Minden baj a gőgből és a paráznaságból ered

[Részlet a Katolikus Lexikonból, 1931.:
     – Tonzúra jelenti 1. a kerek hajkivágást a fej búbján, melyet az egyháziaknak állandóan viselniük kell annak jeléül, hogy a világ hiúságairól lemondtak, s életüket Istennek szentelték; 2. jelenti magát a szertartást, mely az embert a laikusok közül kiemelve a klérusba sorozza, és az egyházi rendek vételére előkészíti; a szertartás abban áll,hogy a püspök a jelölt haját megfelelő imát mondva, öt helyen levágja, és erre átadja az egyházi ruhát. A tonzúra nem igazi egyházi rend, egyházi hatalommal nem jár, de klerikussá és a klerikusok kiváltságainak részesévé tesz. A teológiai tanulmányok megkezdése után adható fel.
     – Egyházi rend: Az Egyházban nemcsak a papság és a hívek között van Krisztus-rendelte lényeges különbség, hanem a papságban is több fokozat van. Ezeknek a fokozatoknak a viselői a latin Egyházban felülről lefelé haladva a következők: püspök, áldozópap, diakónus (szerpap), szubdiákonus (alszerpap), akolithus (gyertyavivő), lektor (olvasó), exorcista, osztiárius (ajtónálló). Mindezeket a rendeket megelőzi a tonzúra, mely még nem alkot külön rendet, csak előkészít rájuk, általa iktatódik a világi hívő a papság soraiba.]



Genuisti qui te fecit
„Szülted, ki téged alkotott”

részlet Kisasszony napjának Offertoriumából
Carlo Maria Vigano atya prédikációja
(forrás: lifesitenews.com – 2024. szeptember 9.)

Engedjék meg, hogy elsőnek annak a két fiatalembernek – Claudionak és Fabrizionak – kedves szüleit, rokonait és barátait köszöntsem, akik mai felszentelésükkel a Legméltóságosabb szolgálatába lépnek –: nem a szokott időpontban, azaz Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén (február 2-án), hanem egy másik, de nem kevésbé fontos Mária-ünnepen.
     „Tu es qui restitues hereditatem meam mihi.“ – „Az Úr az én örökségem, és kelyhem osztályrésze, Te adod vissza örökségemet” (Zsolt 15,5). Ezek a szavak, melyek a szent tonzúra feladásának rítusában hangzanak el, azt jelentik, hogy a világ elhagyása, melyet a hajtincs levágása fejez ki, az örök és változatlan dolgok megszerzésének kedvéért a múlandó és változékony dolgokról való lemondást is magában foglalja.

Ahogy Nagyboldogasszonykor, úgy Kisasszony ünnepén is világosan felismerhető a Boldogságos Szűz és az Anyaszentegyház közötti párhuzam. Mária Királynő és Úrnő, úgy, ahogyan Isteni Fia Király és Főpap. Ezen áldott nap liturgiájának középpontjában a Megtestesülés titka áll, amiért a Legszentebb Szentháromság „ab aeterno” = „öröktől fogva” (Péld 8,23) azt az Egyet [Máriát] teremtette, aki – hozzáidomulva az isteni bölcsességhez – a szövetség ládája, Dávid tornya, a Király élő tabernákuluma lesz.

Urunk Mária fogantatásának első pillanatától megszentelte Isten Anyjának érintetlenségét, azáltal, hogy megóvta őt az eredendő bűntől, és megőrizte örök szüzességét: „quae et Unigenitum tuum Sancti Spiritus obumbratione concepit: et virginitatis gloria permanente, lumen aeternum mundo effudit, Jesum Christum Dominum nostrum” – „ki egyrészt Egyszülöttedet a Szentlélektől árnyékolva méhébe fogadta, másrészt a szüzesség dicsőségében megmaradva, az örök világosságot e világra szülte, Jézus Krisztust, a mi Urunkat” (részlet a Szűz Máriáról szóló prefációból).

