Omnia ad maiorem Dei gloriam! – Mindent Isten nagyobb dicsőségére!
Viva Cristo Rey! – Evviva!    –    Per Mariam ad Jesum!

A pápa Krisztus-Király földi Helytartója


„Az evilági tekintélyt alá kell vetni a lelki hatalomnak” (VIII. Bonifác pápa)


1.
Prevost szavazása
(forrás: www.kath.net – 2026. október 29. és 30.)

A Vatikán megerősítette, hogy Prevost „borítékos szavazás útján Chicagóban leadta szavazócéduláját”. Az amerikai „County Clerk” közigazgatási hatóság megerősítette, hogy Prevost október 3-án „Illinois államra vonatkozó borítékos szavazáshoz tartozó iratokat kért” tőlük. Prevost a választói névjegyzékben polgári nevén, és bátyjának a címén lett regisztrálva.

A Vatikán 2026. október 30-i hivatalos nyilatkozata:
     »Prevost mint az Egyesült Államok állampolgára mindig élt választói jogával. A sajtóiroda megerősítette, hogy az állampolgári részvétel ezen sokéves gyakorlatával összhangban Prevost 2026-ban is elküldte Amerikába szavazócéduláját.
     Prevost ezen felül megerősítette, hogy több éves Peru-i tartózkodása alatt szintén mindig élt szavazati jogával. Ezzel azon meggyőződésének ad hangot, hogy minden polgárnak joga és kötelessége a demokratikus folyamatokban részt venni.
     [Ez az utolsó mondat egyértelműen az általa vezetett egyház szinodális, azaz parlamentáris, demokratikus átalakulását igazolja és reklámozza.]



2.
Prevost és a szuverén nép
Írta: Massimo Viglione professzor
(forrás: www.katholisches.info – 2026. november 3.
https://katholisches.info/leo-xiv-und-das-souveraene-volk/)

Nem a szabadság, egyenlőség, testvériséget ünnepelte Prevost már Franciaországban is?

Prevost azzal, hogy az egész világnak maga jelentette be, hogy részt vesz az amerikai félidős választáson, nem csak nyilvánvaló választási reklámot űzött – hiszen köztudott, hogy eddig is mindig a demokratákat támogatta –, hanem valójában sokkal rombolóbb és felforgatóbb operációt hajtott végre, mint azok, akik ilyet csupán politikai síkon szoktak elkövetni.
     Mert Prevost ezzel a gesztussal a pápa személyének a világ egyik közönséges polgárává való lealacsonyításának világos és egyértelmű szándékát nyilvánította ki. Olyat tett, amit Péternek („Tu es Petrus”) soha nem kéne megtennie, soha nem szabadna megtennie, és amit Péter soha nem akarhatna megtenni. Mert tettével maga a mindenkori pápa személye, és ezzel a pápaságnak az Egyház és a világ történetében játszott szerepe kérdőjeleződött meg.

Prevost e tettével ismét felmerül a döntő kérdés: Szabad-e Péternek részt vennie egy választási propagandában, és egy idegen állam kötelességtudó polgárának mutatkoznia? – Nem alacsonyítja-e le ezzel a pápaságot egy szekuláris állam, és egy államorientált etatista politikai nevelés kiszolgálójává? Még világosabban: Szabad-e egy pápának azt eltorzítani, értékteleníteni, banalizálni és szánalmas módon emberivé tenni, ami nem csupán emberi természetű, és egyáltalán csak azért létezik, mert lényét tekintve nem csak emberi, hanem isteni eredetű is? [??]

Szabad-e Péternek magát, vagyis az Egyházat az állam szolgálatába állítania?
És hogyha nem szabad, akkor Prevost miért teszi ezt mégis?

És ha Prevost ezt teszi, ráadásul ezt még az egész világnak is tudomására hozza, akkor vajon mit akar ezzel velünk közölni? Milyen következtetéseket kell nekünk abból levonni, ha Prevost továbbra is egy állam közönséges polgárának tartja magát és nem Péternek?
     Biztosak vagyunk abban, hogy ez az eset ugyanannyira banálisnak kezelhető, mint a korábbi botrányok? Vagy nem kellene sokkal inkább levonni belőle azt a következtetést, hogy Prevost megint egyszer a pápaság és ezzel a katolikus "egyház" lebontását szorgalmazza?



Szerkesztő megjegyzése:
Válasz a fenti cikk eme kérdésére: „Milyen következtetéseket kell nekünk abból levonni, ha Prevost továbbra is egy állam közönséges polgárának tartja magát és nem Péternek?”

Nagyon "megható", ahogy az ú. n. konzervatív katolikus oldalak cikkírói és kommentátorai felháborodó írásaikkal elárasztják az internetet. Hogy aztán, mint minden ehhez hasonló botrány után, szépen visszatérjenek elképesztően anti-katolikus és ostoba véleményükhöz: Akármit is tesz Prevost, akármit is tesznek a zsinati szekta elöljárói, azért ők pápák. Ugyan nem kell őket komolyan venni, mert aki a pápát komolyan veszi, az ultramontanista, vagyis olyan tant követ, amit csak a 19. század végén találtak ki. [E véleményen alapszik a lefebvrista-ideológia, és az ezt követők elméletei, köztük minden magát tradicionalistának mondó magyar közösség és aktivista is.]

A kommentárokban beszélnek Péterről, a pápaságról, csak éppen a lényeget hagyják ki teljes egészében. Arról egyetlen cikkben, hozzászólásban nincs szó, hogy ki is a pápa elsősorban. Azt nem mondja ki senki, nem írja le senki, hogy Péter, és utódai Krisztusnak a Helytartói, hogy a katolikus Egyház Krisztus Egyháza, és ezért Ő az Egyház Feje, a pápa pedig közvetlenül az Ő földi helyettese, megbízottja. Ezért a pápának mindazt, amit tesz, e tény tudatában kell tennie.
     A történet tehát nem attól rettenetes, hogy Prevost közönséges szavazó polgárként viselkedett, hanem az, hogy ezt Krisztus Helytartójaként cselekedte. Ahogyan a zsinati szekta összes vezetőjének tette is attól ördögi, hogy Krisztus helyetteseként követik el szentségtörő tetteiket.
     Prevostban az az újdonság, hogy ő nem tagadja a katolikus tanokat, hanem neki már fogalma sincs arról, hogy mi az, hogy Egyház, mi az, hogy pápaság, mi az, hogy katolikus, sőt már arról sem, hogy ki is valójában Jézus Krisztus. Nem menti őt, hogy ő már a zsinat gyermeke, hiszen több könyvtárnyi anyag állt és áll rendelkezésére, hogy bepótolja azt, amit szemináriumi tanárai, egyházi felettesei már nem tartottak fontosnak közölni az ő generációjával, Ez is bizonyítja, hogy nem felszentelt pap, hiszen a minimuma sincs meg benne a katolikus lelkületnek. Viselkedése után ítélve, még az is kérdéses, hogy a megkeresztelése érvényes volt-e, hiszen a szentség hatása a legkisebb mértékben sincs meg benne.

Sátán két legnagyobb és leghatásosabb fegyvere a rombolásra, a minél nagyobb káosz előidézésére: a demokrácia és a technika. Ez a két dolog, ami a legalkalmasabb az emberek rosszra való hajlamát a végtelenségig kiaknázni, támogatni és felerősíteni. És ez a két dolog az, ami mai, sátáni világunkat teljes mértékben uralja. És Prevost mindkettő, de különösen a demokrácia legnagyobb híve, nem csak azzal, hogy dicsőíti ezt a velejéig istentelen rendszert, hanem azzal is, hogy a pápaságot e rendszer szerint igyekszik átalakítani.
     Isten teremtése minden részecskéjében hierarchikus rendszerű. Demokrácia a természetben sehol nem fordul elő, hiszen a demokrácia minden közösség túlélésének a legnagyobb kerékkötője. Ezért nem csoda, hogy sátáni világunknak ez a rendszer az "istene". Erre hivatkozik mindenki, legyen jobb- vagy baloldali, konzervatív vagy haladó. Pedig a demokratikus berendezkedés magában hordozza a romlást, a csalást, a hazugságot, a halált. És Prevost, jó amerikaiként, ennek a rendszernek a nagy híve és szószólója. Tehát nézete szerint az "egyházban" és a világon is a – "mély állam" és "mély egyház" által irányított – népakarat a leghelyesebb államforma.

Prevost e tette bizonyítja, mennyire előre megfontolt volt az új zsinati kalendárium bevezetése, ami Krisztus-Király ünnepét Mindenszentekünnepe előtti vasárnapról az egyházi év végére helyezte át: ezzel akarták demonstrálni, hogy Jézus majd csak a túlvilágon lesz király, itt a földön még nem Ő uralkodik. Krisztus királyságának, és ezzel az Egyház államok fölötti lelki hatalmának a nagy védelmezői voltak – többek között – II. Szilveszter, VII. Gergely, III. Ince és VIII. Bonifác pápák.
     [Lásd ez utóbbinak az Unam sanctam kezdetű bulláját: „Mindkettő, tehát, az Egyház hatalmában van, vagyis a lelki és az evilági kard, de míg az elsőt az Egyházért, a másodikat az Egyház által kell használni. Az elsőt a papok keze által, a másodikat a királyok és katonák keze által, de a papok akarata és engedélye szerint. Akárhogy is, az egyik kardot alá kell vetni a másiknak, az evilági tekintélyt a lelki hatalomnak.”]

Prevost mostani tette tehát nem más, mint saját pápa-létének és Krisztus királyságának a tagadása. Szavazását ezért akár bejelentésnek is lehet minősíteni: „Vegyétek már végre észre, hogy nem vagyok pápa, hogy már nincsenek pápák! Mire vártok még? Milyen bizonyítékra van még szükségetek, hogy lássátok a nyilvánvaló igazságot? Mit kellene még Istennek tennie, hogy végre észre térjetek?”
     Prevost tettét akár Isten végtelen irgalmassága és türelme bizonyítékaként, és újabb – talán az utolsó – figyelmeztetéseként is fel lehet fogni.


Feltéve: 2026. november 5., Szent Imre herceg, hitvalló ünnepén


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA