A 11. püspöki szinódus – amely október 2. és 29. között a Vatikánban zajlik, és amelynek központi témája az Eucharisztia – munkája a püspökök beszámolójával kezdődött. A „Radio Vatikan” jelentése szerint a világ különböző részeiről idesereglett püspökök beszámolója minden esetben hat percig tarthat.

Angelo Scola bíboros, a szinódus általános prelátusa és Velence pátriárkája, hétfőn püspök-kollégáinak latin nyelven tartott beszédében arra mutatott rá, hogy az Egyháznak nem kell a liturgia és az ezen való részvétel új formáit kitalálnia. Elég az „ars celebrandi”, azaz az Egyház liturgikus tradícióját korunkra is gyümölcsözővé tenni. Scola óvott – szó szerint – „az akcionizmustól és a stratégiáktól”. Majd így folytatta: „Az Eucharisztia ajándék, nem pedig jog és tulajdon”, amelynek szociális következményei vannak, és amely evangelizálást követel.

A fülöpszigeti püspök, Luis Antonio Tagle még ezen a napon, azaz hétfőn, azt ajánlotta kollégáinak, hogy tárgyaljanak a paphiányról is. Elmesélte, hogy a pappá szentelése utáni első vasárnap kilenc plébániai misét kellett celebrálnia, és hogy országában ez megszokott dolog.

Kedden a moszkvai érsek, Tadeusz Kondrusiewicz – miként erről a „Radio Vatikan” beszámolt – a slampos eucharisztia-ünnepeket panaszolta fel. Az érsek azt hangsúlyozta, hogy az ilyen fegyelmezetlenségek végső soron az ökumenista kapcsolatoknak is ártanak. „A liturgikus normák megsértése elhomályosítja a hitet és az Egyháznak az Eucharisztiáról szóló tanítását”, szögezte le az orosz főváros katolikus érseke. „A liturgikus életben tapasztalható összevisszaság új tan-dokumentumot igényel, amely a liturgikus normák betartatását fontosnak tartja”, hangsúlyozta. „Krisztust nem szabad az Eucharisztia ünnepén mutatkozó visszaélésekkel megsérteni.”

Az Amerikai Egyesült Államokból való érsek, William Levada, a vatikáni hittani kongregáció új prefektusa arra szólította fel a szinódus keretében a katolikusokat, hogy államaikban a választásokon ne szavazzanak olyan politikusokra, akik támogatják az abortuszt. Azok a hívők, akik ilyen politikusokra adják le szavazatukat, vétket követnek el. Levada kijelentése az olasz belpolitika bal oldalán nagy nyugtalanságot keltett. Olaszországban a terhesség első három hónapjában megengedett az abortusz.

Szerdán, október 5-én három püspöknek is volt bátorsága, hogy a kézbe áldoztatás következményeit ostorozzák.
A rigai érsek, Janis Pujats bíboros, nyomatékosan azt ajánlotta a szinódusi atyáknak, hogy térjenek vissza a kizárólag térden fogadott szájba áldoztatáshoz. Pujats bíborost 1951-ben szentelték pappá. Ezután káplánként, majd plébánosként működött. Oktatott a papszemináriumban, többek között liturgiát is. Az a tény, hogy most a kézbe áldoztatás ellen szólalt fel, nem magától értetődő, hiszen annak idején nagy része volt abban, hogy az új miserítust Lettországban is bevezessék. 1991-ben Riga érsekévé, majd 1998-ban „in pectore” bíborossá nevezték ki. A főpap az utolsó évtizedekben kiábrándult a modernizmusból, és azok közé tartozik, akik belátták, hogy az Egyház kormányát radikálisan meg kell ragadni. Ez év áprilisában egy újságnak adott interjúban elszomorító képet festett hazájának poszt-kommunista helyzetéről. Nehéz megmondani, hogy az Egyház számára mi rosszabb, „a kommunizmus ideológiai ateizmusa vagy a ma fékevesztett ateizmusa”. A múltban az ördög az államhatalmon keresztül működött. „Ma azonban úgy tűnik, hogy a pokol összes ördöge egyszerre zúdult ránk”, mondta az érsek. A szovjet rendszer kemény és igazságtalan volt, de nem tűrte meg azt a züllöttséget, amit ma tapasztalunk. Az egyház többet remélt a szabadságtól. Ahol az emberi gyengeséget tudatosan kihasználják, több kontrollt kellene bevezetni, követelte a bíboros.

Arinze bíboros, az istentiszteletek kongregációjának prefektusa, óvatosan állt rigai kollégája mellé. A szentáldozással kapcsolatban utalt arra, hogy gyakran előfordul, hogy Krisztus kézbe adott testét a hívek nem nyelik le.
A Kazahsztán-i Karaganda érseke, Jan Pawel Lenga is „azt ajánlotta alázatosan”, hogy töröljék el a kézbe áldoztatást.
Egy spanyol riporter arról számolt be e témával kapcsolatban, hogy már megpróbáltak egy II. János Pál pápa által kiosztott ostyát az interneten elárverezni.

Ezen felvetett témákat a katolikus újság, a „Tagespost” főszerkesztője, Guido Host imigyen kommentálta: „Nem az a kérdés, hogy a katolikusoknak hogyan kell a liturgiát ünnepelniük, hogyan kell paphiány esetén cselekedniük, vagy hogy az áldoztatást miként szabályozzák. Valójában magában az Eucharisztiában való hitről van szó, amely az elmúlt években sok papnál egyre jobban megfogyatkozott. A kérdés ez: Valóban jelen van a feltámadt Krisztus a kenyér és bor színében, ha a celebráns az átváltoztatást elvégezte? Itt nem segít mégoly sok vatikáni szinódus vagy római irat: az Eucharisztiában való hitet nem lehet egy püspöki összejövetellel megoldani. A probléma a hit eltűnésében van.”

Október 6-án, csütörtökön elsőnek Innsbruck püspöke, Manfred Scheuer beszélt. Mgr. Scheuer higgadtan állapította meg, hogy az eucharisztikus ájtatosság nyugaton drámai módon lecsökkent. „A szentségek olykor morális imperatívra redukálódnak. Csak a vigasztaló értéküket keresik, nem a Krisztussal való személyes találkozást.” A paphiány az Eucharisztiával szembeni érdektelenség következménye. A liberálisnak számító innsbrucki főpap azt követelte, hogy a papok újra mélyebb hittel éljenek és a liturgiát nagyobb hittel ünnepeljék.

Megindítóak voltak Adrianus Simonis holland bíboros kijelentései: „A misék Hollandiában érdektelenné váltak. A hívőkben újra fel kell ébreszteni a mise iránti érzékenységet. De nem keménységgel és fenyegetéssel. Ha az Egyház visszanyerné a mise-központúságot, mondta Simonis bíboros, akkor a papok száma is növekedne.

A kölni bíboros, Mgr. Joachim Meisner megállapításai nagyon teológiaiak voltak: a transsubstantiatioról és Krisztusnak az Oltáriszentségben való valóságos jelenlétéről beszélt. „Az Eucharisztiában való hit a katolikus Egyház számára vitális jelentőséggel bír, és ezért magától értetődőnek kell tekinteni. Valójában azonban ma eltűnőben van.” A nyilvánosság gyakorta tévesen értelmezi az átváltoztatásról szóló tant. Ez azért van, mert a „szubsztancia” fogalmán ma általánosan anyagot értenek. Ezzel szemben a skolasztika a matériát éppen nem a „substantia”, hanem az „accidentiae”, azaz a tulajdonságok közé sorolja. A transsunstantiatio fogalma alá tartozó valóságot a tridenti zsinat dogmatizálta, és ez a katolikus hit alapelveihez tartozik, fejezte be beszédét a bíboros.

Regensburg püspöke, Gerhard Ludwig Müller rövid beszámolójában a mise áldozati jellegéről beszélt. Ezzel kapcsolatban összehasonlította Luther egyik kijelentését a tridenti zsinat tanításával. Luther azt állította, hogy „Isten egyik nekünk szánt adományából (testamentum seu sacramentum) az ember Istennek bemutatott áldozatot (sacrificium seu bonum opus) kreált”. Ezzel szemben a tridenti zsinat kimondja: „A mi Urunk Jézus Krisztus az utolsó vacsorán szeretett jegyesének, az Egyháznak egy látható áldozatot hagyott hátra, miként ezt az emberi természet megköveteli.” (D 1740) Mi az áldozat – sicut hominum natura exigit? Az áldozat – sacrificium – az Istentől való függés érzetének az emberi természetnek megfelelő módja és cselekvő kifejezése. Isten Igéje testet öltött, de carne peccati a mi bűneinkért való vezeklésre. A főpap áldozata, aki magát áldozza fel, a bűnök hatalma miatt victima lesz. Az Utolsó Vacsora termében Jézus köszönetet mond az Atyának, és nekünk ajándékozza testét és vérét, amelyet értünk ajánlott fel. Aki az Eucharisztiában Krisztus által Isten ajándékát megkapja, az benne új teremtménnyé is alakul. A Krisztusban való inkor-poráció által a megkeresztelt saját magát ajánlja fel Istennek. Krisztusban egy valódi és az üdvhöz szükséges co-operatio jön létre Istennel. Christus totus, caput et memb-ra az unio hypostatica erejéből Krisztus áldozatának és az Egyház áldozatának egysége. Az ember arra válik képessé, hogy természete és hivatása szerint „Isten irgalmából testét élő és szent áldozatként Istennek tetsző módon bemutassa.” (Róm 12,1)

Az Opus Dei prelátusa, Javier Echevarria püspök a kölni ifjúsági találkozó kapcsán a következő kérdést tette fel: „Hol maradnak a normák, ha olyan sok ember gyűl össze egy misén, mint Kölnben vagy a Szent Péter téren?”
A püspökkongregáció prefektusa, Giovanni Battista Re bíboros a liturgia méltó megünneplésében a megyéspüspökök felelősségét húzta alá. Egy Guatemala-i püspök pontos útbaigazításokat kért a pap nélkül megtartott istentiszteletek lefolytatásához. Egy másik püspök azt kérdezte, hol tudná az interkommuniora vonatkozó normákat nyugodtan átolvasni.

A szinódus aulájában egy román püspök beszámolója aratott első ízben tapsot. A püspök a kommunista üldözésre emlékezett, amikor a bebörtönzött papokat arra is rá akarták kényszeríteni, hogy a misét ürülékkel celebrálják.

Csütörtökön, október 6-án a püspökök elhatározták, hogy minden további ülésnapot az Oltáriszentség előtt való csendes áhítattal nyitnak meg.

Október 8-án egy mexikói püspök, Miguel Angel Alba Díaz II. János Pál pápa azon intelmeire emlékeztetett, amelyekkel az elhunyt „a gyakorlati kezdeményezéseknek az egyidőben való spirituális támogatottság – amely segíthet nekünk azon kísértéseknek ellenállni, melyeknek állandóan ki vagyunk téve – nélküli engedélyezésétől” óvott.
„II. János Pál megmutatta nekünk, hogy egy spirituális utazás nélkül a külsőségek maszkokká válnak, lélek nélküli eszközökké.” Emiatt szükséges az „eucharisztikus spiritualitás” gondozása, amely nemcsak az Eucharisztia „korrekt és méltó” megünneplését teszi számunkra lehetővé, de arra is bátorít bennünket, hogy „őt papi és egyházi életünk forrásaként, közép- és csúcspontjaként szeressük”.
Minden hívőt arra kell felszólítani, hogy az Eucharisztia számára „formálja át” és készítse fel magát. A szeminaristákhoz intézve szavait, ezt mondta: „Néhányuknak közülük soknak tűnik a mise bemutatásához szükséges hét évnyi felkészülési idő. Holott még ez is kevés annak megtanulására, hogyan kell az Eucharisztiát ünnepelni.” Az „Instrumentum Laboris”-ban felsorolt súlyos liturgikus eltévelyedések olyan hozzáállásokat mutatnak be, „melyek a zsinati reformok értelmét ignorálják vagy deformálják”, mondta a püspök.
„Ha a liturgiareform elsietett bevezetése azt eredményezte, hogy elveszítettük az egyensúlyt, akkor – mielőtt újabb kezdeményezéseket ajánlanánk – új balanszot kell keresnünk egy olyan spiritualitás támogatásával, amely mind egy passzív ritualizálást, mind egy excesszív kreatívizmust elkerülhetővé tesz, hogy ezáltal a misztérium a liturgia által valóban megszólalhasson”, szögezte le Díaz püspök

²²²²²