Felületes újságírói zsargonnal „konzervatívaknak” és „progresszistáknak” nevezik az Egyház, vagyis a katolikusok két csoportját. A kettő közötti különbséget az adja, hogy az első az eddigi hittani és erkölcsi normákat védi, míg a második tagjai azt állítják, hogy ilyen álláspontot a mai megváltozott világ követelményeivel szemben nem lehet védelmezni, és ha a kereszténység nem akar végleg megszűnni, alkalmazkodnia kell a mai korhoz. Világos tehát, miért van kettészakadva az Egyház, mégpedig olyan mélyen, hogy a két csoport közötti kibékülés nem lehetséges. Egyébként a kibékülés nem is volna kívánatos, ebből csak ócska kompromisszum jönne létre, az összeegyeztethetetlen egyesítése, vagyis egyfajta „kutya-macska közti keverék”.      Valami ilyesmit igyekeznek elérni immár hosszú ideje a jóemberek az Egyház vezetéséből, egyelőre siker nélkül, és ez az állapot maradandó lesz, mert az igazság és a tévelygés között nem létezhet kompromisszum. Az Egyház kettészakadása abban a pillanatban szűnik csak meg, amikor az egyházi tekintély képviselői bátorságot merítve világosan kimondják:

aki azt állítja, hogy      – Jézus Krisztus nem szűztől született;      – nem támadt fel testben a halottak közül;      – nincs valóban jelen az Oltáriszentségben; vagy aki      – a katolikus vallást egy szintre helyezi az iszlámmal, buddhizmussal, vagy a modern filozófiával;      – megengedettnek tartja a házasságon kívüli viszonyt, óvszert, fogamzásgátlást, abortuszt, stb., legyen kiközösítve (anathema sit)!

Hogy akkor eltűnik az összes pénzbeli támogatás, amelyet az Egyház eddig kapott? Hogy új üldözés kezdetét fogja ez jelenteni?      Igen, de talán nem ment át mindezen az Egyház a történelem során oly sokszor? És mindezen vizsgákról győztesen jött ki, mert Isten műve, nem emberé. Kapcsolódó cikk: Liturgia és ideológia