„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok!
kik bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt; mert ti nem mentek be,
és a befelé menőket sem hagyjátok bejutni”
(Mt 23,13)


Bár Sátán a bűnbeesés óta folyamatosan azon fáradozik, hogy az embereket a kárhozatba vezesse, az tény, hogy támadása nem minden korban volt annyira eredményes, mint az utolsó két évszázadban. Igyekezete a világ, az emberiség megrontására csak a technika fejlődésével, különösen a tévé, majd az internet megjelenésével jutott arra a szintre, amikor már magabiztosan kijelenthette: „Ha elegendő hatalma lenne, és elegendő idő állna rendelkezésére, képes lenne elpusztítani az Egyházat”, miként ezt 1884. október 13-án XIII. Leó egy látomásában hallotta (XIII. Leó e látomását követően még 19 évig ült Szent Péter trónján, anélkül, hogy – a mise utáni Leó-imádság bevezetésén kívül – bármit is megpróbált volna Sátán terve ellen tenni).
     Sátánnak minden korban megvoltak a munkatársai és segítői, elsősorban azok, akik Isten parancsait nem fogadták el, majd Jézus Krisztus megtestesülése után Urunk Szeplőtelen Menyasszonyát, a katolikus Egyházat akarták megsemmisíteni. Ezek a munkatársak, elsősorban a szabadkőművesek, liberálisok, modernisták erősödtek meg annyira (jobban mondva: a katolikus Egyház tagjai gyengültek meg annyira) a 19. század elejére, hogy végre döntő csapásra indulhattak a katolikus hit, a katolikus Egyház ellen.

Csaknem 14 éve már, hogy a honlapra felkerült Dr. Rudolf Graber püspök (1903-1992) „Athanasius és korunk Egyháza” című műve, melynek legmegrázóbb kijelentése így hangzik: „A pápaság megszűnik; megszentelt kés alatt hal meg, amit az utolsó zsinat atyái fognak megfenni.” – Arról is szó volt már sokszor a honlapon, hogy a szabadkőművesek Alta Vendita elnevezésű programjának utasításai hogyan valósultak meg szóról szóra az elmúlt csaknem két évszázad alatt. - Ezért most, az idők végén járva, közel a hivatalos pápaság megszüntetéséhez, a maradék katolikusok hithűségét kell közelebbről megvizsgálni.

A szabadkőművesek programjának egyik legfontosabb, és mint az idő igazolta, leghatékonyabb utasítása a fiatalok, már az egész fiatal gyermekek szisztematikus megrontása, manipulálása volt. Számításuk az élet minden területén bejött: A fiatokból lesznek a felnőttek, tehát csupán idő kérdése, hogy az általuk megrontott kreatúrák mikor veszik át a vezetést az élet minden területén, és válik így a világon minden olyanná, amilyennek a Gonosz akarja.
     Csakhogy, az Egyházban nem csak tanok és emberek vannak, melyeket meg lehet hamisítani, el lehet törölni, illetve akiket likvidálni lehet, hanem léteznek szentelések, szentségek is. - A katolikus Egyház kétezer éven át szigorúan tartotta magát ahhoz a rendhez, melyet Urától kapott: az apostoli successio-hoz, azaz folytonossághoz. „Az Egyház apostolisága abban áll, hogy az egyházi elöljárók az apostoloknak törvényes utódai, és ennek következtében szerves folytonosságban vannak az apostolok egyházával: tanításai, istentisztelete, szentségei és meghatalmazásai lényegükben azonosak az apostolokkal.” (Schütz Antal: Dogmatika II.)

Az Egyház Urunktól kapott tanítása szerint az üdvösséghez nélkülözhetetlen a megszentelő kegyelem állapota, amit a szentségek vétele által nyer el az ember. A szentségeket (kivéve a legsúlyosabb vészhelyzetben elvégzett keresztelést és gyónást) csak érvényesen felszentelt pap szolgáltathatja ki. Pappá pedig csak érvényesen felszentelt püspök szentelhet valakit.
     Ez egyúttal azonban azt is jelenti, hogy amíg bárhol a világon él még egy érvényesen felszentelt katolikus püspök, vagyis olyan, akit apostoli folytonosságban szenteltek püspökké, az Egyház, ha nem is mindenki számára látható módon, de mégis csak létezik – tehát Sátán terve nem sikerült. Mert akármilyen kicsi az a magocska, ami katolikus marad, abból kicsírázhat újra valami katolikus!

[Közbevetés: Talán pont erre a helyzetre értendő Urunk Jézus Krisztus hasonlata a mustármagról. Hiszen aki látott már mustármagot, az tudja, hogy az nem olyan kicsi: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, melyet vévén az ember, elvete földjébe; mely kisebb ugyan minden magnál, mikor pedig felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lészen, úgy hogy az égi madarak eljönnek, és ágai között laknak.” (Mt 13,31-32) - Sőt, Urunknak még egy másik alapvető, Péternek adott ígérete, amit a hivatalos katolikusok legtöbbször hoznak fel érvül a mostani pápanélküliséggel szemben, miszerint „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”, mármint a Péterre épített Egyházon (Mt 16,18), is értelmezhető úgy, hogy a Sátánnak az idők végén egyedül csak ezt a kicsiny, de Jézus tanításához mindvégig hűnek maradt Egyházat nem sikerül bevennie - hiszen, mint látjuk: a hivatalosan egyháznak tartott zsinati szektán, és szövetségesein már régen erőt vettek a pokol kapui!
     Sőt, továbbmenve ezen a vonalon, Urunk következő szavai is jól illenek eme kicsiny, de hűséges magra: aki mindvégig kitart üdvözül („És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért; aki pedig állhatatos marad mindvégig, az üdvözül” (Mt 10,22). Mint ahogy ez is: és én veletek vagyok a világ végezetéig. Ezt tanítványainak mondta búcsúzóul. vagyis azokra értette, akik az Ő tanítását, parancsait hirdetik és képviselik a világon, és nem általában az Egyházra. („Elmenvén tehát, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében; tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek. És íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.” (Mt 28,19-20)
     Akármilyen unortodoxnak is tűnik első hallásra ez a magyarázat, látva a zsinati szekta és az FSSPX és csatlósai működését, egyáltalán nem annyira képtelenség, mint sokan gondolják.]

Visszatérve Sátánnak az Egyházat elpusztítani akaró tervéhez, látható, hogy az apostoli folytonosság jelentőségére a szabadkőművesek csak megkésve, körülbelül 80 évvel az Alta Vendita parancsainak kihirdetése után jöttek rá. Ekkor fogták fel, hogy hiába értek el fantasztikus eredményeket a tan, az erkölcs és a fegyelem megrontásában, amíg az apostoli successio-t nem sikerül teljes egészében megszakítaniuk, addig nem tudják Krisztus Egyházát megsemmisíteni.
     És ekkor adták ki az ekkor már nagyszámban meglévő és aktív szabadkőműves püspök-testvéreiknek a parancsot: Minden módon meg kell szakítani az apostoli folytonosságot a püspök-szentelésben! Így kaphatta meg ezt a parancsot a 33 fokú szabadkőműves Lienart püspök is, aki Marcel Lefebvre-t először pappá, majd püspökké "szentelte".

Időközben azonban rohamosan nőtt az emberiség, így a püspökök, a papok száma is. Másfelől Sátánnak kezdett lejárni az ideje, amit Istentől kialkudott. A kevés idő már nem tűnt elegendőnek arra, hogy a világ összes püspökét és papját egy szabadkőműves pap "szenteljen" érvénytelenül, ezért sokkal hatásosabb volt magát a szentséget meghamisítani, érvénytelenné tenni. Ezt a munkát végezte el Montini az 1969-ben kiadott új püspökszentelési formulákkal. (Hogy teljes legyen a sátáni „mű”, utána a papszentelés, majd a keresztelés szertartását is meghamisította.)

Az itt felvázolt forgatókönyv persze nem bizonyított, nem hivatalos, de nem logika nélküli. Igazát még azok a magyarázatok is bizonyítják, melyeket a volt és mostani FSSPX-es "papok" unos-untalan ismételgetnek: „Akár szabadkőműves volt Lienart, akár nem, attól még érvényesen szentelt, hiszen 1) azért, hogy valaki szabadkőműves, még nem szentel érvénytelenül; 2) ha a szenteléshez az előírt anyagot és formát használta, akkor joggal tehető fel, sőt fel is kell tenni, hogy az intenciója is helyes volt, mert a belső szándékról csak az Úristen ítélkezhet.”
     Ezek nem igazi érvek, hanem védőbeszédek saját álpapságuk védelmében. Az igazságot nem hogy megérteni, de még meghallgatni, végiggondolni sem hajlandók. A probléma ugyanis ez:
     1) Lienart szentelése nem azért volt érvénytelen, mert szabadkőműves volt (netán még sátánista is, miként sokan gondolják), hanem azért, mert intenciója - mint meggyőződéses és magas rangú szabadkőművesé - kifejezetten az volt, annak kellett lennie, hogy a szentelés ne legyen érvényes! Erre egész egyházi működése, különösen az ú. n. II. Vatikáni Zsinat alatt mutatott viselkedése is bizonyíték.
     2) Az Egyház nem csak a helyes anyagot és formát írja elő az érvényes szenteléshez, hanem a szentelő püspök katolikus intencióját is. - „A szentség kiszolgáltatójában nem elég a külső szándék, hanem belső kell, ennek azonban nem kell kifejezettnek lennie, elég a burkolt is. De nem elég a habituális, még kevésbé az interpretativ (beolvasott, feltételezett) szándék. Habituális szándék: egyszer felindított és azóta vissza nem vont akarat, ami azonban már nem csak hogy nem tudatos, de jelenleg nincs is pszichikai befolyással a tettre.” (Schütz Antal: Dogmatika II.)

Mégha mindezek után valaki mégis azt feltételezi, hogy az elérhető legmagasabb rangban levő szabadkőműves Lienart érvényesen szentelte pappá Lefebvre-t (ezt ugyanis egyedül végezte, de a püspök-szentelés - amit többen végeztek - érvényességének elengedhetetlen feltétele az érvényes papszentelés), azt akkor sem tagadhatja, hogy minimum jogos kétség áll fenn Lefebvre-paplétével szemben. És ez megköveteli, nem megengedi, hanem megköveteli a szentelés sub conditione megismétlését! Amit, mint tudjuk, Thuc érsek fel is ajánlott Lefebvre-nek, aki még csak válaszra sem méltatta őt. Ez a gőg, amit ráadásul minden mostani és volt Piuszos-"pap" kitörölhetetlen jegyként hord magán, önmagában már nyomós érv a szentelésük érvénytelensége mellett.

Képzeljünk el egy olyan pert, amelyben maga a vádlott a bíró, és ezért ő hoz saját maga felett ítéletet, mint ahogy teszi ezt minden volt és mostani FSSPX-es "pap". Gondolom, mindenki belátja, hogy az ilyesmi nem lehet érvényes, hiszen egy érintett soha nem lehet pártatlan, mégha – mondjuk – esküt is tesz ennek ellenkezőjére.
     Ez a honlap már számtalanszor foglalkozott a Piuszos és az ú. n. zsinat utáni pap- és püspök-szentelések érvényességének kérdésével, és tett közzé hosszú tanulmányokat, többnyire pártatlan ítéleteket e kérdésről. Ennek az az oka, hogy itt nem kevesebbről van szó, mint az ember örök sorsáról: arról, hogy halála után a pokolba vagy a mennyországba jut-e. Mert aki érvénytelen szentelésű, magát "papnak" nevező személyhez ját "misére", ahol még "áldozik" is, annak halál utáni sorsa nem különbözik a pogányokéitól. Azzal védekezni, hogy erről „én nem tudtam”, „nekem nincs arra erőm, időm, hogy én ennek a kérdésnek utána járjak” – nagyon veszélyes, mert nem valószínű, hogy a mai helyzetben elfogadható.
     A Piuszos -"papok" szentelésének érvénytelenségéről számos nagytudású, elismert, nagy teológiai tudással rendelkező klerikus és képzett laikus mondott már negatív véleményt, amit azonban a vádlottak, azaz az érintettek egész egyszerűen gondolkodás nélkül lesöpörnek az asztalról. Pedig a korona-őrület alatti viselkedésük (oltás megengedett, kötelező maszkviselet), majd a mostani, július 1-i rendezvényre kiadott elképesztő digitális, mondhatni sátáni előírásaik, már önmagában megkérdőjelezik igaz katolikus létüket.

A NOM-os szemináriumokban végzett, magukat papnak nevező megmondó emberek szentelése viszont minden kétséget kizáróan érvénytelen. A Piuszosok mellett ezek az emberek azok, akiktől Urunk óvta az övéit: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! kik bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt; mert ti nem mentek be, és a befelé menőket sem hagyjátok bejutni.” (Mt 23,13)

Miközben az FSSPX "papjai" és a hozzájuk kötődő mai hithirdetők még ma is azt állítják, hogy a Rómában már csaknem 70 éve fehér ruhát hordó emberek Krisztus Helytartói, és ezzel nevetségessé teszi magát a pápaságot is, a hithű katolikusok (helytelen kifejezéssel szedisvakantisták), nem szűnnek meg egy pápa után vágyakozni, akinek gondolkodás nélkül engedelmeskedhetnek, és akit feltétel nélkül követhetnek. – Az előbbiek viszont valójában nagyon jól érzik magukat mostani helyzetükben, melyben nem csak nem kell senkinek engedelmeskedniük, de híveik előtt egy tévedhetetlen pápa szerepében is tetszeleghetnek. Számukra saját önállóságuk és tévedhetetlenségük a legfontosabb, nem pedig a valódi katolikus tanítás hirdetése.
     [Mikor e bekezdés első mondatát újra elolvastam, megdöbbenve jöttem rá, hogy Prevost 2028. októberére, a szinódusi program végére tervezi a pápaság megszűntetését, parlamenti demokratikus intézménnyé alakítását. Ez pedig azt jelenti, hogy ez az esemény pont 70 évvel Roncalli megválasztása, azaz a páápanélküliség kezdete után következik be. Mint tudjuk, a számoknak komoly jelentőségük van Isten terveiben.]

De nem csak az FSSPX, és csatlósaik, de az őket elítélő ú. n. katolikus tradicionalisták is pápának tartják azt az embert, akinek láthatóan a legminimálisabb tudása sincs meg a katolikus vallásról. Erről a tömény tudatlanságáról tanúskodik a két nappal ezelőtt elmondott beszéde, melyből itt következik néhány részlet:


Részletek Prevostnak az elmúlt hétvégén tartott szinodusi ülés végén elhangzott beszédéből:

Elsőnek a beszéd azon részletei, melyekben az Isten, Krisztus szavak legalább előfordulnak.
     [Ilyen katolikus kifejezések, mind például kegyelem, bűn, üdvösség, pokol, mennyország, örökélet, ítélet egyetlen egyszer sem fordultak elő a szövegben.]

Az a négy szakasz, melyben Isten neve előfordult:
     – Türelmes nevelő munkára van szükségünk, ami abban segít nekünk, hogy minden egyes ember sérthetetlen méltóságát és a bennünket összekötő felelősséget felismerjük. Ezen az úton a szegények nem csupán elfogadói a mi gondoskodásunknak, hanem azon remény főszereplői is, amit Isten a történelemben továbbra is ébren tart.
     – Az egész egyházban olyan tereket akarunk teremteni, melyekben Isten népe egymást meghallgatja, imádkozik, megkülönböztet és az úton együtt képes továbbhaladni,
     – Isten minden nemzet és nép számára békét kíván.
     – Isten a történelemben újra és újra utakat nyit a kiengesztelődésnek és a békének.

Azok a szakaszok, melyekben Krisztus neve előfordult:
     – Ezért van a Krisztusban gyökerező egyház arra elhívatva, hogy helyeket biztosítson a találkozások, a mások meghallgatása és a párbeszédek részére, melyekben a közérdek megújult kultúrája kifejlődhet.
     – Fivéreim, szívből köszönetet mondok nektek közreműködésetekért, úgyszintén a referenseknek, a moderátoroknak és mindazoknak, akik a munka és a testvériesség eme napjait nemesszívűségükkel és diszkréciójukkal lehetővé tették. Köszönöm, hogy ismét segítettetek nekem azt a művet felismerni, amit Krisztus a népe között és a világban továbbra is véghezvisz.

És Prevost beszédének vége:
     A szinodális útról való záró elmélkedésünk még egyszer segített nekünk átvizsgálni az elhangzottakat. Nekem úgy tűnik, hogy a szinodalitásról szóló kérdés első sorban nem így hangzik: „Kinek van döntési hatalma?” A kérdés sokkal mélyebb ennél: „Hogyan őrizzük meg együtt azt az adományt, amit Urunk az Ő Egyházára bízott?” Ha ez a kérdés válik döntéseink központi magjává, akkor találják meg az auktoritásról, a felelősségvállalásról és a döntéshozatalról szóló kérdések a valódi helyüket – küldetésünk és az evangéliumhoz való közös hűségünk fényében. Ezért ismételten szeretném a lelkükre kötni a szinódus megvalósításának folyamatát. Kérem Önöket, hogy ezt azokban a templomokban, melyekben szolgálnak, meggyőződéssel képviseljék, az iránta való autentikus megértést támogassák, és mindenkit az azon való részvételre bátorítsanak; a cél az, hogy segítsük egyházunk olyan formában való növekedését, ami egyre jobban megfelel az evangélium szellemének. Önöket és családjaikat alázattal meghallgatni, szintén olyan út, amelyen az Úr az egyházat továbbra is alakítja.

Ez a konzisztórium értékes pillanat volt, de nem szabad izolált eseménynek maradnia. Az egész egyházban olyan tereket akarunk teremteni, melyekben Isten népe egymást meghallgatja, imádkozik, megkülönböztet és az úton együtt képes továbbhaladni, Ez a szinódus megvalósulási folyamatának a szíve. Ez lesz az „Amoris Laetitia” megjelenésének tízedik évfordulójára egybehívott találkozó, "globális püspök-konferencia" szellemisége is, valamint sok más kezdeményezésé, melyre az Úr fog meghívni bennünket. Nem arról van szó, hogy a találkozásokat megsokszorozzuk, hanem hogy olyan találkozásokat éljünk át, melyeknél mi – a másik kölcsönös meghallgatásában – közösen tanulunk meg az Úrra hallgatni.


E szöveg olvastán joggal merül fel a kérdés: Mit tanult Prevost, mit tanultak a jelenlevők hosszú éveken át a szemináriumokban, a teológiai főiskolákon? Mert aki ilyennek látja Krisztus Egyházát, az üdvösség egyetlen bárkáját, az vagy gyengeelméjű, és akkor bolondokházába való, vagy gazember, és akkor börtönbe. Én eddig nem vettem komolyan Melanie, La Salette látnokának (a jelenés 1846. szeptember 19-én volt, három hónappal XVI. Gergely pápa halála, és IX. Pius megválasztása után) kijelentését: „Róma az Antikrisztus székhelye lesz.” De Prevost, még inkább, mint Bergoglio, olyannyira anti-krisztusi "tanokat" hirdet, hogy az már e jövendölés igazát erősíti meg.



Függelék: részletek a honlap idevonatkozó korábbi cikkeiből:
1. Az újkori papszentelések problémáiról a honlapon megtalálható számtalan cikk közül néhány:
     A szabadkőművesek terve
     IV. Az Egyház bölcs gyakorlata
     Magánvélemény helyett katolikus teológia
     Az új, Montini-féle rítusok érvénytelenségéről
     Ist Lefebvre ein gültig geweihter Bischof? német nyelven.

2. XIII. Leó látomásának leírása:
     a) Egyszer, amikor a Vatikánban éppen valamely liturgikus esemény befejezésénél tartott a XIX. század végén, XIII. Leó pápa hirtelen egy pontra szögezve tekintetét, megmerevedett. Később közeli munkatársainak elmesélte élményét. Az Úr megengedte neki, hogy fültanúja legyen a Sátán és az Úr között zajló beszélgetésnek. A párbeszéd Jób könyvének arra a részletére emlékeztetett, amelyben a Sátán és az Úr Jób megkísértéséről tárgyal. A Sátán kijelentette, hogy ha elegendő hatalma lenne, és elegendő idő állna rendelkezésére, képes lenne elpusztítani az Egyházat. Isten megengedte a Sátánnak, hogy a huszadik század nagyobbik részével rendelkezzen, vagyis ezt az időszakot kapta a Sátán arra, hogy különleges próbatételnek és kísértésnek vesse alá az Egyházat. Azt követően viszont hatalma ismét korlátozva lesz. Ennek a látomásnak köszönhető aztán, hogy XIII. Leó pápa elrendelte egy Szent Mihály arkangyalhoz intézett különleges könyörgés elmondását minden egyes csendes szentmise végén, az egész világon. Ez a gyakorlat a II. Vatikáni Zsinatig fennállt, és a liturgikus reform törölte el.
     b) Amikor a pápát bizalmasai a történtekről kérdezték, csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy két hang – egyik jóságos, másik gonoszsággal telített – között szóváltást hallott, amelyet a sátánian gonosz hang így kezdett: „Képes vagyok Egyházadat elpusztítani!”

3. Jövendölések a világ végéről
     A XVI. század végén Miasszonyunk megjelent egy koncepcionista nővérnek, Mariana de Jesus Torres anyának (1563-1635) az akkoriban a Spanyol Koronához tartozó Quito-ban, Ecuadorban „Our Lady of Good Success” (a Jószerencse Asszonya) névvel. (Írta: Marian Therese Horvat, Ph. D.)
     a) „A XIX. század végén és a XX. század elején különböző eretnekségeket fognak terjeszteni ebben az országban. … Amint ezek az eretnekségek elterjednek és uralkodóvá válnak, a hit drága fényét kioltja a lelkekben az erkölcsök majdnem teljes megromlása. Ezen időszak alatt nagy fizikai és erkölcsi csapások lesznek a társadalomban és a magánéletben.”
     Ámbár lesznek olyan lelkek, a Szűzanya ígérete szerint, akik hívők maradnak, és megőrzik a hit és az erények kincsesházát; de ezeknek el kell viselniük egy kegyetlen, elmondhatatlan és hosszantartó mártíromságot.
     b) „Hogy fog szenvedni az Egyház ezen sötét éjszakák alatt! … Hogy Főpap és atya hiányában vezetni tudják-e a hívőket atyai szeretettel, kedvességgel, erővel, bölcsességgel és körültekintéssel, sok pap veszti el lelkierejét, kitéve a lelkét nagy veszélynek.”


Feltéve: 2026. június 30.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA