A summorum-pontificum.de internetes portál 2009. december 7-én „Nagyüzem az FSSP (= Szent Péter Papi Közösség) római plébániatemplomában” címmel számolt be egy előző napi eseményről: „A SS. Trinita dei Pellegrini templomban Dario Cardinal Castrillón Hoyos, az Ecclesia Dei Pápai Bizottság korábbi elnöke több felnőttnek szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Holnap pedig, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a Szerzetesek és a Szekuláris Intézmények Kongregációjának prefektusa, Franc Rodé bíboros mutat be – a római rítus rendkívüli formájában bemutatott szentmisék számára kijelölt templomban – ünnepélyes nagymisét.” Az exsultet.net ezen felül még arról is beszámolt, hogy Szeplőtelen Fogantatás ünnepén a Krisztus Király Intézet körmenetet szervezett, melynek élén Dario Cardinal Castrillón Hoyos bíboros állt, s mely az intézet templomától a Santa Maria sopra Minerva bazilikáig vezetett, ahol szentségimádással fejeződött be.
A tradicionális katolikus internetes sajtó nagy ujjongással vette át e híreket, és örömmel nyugtázta, hogy Rómában él és virul a tradíció. (Arról, hogy a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén a Szent X. Pius Papi Közösség is szervezett körmenetet, mégpedig délelőtt Szűz Mária szobránál, a Piazza di Spagna-n, ahol aztán délután a pápa is imádkozott, egyetlen általam ismert lap nem tudósított. Még az fsspx olasz honlapján – http://www.sanpiox.it/ – sem találtam képet vagy beszámolót a körmenetről.) (Az oldal utolsó fotóján látható a körmenet plakátja, a kápolna bejáratánál levő hirdetőtábláról.)
E nagyszerű híreket olvasva a messze földön lakó tradicionalista hívek szívét melegség tölti el, és jólesően nyugtázhatják: lám, igaza van annak a nemrégen lefolytatott közvélemény-kutatásnak, mely szerint Olaszországban a gyakorló katolikusok 12 százaléka, „ha saját egyházközségében a szentmisét a rendkívüli formában mutatnák be, ők minden ilyen misén részt vennének”, és további 9 százalék minden héten legalább egyszer (lásd: exsultet.net október 17-i cikke).
Az internetes hírekből tehát megtudhatjuk, hogy ünnepelni és (közvélemény-kutatást tartani) tud a tradíció, „nagy eseményekben” nem szűkölködnek. De azt, hogy a mindennapok hogyan néznek ki, hogy a katolikus hit gyakorlatban való mindennapos megélése hogyan is történik, nos, erről csak a helyszínen, szemtanúként lehet hitelt érdemlően meggyőződni. Ebben a cikkben arról számolok be, hogy mit láttam én, amikor 2009. november 26. és december 1. között, vagyis Advent előtt, Advent első vasárnapján illetve az ezt követő két napon Rómában tartózkodtam.
A honlap annak idején, nem sokkal a Summorum Pontificum motu proprio hatályba lépése után beszámolt arról (lásd: Azonnali hatállyal elkezdődtek a rendszeres tridenti misék Rómában című cikket), hogy „mostantól kezdve a
kereszténység egyik fő bazilikájában, Róma hét fő bazilikájának
egyikében, a pápai államhoz tartozó Santa Maria Maggiore Bazilikában is lesz minden nap tridenti rítusú szentmise. Bár Rómában a hagyományhű katolikusok eddig is minden nap látogathattak tridenti rítusú szentmisét (például a Via Urbana piuszos kápolnájában vagy a péteresek San Gregorio dei Muratori illetve a Corso egyik templomában), de igazi, nagy templomban évtizedek óta először most nyílik erre lehetőség. A misét a templom egyik kanonokja celebrálja minden reggel 8 órakor.”
Római tartózkodásom első reggelén, november 27-én, reggel örömmel láttam, hogy a hír igaz: a bazilika bal oldali első kápolnájában – a Cesi kápolnában, ahol az oltárkép Szent Katalin lefejezését ábrázolja – valóban igazi tridenti misét mutatnak be – minden hétköznap 7:15 órakor (nem 8-kor). Hogy vasárnap van-e mise vagy sem, sajnos nem tudom megmondani: reggel nem volt, azt tudom.
Mivel nem turistaként, hanem zarándokként mentem Rómába, nekem külön örömet jelentett, hogy minden napot – különösen a péntekit, melyen a 7-bazilika-zarándoklatot végeztem el – szentmisével kezdhettem. Úgy hogy mostani beszámolóm nem kritika, és ott sem éreztem semmilyen bánatot vagy felháborodást, egyszerűen csak tényeket közlök mindenféle emóció nélkül.
Pénteken rajtam kívül két idegennek kinéző fiatalember, két idős nő és egy idős férfi volt a szentmisén. Szombaton egy idegen fiatal férfi (akit másnap a piuszos misén láttam), egy idős nő és én, hétfőn – Szent András apostol nagybetűs ünnepén – a pénteki idős férfi és nő és én, kedden rajtunk kívül egy fiatal nő. Persze közbe lehetne vetni, hogy az időpont túl korai, de hát ez nem igaz: először is az olaszok koránkelők, másfelől a hétköznapi misék
megszokott helyén, az elől levő nagy kápolnában már 7 órakor kezdtek, aztán folyamatosan mutattak be a NOM-os miséket, melyeken mindig legalább 20-30-40-en összegyűltek. Ráadásul, akik ezekre a misékre mentek, azoknak mind el kellett haladniuk a „mi” kápolnánk előtt, vagyis, aki reggelente odajár, annak elkerülhetetlenül tudnia kell, hogy ott mi folyik. Ugyanebben az időben a bazilika más oltárainál is miséztek, ott is volt mindig néhány hívő.
Semmiképpen nem lehettünk volna ilyen kevesen, ha a misére járó olaszok 12 százaléka tényleg a „rendkívüli” formájú misét választaná, ha erre módja lenne.
Sajnos nem tudom, hogy a misét celebráló pap honnan jön: de az biztosnak látszik, hogy nem a bazilika kanonokja. Kívülről jött – reverendában – az idős hölggyel együtt, aki piros aktatáskában hozta magával a kánontáblákat és a misekönyvet. Először azt hittem, hogy péteres, de látva a római péteresek honlapján az ott szolgáló papok arcképeit, kiderült, hogy nem az. (Gondolom, piuszos biztosan nem.)
A mise tehát úgy kezdődött, hogy a kis öregasszony behozta a táskát, a táskában a kánontáblácskákat, jobban mondva lapokat (nem voltak bekeretezve) és a misekönyvet. Az idős úr, ha csak tehette, sietett megakadályozni, hogy a hölgy matasson az oltáron, és mind a mise előtt, mind utána kifejezett kézmozdulattal távoltartva a hölgyet, ő helyezte el, illetve vette le az oltárról a lapokat és a misekönyvet. A hölgy azonban nem hagyta magát funkciójától olyan könnyen megfosztani, és legalábbis a mise kezdetén mindig talált még valami igazítani valót az oltáron. (Azért nem tudom megállni, hogy ezt a kis részletet ne meséljem el, mert csodálatosnak tartom, hogy nincs olyan templom, olyan kápolna, olyan közösség, ahol ne lennének laikus „segítők”, akiket a „közreműködés” kényszere szüntelenül és megakadályozhatatlanul ne hajtana „aktív részese” lenni az eseményeknek.) Szerencsére a mise alatt nem a lépcsőn, csak szorosan mellette állva csöngetett és válaszolt a papnak (lásd a fotót).
A látottakat összegezve, úgy gondolom, a reális kép az, hogy a Santa Maria Maggiore bazilikában a római rítus „rendkívüli” formájában reggelente bemutatott szentmisén a helyiek közül rendszeresen két, azaz kettő idős ember vesz részt. Hozzájuk csatlakozik alkalomszerűen néhány fiatal turista-zarándok, akik vasárnap már vagy a piuszos, vagy a péteres misére járnak.
A Szent X. Pius Papi Közösségnek 1996-ban már volt Rómában egy rendkívül kis kápolnájuk közvetlenül a fórum mellett (valójában egy kis Mária-szobor és annak előtere volt, amolyan úti kápolnácska). Az ő papjaik Albano-ban laknak, onnan járnak be misére, onnan látják el a Firenzétől délre eső olasz misecentrumaikat (Firenze, Lucca, Velletri, Róma, Vigne és Nápoly). 1997-ben vásároltak egy kicsit nagyobb üzlethelyiséget, ahol a ma is meglevő kápolnájukat berendezték. Ez a kápolna a Via Urbana 85. alatt található. Szentmise minden csütörtökön este fél 7-kor, minden hó első péntekjén szintén fél 7-kor, és minden vasár- és ünnepnapon 11 órakor van.
Mivel november 26-án, csütörtökön délelőtt érkeztem Rómába, délután rögtön tridenti misére mehettem. A kápolna rendkívül kicsi, de nagy szeretettel van feldíszítve, és van egy alagsora, ahol a csütörtöki mise előtt katekizmus-oktatás zajlik (nem tudom, hogy máskor hogyan történik, de amikor ott voltam, a gyerekek – öten voltak – nem maradtak ott a szentmisére). Körülbelül tízen voltunk a misén, ránézésre rajtam kívül mind olaszok, köztük két idős hölgy – láthatólag a törzs-hívek –, a többi fiatal és férfi!
Vasárnap az Albano-ban lakó apácák Rómába jönnek misére, ők alkotják a scolát, és ők rendezik az oltárt. (A piuszosoknak Velletriben is van egy apácaközösségük, de hozzájuk kimegy a pap misézni.) Vasárnaponként sok az idegen; legutóbbi ottjártamkor – 2007 februárjában – annyian voltunk, hogy nem, illetve csak zsúfoltan fértünk el a maximum 50-60 embert befogadó helységben, márcsak a hátizsákok miatt is. Ezúttal, 2009. november 29-én, Advent első vasárnapján nem kellett még állnia sem senkinek, sőt a pótszékek egy része is üres maradt: körülbelül 30-an lehettünk. Albano-ban vasárnap két mise is van, Rómából a családosok tudomásom szerint vasárnaponként inkább oda járnak – nyilván most is ez történt, és ott elég sokan összegyűlhettek.
Hétfőn – Szent András apostol ünnepén – este elmentem a SS. Trinita dei Pellegrini templomba. (Már 2007-ben is részt vettem egy péteres misén a közösség akkori székhelyén, a San Gregorio dei Muratori templomban.) Szombaton már felkerestem a templomot, mely a Piazza Farnese-től nem messze egy kis téren áll, de nem találtam nyitva. A templom kívülről elég elhanyagolt, régen volt festve: A bejáratnál a két oszlopra ragasztott papír árulja csak el, hogy itt a szentmisét a „római rítus rendkívüli formájában” mutatják be a pápai Summorum Pontificum motu proprio rendelkezései szerint (lásd fent a fotót).
(Itt jegyzem meg, hogy se a piuszosok, se a péteresek – a Santa Maria Maggiore-ról már nem is beszélve, ahol semmilyen jele nincs a régi misének – nem írnak ki ajtóikra semmit más nyelven, mint olaszul. Ha belegondolunk, hogy Róma belvárosában csaknem annyi a napi turista, mint az ottlakó, és hogy a tridenti misére többnyire külföldiek járnak, ez kissé meglepő figyelmetlenség.)
Nos, a hétfői misén rajtam kívül hatan voltak, a ministráns, két fiatal nő és három fiatal férfi. Nagyon meglepett, hogy 30 feletti hívőt egyet sem láttam. A templom belülről sokkal szebb, mint kívülről és nagyon nagy, úgy hogy mi hatan a padokban egészen elvesztünk benne.
Ha ehhez a hat személyhez hozzávesszük a reggeli misén résztvevő két főt a Santa Maria Maggiore bazilikából akkor ez összesen 8 hívő Róma több mint 2 millió lakosából és többszázezer turistájából. A hírekben szereplő nagy hívőseregnek nyoma sem volt, csakúgy nem, mint a hitüket gyakorló olaszok 12 százalékának, akik a közvélemény-kutatás szerint minden nap szívesen járnának régi misére...
A katolikus tradíció hétköznapi látlelete után lássuk most, mit tapasztal a járókelő a Via Urbanán sétálva, nem messze a piuszos kápolnától.
A Via Urbana, egy Róma közepén, a Termini pályaudvart a Fórummal összekötő Via Cavour-ral párhuzamosan futó utca, a Viminalis- és az Esquilinus-domb között, lent a mélyben fekszik, olyan mélyen, mint a Fórum. Közel van a pályaudvarhoz és a Santa Maria Maggiore bazilikához. A pályaudvarhoz közeli végén Róma egyik híres temploma, sőt a katolikus Egyház egyik bölcsője található: a Santa Pudenziana bazilika, ami arról nevezetes, hogy mind Szent Péter, mind Szent Pál lakott itt, Pudens szenátor házában. A szenátornak két lánya volt, a későbbi Szent Pudentiana és Szent Praxedis. (A Praxedisnak szentelt templom, a Szent Prassede bazilika a Santa Maria Maggiore bazilikával szemben egy kis mellékutcában van, ahol gyönyörű ősrégi mozaikok láthatók, és ahol azt az oszlopot őrzik, ahol a jámbor hagyomány szerint Jézust megostorozták.)
A Santa Pudenziana bazilika apszisát az egyik legszebb és legrégibb mozaik díszíti
a IV. századból (középen Krisztus, mellette Szent Péter és Pál, akik feje fölé a szenátor két leánya babérkoszorút tart).
A hagyomány szerint a Szent Péter bazilika apszisában, a falon található a világ legnehezebb, s talán legnagyobb ereklyetartója, melyben a hagyomány szerint Szent Péter trónusa, széke, katedrája van elhelyezve. Ez az a szék, amelyet az ősi hagyomány szerint Péter használt, amikor Pudens római szenátor házában misézett. (A bazilika régi cathedrájáról az ereklyetartóval készült fotó e cikk folytatásában, a római beszámoló második részében látható.)
A Santa Pudenziana bazilika ma a Fülöp-szigetiek temploma, gyülekezőhelye. Szombaton, ott jártamkor bementem, saját nyelvükön imádkoztak, de amikor előálltak a gitárosaik, kimentem a templomból. Vasárnap olyan sokan voltak, hogy be sem fértek a templomba (melynek kapuja jóval az utca mostani szintje alatt van), sőt egy részük még az utcát is elfoglalta. Egész délelőtt ott maradtak, láthatólag a templom nemcsak az istentisztelet célját, hanem a közösség mindennapi életét is szolgálja, egyfajta találkozóhely.
Alig száz méterre tőlük szintén a Via Urbana-n egy egészen kis templomocskára bukkantam. Ezen a következő feliratok voltak: Koreaiak temploma és Baptista
templom. Szombaton benyitottam; láttam elől a keresztelő medencét, meg egy papfélét, és vagy 10-20 embert. Vasárnap már csak egy tömeg hátát láttam, óriási füstöt, hatalmas zajt, és nagyon sok feketét. Azt nem tudom, ők hogyan kerülnek egy koreai templomba. Mindenesetre templomnak templom volt, és nagyobb, mint a tőlük nem messze, ugyanebben az utcában levő piuszos kápolna, mely utcahelységből lett átalakítva.
De a Via Urbana-n van még egy másik, a keresztény Róma és világ számára fontos hely, a baptista és a piuszos kápolna között, alig pár méterre az utobbitól. Itt áll egy kis templom, római szokás szerint beékelve a házak közé, a „SS. Laurentio et Yppolito martiribus”, melyet ma a Szent József kongregáció tagjai
gondoznak, és amely annak a háznak az alapjaira épült, melynek pincéjében Szent Lőrinc diakónust, Róma egyik legkedveltebb szentjét, azok után, hogy 258. augusztus 6-án a Szent Callixtus katakombában II. Sixtus pápával és több diakónussal együtt elfogták, őrizték. A ház tulajdonosa, Lőrinc fogvatartója, Hyppolyt centúrió volt. Miután a centúrió nemcsak annak lett szemtanúja, hogy Lőrinc milyen szelíden viseli a fogságot, és hogyan oktatja fogolytársait a keresztény vallásra, hanem annak is, ahogy a pincében fakadó forrásvízzel megkeresztelt egy vak embert, Lucillo-t, aki erre visszanyerte látását, megtért és maga is megkeresztelkedett. Miután megvallotta keresztény voltát, egy ló farkára kötözve addig hurcolták a városban, amíg meg nem halt. Lőrincet nem messze börtönétől, a mai Via Panispernán (mely kettészeli a Via Urbana-t) levő templom helyén végezték ki, mégpedig tüzes rostélyon elevenen elégették. Földi maradványait, a falakon kívüli nagy temetőben, a Campo Verano-ban, a Szent Ciriaca katakombában helyezték örök nyugalomra, Szent István első vértanú és Szent Jusztin ereklyéivel együtt. Sírjuk fölött áll, már a IV. század óta, a San
Lorenzo fuori de Mura bazilika, ahová a meghalt pápa kérésére, XIII. Leó a csőcselék dühe miatt az éj leple alatt menekítette Boldog IX. Pius pápa testét, és ahol most a mártírok szarkofágja mellett egy nyitott koporsóban várja ő is a feltámadást. Míg XXIII. János – a „jó” és a II. Vatikáni Zsinatot összehívó – pápa Szent Péter
bazilikában levő sírja előtt naponta tömegek róják le tiszteletüket, addig a vele együtt boldoggá avatott IX. Pius – többek között a Syllabus szerzője és az I. Vatikáni Zsinat pápája – teste teljes elhagyatottságban várja az Utolsó Ítélet harsonáját.
A Via Urbana Fórum felöli folytatása, egy már más nevet viselő utcácska közepén egy kis tér található, melyen egy szép templom áll, a Santa Maria dei Monti. E templomba járt gyerekként Boldog Anna Maria Taigi imádkozni és szentmisére, abban az időben, amikor Labre Szent Benedek (aki mielőtt elindult volna Franciaországból Rómába, megáldotta a még gyermek Vianney Jánost, Ars későbbi híres plébánosát) e templom lépcsőin élte vezeklő kolduséletét. A szent itt is van eltemetve. (Boldog Anna Maria Taigi pedig a San Crisogono bazilikában a Tiberisen túl.) A templomban az oltár felett egy Mária-kegykép van, fent a frízben (?) körben az egész templomban a Salve Regina olvasható teljes szövegével.
E templomokat, történelmi emlékeket így egymás mellett látva, azt hiszem, Róma egyetlen utcájában érdekes és jellemző képet kapunk a katolicizmusról, azon belül is a katolikus vallásgyakorlatról és a mai világ szellemi állapotáról.
Még egy dolgot szeretnék megemlíteni: 1997 tavasza óta járok – ha Rómában vagyok – a Via Urbana-ra piuszos misékre. Most először láttam hirdetőtáblát a bejárat mellett, melyen nemcsak a miserend, a fentebb már említett Szeplőtelen Fogantatás napi körmenet és egyéb hírek (egy Albanoban megrendezett konferencia), hanem egy „kápolna-rend” is megtalálható. Amiből kiderül, hogy a hívek külön felvilágosítása a katolikus öltözködésről és viselkedésről napjainkra már Rómában is szükségessé vált. A felvilágosító szöveg elég hosszú, és ahogy látom Szent Pálra hivatkozva szólítja fel az asszonyokat, hogy mit nem hordhatnak és mit nem csinálhatnak a szentmisén.
A fotók mobil-telefonnal készültek, azért ilyen rossz minőségűek.
Az első 3 képen a SS. Trinita dei Pellegrini templom, a negyediken a Sta. Maria Maggiore bazilikában a november 30-i „régi” mise, az ötödiken a Pius-kápolna bejárata, a hatodikon a SS. Trinita dei Pellegrini templom belseje november 30-án a mise előtt, a hetediken és nyolcadikon a Sta. Pudenziana templom bejárata és apszisa, a kilencediken és tizediken a koreai baptista templom kapuja, a következőn a SS. Laurentio et Yppolito martiribus templom, az utolsó kettőn pedig a Pius-kápolna hirdetőtáblája és ezen belül a december 8-i körmenetre szóló felhívás látható.