Aki a tradíció diadalmenetére számít, keservesen csalódni fog Írta: B. Élthes Eszter Az elmúlt hetek híreit összefoglalva, az alaposan odafigyelők észrevehették, hogy a Vatikán lassan, de biztosan elindult a tradíció fellé. Azért nem írok visszakanyarodást, mert ők ezt – talán csak diplomatikusan, de lehet, hogy valóban így gondolják – nem a zsinat előtti időkhöz való visszatérésnek, hanem a „reform reformjának”, a zsinati tanítás helyes értelmezésének, és az azóta bekövetkezett káros változások helyreigazításának tartják, nevezik. Tehát nem akarják kisöpörni az elmúlt 40 évet, hanem csak megtisztogatni. Hogy ez sikerülhet-e vagy sem, majd a jövő mutatja meg.

De egy valami már most is biztosan látszik: az elmúlt 40 évben – emberi számítások szerint – visszavonhatatlanul megfogyatkozott a katolikus – az igazán katolikus – hívek száma. Róma a zsinati, leginkább a liturgia terén végrehajtott radikális változtatásokkal egyrészt közvetve űzte ki az embereket a templomból, másrészt a megmaradtaknak az agyát „programozta” át.

Így hát, mostani reformjában csak nagyon kevesekre számíthat. Ezt eddig is sejtettük, most pedig bizonyítva látjuk. (Képzeljék el a püspökök örömét, amikor meghallották a Belvárosi templomban most vasárnap részt vett hívek számát.) De hát az igazság nem mennyiség kérdése: hogy mi az igaz, azt soha nem a szavazás, tehát nem a többség fogja eldönteni. Tudomásul kell vennünk, hogy kevesen vagyunk, hogy nem a mennyiségre, hanem csak a minőségre támaszkodhatunk – természetesen a természetfeletti segítségeken kívül.

Aki a tradíció diadalmenetére számít, keservesen csalódni fog. Az igaz Egyház csak akkor diadalmaskodhat, ha nem dicsőségre vágyó hősei, hanem szenvedést, esetleg meghurcoltatást, lenézést, kigúnyolást, semmibe vételt, egyedüllétet türelmesen tűrő „mártírjai” lesznek.

A Rómából érkező kedvező hírek a HABEMUS PAPAM oldal HÍREI között találhatók, szerencsére egyre nagyobb számmal –
a „névtelen mártírok” vallomásai pedig ezen az oldalon.

Kedves Olvasók! Maessen atya annak idején gyűjtötte a történeteket, ki hogyan jutott el a régi miséhez. A katolikus-traditio.hu weboldal fórumán található néhány személyes történetet olvasva, no meg abból kiindulva, hogy napjainkban még a templomba járó katolikusok sem vesznek észre semmi kivetnivalót a NOM-on, meg hogy vallásuk legelemibb alapelveit sem ismerik, nagyon örülnék neki, ha lennének olyanok, akik elmesélnék saját történetüket: „Hogyan jutottam el a tradícióhoz,” vagy „Hogyan tértem meg?” címmel, tartalommal. És ha a történethez azt is hozzátenné, hogy közölhetem-e a honlapon, igen vagy nem, ha igen, névvel, név nélkül, jeligével. (Saját történetemet már megjelentettem könyvben, úgy hogy ezt nem kell itt elmesélnem.) Hiszek benne, hogy egyrészt tanulságosak az ilyen történetek, sok mindent megmagyaráznak, másrészt fényt derítenek arra, hogyan lehetne, kellene helyesen „misszionálni”. Az persze természetes, hogy maga a megtérés Isten ajándéka, amelyet se meg nem érdemeltünk, se meg nem szolgáltunk. Ezt figyelembe véve és előre bocsátva is van azonban mit elmesélni – gondolom én.

Az első vallomás, ami a fenti felhívásra érkezett a következő oldalon található: Isten segítségével semmi nem lehetetlen