Pár hónappal ezelőtt egy pap-ismerősöm arra hívta fel figyelmemet, hogy mekkora különbséget tud jelenteni olykor egy parányi kis eltérés. Ez a tanulság akkor éppen a Descartes-féle „cogito ergo sum” (= gondolkozom, tehát vagyok), illetve a Szent Ágoston-féle „cogitor ergo sum” (= mivel ki lettem gondolva, tehát vagyok) formulák összehasonlításakor tűnt fel számára.
A „cogito ergo sum” a hitetlenség kezdete, a magát istennek megtevő ember lázadásának, gőgjének a kifejeződése, míg a „cogitor ergo sum”, az Isten előtt semmiségét alázatosan bevalló, az Istennek élni akaró, a magát neki alávető, a végső célját egyedül Istenben látó ember örömteljes felkiáltása.
A pap pár nappal Rómába való utazásom előtt hívta fel a figyelmemet erre az alapvető különbségre. Éppen jókor ahhoz, hogy utam célját magamnak kijelölhessem. Nem sokkal ezelőtt hallottam egy színművészt arról beszélni, hogy a színésznek mielőtt színpadra lép, mindig tudnia kell, hogy az előtte álló jelenetben mi a célja, miért van ott – különben nem lehet jól eljátszania szerepét.
E két élmény hatására értettem meg, hogy az embernek bármit cselekszik előtte mindig meg kell határoznia tette célját. „Megyek tehát Rómába immár sokadszor. Miért megyek? Zarándoklatra megyek. De a zarándoklatomnak most éppen mi a célja?” – És a pap gondolatai megadták a választ: 2009 novemberének végén azért megyek/mentem Rómába, hogy Istennek hálát adjak azért, hogy „kigondolt”! Életemben most először tudatosult bennem teljes fontosságával, hogy azért vagyok, azért jöttem erre a világra, mert Isten terveiben szerepeltem, mert Ő azt akarta, hogy legyek, mégpedig azért, hogy végül Hozzá kerüljek. Tehát Ő akarta, hogy legyek! Micsoda kitüntetés! Mennyi és mekkora ok a hálaadásra és örömre!
A hálaadásra Rómában remek lehetőséget nyújt a Hét bazilika zarándoklat, mellyel 1999 forró nyarán ismerkedtem meg, amikor a Zaitzkofen-i (Piuszos) szeminaristákkal egyidőben tartózkodtam Rómában, és a zarándok-csapatot étellel és itallal megrakott kocsival követtem.
Lefebvre érsek élete végéig Róma – az örök Róma – iránti hűségre nevelte lelki fiait. Ezt a hűséget elősegítendő vásárolt a Róma közelében fekvő Albano-ban egy házat, ahol most a közösség olasz székhelye van, és ahol a Rómába látogató Piuszos papok és szeminaristák laknak.
A Szent X. Pius Papi Közösség szeminaristáinak kispap korukban kötelező legalább egyszer csoportosan ellátogatni Rómába. Erre az útra a nyári szünidőben kerül sor. 1999-ben, amikor én ott voltam, a németországi szeminaristákat Pater Maeßen mellett Dr. Goesche (a később megalakult Néri Szent Fülöp Intézet alapítója) vezette, akinek papként művészettörténészi diplomája is volt, és aki Rómában tanult és lett pap. E ténynek, az akkor szerzett ismerőseinek köszönhetően minden napra talált egy templomot, amelynek egyik oltáránál Pater Maeßen a tridenti misét bemutathatta. Azon a pár napon, amíg én is ott lehettem, az ő összeköttetéseinek köszönhetően vettem részt tridenti szentmisén Római Szent Franciska koporsója előtt a Santa Francesca Romana (= Sta. Maria Nova) templom főoltára alatti kápolnában, a Palatinuson, a Via S. Bonaventura egyik eldugott kertjében levő templom főoltáránál és a jezsuiták San Ignazio di Loyola templomának emeleti kápolnájában.
A Hétbazilika zarándoklat története
A Hétbazilika zarándoklat eredete a hagyomány szerint 313-ba, Nagy Konstantin türelmi rendeletének megjelenési, illetve a Lateráni bazilika felszentelésének idejébe nyúlik vissza. Erről számos emlékirat és zarándoklatról szóló tudósítás számol be. Később azonban ez a zarándoklat feledésbe merült, egészen a 16. század közepéig, amikor is, Róma második apostola, Néri Szent Fülöp újra felelevenítette.
1552-ben az ő vezetése alatt néhány pap elkötelezte magát a közös imádságos életre, és ezzel megalakult az oratoriánusok rendje. E mellett Szent Fülöp egyfajta ifjúságnevelési programot is útjára indított. Fiatalokat gyűjtött maga köré, közös foglalkozásokat, zarándoklatokat szervezett, és a héttemplom-zarándoklatot is egyfajta vidám rendezvénnyé formálta, énekkel, közös uzsonnával és természetesen imádsággal. Noha kezdetben csak egy kis csoport végezte, később ez a tavaszi zarándoklat egész Róma számára nagyjelentőségű vallási eseménnyé nőtte ki magát, amely vagy Húsvét közeledtével, vagy még a farsang idején zajlott, és ezzel mintegy ellensúlyt képezett a számos kocsmai kicsapongással szemben, melyek ebben az időben, III. Gyula pápasága alatt egész Rómában nagyon elfajultak.
A zarándoklat napján a hívek a Szent Péter-bazilika előtt gyülekeztek erre az egész napos eseményre, amely a Santa Maria Maggiore-bazilikánál zárult. Az adatok szerint eleinte 30 ember követte, ám hamarosan egy, már százakat és ezreket számláló sereg, úgyhogy magukkal kellett vinniük néhány elemózsiával megrakott csacsit is. Délben pihenőt tartottak valamelyik kertben, elfogyasztották ebédjüket, és közben hallgatták a zenészeket vagy valamelyik kisgyermek prédikációját. Mindez évenként megismétlődött, és a hét templomhoz irányuló zarándoklat nemsokára az Oratórium egyik legismertebb és legkedveltebb gyakorlata lett. Szokássá vált, és a római Oratórium még ma is tiszteletben tartja.
Boldog Anna-Maria Taigi (1769-1837) életrajzában az szerepel, hogy ő is járta a hétbazilika zarándoklatot, mégpedig nemcsak a húsvéti időben vagy farsangkor, hanem sokkal gyakrabban. A Szent X. Pius Papi Közösség tagjai 2000-es római ünnepi zarándoklatuk során szintén bejárták a hétbazilika zarándoklatot, és az ott, illetve az egész zarándoklat alatti példás fegyelmük óriási hatást gyakorolt Róma népére, köztük az újságírókra, akik a piuszosokról ezután számos cikket írtak. A pápára – állítólag – szintén ez volt akkora hatással, hogy ezután magához rendelte a közösség rendfőnökét, Fellay püspököt. És ezzel kezdetét vette Róma és a Szent X. Pius Papi Közösség között újra meginduló kapcsolat hosszú és göröngyös útja…
(Az első képen a Santa Francesca Romana (= Sta. Maria Nova) templom főoltára alatti kápolna oltára Római Szent Franciska koporsója fölött, a másodikon pedig a Szent Péter bazilika előtti tér szobrai, elől Szent Péter a mennyország kulcsával látható)
Feltéve: 2010. március 8.
A Hétbazilika zarándoklat imái
A Hétbazilika-zarándoklat teljesítésével teljes búcsút lehet nyerni. Ehhez – mind a hét templomban – a Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt a következő imák elvégzése szükséges és elegendő:
– öt (5) Pater noster, Ave Maria és Gloria Patri,
– egy (1) Pater noster, Ave Maria és Gloria Patri a Szentatya szándékára,
– egy rövid ima a Boldogságos Szűz Máriához,
– egy rövid ima a bazilika védőszentjéhez.
A zarándokok azonban természetesen ennél sokkal többet imádkoznak, hiszen céljuk nem a turistáskodás, hanem a lelki épülés. A városnézés sem tartozik a zarándoklat céljához. Ehhez saját tapasztalatomból hozzátehetem, hogy még az útba eső templomok megnézése sem ajánlott, egyfelől, mert ez elvonja a figyelmet, másfelől, mert fölöslegesen elfáraszt. Az út részletes leírásánál közlöm azokat a kivételeket, amikor mégis érdemes, illetve ajánlott valamelyik templomba betérni, mert igen valószínűtlen, hogy a zarándoknak máskor lesz ereje és ideje arra a helyre visszamenni.
Az egyes bazilikák között elégséges idő áll rendelkezésre az elmélkedéshez és az imádkozáshoz. Bevált gyakorlat a teljes rózsafüzér, és a keresztút elimádkozása. Az örvendetes rózsafüzért a Szent Pétertől a Szent Pálig, a fájdalmasat Szent Páltól Szent Sebestyénig, a keresztutat Szent Sebestyén után a katakombák fölötti dombon (ahol megtalálhatók a stációk), a dicsőséges rózsafüzért pedig a keresztút után a Lateránig, vagy a Szent Kereszt és a Szent Lőrinc bazilika közötti úton.
Az elmélkedés témái az úton
1. A reggeli mise helyéről a Szent Péter bazilikáig:
Urunknak az apostolaival megtett útjáról az Utolsó Vacsora helyszínétől az Olajfák hegyére, valamint a körülmetélésekor elszenvedett első vérontásáról. Könyörgünk a torkosság bűne ellen a mértékletesség erényéért és az istenfélelem ajándékáért.
2. A Szent Péter és a Szent Pál bazilika közötti úton:
Urunk útjáról az Olajfák hegyétől Annás főpap házáig, valamint az Olajfák hegyén történt második vérontásáról. Könyörgünk a harag bűne ellen a türelem erényéért és a jámborság ajándékáért.
3. A Szent Pál és a Szent Sebestyén bazilika közötti úton:
Urunknak Annástól Kaifás főpap házáig vezető útjáról, valamint az ostorozásakor elszenvedett harmadik vérontásáról. Könyörgünk a bujaság bűne ellen a megtartóztatás erényéért és a tudomány ajándékáért.
4. A Szent Sebestyén és a Lateráni Szent János bazilika közötti úton:
Urunknak Kaifás főpaptól Pilátusig vezető útjáról, valamint a töviskoszorúzás során kiontott negyedik vérzéséről. Könyörgünk a fösvénység bűne ellen a nagyvonalúság erényéért és a jótanács ajándékáért.
5. A Laterántól a Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikáig vezető úton:
Urunk kínnal teli útjáról Pilátustól Heródesig, valamint keze felszegezésekor történt ötödik vérontásáról. Könyörgünk a restség bűne elleni a buzgóság erényéért és a lelki erősség ajándékáért.
6. A Szent Kereszt és a Szent Lőrinc bazilika közötti úton:
Urunk Jézus Krisztus kínnal teli útjáról Heródestől vissza Pilátushoz, valamint a lábai felszegezésekor kiontott véréről. Könyörgünk az irigység bűne ellen a felebaráti szeretet erényéért és az értelem ajándékáért.
7. A Szent Lőrinc és a Santa Maria Maggiore bazilika közötti úton:
Urunk Jézus Krisztusnak a kereszttel vállán megtett fájdalmas útjáról Pilátus házától a Golgota hegyére, valamint az oldalát átszúró lándzsa ütötte sebből kiömlött véréről. Könyörgünk a kevélység bűne ellen az alázat erényéért és a bölcsesség ajándékáért.
A templomokban a teljes búcsú elnyeréséhez szükséges imákon kívül még több más imádságot is el szoktak mondani a különböző oltárok előtt, ezek megtalálhatók a Hétbazilika-zarándoklathoz kiadott brosúrákban.
Saját tapasztalatom azonban az, hogy ezekre nemigen futja az idő, hiszen se a templomok nyitvatartási ideje, se a hosszú út nem teszi ezt lehetővé.
(Az új folytatás első képén a Szent Péter bazilika régi cathedrája, a másodikon pedig a bazilika belső tere látható)
A Hétbazilika zarándoklat állomásai
1. Szent Péter bazilika – Basilica di San Pietro
Az egynapos zarándoklat, ha csak egy mód van rá, reggeli misével kezdődik. Mint ahogy a római beszámolóm első részében írtam, a Santa Maria Maggiore bazilikában reggel 7:15-kor (vasárnap kivételével) van tridenti szentmise, innen kényelmesen el lehet jutni a Szent Péter bazilikához.
(Ajánlatos a mise után jól megreggelizni, hiszen a fizikai erőre szükség lesz később. A Vatikánhoz néhány éve már metró is jár, én soha nem használtam, és senkinek nem ajánlanám, hiszen az ember nem azért jár Rómában, hogy a föld alá bújjon, hanem hogy nézze a várost és töltekezzen a látottakból. A piuszos szeminaristák korán reggel vesznek részt misén a Via Urbana-n levő kápolnájukban, melyet a kísérő paptanáruk mutat be [hiszen ott egyébként nincs reggeli mise], utána a magukkal hozott elemózsiából reggeliznek, és a Vatikánig is gyalog mennek. Tudtommal ez a gyaloglás nem tartozik a hivatalos zarándoklathoz, én mindig busszal mentem a Szent Péter térre.)
Még egy fontos tudnivaló a zarándoklat első állomáshelyéről: az év azon időszakában, amikor a pápa Rómában tartózkodik, mindig kell azzal számolni, hogy a Szent Péter téren valamilyen rendezvény, többnyire mise, van – ez különösen II. János Pál pápa idejében volt így –, és ilyenkor nem lehet bejutni a bazilikába.
A zarándoklat első állomása tehát a Szent Péter bazilika, melyben mindig tömeg van, s amelyet a zarándokok vagy már megnéztek vagy a Hétbazilika zarándoklat után fognak megnézni – azaz jó tudni, hogy a Hétbazilika zarándoklat nem alkalmas a dóm megtekintésére, sőt még nézelődésre sem. A bámészkodó és egyre rendetlenebb, közönségesebb tömeg úgy sem tesz jót az áhítatnak, még akkor sem, ha a szentségi kápolnába, vagyis abba az oldalsó kápolnába, melyben a Legméltóságosabb Oltáriszentséget őrzik, a turisták nem mehetnek be. Ez a kápolna, mely előtt őr áll, ha háttal állunk a bejáratnak, a bazilika jobb oldalának közepén található.
Az itt elmondott imák után a tömeg ellenére jó érzés meglátogatni a pápai oltárt, előtte oldalt Szent Péter ülő szobrát és Szent X. Pius pápa síremlékét, mely a szentségi kápolnával srégen szemben a kijárat felé található.
(A képen a Szent Péter bazilika szentségi kápolnája)
2. A falakon kívüli Szent Pál bazilika – Basilica di San Paolo fuori le Mura
A zarándoklat leghosszabb szakasza rögtön az út elején vár a hívekre. Bár a hossza több mint 7 kilométer, de emelkedők nélkül vezet át a dimbes-dombos Rómán, így jó időben nem okoz különösebb megerőltetést. A két apostolfejedelem bazilikája, azaz nyughelye közötti út, a Szent Péter térről – ha mögöttünk van a dóm – jobbra elől közvetlenül a Bernini-kolonádok mögött alig észrevehető kis utcában kezdődik, a Borgo San Spirito-n, majd ennek első jobboldali mellékutcáján, a Via Penitenzieri-n folytatódik. Az alagútba vezető széles autóút átszelése után vagy a Tiberis partján, vagy az attól pár méterrel beljebb és pár méterrel lejjebb és sokkal kevésbé forgalmas Via della Lungara-n vezet tovább. A keskeny és csendes utca később nevet változtat, de ezen is tovább kell menni, egészen addig, amíg egy téren véget nem ér. E térnek a folytatása a Piazza Maria in Trastevere, melyen a Santa Maria in Trastevere templom áll, mely Rómának az első Szűz Mária tiszteletére épített temploma: Szent I. Callixtus pápa a III. század elején emeltette.
Keresztben átszelve a teret a Via di S. Francesco Ripa utcán kell annak egészen a végéig tovább haladni. Ez az út is egy téren végződik, ahol az azonos nevű templom áll. Itt jobbra, majd néhány méter után, az út végén balra kell fordulni, hogy elérjük a Porta Portese-t, ahol a Ponte Sublicio hídon átszeljük a Tiberist.
A hídról balra felfelé tekintve az Aventinus domb tetején jól lehet látni a San Anselmo épületegyüttesét, a bencések főapátságát, melyben a Benedek-rend nemzetközi papnevelő intézete és a prímás-apát székhelye található. (A főapátság a katolikus Egyházban a liberalizmus egyik fellegvára. Minden szerzetes és novícius szobájában szélessávú internet-kapcsolat van. A prímás-főapát szerint csak azokba a kolostorokba kérik felvételüket a fiatalok, amelyeknek a honlapja mindig naprakész. Bár már ezek is csak Amerikában vonzanak érdeklődőket, Európában már nincsenek jelentkezők – ennek egyedüli okát a Paul Badde-nek nemrég adott interjújában a főapát a kevés gyermekben látta.)
Az út a Via Marmorata jobb oldalán vezet tovább a Porta Paolo-ig, amelynek túlsó oldalán áll a Piramide di Caio Cestio. A kis piramisra emlékeztető gúlát nem Egyiptomból hozták a rómaiak, hanem egy néptribunusi, majd praetori tisztet viselő férfiú emlékére állíttatta szabadon bocsátott rabszolgája körülbelül i. e. 12-ben.
Ezután már csak annyi van hátra, hogy a forgalmas Piazza Ostiense teret teljes szélességében átszeljük és pont a bejövetelünkkel szemben kezdődő, nyílegyenesen futó Via Ostiense-n elmenjünk a Szent Pál bazilikáig. Az út persze azért még elég hosszú és nem is valami kellemes, hiszen a forgalom nagy és a környék sem szép, hiszen már a külvárosban járunk, mely Rómában sem sokkal szebb, mint bárhol a világon. De ennek is vége szakad egyszer, mégpedig ott, ahol az út kettéágazik.
(Jobbra a Lungotevere di S. Paolo vezet a repülőtérre. A 80-as évek végéig, a repülőtérre érkező utasokat Róma központjába szállító busz itt hajtott el – a látogatók nagy örömére, akik a Termini pályaudvarig vezető úton Róma számos nagyszerű műemlékét láthatták, elsőnek éppen a San Paolo hátsó bejáratát.)
A falakon kívüli Szent Pál székesegyházba érdemes a Lungotevere felől bemenni, ott ahol az előudvar van, közepén Szent Pál szobrával. A Nagy Konstantinus császár által Szent Pál sírja fölé emeltetett San Paolo fuori le Mura bazilika egészen 1823-ig állt, amikor is a tetőn dolgozó munkások hanyagsága miatt egyetlen éjszaka alatt leégett, éppen VII. Pius pápa haldoklásakor. A bazilika újjáépítéséhez az egész világ összefogott, mindenhonnan érkeztek adományok, Az új templomot 1854-ben szentelte fel Boldog IX. Pius pápa.
Már a látvány miatt is érdemes hátulról belépni a bazilikába. Bár a Szent Péter bazilika nagyobb, de ez nem érzékelhető annyira, mert ott mindig óriási a száját tátó, zajongó tömeg. A Szent Pálban azonban ez nincs így: valahányszor valaki az előudvar felöl lép be oda, a templom belső – és csaknem üres – terének hatalmas mérete lenyűgöző hatást gyakorol rá. A turisták nem a hosszhajóban, hanem elől, Szent Pál sírjánál és a kereszthajóban „turistáskodnak”.
Mivel a Szent Pál bazilika nagyon messze van Róma központjától, és nem valószínű, hogy a zarándokoknak római tartózkodásuk alatt még egyszer lesz idejük ide kiutazni vagy pláne kigyalogolni, az imák elvégzése után érdemes még egy kis időt szentelni a bazilika megtekintésére. Itt a tömeg sem akkora, éppen a nagy távolság miatt kevesebb csoport látogatja, így az áhítat sem vész el. A Legméltóságosabb Oltáriszentséget őrző szentségi kápolna a főoltár bal oldalán levő első kápolnában található.
(A Szent Pál bazilika belső falain fönt láthatóak a pápák arcképei, mégpedig 1996-ig úgy, ahogy eredetileg helyet kaptak. Akkor már csak három üres hely állt rendelkezésre. Ekkor azonban egy ködbevesző akció során átrendezték a képeket, így azóta már újra sok az üres hely.)
(A képeken a bazilika előudvara, belső tere és Szent Pál sírja fölötti pápai oltár látható)
3. Szent Sebestyén bazilika – Basilica di San Sebastiano
Szent Páltól nagyon könnyű eljutni a következő állomásig. Bár a mintegy 4 kilométer hosszú út tereken, dombokon, forgalmas utakon vezet át, neve elejétől végig ugyanaz: Via delle Sette Chiese, azaz a hét templom útja. (Nem messze a Szent Pál bazilika főbejáratától a város felé a Via Ostiense-ről ágazik el jobbra.) A zarándoknak semmi másra nem kell ügyelnie, mint hogy mindenütt rábukkanjon az e nevű út folytatására.
Az útnak a Via Ostiense és a Via Cristoforo közé eső szakasza egyébként nagyon szép lakónegyedeken vezet keresztül, melyek teljesen mentesek a turistáktól, és így bepillantást engednek Róma „bennszülött” életébe.
A nagyon forgalmas, több sávos Via Cristoforo-t átszelve egy piac és egy tér érintése után jobbkézről a Domitilla katakomba bejárata mellett halad az út. Majd nem sokkal ezután, ahol az út térré szélesedik, a Szent Callixtus-ról elnevezett katakomba (Catacombe di San Callisto) bejáratához vezet egy lépcsősor.
(Arra nem lehet tanácsot adni, hogyha valakinek rövid az ideje, melyik katakombát látogassa meg. Bár egy útikönyv szerint, a nem szakértő számára minden katakomba egyforma, és ebben sok igazság van, azért a római katakombák mindegyikében található valami olyasmi, ami csak arra az egyre jellemző. Én ötöt látogattam már meg: a
Sebestyén, a Callixtus, a Domitilla, a Szent Ágnes és a Szent Priscilla [ahova Szent Filoménát temették] katakombákat, mindegyik másért marad emlékezetes és egyedi számomra. Az első [1989-ben a San Callisto katakomba] különösen azért, mert mindössze ketten voltunk látogatók, és egy idős szerzetes úgy vezetett bennünket, hogy ő is, mi is egy-egy gyertyát vittünk a kezünkben. Azóta persze mindenüvé bevezették a villanyt, de azért a katakombák világa így is hűen visszaadják az első évszázadok keresztényeinek gyermekien bizakodó, feltétel nélküli hitét és szeretetét a „Jó pásztor” iránt. Jó tudni, hogy a katakombák a hét egy napján zárva vannak, de hol az egyik, hol a másik, azaz felváltva tartanak szünnapot.)
Szent Sebestyén bazilikája a Via Appia Antica-n a fölött a katakomba fölött áll, ahova Szent Sebestyént temették. Csakúgy, mint a Szent Pál bazilikánál, ez sem a szent halálának helye: Szent Pált a róla elnevezett bazilikától délre fekvő Tre Fontane templomnál fejezték le, Sebestyént pedig a Palatinuson a Via Bonaventura utcácskában megbúvó kis Szent Sebestyén templomnál.
A San Sebastiano katakomba délben zárva van, de a 2000-es szentév óta a templomba ekkor is be lehet menni (2009. decemberi adat). Az egyhajós templomban a bejárattól balra található Szent Sebestyén síremléke és elől jobbra a Legméltóságosabb Oltáriszentséget őrző szentségi kápolna.
(Ha a bazilika mégis zárva lenne, a bejárattól balra a templommal egybeépült kolostorból mégis van lehetőség bejutni, akár úgy, hogy egyszerűen besétálunk [ahogy tettem én többször is], akár úgy, hogy engedélyt kérünk hozzá.)
(Régen még járt busz a Szent Sebestyénhez, de ezt a járatot jó ideje már törölték, a legközelebbi autóbuszmegálló a San Callisto bejáratánál van, ahonnan régen járda nélküli, a 2000-es szentév óta járdával ellátott kanyargós, nagyon forgalmas kis út vezet a Szent Sebestyénhez.)
A templomon és templomban Sebestyén szobrán kívül – az egyszerű látogató számára – semmi szép vagy különösen értékes látnivaló nincs. A hívő nem is ezekért tér be ide, hanem hogy imádkozzon, és erőt merítsen a mártírok végsőkig kitartó hitéből.
(A képeken a bazilika homlokzata, belső tere és Szent Sebestyén síremléke látható)
4. A Lateráni Szent János bazilika – Basilica di San Giovanni in Laterano
A Szent Sebestyén templomot elhagyva nem az innentől igen forgalmas Via Appián, hanem a dombra, a San Callisto katakomba bejárata felé egy kapun át vezető emelkedőn halad tovább a zarándokút (a Lateránig csaknem 4 kilométer hosszúságú). Ez a ligetes, csendes, igen bájos terület, mely a katakombák felett terül el, kiváló alkalmat nyújt a keresztút eljárására, egyfelől, mert az út baloldalán Savio Szent Domonkos szobrától a város felé megtalálhatóak a stációk, másfelől a hely áhítatos levegője, hangulata miatt. A szaléziánusok nevelőintézetén és a katakomba felszíni épületein kívül a zarándok csak juhokkal és egy-egy turistával találkozik itt. Olyan turistákkal, akik gyalog vágtak neki a hosszú útnak a belvárostól a katakombákig. A dombról jól látható Róma háztengere, benne a következő állomás, a Laterán tetején levő szoborcsoport is.
Az igen kellemes út végén, ahol visszatérünk a Via Appiára, áll a Domine quo vadis templom, azon kevés templomok egyike, melybe a Hétbazilika zarándoklatot végző hívőnek is jó betérnie. (2009. decemberi adat szerint a templomot éppen restaurálják. Ismerve a rómaiak munka-tempóját, ez a helyreállítás bizony évekig is eltarthat.)
A Domine quo vadis templomot elhagyva következik a zarándokút legkellemetlenebb szakasza, a Via Appiának a Porta Sebastiano kapuig vezető része, melyen óriási a forgalom, és gyalogjárda nincs. Letérni nem lehet, nem érdemes kísérletezni vele. Csak az a jó, hogy a szakasz nem hosszú, és a Porta Sebastiano-nál lényegesen kellemesebb rész következik, a széles, csendes Viale della Mura, azaz a városfalat kívülről követő út.
A Sebestyén nevét viselő kapu után következő városkapun, a Porta Latinán, érdemes bemenni, és megnézni azokat a szent helyeket, melyek Szent János olajbafőzésére emlékeztetnek a – sajnos csak kívülről – megtekinthető kis kerek templomot – Tempietto di S. Giovanni in Oleo, melyet 1509-ben kezdtek el építeni –, és a sokkal régebbi – az V. század végén épült – Basilica di San Giovanni a Porta Latina templomot, mely ma többféle átalakítás után kívülről ugyanazt a képet mutatja, mint a 12. században. (Ugyan délben ez is zárva tart, de mivel itt állandóan restaurálnak valamit, szerencsés esetben bejuthatunk.)
A bazilikában száz évvel ezelőtt nagyon értékes falfestményeket fedeztek fel, mely Róma középkori művészetét tekintve rendkívüli jelentőséggel bírnak. Azt bizonyítják ugyanis, hogy Rómának mielőtt a bizánci stílust átvette, igenis volt saját egyéni stílusú művészete, mely mind színben, mind kifejezésben merőben eltért a később eluralkodó bizánci stílustól. A képek témái az Ó- és Újszövetségből valók, a világ teremtésétől Új Jeruzsálem dicsőítéséig. 1191 körül festették a 46 bibliai jelenetet ábrázoló képet, melyek az őskeresztény templomok ún. „Biblia pauperum”-át, „szegények bibliáját” vagyis hitoktatását őrizték meg a mai kor számára.
A templom előtt egy 100 éves cédrus áll, mellette pedig egy magas fallal körülvett épületegyüttes, mely egészen a legújabb időkig egy kolostor, az Antonio Rosmini által alapított „Rosmini atyák” otthona és missziós iskolája volt, amíg fel nem számolták, el nem adták – ma ez a Róma egyik legrégibb temploma mellett található értékes terület egy idegen ország tulajdona.
A városfalat övező utat nem sokkal a Latina kapu után jobbra a Via Aquitana-n hagyjuk el. Innentől egyenesen megyünk a városfal következő bejáratáig, melyen a Piazzale Ipponion lépünk át. Ezután a Via Latina-n érjük el a Lateránt. A Via Latina-n van egy nagy szupermarket, itt érdemes megvásárolni az ebédre valót (így nem kell az úton élelmet cipelnünk magunkkal), melyet vagy a Laterán meglátogatása előtt vagy után fogyaszthatunk el, erre mind helyünk, mind időnk bőven van, hiszen a következő állomás, a Szent Kereszt bazilika fél négyig zárva van, és a Lateráni bazilika előtt hatalmas tér terül el padokkal, melyeken kényelmesen helyet foglalhatunk.
A Lateráni Szent János bazilikáról tudni kell, hogy egyrészt a pápának nem a Szent Péter, hanem ez a püspöki palotája, másrészt, hogy ez a templom a katolikus világ anyatemploma: „A Város és a Földkerekség minden templomának anyja és feje – Omnium Urbis et Orbis Ecclesiarum Mater et Caput”, amit a templom felirata is hirdet.
Ezt a bazilikát a Hétbazilika zarándoklat résztvevői is nyilván felkeresik még párszor római tartózkodásuk alatt, csakúgy, mint a mellette levő keresztelő kápolnát (Battistero – S. Giovanni in Fonte), a kereszténység legrégebbi keresztelőtemplomát és a Szent Lépcsőt (Scala Sancta), úgy hogy ehelyütt semmi értelme sokat mesélni róla. Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a Legméltóságosabb Oltáriszentséget több helyen is őrzik: a pápai oltár bal oldalán levő kápolnában, ahol miséznek is, és a Czestochowai Madonna képét őrző kápolnában, mely szemben van II. Szilveszter pápa sírhelyével, mely fölé 1909-ben helyezték el a lateráni magyar emlékművet.
Az emlékmű sziénai sárga márványkeretbe beépített három mezős dombormű carrarai fehér márványból. A legfelső mezőben Magyarok Nagyasszonya ül díszes trónon fején a magyar Szentkoronával. Jobb keze az országjogart tartja, ölében a gyermek Jézus keze a kettőskeresztes országalmát markolja. Két oldalt egy-egy térdeplő alak, az egyik Szent István, aki fölött az Árpádok címere, a másik Szent László, aki fölött pedig az apostoli, kettőskeresztes magyar címer foglal helyet. A dombormű középső mezőjében az a jelenet látható, amikor II: Szilveszter pápa Asztrid apátnak a Szentkoronát, az egy-abroncsú, fölül kis kereszttel ellátott királyi koronát átadja. A dombormű harmadik, vagyis legalsó mezejében latin nyelvű felirat olvasható, melynek első része így fordítható magyarra: „II. Szilveszter római pápának, aki a magyarok népének vezérét, Szent Istvánt királyi méltósággal és apostoli követi tisztséggel tüntette ki, amikor koronát és keresztet küldött neki és ugyanezzel a ténnyel Magyarországon az egyház és az állam szilárd alapjait is megerősítette.” Az egész dombormű fölött oromháromszögben hármas pápai korona, a tiara büszkélkedik a kettős apostoli kereszttel.
(A képeken a bazilika homlokzata, az épületegyüttes légifelvétele, az apszis és annak mozaikja látható)
Feltéve: 2010. július 15.
5. A Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilika – San Croce in Gerusalemme
A Jeruzsálemi Szent Kereszt bazilika mindössze 1 kilométerre van a Laterántól, melytől a széles, egyik oldalán játszótér övezte Viale C. Felice-n jutunk ide. A Jézus kereszthalálának ereklyéit őrző bazilika csak a 2000-es szentévben és az ezt követő néhány évben tartott délben is nyitva, az előtt és az óta már nem, így akármilyen korán is ér ide a hívő a Hétbazilika zarándok alatt, fél négyig várnia kell, hogy bemehessen.
A San Croce in Gerusalemme templom az ókori Sessorium közelében áll, melyben Nagy Konstantinus császár édesanyja, Szent Heléna lakott. Nevét a szír származású, erkölcstelen Heliogabalus (218-222) császár gúnynevéről kapta, akié a palota eredetileg volt.
A szenvedélyes ereklyegyűjtő Szent Heléna a Szentföldről magával hozta a Szent Kereszt néhány töredékét is. Az ereklyéket a palotájában őriztette, de a hívők számára is látogathatóan. A császár anyja halála után, a palota ereklyéket őrző termét kápolnává alakíttatta, mely fölé már nem sokkal később egy nyitott, apszissal ellátott palota-templom épült. Ennek helyére a XII. században háromhajós román stílusú bazilikát és harangtornyot építettek. Ezt aztán a 18. században barokk, sőt inkább rokokó stílusban átalakították. A homlokzat hatásos, lendületes munka, de a templom belseje nem igazán sikerült, a látogatót kissé lehangolja a látvány, mikor belép.
A Legméltóságosabb Oltáriszentséget őrző Szent Heléna kápolna, mely nem más, mint Szent Heléna palotájának azon terme, melyben ezerhatszáz esztendőn át a Szent Kereszt ereklyéket tisztelték, a főoltár alatt húzódik, ahova az apszis mindkét végén le lehet menni. A kápolna földjét a Golgotáról hozatta a császárnő, hogy mindig rajta imádkozhasson. A középkori zarándokok – csakúgy, mint minden idők zarándokai – emlékként elvittek belőle, így az ősi mozaikpadló igen megrongálódott. Érdekesség, hogy 1854-ben egy magyar, Hess kapitány födette be a padlót az akkor ritkaságszámba menő cementtéglákkal.
Az emeleti kápolnát – melyet a 2000-es szentévre sokadszorra átrendeztek és felújítottak – a bazilika egyik sekrestyéjének helyére 1930-ban építették a Szent Heléna kápolna fölé, amely az évszázadok során sokat szenvedett a nagy nedvességtől. A kápolnába a Golgota jelképezésére lépcsőzetes széles folyosó vezet, melynek falában rács mögött egy 1,78 m hosszú fagerenda van elhelyezve, mely a legenda szerint a jobb lator, Diasmas keresztje volt.
Magában a kápolnában látható a Szent Kereszt három darabja, a keresztre erősített felirat, és a koszorú két tövisét őrző igen díszes ereklyetartók. A Szent Keresztből mindössze három faszilánk maradt meg, ezek egy processziós kereszt karjaiban kivájt mélyedésekben foglalnak helyet.
Miután Szent Heléna 326 körül megtalálta Jézus keresztjét, a szent ereklyét három részre osztották. Az egyik Jeruzsálemben maradt, amit a perzsák később elraboltak és Heraklius császár visszaszerzett, a másik Konstantinápolyba került, ahol Nagy Konstantinus szobrába illesztették, a harmadikat pedig a megtaláló, Szent Heléna Rómába hozatta. Mivel a pápák gyakran ajándékoztak belőle fejedelmeknek, templomoknak, mára már csak ez a három szilánkdarab maradt meg belőle.
Az ún. titulus, a 40 cm hosszú és 25 cm széles fatáblát másik ereklyetartó őrzi. Ez az a felirat, illetve annak töredéke, melyre Pilátus három nyelven – arámul, görögül és latinul – is felíratta Jézus „vétkét”: „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. A hitelességét az írásmód bizonyítja: Hogy a zsidók el tudják olvasni, mind a három nyelven jobbról balra írták a szöveget, mert ez a zsidó írásmód.
A titulust eredetileg a Szent Heléna kápolna fölé emelt bazilika egyik boltívébe falazták be. Ezt a 12. században a templomot átépítő II. Lucius pápa alatt találták meg, aki az ereklyét egy ólomdobozba helyeztette, amit pecséttel és fölirattal látott el. Ezt találták meg 1492-ben egy újabb restaurálás során. Az akkori pápa, VIII. Vince bullában igazolta a hitelességét. Ekkor új, ezüst ereklyetartóba helyezték az igen megrongálódott fatáblácskát.
A kápolnában őriznek még egy vasszöget is, mely a történelmi hagyomány szerint Krisztus keresztfájába vert szögek egyike.
A templom festményei és mozaikképei mind a szentereklyék feltalálásának és tiszteletének történeteit ábrázolják. Bár az útikönyvek szerint „még a fecskeröptű zarándok is felkeresi” ezt a bazilikát, nekem az a tapasztalatom, hogy kevesen látogatják, csoportokkal soha nem találkoztam, a Szent Heléna kápolnába pedig még az idetévedő turisták, vagy ereklyenézők sem látogatnak le, úgy hogy a Hétbazilika zarándok zavartalanul végezheti ott imáit a Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt.
(A képeken a bazilika homlokzata, a 2000-es szentév alkalmából Rómába látogató és a Hétbazilika zarándoklatot járó piuszos papok és szeminaristák menete a Szent Kereszt bazilika felé és a három Szent Kereszt ereklyét őrző kereszt látható)
6. A falakon kívüli Szent Lőrinc bazilika – Basilica di San Lorenzo fuori le Mura
Ősztől tavaszig nem szabad sokat időzni a Szent Kereszt bazilikában, mert a zarándoklat utolsó temploma, a Santa Maria Maggiore bazilika 18 órakor zár (nyáron sincs sokkal tovább nyitva), és addig még a falakon kívüli Szent Lőrinc bazilikát is meg kell látogatni. Ezért ajánlatos a Szent Kereszt bazilikában csak az imákat elmondani, és a templomot és az ereklyéket egy későbbi időpontban megtekinteni. Már csak azért is, mert ez a templom sokkal közelebb esik Róma belvárosához, mint a következő, a falakon kívüli Szent Lőrinc bazilika, ahova máskor valószínűleg nem lesz időnk és lehetőségünk kisétálni, így a zarándoklat keretében kell megtekintenünk. S mivel ez a bazilika nem csak nagyon szép, de értékes síremlékeket is őriz, nagy élményt jelent a megismerése.
Mint a római beszámoló első részében már leírtam, Szent Lőrincet miután rostélyon megsütötték, a falakon kívül, a CampoVerano temetőben a Szent Ciriaca katakombában,
azaz „ad Catacumbas S. Ciriacae” temették el. Nagy Konstantinus pápa 330-ban érdekes módon nem a sírja fölé, hanem a sírkamra mellé építtette az első bazilikát. A sír köré csak egy félköralakú helyiséget vájatott ki. A legelső „ad corpus”, azaz sír fölé emelt bazilikát II. Pelagius pápa építtette a 6. század végén. Ezt a 13.
században átalakították és kibővítették, és csodálatos, ma is látható cosmata művekkel látták el (ambo, oltár, püspöki szék, húsvéti-gyertya állvány). 1870-ben IX. Pius pápa ismét jelentősen újjáépíttette ezt az ősi, nagy tiszteletnek örvendő templomot, ahova kérésére később őt magát is eltemették.
1943. július 19-én az egyetlen Rómát ért bombatámadás során a főhajó nagy része rombadőlt, de a károkat hamarosan helyreállították, mégpedig úgy, hogy a templom olyan legyen, mint régen volt. (A bombaszilánkok okozta sérüléseket – emlékeztetőül a háború szörnyűségeire – nem javították ki.)
A zarándoklat Szent Kereszt bazilikától ide vezető útszakaszának a hossza kb. 2 és fél kilométer. A Piazza di S. Croce Gerusalemme, azaz a bazilika előtti téren jobbra fordulva, a Via Eleniana-n elmegyünk Róma legszebb kapujáig, a Porta Maggiore-ig, ahol egy villamosmegállón átkelve, újra a városkapun kívül kerülve, a gyorsforgalmi út alatt, a Viale Scalo S. Lorenzo-n folytatjuk utunkat. Ahol a villamos balra, a gyorsforgalmi út pedig jobbra kanyarodik, mi egyenesen tovább megyünk a Via del Verano-n egészen a temető faláig. Itt vagy a temető fala mellett húzódó kis gyalogúton, vagy – ami szebb – magában a temetőben megyünk el a bazilika bejáratáig.
Mint minden temetőnél itt is rengeteg a virágárus, akiktől mi is vehetünk virágot Boldog IX. Pius pápa síremlékére. Mint az első részben írtam, IX. Pius itt nyugszik, eleinte egy zárt, boldoggá avatása óta egy nyitott koporsóban, a Szent Lőrinc, Szent
István és Szent Jusztinus ereklyéit tartalmazó nagy kőkoporsó mögött a kriptának egy ráccsal lezárt részén. A rács fölött azonban könnyen be lehet dobni a virágcsokrot a koporsóhoz. Látva a XXIII. János pápa sírja körüli „rajongást”, hagyománytisztelő katolikus zarándokoknak megkülönböztetett figyelmébe ajánlom e kis gesztus meghozatalát.
A Legméltóságosabb Oltáriszentséget rejtő kápolna a templom jobb oldalának végén van, a sekrestyébe vezető ajtó és a kriptába vezető lépcső előtt. Egészen kis kápolnácska ez, melyet csakúgy, mint az előcsarnokot és az egész templomot Szent Lőrinc és Szent István életét és csodáit elmesélő műalkotások díszítik.
A bazilika fő kincse azonban a főoltár és presbitérium alatt található sírkamra, ahova középen kell pár lépcsőfokon lemenni (nem oldalt, mint Boldog IX. Pius pápához). Az itt elhelyezett antik szarkofágban nyugszanak Róma első számú védőszentjének, Szent Lőrinc diakónusnak a földi maradványai.
Szent István diakónus, az első vértanú ereklyéit, akinek vértanúságát az Apostolok Cselekedetei meséli el, II. Pelagius pápa hozatta ide Konstantinápolyból (ahova Jeruzsálemből vitték) és helyeztette el a szarkofágba Szent Lőrinc ereklyéi mellé, amikor a 6. század végén az első ad corpus bazilikát megépíttette.
(A képeken a bazilika épülete, a főhajó és Boldog IX. Pius pápa koporsója látható)
7. A nagy Szűz Mária bazilika – Basilica Santa Maria Maggiore
A kegyes hagyomány szerint, amit legelőször 1250 körül Fra Bartolomeo da Trenti írásából ismerünk, 352-ben, augusztus 5-ről 6-ra virradó éjszaka egy János nevű római patríciusnak és Liberius pápának egy és ugyanazon látomása volt: A Szűzanya utasítást adott nekik, hogy azon a helyen, ahol másnap havat lelnek, építsenek tiszteletére templomot. És valóban, másnap – egymástól függetlenül – útnak indultak, és az Esquilinus dombon a nyári hőségben frissen hullott havat találtak, a hófolt pedig egy bazilika alaprajzára emlékeztetett. Így született meg Havas Boldogasszony ünnepe.
A történelem e legendát a következőképpen egészíti ki: A ma is látható templomot III. Sixtus (432-440) valószínűleg a hagyományban említett, a 4. században emelt Mária-templom helyére építtette az 5. század első felében az efezusi zsinat (431) emlékére, ahol a zsinati atyák Alexandriai Szent Cirill püspök vezetésével Jézus anyjának a „Theotokosz” – „Isten anyja” címet megadták. A mostani bazilika tehát az efezusi zsinaton megvédett Mária-tisztelet kőbevésett dogmája!
A diadalív 5. századból eredő – négy, egymás fölötti mezőben, szalagszerű elhelyezésben elhelyezett – mozaikjai és az apszis 1295-ben készült nagyszabású mozaikja mind Máriának, az efezusi zsinat „Theotokosz”-ának szerepét és dicsőségét zengik. Az apszis mozaikképe – a ferences Jacopo Torriti alkotása – Isten Anyjának a megkoronázását ábrázolja. Az égi udvar és a szentek alakjai eltörpülnek a két fő alak, az ugyanazon a drágaköves trónon ülő Jézus és Mária mellett! A félköralakú nagy kép alatt még 5 mozaikkép beszél Szűz Máriáról, ezek közül a legfontosabb a középső széles kép, amely Szűz Mária halálát ábrázolja.
A hagyomány szerint a Boldogságos Szűz halálakor valamennyi apostol jelen volt Jeruzsálemben, ahogy itt a képen is. De az elszenderült Istenanya fölött szivárványos testben ott láthatjuk Jézust, aki felveszi magához édesanyját, amit a képen egy fehér kisebb női alak jelképez. Innen sem hiányoznak az angyalok seregei és az Ó- és Újszövetség szentjei, akik hódolattal köszöntik az Ég Királynőjét! Íme, az 1954-ben kihirdetett Mária-dogma egyik ősi bizonyítéka, amit a ferences művész itt már 1295-ben megörökített, mint a katolikus hit egyik a kezdetektől meglévő hittételét!
A Szent Lőrinc bazilikától a legrövidebb út (csaknem 3 km) a Via Cesare de Lollis-n vezet, mely a jobbra fekvő egyetemi és a balra fekvő diákkollégium épületei között halad felfelé, majd a Via dei Ramni-n folytatódik egészen a városfalig. Itt, a Piazzale Sisto V.-n egy névtelen kapun lépünk be ismét a „falakon belülre”, ahol rögtön a Termini pályaudvar oldalába ütközünk.
Ekkor jobbra fordulunk egy széles útra, és vagy előlről megkerüljük a pályaudvart és akkor el kell mennünk egészen a Piazza d. Cinquecento-ig, vagy átmegyünk a nemsokára következő alagúton, vagy, amit én ajánlok, átvágunk a pályaudvar előcsarnokán. Ha a másik oldalra értünk, akkor kicsit visszafelé haladunk, majd befordulunk a Via Gioberti-re, ami egyenesen a Santa Maria Maggiore főbejáratához visz.
Ugyan a pályaudvaron való átvágás drasztikus formában helyez vissza a mindennapokba, de hát lassan úgy is vissza kell találnunk a jelenbe, hiszen nem sokkal később, amikor elhagyjuk a Hétbazilika zarándoklat utolsó stációját is, a Santa Maria Maggiore bazilikát, ez a visszatérés úgy is megrendítő és fájdalmas valósággá válik.
A nagy Mária bazilika a Hétbazilika zarándoklat utolsó állomása, melyet nem lehet és nem is kell itt bemutatni, se a zarándoklat végén alaposan megnézni – erre egy másik alkalmat kell találni. A Legméltóságosabb Oltáriszentséget itt is több kápolnában őrzik: a szentségi kápolnában, ahol nem sokkal ezelőtt még Örökimádás is volt, amíg a nővérek el nem fogytak, aztán a confessio-oltártól balra fekvő Borghese (Paolina) kápolnában, ahol a miséket ünneplik, és amelyben egy misztikus Mária-kép látható, melyet a hagyomány szerint Szent Lukács evangélista festett, és amelyet a római nép „Salus populi Romani”, „A római nép üdvössége” néven tisztel.
A hagyománytisztelő zarándok számára különösen becses Szent V. Pius pápa síremléke (1566-1572). A szent pápa testét zöld márványkoporsó rejti, amelynek elülső ajtaja nyitva van, így üvegen keresztül látható a értékes csipke karingben nyugvó pápa teste. Ez a síremlék a Borghese kápolnával szemben, a főoltár másik oldalán a Capella Sistina-ban van, amit 2009 decemberében éppen restauráltak (2010 tavaszán még folytak a munkálatok). Hogy mikor lesz a díszes, számos fontos eseményt és emlékművet őrző kápolna újra látogatható, nos ezt nem tudom.
Havas Boldogasszony napját a Santa Maria Maggiore bazilikában különösen szépen ünneplik. Aki augusztus elején jár Rómában, feltétlenül jöjjön el ide e nap
délutánján. Az ünnepélyes latin nyelvű vecsernye keretében a főhajó (régen csak a Borghese kápolna) mennyezetéről hópelyheket hullajtanak a 352. augusztus 5-i csodás esemény emlékére. Bár egy katolikusnak nem illik templomban tapsolni, amikor én ott jártam e látványra – teljesen természetes módon – a piuszos szeminaristák és papok is önfeledten együtt tapsoltak az ide sereglett többszáz meghatódott hívővel.
Zarándoklatunk végén ne felejtsünk térdet hajtani annál a kápolnánál (lásd a római beszámoló első részét), ahol reggelente a tridenti misét ünneplik Rómának abban a bazilikájában, mely viszonylag a legjobban őrzi az Egyház ősi szellemét, és amelynek saját papjai, ha nem is celebrálják, de legalább megtűrik az igaz katolikus szentmisét.
(A képeken az apszis, Szent V. Pius pápa és az ő síremléke látható)
Végezetül álljanak itt egy a Hétbazilika zarándoklatot bemutató német nyelvű mű záró gondolatai:
Aki ezt az utat magára vállalja, az a végére kimerül, és zuhany és ágy után vágyik. De bőven elnyeri jutalmát a hit gyökereihez és forrásaihoz tett útja által, a zarándok ama tapasztalata által, hogy egy cél annál becsesebb, minél nehezebb volt a hozzá vezető út. Ez földi életünknek is a jelképe. A Megváltó nem vette el tőlünk a keresztet, hanem előttünk vitte, és most is mellettünk van, hogy a cipeléshez erőt adjon. Ő azt parancsolta nekünk, hogy a szűk kaput válasszuk, keresztünket magunkra vegyük és így kövessük.
Ily módon lehet szimbolikusan átélni azt, amit a hit szemével egész életünkben fel kell fedeznünk – amiről a régi időkben a Sion-zarándokok énekeltek: „Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül. Ha végigvonul a síralom völgyön át, az a források völgyévé változik, a korai eső áldás bőségébe öltözteti. Egyre magasabbra emelkednek, a Sionon Isten jelenik meg nekik.” (Zsolt 83,6-8)
Gyakorlati tanácsok a zarándokok részére
A zarándoklat sikere nem csak lelki, de fizikai tényezőktől is függ. Ezek között az első helyen a megfelelő időjárás és a megfelelő cipő áll.
Április és október között csak 30 éven aluliaknak ajánlott a zarándoklat, a többi hónapban viszont bárki elvégezheti, csaknem korhatár nélkül. Feltétlenül a római tartózkodás első napján kell eljárni, hiszen később a városnézés, a sok gyaloglás után már sokkal nehezebb lenne. A hét napjai közül a legalkalmasabb a szombat, hiszen a forgalom ekkor kisebb, viszont a templomokban még a hétköznapi nyitvatartás érvényes (ez hosszabb, mint vasár- és ünnepnap). Vasárnap ugyan sok helyen még kisebb az autóforgalom, viszont a templomokban mindenütt miséznek, így sokszor be sem lehet menni, és a gyalogosforgalom a városban sokkal nagyobb.
A legkényelmesebb a vastag-gumi talpú szandál, de mivel Rómában nem ritkák, még nyáron sem, a zivatarok, ajánlatos változékony idő esetén a hátizsákban egy zárt cipőt is vinni. Különösen a hagyománytisztelő zarándokoknak súlyt kell fektetniük a ruházatukra is. Ez nem túra, nem városnézés, hanem zarándoklat, vagyis vallási cselekmény, ezért ennek megfelelően kell öltözködni is: nőknek szoknya, férfiaknak hosszú nadrág és ing (nem trikó).
Élelmet nem érdemes cipelni, amint írtam, ebédet út közben lehet vásárolni, bár arra figyelni kell, hogy az út nagy része a külvárosi lakónegyedekben vezet, ahol nincsenek üzletek. Vizet egyáltalán nem kell vinni, hiszen Róma tele van kutakkal, mindenütt kedvünkre felfrissíthetjük magunkat.
A Szent Pál bazilikában van nyilvános WC, nagyon tiszta, nagyon kényelmes (a legkényelmesebb Rómában), nemrég építették át, és körülbelül ott van a bejárata, ahol a kerengőnek, illetve az előudvarból is ide lehet jutni. A Szent Sebestyén bazilikába, hacsak valaki nem egészen korán reggel indul útnak, mindig délidőben ér a zarándok, úgy hogy itt ilyenkor mindent zárva talál. A Lateráni Szent János bazilikában, ha háttal állunk a bejáratnak, a bal oldalon, körülbelül a templom középen az oszlop mögött van egy nyilvános WC, ami nincs jelölve, úgy hogy kevesen tudnak róla, de nem nehéz megtalálni.
Könnyebb gyalogolni, ha kevés holmit viszünk magunkkal, azt is, ha lehet hátizsákban, és ha van botunk. Én az utolsó utamon használtam botot, amit egy parkban törtem magamnak a kivágott fákról. 2000 novemberében végeztem el először gyalogosan a Hétbazilika zarándoklatot, és 2009 novemberében, 60 évesen, hatodszor. A furcsa, hogy ez a hatodik volt a legkönnyebb, talán azért, mert minden sarkot, kanyart ismertem, így be tudtam osztani az erőmet, tudtam, hol, mennyi út vár még rám. Ezért is érdemes tanulmányozni a térképeket, hogy tudjuk beosztani az erőnket. Sétálni nem lehet, rohanni sem, a fontos az, hogy egyenletes tempóban gyalogoljunk, és lehetőség szerint mindig az árnyékos oldalon.
Valahol azt olvastam, hogy egy katolikus számára a jeruzsálemi zarándoklat után ez a római Hétbazilika zarándoklat a legfontosabb. Mindenesetre nagy lelki-testi élményben lesz annak része, aki elvégzi. És minél többször teszi ezt, annál nagyobb élményt okoz. Talán ez is valaminek a jelképe? Talán annak, hogy minél jobban közeledünk a szűk, nehezen járható göröngyös úton a célhoz, annál könnyebb a hepe-hupás, kényelmetlen talajon járni?
Feltéve: 2010. július 19.