A www.katolikus-traditio.hu internetes lapon VTRS ötletére egy másik fórumozó – „hemma” – is meginterjúvolt egy plébánost.

Beszámolóját a beszélgetőtárs engedélyével közölte, egy Budapesttől 50 km-re fekvő városkából.

A hétvégét a szüleimnél töltöttük, így hosszú idő után újra itt mentem el misére. Jól ismerem a plébánost, kapcsolatunk baráti, így – bevallottan VRTS ihletése nyomán – megkértem, hogy mise után ne rohanjon haza, hanem szeretnék vele beszélgetni a tridenti miséről. Igent mondott.

Ezután leültem a negyedik padba (tehát nem sok hívőt láttam magam előtt). Mise közben változatos mozgolódásra figyeltem fel: rózsafüzérezés (idősebb korosztály), Új Ember haladéktalan megvásárlása a szentbeszéd alatt, mocorgás annak kiderítésére kik ülhetnek mögöttünk. A mise keretében atya egy kisfiút és egy kislányt „avatott fel” ministránsnak, beszédében ezt a pillanatot a reverenda első felpróbálásához hasonlította. Egyikük az olvasmányt, másikuk a szentleckét olvasta fel.

Alig lett vége a szertartásnak, a hívek már benyomultak a sekrestyébe, hogy misét írassanak, befizessenek stb. Fél perccel az atya után (miközben a kórus javában énekelt).

Kivártuk egy barátommal a sorunkat és beültünk a plébániára beszélgetni.
Első kérdésem: Hányan ismerik a motu proprio tartalmát vagy létezését?
Válasz: Talán egy páran.

Kérdés: Van rá igény?
Válasz: Nincs, á dehogy. 1994-ben az egyik helyemen nagyon akartak latin misét, hogy ők mennyire vágynak rá meg minden, megcsináltam nekik, de alig jöttek. Mindig ez van: ez csak fellángolás, aztán ha már lehet, senkit sem érdekel. Nálunk szó se róla teli a templom, de a hívek a szentmisét csak szolgáltatásként fogják fel: temetés, esküvő, keresztelés csak úgy és akkor ahogyan kérik, meg persze rögtön, de ha szükségem lenne segítségre senki sem jön.

Visszaeveztünk a régi rítushoz. Mondom, hogy a Szentatya engedélyezte a szentmise rendkívüli formájaként, ha valaki kérné vagy azt kérné, hogy keresztelje meg gyermekét, megtenné-e?
Válasz: Hát nézd, ez csak szakadást kelt az egyházban. Nem ezen múlik a dolgok lényege. Én magam nem szeretem a háttal állósdit, de ha valakinek ez a szíve-óhaja megtanulom és megkeresztelem a gyereket.

Kérdés: Tényleg?
Válasz: A motu proprio szerintem a pápa magánvéleménye nem hiszem, hogy kötelez, de megtenném, mert ez a dolgom.

Nos ezt nem feszegettem tovább, inkább a liturgikus előírásokat boncolgattuk.
Pap: Elvileg tudod laikus egy szót sem olvashatna fel ha nincs lektorrá szentelve, meg az oltárhoz sem érhet. Az elbocsátást is csak diakónus mondhatná. Ezt a ministránsom mondta régebben, most abbahagytuk. Meg ha leesne az ostya , mert esett le, tudod mit kellene itt csinálni? Hah!

Megegyezünk, hogy a tradicionalista (én a konzervatív szót használom) hívők azért vigyáznak a formára, mert ha ebből, meg abból is engedünk már nem lesz határ, mint a felfeslő szövet csak szakad.
Pap: Ennek ellenére én nem hiszem, hogy ez a békét szolgálná. Bár az igaz, hogy – csak egy példát mondjak – néha sírva jövök ki a gyóntatószékből. Tízből négy hívő, miután meggyónt és én tanácsokkal láttam el, veszi a kalapját és kimegy a gyóntatószékből. Úgy kérlelem őket, hogy a feloldozást hadd adjam meg nekik. Abból a négyből kettő nem tudja a bánatimát. Ekkor mondom neki, hogy mondja utánam. A feloldozásnál szoktam szólni, hogy azt már ne mondja.

Elszomorodunk, de a konklúzió egyértelmű: Vannak problémák, de ezt nem a régi rítus fogja megoldani.

A szerkesztő megjegyzése: E beszámolóval kapcsolatban az olvasók figyelmébe ajánlom a SZENTMISE oldalon található Katolikus-e az új miserítus? című írást.

E cikkből való a következő megállapítás: „Minden józan gondolkodású katolikusnak észre kell vennie, hogy Egyházunk mostani válsága és az új misekönyv szelleme között ok okozati összefüggés van. Az Egyház természetesen továbbra is vallja az ortodox tanítást az Eucharisztiával kapcsolatban, de ez egyre inkább csak elméleti szinten érvényesül. A sérült és hamis jelrendszer és a kétes egyházkép – mely az új miséből árad – nagyon sok katolikusnak megfertőzte a tudatát. … A hívők nagy része már nem érti, hogy miért kell templomba járnia, hiszen Isten igéjét otthon is olvashatja, az eucharisztikus ünneplést pedig rádión is követheti. A mise sokak számára (főleg fiatalok) unalmasnak tűnik, hiszen eltűnt belőle a misztérium. A szent és a profán közti különbség egyre kisebb lett. Számukra a templom csak egy előadóterem, ahol mindig ugyanaz az előadás.”

A cikk világosan levezeti, hogy minden katolikusnak észre kell(ene) vennie, hogy az új mise ellent mond az évezredes katolikus tanításnak. Következésképpen minden katolikusnak észre kell(ene) vennie a különbséget, a lényeges tanbeli eltéréseket az új és a hagyományos mise között. A fenti, illetve a hozzá hasonló beszámolók, vagyis a mai helyzetkép viszont azt mutatja, hogy ez nem történik meg, a hívek nem vesznek észre semmit, nem hiányolnak semmit. Ebből sajnos nem az következik, hogy a fenti megállapítás hamis, hanem az, hogy a katolikusnak tartott „hívek” a szó igazi értelmében már régen nem katolikusok, vallásukat se nem ismerik, se nem élik, még akkor sem, ha megszokásból továbbra is eljárnak a szentmisére. Fazit: Mindent elölről kell kezdeni! Misszióra, új-evangelizációra van sürgősen szükség!