Szent Bernát Szűz Máriát, a Legszentebbnek, a kegyelem akveduktjának nevezi, mert általa jut el hozzánk Krisztusnak, az Isteni Ősforrásnak minden kegyelme és áldása. Az Anyaszentegyház a szentségek kiosztása által szintén a kegyelmek egyik csatornája. Az ő kebelében az Úr Teste misztikus módon formálódik a Legméltóságosabb Oltáriszentségben; a papi hivatalnak köszönhetően a szentmiseáldozat örökíti meg Emmanuel, az „Isten velünk” jelenlétét.

A papi öltözet és a szent tonzúra, amit Claudionak és Farbrizionak ezen ünnepi szertartás keretében készülök feladni, azt a pillanatot jelzi, melyben ők szabad akaratukból úgy döntenek, hogy az Úrnak szentelik magukat, és lemondanak a világról. A Római Misekönyvben található rítus ezt az elválást külső jelekkel fejezi ki – a fekete reverenda, a haj levágása és a palást, ami az új embert szimbolizálja, melyekkel ő in justitia et sanctitate Veritatis, igazságos és szent Igazságba öltözik. A klerikus ettől kezdve nem él többé világi módon, még akkor sem, ha ez meg van engedve, hogy ezzel is az isteni Mester példáját kövesse: a világban, de nem a világból van. Ami ugyanis a világból való, az profán, és mint ilyen a templomon kívül kell maradjon, ami egészen megszentelt és szent, azaz elkülönített és sérthetetlen, mert Isten imádatára van fenntartva (sacer), és amit Isten mint sajátját megerősít (sanctus).

A klerikus a maga szigorú öltözetével, ami némán, de beszédesen emlékeztet Krisztus keresztjére, a bűnbánatra, a lemondásra és a vezeklésre, a "világon kívül" van és kell lennie. Ezért gyűlöl a világ mindent, ami a mennyei valóságra emlékezteti, a vallás külső jeleit, a keresztet, a szentek relikviáit, a szent képeket és a reverendát is, amit ma örökre magatokra vesztek, és ami azoktól elvétetik, akik bár fel vannak szentelve, de továbbra is úgy élnek, mintha e világhoz tartoznának.

Ez a szertartás az első lépés a papság felé vezető úton. Kisasszony ünnepének liturgiájában, különösen a Példabeszédek könyvéből vett szentleckében, találunk egy kiindulópontot a spirituális meditációhoz. „Most pedig, gyermekeik, hallgassatok reám! Boldogok, kik megtartják utaimat! Hallgassátok az intést, legyetek bölcsek és el ne vessétek azt magatoktól! Boldog az az ember, ki hallgat reám, és ajtómnál virraszt naponta, és őrzi ajtóm félfáját. Mert aki engem megtalál, életet talál, és üdvöt merít az Úrtól.” (Péld 8,32-35)

Kedves Claudio és Fabrizio, ti egy pontosan kitűzött utat követve igyekeztek célotok felé. Ezen úton arra vagytok felszólítva, hogy minden nap az Úr otthonában, a Legszentebb küszöbén virrasszatok, hogy egy napon méltókká válhassatok arra, hogy az isteni Felségnek egy tiszta, szent és szeplőtelen szűztől született tiszta, szent és szeplőtelen áldozatot mutassatok be. Ezért életetek és egész lényetek példaképe Krisztus, az Áldozat és Főpap kell legyen, valamint legszentebb Édesanyja, aki a mi édesanyánk is, és aki a társmegváltásban egyesült az Úr szenvedésével. Ők ketten, az Isteni Bölcsesség és a Boldogságos Szűz szól mind kettőtök szívéhez: „Gyönyörűséggel voltam az emberek fiai között.” (Péld 8,31) – E szavakat az Egyház is elismétli felettetek, és nektek az Isten iránti kötelességteket össze kell kapcsoljátok a felebarát iránti szeretettel, hogy azok, akik mától kezdve látnak, hallanak titeket, és hozzátok fordulnak, bennetek Krisztusnak egyik szolgáját lássák, és az Ő hangjára hallgassanak, az Egyház szavára, amit Isten „in initio viarum suarum – az ő útjai” elején alapított (Péld 8,22).

Az Egyház ellenséges veletek szemben, ahogy Urunkkal szemben is ellenséges volt, és ahogy mindazzal szemben ellenséges, ami Istentől származik: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,20), figyelmeztet minket az Isteni Mester. Ha a világ nem gúnyolna, nem rekesztene ki titeket, nem harcolna ellenetek, akkor az azt jelentené, hogy a világ a sajátjából lát valamit bennetek, és akkor tudnátok, hogy nem jelentetek fenyegetést a világ számára. De ti olyanok vagytok, mint ezek a lelkiismeretes orvosok, akiket a pandémia-bohózat alatt kizártak az orvosi kamarából, mert kezelték a betegeket, ahelyett hogy a nyomorult protokollokkal megöljék őket. Olyanok vagytok, mint ezek a tanítók, akiket felfüggesztettek, mert nem voltak hajlandók a gyermekeket és fiatalokat a gender- és woke-ideológia perverzitásaival megrontani. Olyanok vagytok, mint azok a bírák, akiket elbocsátottak állasukból, mert igazságot szolgáltattak, ahelyett, hogy bűnözőket szabadon futni hagyjanak. Idegenek vagytok e világban, és a világ tudja ezt, és fél tőletek Krisztus Evangéliumának ereje miatt, amit ti hirdettek.

Ma Krisztus Egyházát elhomályosították azok az eretnekek és megvesztegetett emberek, akik megszállva tartják. A hierarchia hagyta magát prostituálni a világ által, és magáévá tette annak elveit. Nem ismeri el többé Urunk uralmát, és a Szanhedrinnel együtt hirdeti: „Nincsen királyunk, csak császárunk” (Jn 19,15). Péter trónján nem Krisztus Helytartója ül, hanem egy bitorló, aki az Egyház lerombolása mellett kötelezte el magát. Ezért az a kiközösítés, amit a hívek és a klerikusok az Úr iránti hűségük miatt szenvednek el, nem az Egyháztól származik, hanem az ő hamisítványaitól. A hamis pásztorok ezért rettegnek azoktól és harcolnak azok ellen, akik árulásukat megbélyegzik.

Azt fogják mondani nektek, hogy veszélyeztetett kisebbség vagytok, akik gőgből akarnak különbözni a többiektől. Hogy merevségetek és elmaradottságotok ellentmond az Evangéliumnak. Hogy a hit, amit ti hirdettek, elavult és intoleráns, hogy a liturgia, amit ti ünnepeltek, érthetetlen és nagyon régi. Azt fogják nektek mondani, hogy kevesen és egyedül vagytok, ahogy kevés jó orvos, kevés jó tanár és kevés jó bíró létezik. Pusillus grex (kis nyáj).
     És miközben szájukat a befogadás és elfogadás, a türelem és a párbeszéd szavaival töltik tele, csak rátok fogják dühüket zúdítani, csak miattatok fogják nyitva tartani börtöneiket. Az eretnekek és szakadárok elleni kiközösítést azok ellen hajigálják, akik a tévedés és a szakadás, minden elv ledöntése és a polgári és vallási tekintély visszaélései ellen küzdenek. Ugyanúgy, ahogy a börtönök ajtait kinyitják, hogy a bűnözőket szabadon bocsássák, miközben a becsületes embereket lecsukják. Sátán nem kétpólusú: Az ő romboló tettei – „hazug és gyilkos kezdet óta” (Jn 8,44) – a megtévesztésben azon világosságot és perverz koherenciát mutatja, ami egy angyali, mégha bukott – vagyis – sátáni – szellem sajátja. És ez az oka annak, hogy ma az Egyház a saját vezetői által éli meg saját passióját, ugyanúgy, ahogy egykor a Szanhedrin volt az, amely a népet felbujtotta, és Pilátust megzsarolta, hogy Urunkat a halálba küldje.

A Gonosz hatalmának hatékony megszervezése és a jók szervezetlensége ellenére a Sátán mégis tudja, hogy már vesztett, és emiatt mindent megtesz, hogy olyan sok lelket, amennyit csak tud, magával rántson a kárhozatba, és ezzel a megváltást tönkretegye. Ezért akar egy hit, remény és szeretet nélküli világot. Ezért akar egy papok, szerzetesek és apácák, engesztelő lelkek nélküli világot. És ezért akarja – miként megtörténni látjuk –, hogy minden hivatás megromoljon, elferdüljön vagy haszontalanná váljon. Ezért követeli a Sátán, hogy arrogáns hazugságát ne csak eltűrjék, de el is fogadják, és az igazságot ítéljék el. Csalása [a Sátán hazugságainak fel nem ismerése az embertől] a Jó konok visszautasítása mellett a tévedéshez való tudatos és hivalkodó ragaszkodást is megköveteli. Csak így lehet megmagyarázni a szent helyeken ma terjeszkedő „pusztaság utálatosságát” (Mt 24,15; Dán 9,27; 11,31; 12,11): a férfi, aki Péter trónját és Urunk szent tekintélyét magához ragadta, hogy a hitehagyást bevezesse, és az Egyházat lerombolja. Kedves Claudio és Fabrizio, ne hagyjátok magatokat elbátortalanítani. Az Egyházat az emberek mindig életidegennek tartották, ahogy Isten Anyját, a Boldogságos Szűz Máriát is. Mi exsules filii Heva, Évának árva fiai vagyunk, a régi Éva gyermekei a bűnben és az új Éva gyermekei a kegyelemben. Száműzetésünk a megpróbáltatások és a küzdelmek ideje, amikkel a mennyei Jeruzsálemben való polgárjogunkat érdemelhetjük ki. Isten Anyjának születése őt minden teremtmény között a legtisztábbá és legszentebbé teszi, és a mi szegény emberi létünket saját tökéletességével köti össze. Mária testben és lélekben való felvételével a mennybe megmutatja nekünk mennyei hazánkat. Legyenek az ő erényei – mindenekelőtt alázata és tisztasága – a ti lelki életeteknek sarokpillérei, hiszen minden baj, ami az egyházi testet ma sújtja, a gőgből és a paráznaságból ered. Erre megrázó példákat mutatnak a Bergoglio-szekta botrányai.
     Fogadjátok alázatosan azon kincseket, melyeket az Anyaszentegyház birtokol, és adjátok őket tovább az utókornak, anélkül, hogy bármit hozzáfűznétek, vagy elvennétek belőle. Legyetek tiszták testetek és lelketek mindennapi feláldozásában, tudva, hogy állandóan Isten és a Boldogságos Szűz Mária jelenlétében vagytok.

Tegyük tehát magunkat méltókká arra, hogy Isten kegyelmével és a Legszentebb Szűz pártfogásával elérjük a Stella matutina, az Igazság Napját hirdető Hajnalcsillag által jelzett célt, azzal, hogy gyermeki bizalommal ismételgetjük a Mária antifónát: Et Jesum, benedictum fructum ventris tui, nobis, post hoc exilium, ostende. És száműzetésünk után mutasd meg nekünk méhed áldott gyümölcsét, Jézust. Így legyen. Ámen



[A szerkesztő megjegyzése: E szép prédikációt annak ellenére közlöm, hogy a tonzúra feladója – legnagyobb sajnálatunkra – nem püspök (mert nincs érvényes szentelése). Vigano atya maga mondja szentbeszédében: „Minden baj, ami az egyházi testet ma sújtja, a gőgből és a paráznaságból ered.” Miután az atya felismerte az ú. n. II. Vatikáni Zsinat, a zsinati szekta, benne Ratzinger és Bergoglio eretnekségét, már csak egy kérdést nem oldott meg. De ez az egy az ő személyét – vagyis püspökké "szentelésének" érvénytelenségét érinti, és ezt az "akadályt" ő sem tudja "megugrani". Így két tábor között a semmibe "esik": a "tradicionalisták" számára veszélyes szedesvakantista, a katolikusok számára pedig nem tekintély, hiszen nem ment végig az általa megkezdett helyes úton.]


Feltéve: 2024. szeptember 15.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA