Magánvélemény helyett katolikus teológia – IV.

A következő négy írás szorosan összefügg egymással. Az első kettő elvileg, az Egyház tévedhetetlen tanításának megfelelően mutatja be a katolikus vallást és viselkedést, míg a harmadik azt a sajnálatos utat írja le, amit a zsinati "pápák" és "egyház" érvényességét elfogadó, azoknak azonban nem engedelmeskedő irányzat képviselői bejárnak: vagyis akik az ú. n. „elfogadni és ellenállni” elnevezésű, Lefebvre által kitalált ideológia elrettentő gyakorlatot valósítják meg.
     Ez az eretnek ideológia azonban természeténél fogva nem vezethet máshova, mint valódi, megvalósult eretnekségbe, úgy is mondhatjuk: a modern protestantizmusba. – A negyedik írás a helyes megoldást keresők számára azt az utat mutatja meg, amit az Egyház ír elő a mostanihoz hasonló helyzetekre.
     1. cikk: Ideológia helyett autentikus katolikus teológia
     2. cikk: Modern protestantizmus
     3. cikk: Az eretnekséghez vezető út
     4. cikk: Az Egyház bölcs gyakorlata



IV. Az Egyház bölcs gyakorlata

A www.kath.net 2025. augusztus 7-én közzétett cikkéből való ez az adat: »Minden másodpercben öt "szentmise" kezdődik valahol a világon. Ebből az következik, hogy a világon naponta átlagosan 475 ezer (475.000) misét mutatnak be.«

Miután világunk mindenki számára érzékelhetően folyamatosan, napról napra, óráról órára, percről percre egyre borzalmasabb, pogányabb, szentségtörőbb, erőszakosabb, hitványabb, hazugabb, és nem is lehet már kifejezni, mennyire gonoszabb, istentelenebb lesz, a fenti adat csak azt mutathatja, hogy a szentmiséknek semmilyen pozitív hatásuk nincs az emberekre, a világra nézve, semmilyen kegyelmet nem közvetítenek se a celebrálójuknak, sem az azokon résztvevő embereknek. De hogyan lehetséges ez? Mi következik ezen adatokból? – Egy katolikus számára kizárólag ez: Ezek az ú. n. misék nem igazi misék. Egyfelől azért, mert túlnyomó többségük NOM-os. Sőt, a fennmaradó hányad, mondjuk néhány ezer régi mise túlnyomó többsége is érvénytelen.
     Az első ok nyilvánvaló: se maga a Montini-féle rítus nem érvényes, se az azt bemutatók nem érvényesen felszentelt klerikusok. A régi misék pedig azért érvénytelenek, mert nagy részüket szintén nem felszentelt papok celebrálják, hanem olyanok, akiket érvénytelenül "szenteltek fel". Mégpedig elsősorban azért, mert a "püspök", aki "szentelte" őket, nem püspök, mertmaga sem lett érvényesen felszentelve.

Hogy a Montini-féle püspökszentelések érvénytelenek – nos, erről tömérdek és súlyos bizonyítékokat felvonultató tanulmány tanúskodik. Ezen a honlapon ITT érhető el közülük néhány. – Hogy a Lefebvre-féle szentelések sem érvényesek, erről német nyelven ITT található egy komoly értekezés, magyarul pedig ITT.

Aki elhiszi, hogy naponta 475 ezer szentmise semmilyen pozitív hatást nem gyakorol a világra, annak fogalma sincs, hogy mi a szentmiseáldozat, kicsoda Isten, mi a kegyelem stb. stb.

Pedig az Egyház még az ilyen nehéz esetekre is adott megoldást: Hogy egy szentmise egészen biztosan érvényes, tehát Istennek tetsző, kegyelmet közvetítő legyen, az Egyház a kétséges esetekre előírta a sub conditione, tehát feltételes utánszentelést.
     E. Heller, a szedesvakantista Einsicht újság szerkesztője írta nagyon világosan az erről folyó vitákban: Nem ő találta ki az utánszentelést, hanem az Egyház! És mivel az Egyház semmit nem tesz feleslegesen, ha egy ilyen utánszentelést ajánl, akkor ez csak azt jelentheti, hogy vannak esetek, amikor szükség van a föltételes utánszentelésre.
     Azok az emberek, akik magukat papnak tartják, de nem látják be, hogy szentelésükkel kapcsolatban megalapozott kétség áll fenn, azzal érvelnek, hogy a második felszentelés szentségtörés, mert tilos egy szentelést megismételni. Ez nagyon ostoba kifogás, hiszen a sub conditione kifejezés pontosan azt jelenti, hogy nem biztos az előző szentelés érvénytelensége, de ugyanígy az érvényessége sem! És mivel erre az esetre a tutior elvet kell alkalmazni, mindenképpen végre kell hajtani az utánszentelést – mind a klerikus, mind a hívek érdekében! Hiszen, ha egy "pap" szentelése tényleg érvénytelen, akkor ez hatalmas, végzetes kárt jelent mind az ő, mind a hívek számára!

Az Egyház tehát ad segítséget, megoldást, de sajnos igen kevés azok száma (különösen az FSSPX-tagjai és szimpatizánsai között), akik elég alázatosak, vagy elég katolikusak ahhoz, hogy utánszenteltessék magukat. Pedig ma még lenne rá mód – de vajon még meddig? Olyan nagyon sok érvényesen felszentelt püspök sincs már a világon!

E témával kapcsolatban lásd a honlap írásai közül ezeket:
Mi okoz nagyobb kárt: a hazugság vagy a féligazság?
Ahonnan elűzik a Megváltót, oda a Sátán költözik be.



Utánszentelés (reordinatio)
Írta: Dr. Oetter György teológiai tanár
(forrás: Katolikus Lexikon 1933.)

Utánszentelés néven az egyházi rend (pap- és püspökszentelés) szentségének megismétlését értjük annál, akinél a papszentelés érvényessége körül kétely merül fel.
     A papszentelés érvényességéhez fűződő nagy érdekek miatt az Egyház már akkor is elrendeli az utánszentelést, ha az egyházi rend kiszolgáltatása valószínűleg érvényesen történt ugyan, de az előírások közül valami (pl. a rendi ruhák átadása) vagy egyáltalán nem, vagy az előírásoktól eltérően történt volna; ilyenkor az utánszentelés feltételesen – sub conditione – történik, tudniillik azzal a feltétellel, ha az első szentelés érvénytelen volt.

Ugyanakkor minden föltétel nélkül elrendeli az Egyház az utánszentelést, valahányszor a nagyobb egyházi rendek kiszolgáltatásánál a szentségi anyag, alak vagy a szándék körül hiba történt, mely érvénytelenné tette a szentelést, például ha elmaradt volna a kézföltétel, vagy ha az nem az előírt ima kíséretében történt volna.

Az Egyházban régebben felmerült vitákról tárgyalva reordinatiónak nevezik azt az utánszentelést, mely nem a szükséges szentségi jegy vagy szándék körüli hiányok miatt, hanem abból a dogmatikus elgondolásból történt, hogy Egyházon kívül álló személy nem szolgáltathatja ki érvényesen az egyházi rend szentségét, és nem is veheti azt fel érvényesen.
     – Így a görögök az V. század második felétől kezdték újraszentelni azokat, akik először az ariánusok eretnekségében szenteltettek papokká vagy püspökökké.
     – A 769-ben tartott római zsinat megengedte, illetve elrendelte az utánszentelést mindazoknál, akiket II. Konstantin ellenpápa szentelt fel.
     – VIII. János pápa (872-882) elrendelte a kiközösített milánói érsek által püspökké szentelt Vercelli József újraszentelését.
     – A XI. század közepétől azokat is újra szentelték, akik simonia révén lett püspökök által szenteltették föl magukat.



Feltéve: 2025. november 17.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA