A mai emberek számára ismeretlen fogalmak: Isten, Egyház – igazság, szépség, tisztaság


1. – Bevezetés
Ignat Szolzsenyicin arról beszélt, hogy a mai humanista világ lelki életétől fosztja meg az embert. Egy olyan világban, ahol minden az emberről szól, nem csoda, hogy az embereknek, még a magukat katolikusnak nevező embereknek is, egyszerűen fogalmuk sincs Isten kilétéről, mibenlétéről. És mivel Istenről alkotott elképzeléseik hiányosak és tévesek, arról sincs fogalmuk, hogy mit jelentenek ezek a szavak: szép, tiszta, ép, igaz, szeplőtelen, bűntelen. Már csak azért sem, mert ezeket a szavakat már nem csak a világ, de a mai katolikus intézmények, könyvek sem ismerik.
     Nemrég egy értelmes fiatal lánytól azt kérdeztem, hogy nem zavarja-e őt a körülöttünk levő szemét, rendetlenség, rondaság, mire ő így válaszolt: Azért nem, mert ő és a korosztálya csak ilyennek ismeri a világot, mást ők már nem látnak, csak ilyet. Azt sem tudják, hogy ez nem mindig volt ilyen, következésképpen azt sem, hogy ennek ma sem kellene ilyennek lennie.

Ez a válasz jutott eszembe az ú. n. tradicionalista fórumokon az Econe-i "szentelésekkel" és a legújabb római eseményekkel kapcsolatos elemzések olvasásakor. Ahogy fiatal ismerősöm fogalmazott: A mai ú. n. katolikusok már csak olyannak ismerik Istent, az Egyházat, a vallási életet, amilyennek a humanizmustól, liberalizmustól megfertőzött tanítóik nekik megmutatták. Csak mellesleg megjegyezve, ez is annak bizonyítéka, hogy a római "egyház" romlása nem az utóbbi években kezdődött, hanem sokkal-sokkal korábban – hiszen a maihoz hasonló elképesztő méretű tudatlanságot csak hosszabb átneveléssel, agymosással lehet elérni.
     De ez csak az egyik oka a maiak tévedéseinek. A másik talán még ennél is súlyosabb: Ugyanis az ú. n. katolikus körökben a legnagyobb képtelenségeket, sőt gyalázatokat azok írják, akik látják, hogy a zsinati szekta nem katolikus, de az ebből következő egyetlen logikus, tehát igaz következtetést: nevezetesen, hogy legkésőbb 1958 óta az Egyháznak nincs pápája, semmi áron, még üdvösségük elvesztése árán sem hajlandók elismerni. Mert, ha elismernék, akkor a világ számára megszűnnének létezni, és ezt mérhetetlen gőgjük nem képes elviselni. Ezért aztán inkább kicsavarják maradék kis eszüket, és a legképtelenebb megoldásokkal tömik tele hallgatóik, olvasóik agyát.


2. – „A közölhetetlen”
Azt a feltételezést, hogy Isten, Jézus Krisztus, a Legszentebb Szentháromság, a Boldogságos Szűz Mária, az Egyház, azaz Krisztus Szeplőtelen Menyasszonya nem tökéletesen és mindörökre ép, igaz, tiszta, szent és szeplőtelen, először egy laikus könyvében olvastam, mely ezt a címet viseli: „A közölhetetlen –Teológiai megoldás az egyházi válságra”. Könyvében a szerző ezt írja:
     „Van a Messiás földi életének egy olyan pillanata, amikor egész külső megjelenésében a bűnnel azonosul: a bűn olyan ruhájába öltözik, amely tagadhatatlanul bűnösként tünteti fel – holott Ő mindvégig a Szentek Szentje –, éppen azért, hogy ezáltal vigye végbe a lelkek egyetemes üdvösségét, a világ megváltását. Ezt nevezzük Krisztus szenvedésének. Így van ez az Egyházzal, a Szeplőtelen Menyasszonnyal is, akinek mindenben követnie kell isteni Vőlegényét ezen a földön, mielőtt a világ végén, a diadalmas örökkévalóságban örökre egyesülne a dicsőséges Krisztus szeretetében.”

Mikor ezeket a sorokat (melyeket e-mailben kaptam) elolvastam, azt hittem, hogy csak egy elmebajos találhat ki ilyet. Ám, legnagyobb meglepetésemre két nappal később egy nagyon népszerű, nívósnak tartott ú. n. katolikus weboldalon egy hasonló elemzés jelent meg. A cikkhez egy kép is tartozik, ami annyira borzalmas, hogy nem teszem ki az oldalra, de aki akarja, ITT megnézheti. A kép aláírása: „Bingeni Hildegard látomása az Egyházról, ami éppen megszüli az Antikrisztust, miközben az Egyház marad, miként ezt Krisztus megígérte.”


3. – Az Egyház fogja az Antikrisztust megszülni
Írta: egy álnevet használó argentin blogger
(forrás: www.katholisches.info – 2026. július 7.)

Az Antikrisztus nem tökéletesen az Egyházon kívüli valóságként jelenik meg. Ez a megfigyelés azért döntő jelentőségű, mert egyszerre teszi lehetővé a tradíció köreiből származó bizonyos jelenkori analízisek jogosultságát és tévedését is. Jogosultságát az adja, hogy felismeri, hogy a válság a látható "egyház" legbelsejéből képes megszületni. Tévedése viszont ott van, hogy megpróbálja ezt a véleményt két különböző "egyház" túl egyszerű különválasztásával megmagyarázni: az örök Róma és a zsinati Róma megkülönbözetésével, vagyis azzal az állítással, hogy az igaz Egyházat nem ott kell keresni, ahonnan a romlás jön.

Bingeni Hidegard víziója ennél sokkal kényelmetlenebb, mert egy ilyen egyszerűsítést nem tesz lehetővé. (!?) A képen látható koronát viselő nő [aki szerintem az alsó rész nélkül sem mondható se szépnek, se tisztának, se szeplőtelennek, vagyis akinek semmi köze nem lehet Krisztus Egyházához] a gonosz megszülése után is az "egyház" marad, a sebek nem teszik őt valami mássá. A romlás nem hoz létre egy második egyházat, a nő sebeiből az Antikrisztus lép elő, anélkül, hogy szülőanyja identitását lerombolná. Nem azért, mert e két valóságot problémamentesen azonosítani lehetne egymással, hanem azért, mert az Egyház története titokzatos módon megrendítő közelébe vonható annak a valaminek, ami Krisztussal szembeszáll.
     Castellani képe Dulcinea-ról segít ezt a titkot megérteni: Ő ugyan ezt a szimbólumot hazájával kapcsolatban használta [a szerző írásából nem derül ki, hogy milyen képről vagy szimbólumról van szó], de éppenséggel az utolsó idők "egyházára" is vonatkoztatható: Egyszerre romlott és szajha, és egyszerre ártatlan és szent. Egy rossz teológia kísértése mindig abból áll, hogy két aspektus közül az egyiket kiválasztják, és a másikat tagadják.
     [Urunk szigorú parancsa: „Legyen pedig a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeken túl van, a gonosztól vagyon” (Mt 5,37)] – Egy bizonyos anti-intellektuális hajlam, ami az FSSPX-t is jellemzi, állhat e viselkedés hátterében.
     [Óriási: az argentin blogger nem csak istenkáromló, hanem még ostobának is nevezi mindazokat, akik nem fogadják tetszéssel elképesztő meséit: Lásd Pál apostol intelmeit: „A szentségtelen, üres fecsegéseket ellenben kerüld, mert ezek mindinkább istentelenségre vezetnek, az ilyen emberek fecsegése úgy terjed, mint a rákfene.” (2 Tim 2,16-17) – „Lesz ugyanis idő, mikor majd az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük, s elfordítják fülüket az igazságtól, de odaadják magukat a meséknek.” (2 Tim 4,3-4)]

A katolikus bibliamagyarázó hagyomány mégis arra kényszerít, hogy mindkét valóságot egyszerre szemléljük. Az "ígéretek egyháza" és a "propaganda egyháza" (Meinville kifejezése) nem képez két különböző társaságot. Nincs két hierarchiájuk, nincs két pápájuk, és nem két egymástól elkülönülő valóságként léteznek. Titokzatos módon mindketten ugyanazon látható fő alatt léteznek egymással egyesülve.
     Ugyanaz a pápa, aki a lerombolhatatlan egyházat vezeti, egy olyan egyházi struktúra élén is állhat, mely tele van tévedésekkel, kompromisszumokkal és zűrzavarokkal, és ezáltal a gonoszság misztériumának a terjedését előmozdítja. Pont ebből áll a tragédia: mindkét dimenzió egymás mellett létezik.


4. – A bemutatott írások szerzői
a) A 2. pontban felvázolt vélemény szerzője így számol be elméletének forrásáról:
     »Azért tartottam szükségesnek kifejteni mindazt, amit a Szentlélek sugalmazott nekem e tárgykörben – hogy megvédjem a keresztény név becsületét Isten trónja előtt, és közzétegyem az Egyház számára – bár rendkívül szerény eszközeim miatt csak mikroszkopikus léptékben – a kérdésnek azt a teljes és koherens kifejtését, amelyet annak idején hiába kerestem.
     Jól tudom, hogy az általam bemutatni kívánt megoldás teljesen új; senkinek sem jutott eszébe ilyen egyszerű módon megközelíteni a problémát az Egyház válságának kezdete óta. Talán meglepő, de mit tehetnék ellene, ó, Mennyeknek hatalmas Istene? Mindenesetre ne várják el tőlem, hogy bármiféle gátlásokat érezzek emiatt.
     Pontosan tudom, miért választott ki a Jóisten e szörnyű dolgok – melyeket az Apokalipszis misztikus tüze emészt – feltárására; nyomorúságos életem során magam is oly rettenetesen megperzselődtem általuk, hogy az Egyház válságára vonatkozó egyedülálló és teljes igazság feltárásával járó dicsőség súlya aligha árthat nekem... Ám ez – ami engem illet – az én titkom és az Övé. A lényeg az, hogy az IGAZSÁG MINDIG uralkodik, még az Egyház misztikus Kínszenvedésének és Halálának rettenetes idején is.« – Ez a leírás nem igényel semmiféle kommentálást.

b) A 3. pontban leírtakban az argentin szerző három személy munkáira alapozva fejti ki elméletét:
     1. Első forrása Julio Meinville (1905-1973) argentin pap, filozófus, teológus és publicista, akitől az "ígéretek egyháza" és a "propaganda egyháza" megkülönböztetés származik. Meinville szerint az első egyház Krisztus tévedhetetlen ígéreten nyugszik, míg a második ugyanezen egyház azon történelmi dimenzióin, melyben az emberi gyarlóságok válnak láthatóvá.
     A blogger szerint e látásmód jelentősége abban áll, hogy az előállt problémát Meinville nem próbálja meg a kettő mesterséges elválasztásával megoldani. Meinville szerint a titok nyitva marad, mégpedig azért, mert mindkét dimenzió egyidőben, ugyanazon látható valóságban létezik egymás mellett.

2. A blogger második forrása a jezsuita Leonardo Castellani (1899-1981) pap, író, teológus, filozófus és publicista, aki a történelmi egyház és a „nagy kéjnő” (Jel 17,1) alakja közti drámai kapcsolat hagyományos értelmezéséről írt könyvében azt fejtegette, hogy »Krisztus idejében a zsidó vallás vezetői és a nép egyes részei is romlottak voltak, Jézus mégsem hagyta ott a zsinagógát. Inkább hagyta magát megöletni, hogy megtisztítsa őket. Az Ő megnyílt szívéből jött létre az Egyház, ami eredetileg zsidó volt Amikor Jézus újra eljön, a helyzet ehhez hasonló lesz. Csak a farizeizmus, e Szentlélek elleni bűn, képes arra, hogy azt a nagy romlást előidézze, amit Jézus előre megjósolt: A legnagyobb szorongattatás az özönvíz óta, a legnagyobb romlottság a legjobbak megromlása által fog bekövetkezni.«
     Ebből a perspektívából nézve a végső válság, ami az Egyház belsejében keletkezik, nem jelent anomáliát, hanem sokkal inkább egy dinamika bevégzettségét, mely az egész üdvtörténeten keresztülvonul.

3. Az argentin szerző elméletének harmadik forrása Bingeni Hildegard (1098-1179) bencés apáca, akit bár soha nem avattak szentté, a katolikus világ a 13. század óta szentként emleget és tisztel. E tiszteletet éppen Ratzinger pecsételte meg, aki 2012-ben hivatalosan is felvette a szentek névjegyzékébe, és [abszurd módon, de – nő létére – nem első ízben] "egyháztanítóvá" nevezte ki.

A blogger cikkében ezeket az adatokat használja fel vele kapcsolatban: Bingeni Hildegard a Liber Scivias (Ismerni az Úr útjait) című könyvében (amiben apácái az ő misztikus látomásait írták le) meséli el azt a vízióját, amiben egy erőteljes női alakot lát, aki az Egyházat ábrázolja. Az asszony koronát visel és gyönyörű, mennyei méltósággal öltözött. De a köldöke körül a kép megváltozik. Ott sebek, pikkelyek és torzulások jelennek meg, melyek az Egyház gyermekeinek az évszázadok során összegyűlt bűneit szimbolizálja. És ekkor valami iszonyatos dolog történik: Pont azon a helyen, „ahol az asszony különbözővé válik”, egy szörnyű fekete fej jelenik meg lángoló szemekkel, szamárfülekkel és oroszlánszerű állkapoccsal: ő a törvénytelenség embere.
     A miniatúra, ami a víziót kíséri – és ami Hildegard személyes felügyelete alatt készült (!?), és ami a cikk elején látszik – még nagyobb vizuális erővel bír. Az Ecclesia koronázott marad, továbbra is a trónon ül, továbbra is Krisztus menyasszonya marad. Mégis saját zsigereiből emelkedik ki az Antikrisztus monstruózus feje…..
     Ennek ellenére se a 20. században élt Meinville és Castellani, se a 12. században élt Hildegard nem állítja, hogy az Egyház el fog tűnni, és a tiszták közösségeibe húzódik vissza. Még ennél is kevésbé képzelnek el egy olyan fajta Egyházat, ami kizárólag az ellenállók kis csoportjaiként létezik tovább.



4. Megjegyzés
1. Mint fentebb már szó volt róla: a mellékelt és Hildegardnak tulajdonított kép az alsó része nélkül sem mondható se szépnek, se tisztának, se szeplőtelennek, következésképpen semmi köze nem lehet Krisztus Szeplőtelen Menyasszonyához, a katolikus Egyházhoz. Fent nem elég méltóságos, nem elég fenséges, nem elég tiszta, alul pedig határozottan undorító, nadrágot viselő, péniszt mutogató szörny. Ezért se felül, se alul, se sehogy nem képzelhető el semmilyen katolikus szimbólumként. Csak undort és felháborodást válthat ki minden katolikus és jóérzésű emberből.
     Bár a középkori katedrálisokon látható szörnyalakokról következtetni lehet, hogy a középkorban nem volt szokatlan a gonoszt undorító szörnyként ábrázolni, de a szent, római, katolikus Anyaszentegyházról ilyen képet még csak feltételezni sem szabad, sem lehet.

2. Ez a kép valami egész mást szimbolizál: Azoknak az agyaknak beteges eltorzulását, akik képesek azt feltételezni, hogy Krisztus Szeplőtelen Menyasszonya egyszerre lehet szeplőtelen és szörnyeteg, hogy Péter apostol utóda egyszerre lehet Krisztus Helytartója és a gonoszság előmozdítója, a hívek megtévesztésének főmestere. Akik képesek azt feltételezni, és azt hirdetni, hogy Isten bújócskát játszadozik az emberekkel: és rájuk bízza, hogy kit ismernek el az Ő küldöttének, kit tisztelnek az Ő helytartójaként, és kinek a tanítását követik engedelmességgel. Szerintük a pápa nem tévedhetetlen, és ezért nem csak igazságot taníthat, hanem közönséges színész, aki hol a becsületes hőst, hol a bűn emberét alakítja, és ekként manipulálja, vezeti a pokolba az embereket. Ez a legelképesztőbb szentséggyalázás, amire azok vetemednek, akik „fülüket folyamatosan elfordítják az igazságtól”.

3. Az argentin blogger ezzel érvel: „Se a 20. században élt Meinville és Castellani, se a 12. században élt Hildegard nem állítja, hogy az Egyház el fog tűnni, és tiszták közösségeibe húzódik vissza. Még ennél is kevésbé képzelnek el egy olyan fajta Egyházat, ami kizárólag az ellenállók kis csoportjaiként létezik tovább.”
     A katolicizmus mai katasztrofális helyzetében az az egyedülálló, soha eddig nem volt tényező, hogy az Egyház kétezer éves történelmében soha senki nem volt, aki a maihoz hasonló helyzetet el tudta volna képzelni. A végső időkről ugyan nagyon sokan írogattak, de a lényeget: nevezetesen, hogy maga a római "egyház", élén a világ előtt igazinak tekintett vezetőjével válik hitehagyottá, sőt a világ összes sátáni "vívmányának" lelkes támogatójává, eddig soha senki nem hitte volna el. Következésképpen tanácsokat és magyarázatokat sem adhatott senki a mai korban élő hithű katolikusoknak.

Mindazonáltal akadt két nagyon kiváló ember, aki valamit megsejtett erről az elképzelhetetlen fejleményről: A 13. század végén Aquinói Szent Tamás, aki megmondta, hogy a végső időkben élő keresztényeknek nehezebb sorsuk lesz, mint az első háromszáz évben élt vértanúknak. És Pie bíboros (1815-1880), aki már több mint 160 évvel ezelőtt így figyelmeztetett: „Az Egyház, akkor is, ha mindig megmarad látható közösségnek, egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra fog redukálódni. Az Egyház alakulása kezdetén bezártságról beszélt, és több életteret követelt magának. De most, mivel földi pályája vége felé jár, útjának minden centiméterén visszavonulás-ütközeteket kell vívnia, körbefogva és minden oldalról bekerítve.”
     Engedtessék meg nekünk, hogy e két kiváló ember véleményét többre becsüljük, mint azokéét, „akik a népszerűség rabszolgái, a siker csodálói”, és akik képtelenek különbséget tenni a fennkölt és alávaló, a szép és undorító, az igaz és hamis, a szent és az ördögi között.

4. A Szentírásból tudjuk, hogy ahogy megalakult az Egyház, rögtön megjelentek benne az eretnekek is. Az Egyház történelme nem más, mint folyamatos harc a tévtanok és tévtanítók ellen. Eretnek csak az lehet, aki előtte igazhitű katolikus volt. Egy pogány, egy nem katolikus nem válhat eretnekké, hiszen eretnek az, aki egy katolikus tant tagad. Ebből pedig egyetlen egy logikus dolog következhet, nevezetesen, hogy minden eretnek és minden eretnekség a katolikus Egyházból és csakis abból származik! Ez sajnos nem új jelenség, hanem mindig így volt az Egyház kétezer éves történelme során! Ezt soha senki nem tagadta, soha senki előtt nem volt titok!
     Bingeni Hildegard – aki katolikus volt, ellentétben az argentin blogger-rel – nyilván ugyanígy értelmezte vízióját: „Az Egyház saját zsigereiből emelkedik ki az Antikrisztus monstruózus feje.” Ez sajnos semmi újat nem jelent: Ockham is katolikus volt, Luther is katolikus volt, stb. stb, – vége-hossza nincs az egykor katolikus, majd eretnekké vált klerikusoknak, akik gőgjük miatt legfőbb céljuknak Krisztus Egyházának a bemocskolását és szétzúzását tekintették.

A legnagyobb baj, hogy ezek a modern eretnekek, akik a fent vázolt elméleteket kitalálják és terjesztik, már nem csak mellébeszélnek, hanem súlyosan káromolják a Legszentebbet is. Mert mi más, ha nem Isten káromlása olyasmit állítani, hogy Isten egyszerre igazmondó, és hazug. Hogy Krisztus Egyháza romlott szajha, és ugyanakkor ártatlan szent. Hogy ugyanaz a pápa, aki a lerombolhatatlan egyházat vezeti, egy olyan egyházi struktúra élén is állhat, mely tele van tévedésekkel, kompromisszumokkal és zűrzavarokkal, és ezáltal a gonoszság misztériumának a terjedését előmozdítja. Ilyen „képtelenségeket, sőt gyalázatokat azok írják, akik látják, hogy a zsinati szekta nem katolikus, de az ebből következő egyetlen logikus, tehát igaz következtetést: nevezetesen, hogy legkésőbb 1958 óta az Egyháznak nincs pápája, semmi áron, még üdvösségük elvesztése árán sem hajlandók elismerni. Mert, ha elismernék, akkor a világ számára megszűnnének létezni, és ezt mérhetetlen gőgjük nem képes elviselni. Ezért aztán inkább kicsavarják maradék kis eszüket, és a legképtelenebb megoldásokkal tömik tele hallgatóik, olvasóik agyát.

Mi viszont szünet nélkül adjunk hálát az Úristennek és a Boldogságos Szűznek, hogy erőt és lehetőséget adnak nekünk, hogy megkülönböztethessük az igazat a hazugtól, a szépet, a jót az undorítótól és gonosztól, a szeplőtelent a mocskos ördögitől. És ne feledjük soha, hogy Isten a legméltóságosabb, a leghatalmasabb, a legjobb, a legszentebb, Aki soha semmilyen értelemben nem vezethet félre senkit, Aki a szentet és a bűnt soha, semmikor nem keveri össze, és nem tűri meg egymás mellett.


Feltéve: 2026. július 12.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA