a nem-keresztények számára. Bergoglionak ez a tanácsa több odaadást árul el a homo-ideológia homokos életmóddal kapcsolatos hazugságaihoz, mint a keresztény Istenben való hithez. Bergoglio vallását a saját érzéseihez igazítja, mint sok más keresztény homoszexuális.
     Aki Bergoglionak e szavait hallja, az meg tudja érteni, mit értett akkor, amikor azt mondta, hogy döntéseinél „ösztöneire és a Szentlélekre” hallgat inkább, és nem a Szentírásra, a tradícióra és a tanítóhivatalra. (Tosatti publicista megjegyzése ehhez 2022-ből: „Azt hiszi, hogy a Szentlelket meg tudja különböztetni az ösztönétől: Ez annak az embernek (és az átlagos szektavezérnek) a beképzelt gondolkodása, aki emocionális impulzusait követi.”)
     „Meg kell elégedned azzal, ami vagy”; ez az intés a homoszexuális életmód sajnálatos realitásával szembeni vakságból származik, és nem egy fiatalember testi és lelki javáért érzett felelősségből. „Ne hagyd magadat becsapni, állj ellen a vágyaidnak, segíteni fogok neked”, ilyen és ehhez hasonló atyai tanács helyett Bergoglio szavai ezt jelentik: „Menj tovább a lefelé vezető utadon, tedd tönkre az életedet…”
     (Terjedelmes, alapos kutatások bizonyítják, hogy milyen egy homokos élete a valóságban: Önmegalázás, személytelenné váló szex és extrém promiszkuitás, magány, szellemi és emocionális zavarok, depressziók, fóbiák, pszichoszomatikus problémák, öngyilkosság, szexuális úton terjedő betegségek, alkoholizmus és kábítószer-függőség, erőszak a kapcsolatokban, csábításra és zaklatásra való hajlam, bizonyos rákfajták iránti magasabb rizikó, rövid várható élettartam.)
     Az ú. n. „homo-házasságokról és katolikus kapcsolatokról a kölcsönös támogatástól egészen az önfeláldozásig”, amiket Bergoglio mint méltó ideált oly nagyra tart, a szakértő bennfentes ezt vallja: „A keresztény homokos-mozgalom egy ugyanannyira kockázatos, mint tisztességtelen stratégián alapszik. Sikere az igazság elhallgatásától függ.”Erkölcsi érzék

Az embernek vele született, a homoszexualitást elítélő erkölcsi érzékének tagadása a homo-ideológia valóságtagadásának része, amit Bergoglio is a magáévá tett. Ilyen megvető kijelentéseket tesz: A homoszexuális kapcsolatok megáldásának ellenzői „egy kicsiny ideológiai csoport tagjai”, Afrika egyházai „különleges esetet” jelentenek, mert „számukra a homoszexualitás kulturálisan nézve valami csúnya dolog, amit nem tolerálnak”. Valójában a Bergoglio által említett kicsiny csoportok teszik ki az emberiség túlnyomó többségét, úgy a múltban, mint a jelenben. Az „ideológiai” kifejezés használatával pedig Bergoglio a saját gondolatmenetét az egész emberiségre vetíti ki. Ez annak az embernek a viselkedése, aki nem ismeri el és szemben áll a természetes erkölcsi törvénnyel.
     Bergoglio szerint az afrikai emberek homofób előítéleteik miatt nem láthatják meg a „homoszexualitás szépségét”. (Ezzel a kijelentésével a homoszexuális vonzalomnak magasabb értéket tulajdonít, mint a közönséges heteroszexualitásnak. A homoszexualitás – úgy tűnik – az „elit” szerelme.)

A homo-ideológia megvalósítása

Bergoglio módszerei a homoszexualitás elismerésének megvalósítására ugyanazok, mint a szekuláris világáé: Homokos, de legalábbis homokos-barát személyek kinevezése minden kulcspozícióba, a városok, államok, nemzetközi szervezetek, politikai pártok, egyetemek, média stb. igazgatásába. A kellemetlen kutatási eredmények közzétételének meghiúsítása. Folyamatos megtévesztés és hazug nevelés. Megfélemlítés és a hatalommal való visszaélés. És végezetül a homo-ideológiának államvallássá való emelése a másképp gondolkodók megbüntetésével.
     Bergoglio egyre több és közismerten homokos vagy homokos-barát férfit nevez ki vezető pozícióba, nem tűr el semmiféle kritikát és a másképp gondolkodókat eltávolítja hivatalukból. A homoszexuálisokkal és néhány egyéb kívülálló csoporttal szembeni részvét Bergoglio listáján a legelső helyen áll, miközben minden más morális problémával – mint például az abortusz, a válások, a szülők nélkül felnövő gyermekek egyre növekvő száma stb. stb. stb. – szinte semmit sem foglalkozik, még csak meg sem említi őket. Nem véletlen egybeesésé, hogy homo-mozgalom házasság- és családellenes, és támogatja az abortuszt. Személyiség-jellemzők

A többség egyetért abban, hogy Bergoglio viselkedését elsősorban hataloméhsége és zsarnoki szokásai határozzák meg.[!?] Ez túlzott önzést, vagyis önszeretetet és kevélységet takar, mely tulajdonságok csökkentik a képességét arra, hogy másokat, beleértve Istent szeretni és szolgálni tudja. Hiányzik belőle a mások iránti érdeklődés és érzelem. Az emberek és a világgal szemben a magát különbnek tartó tinédzser tipikus lázadó megközelíthetetlenségét mutatja.

Bergoglio egész pályája során – miként ezt megválasztása után egy régi ismerőse nyílt levélben rengeteg példán keresztül ecsetelte – mindig mindent másképp csinál, mint mások, amivel az a célja, hogy a figyelmet mindig magára terelje.
     Érzéketlenségét mutatja az a mód is, ahogy a jószándékú látogatókkal bánik, például, amikor hajadon asszonyokat „vénlányoknak”, egy bátor anyát, aki nehéz császármetszéssel hozta világra több gyermekét, „nyúlnak”, az abortusz ellen harcolókat „fanatikusnak és megszállottnak” nevezte – és mindezt a legkisebb szégyen és kimagyarázkodás nélkül.

A hazudozás és kétszínűség már krónikussá vált nála. Jellemző rá, hogy hazájában elárult két papot, hogy ezzel a katonai rezsimnél jó pontot szerezzen magának, miközben egy orvost, aki egy asszonyt és magzatát megmentette az abortusztól, cserbenhagyott; hogy egy pornográf papot megvédett, és azt a papot, aki őt erre figyelmeztette, megbüntette.
     A hazudozás és megbízhatatlanság jellemző a homoszexuálisokra, akik saját magukat is állandóan becsapják. A homokos „szeretet” és a homokos világ tele van hazugsággal és becsapással, mert nem a szeretetből él, hanem az önszeretet iránti függőségből, és a hazugság ennek manifesztációja.
     Bergoglio hatalomvágya arra mutat, hogy mértéktelen önszeretete már azelőtt kialakult benne, hogy vallását nyíltan el kezdte kiforgatni. Valamint arra is, hogy őszintétlensége és hazudozása a férfi bátorság hiánya; hiszen egy igazi férfi nem kerüli ki a közvetlen konfliktusokat.

Minden itt felsorolt tényt összevetve, ki lehet jelenteni, hogy Bergoglio személyiségképe a magát normalizálni akaró „homokos” politikai aktivistával és a magát igazolni akaró homokos papéval egyezik meg.
     (Néhány dél-amerikai, holland és német, és e téren több tapasztalattal rendelkező pap a közismerten homokos püspökökről és papokról ezt a leírást adta: „Egyházi karrieristák, nagyon befolyásosak, hálózatban összefonódók, embereket a maguk javára kihasználók. Hízelegnek az elöljáróknak és a hatalmasoknak. Farizeusok, szakadásokat idéznek elő, felületes kapcsolatot tartanak a kollégákkal, vagy agresszívek velük szemben. Nem veszik figyelembe a valóságot. Hangulatuk folyton változó, megjátsszák az áldozatot, fösvények, a leggazdagabb plébániákat szerzik meg.”



A szerkesztő megjegyzése:
Az ú. n. konzervatív weboldalakon egyre csak növekszik a Bergoglio viselkedését megfejteni akaró tanulmányok száma. Tegnap jelent meg egy többrészes vita második része, melynek szerzője, egy bizonyos Vigilius, többek között ezt írta róla: „Egyébként egyetértünk abban, hogy Jorge Bergoglio egy közönséges és gonosz kreatúra, aki a hívek számára egy soha nem volt, intellektuálisan, erkölcsileg, szellemileg és esztétikailag elviselhetetlen kihívást jelent.”

A fenti cikk szerzője, Gerard van den Aardweg is hasonlóan gondolja, és e „látlelet” okát: így magyarázza: „A többség egyetért abban, hogy Bergoglio viselkedését elsősorban hataloméhsége és zsarnoki szokásai határozzák meg. Majd ezen okokhoz mostani írásával hozzátesz még egyet: nevezetesen, hogy Bergoglio azért támogatja a homo-ideológiát és a homoszexuálisokat, mert (ilyen vagy olyan formában) ő maga is az. Dr. Gerard van den Aardweg szakember e téren, következésképpen jobban ért ehhez, mint egy laikus. Mégis…
     Nem én vagyok az egyedüli, aki – látva és ismerve elég homoszexuális egyént – soha nem gondolta úgy, hogy Bergoglio közéjük tartozik. Mégpedig két okból:
     1. Bergoglio viselkedése nagyon sok vonatkozásban gyökeresen eltér a tipikus homokos viselkedéstől (így két közismerten homokos elődéjének viselkedésétől is). Bergoglio nem érzékeny, nem fakad könnyekre, ha rossz hírt hall, vagy ha úgy érzi, hogy bántják. Nem jajveszékel, nem féltékenykedik. De ami a legfőbb: Bergoglio abszolút magabiztos, megingás nélkül halad a saját maga és mások által neki kiszabott úton, semmitől és senkitől nem hagyja magát befolyásolni.
     2. Viselkedésének ez az utolsó jellemzője mutat rá a második okra: Bergoglio nagyon is megfontoltan, nagyon is következetesen egy célt követ, ami nem más, mint az Egyház szétzúzása, a pápaság megszüntetése, a katolicizmus kiirtása – mégpedig mindörökre. Pontosan azt a tervet, amit a szabadkőművesek legalább 150 évvel ezelőtt pontról pontra kidolgoztak. [lásd a honlap számos e tervvel foglalkozó cikkét.]

Bergoglio nem nemileg aberrált, hanem lelkileg, erkölcsileg. Ő nem egy megtévedt ember, hanem egy két lábon járó ördög, olyan, mint a Jelenések könyvének vadállata, aki hatalmat kapott a sárkánytól, azaz a Sátántól, hogy megtévessze és megrontsa a Föld minden lakóját. Bergoglio – szerintem – nem homokos, valószínűleg soha nem volt az. Talán éppen azért, hogy ne váljon soha gyengévé, és soha ne őt zsarolják, hanem ő zsarolhasson másokat.
     A homoszexuálisokat csak kihasználja, hogy a világot, benne elsősorban a világ előtt egyháznak tartott intézményt a lehető legmélyebbre züllessze. Olyan mélyre, amilyen mélyre csak lehet. Ez a rombolás az ő igazi célja, ez az ő életének nagy feladata. Mindent bemocskolni, meggyalázni. És erre a természetelleni bűn, az égbekiáltó bűnök egyike, a homoszexualitás pártolása a legmegfelelőbb módszer. És egyúttal a legkönnyebben is végrehajtható, hiszen az előmunkák – a katolikus koron kívül – már többezer éve tartanak. Ráadásul a homokosok Vatikánba való csődítésével Bergoglio a halála utáni időkre is biztosítani tudja a borzalmas jövőt.

Szerintem tévedés az is, hogy Bergoglio csak a homokosokkal foglalkozik. Tervei végrehajtásához van neki ehhez hasonlóan fontos más „játéka” is. Mint a legjobb szimatú vadászkutya úgy deríti fel és teszi tönkre a világ legeldugottabb helyén megbúvó, bármennyire is meggyöngült, de azért még katolikus lelkiséget őrző kolostorokat. Számos feloszlatott apácazárda, főleg a klarissza nővéreké, tanúskodik Bergoglio rombolásáról. Bulldózerrel tarolja le azokat a helyeket, ahol szemlélődő testvérek és apácák még azért élnek közösségi életet, hogy dicsőítsék az Urat és imádkozzanak érettünk Istenhez.

Dr. Gerard van den Aardweg gondolkodásmódja és viselkedése jellemző a mai ú. n. konzervatív katolikusokra. Már cikke első mondata elárulja ezt: „Nyíltan kell erről a problémáról [Bergoglio viselkedéséről] beszélni, mert az embereknek joguk van arra, hogy tudják, ki a vezetőjük”, akit ő persze még mindig pápának tart. Csakhogy, egy katolikus pápa nem tartozik semmilyen magyarázattal katolikus híveinek. Egy katolikus nem kérdezi meg, hogy milyen a pápa és mit akar a pápa? Ha a fehér ruhás pap Rómában tényleg pápa, akkor senkinek, pláne nem a híveknek, nincs joga róla tanulmányokat írni és vitákat folytatni!
     Lefebvre iszonyatos találmánya, az „elismerni és ellenállni” ideológia, amit ma minden nem NOM-os, és nem-szedesvakantista vall és követ, legalább akkora rombolást okoz az Egyháznak, a hívek lelki üdvének, mint Bergoglio elméletei és tettei. És ezt ők még mindig nem hajlandóak belátni! Az ilyen és hasonló vélekedések ellenére sem: „Bergoglio egy közönséges és gonosz kreatúra, aki a hívek számára egy soha nem volt, intellektuálisan, erkölcsileg, szellemileg és esztétikailag elviselhetetlen kihívást jelent.”

Az a katolikus, aki tudja, hogy egy eretnek, sőt aposztata és bálványimádó nem lehet Krisztus Egyházának feje, ugyan nagyon szenved attól, hogy a világ az ő szemében Egyháznak tartott közösséget és az ő szemében pápának tartott egyént ilyen borzalmas szellemi, lelki, erkölcsi romlásban hiszi, de ő legalább tudja, hogy ez csak a látszat: Bergoglio nem pápa, a zsinati szekta nem Krisztus Egyháza – és ezért óriási megkönnyebbülést érez, hogy nem az igazi Egyházat és nem annak a fejét éri ez a gyalázat. És ezért neki nem is kell ezzel a problémával a szükségesnél többet foglalkoznia. Mert a Bergoglio és társaival való szüntelen foglalkozás, a nagy számú tanulmány megszövegezése és megbeszélése, idővel olyanná válik, mintha valaki állandóan az ördöggel foglalkozna és harcolna, vagy a trágyában turkálna. Semmi értelme és nagyon-nagyon veszélyes a sötét hatalmakkal való ilyen intenzív foglalkozás!


Feltéve: 2024. augusztus 22.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA