VISSZA AZ ELSŐ 11 FEJEZETHEZ 12. fejezet A különböző s egymásnak ellentmondó akarat tusája az emberben Való igaz, hogy úgyszólván két akarat lakik az emberben; egyik a lélek akaratja, mely az ész által nyilatkozik s azért észbeli, értelmes és felső akaratnak, más szóval szabadakaratnak is neveztetik; a másik a test és vér akaratja, mely az érzékek által nyilatkozik s azért testi indulatnak, érzéki és alsó akaratnak, más szóval vak ösztönnek is neveztetik. Ugyanezt értjük a testi kívánság, test és vér indulatja, állati ösztön, testiség, a természet rendetlen indulatjai, érzéki ösztönök és szenvedélyek hatalma s más efféle nevezetek alatt.       Azonban amily bizonyos, hogy az ész által ember az ember, oly bizonyos, hogy ész nélkül értelmes akarat sincsen, következőleg ami akaratféle az érzékekben mutatkozik, az még nem mutat valóságos akaratra. Akarni, akarózik, de nem biztos, hogy valóban akarja, hacsak »szabadakaratjából« beleegyezését nem adja hozzá. Mire nézve egész lelki harcunk nagyjában azon fordul, hogy az észbeli szabadakarat – az isteni akarat közt, mely fölötte áll, és az érzékbeli akarat közt, mely alant jár – úgyszólván középen foglalván helyet, innen-onnan ostromoltatik. Mert mindkettő magához szeretné hódítani és maga engedelmessége alá hajtani az ember szabadakaratját. Innen van, hogy a gonosz szokások rabjai, ha láncaikból kibontakozni szeretnének, sok nehézségbe ütköznek. Van mit küszködniük és kínlódniuk magukkal, kivált eleinte, midőn azon gondolkoznak, hogy mégis csak jó lenne változtatni életök sorján, s arra határozzák el magukat, hogy szakítva a világgal s a test kívánságaival, az Úr Jézus szolgálatára, szeretetére és engedelmességére térnek. Mert a támadások, melyeket egyrészről az isteni akarat, másrészről az érzéki akarat a felső vagyis észbeli akaratjok ellen intéz (egyik sem hagyván fel egykönnyen az ostrommal) bizony nem csekélyek, egyre ismétlődnek és sok kínnal és lelki gyötrelemmel járnak. Nem így van azoknak a dolga, kik akár a bűnt, akár az erényt annyira megszokták, hogy anélkül élni sem akarnának; mert akik a jóban meggyökeresedtek, könnyen hajlanak Isten akaratjára, akik pedig megrögzöttek a gonoszságban, könnyűszerrel s a legkisebb küzdelem nélkül engednek az érzékek és szenvedélyek ingerének.       Azzal azonban ne hitegesse magát senki, hogy lehetséges lesz igaz keresztény életet élnie s az Úrnak szolgálnia, hacsak lelke igazából magán erőt nem vesz s el nem szánja magát elviselni azt a bizonyos fájdalmat, mely az embernek szívébe száll, ha nemcsak a nagyobb gyönyörökkel szakít, hanem a kisebb élvezetektől is tartózkodik, melyekhez eleddig vonzalommal viseltetett vala.       Ez az oka, hogy oly kevesen közelítik meg az igaz keresztény tökéletességet. Miután tudniillik a nagy vétkek irtogatásában sokat fáradoztak, azontúl nem akarnak magok ellen erős harcot állani, röstellik elszenvedni a folytonos döféseket és zaklatásokat, melyek napról napra ismétlődnek bizonyos kisebb, de számra szinte fogyhatatlan gyarlóságok kigyomlálásával s némely apróságok irtogatásával, mely gyöngeségek napról napra, óráról órára több-több erőre kapnak s idővel szívüket végképp hatalmukba ejtik.       Így akadnak, kik jóllehet másnak jószágára nem áhítoznak, de a magokéhoz, mit joggal bírnak, szerfelett ragaszkodnak. Akadnak, kik nem vadásszák ugyan, nem keresik tilos utakon, de nem is kerülik kellőképpen a kitüntetéseket és méltóságokat, nem szűnnek meg szívükben vágyakozni utánuk, s néha különféle tekervényeken utánuk is járnak. Megtartják ugyan a köteles böjtöket, de nem zabolázzák meg a torkosságot kelleténél több vagy jobbízű ételekre nézve. Irtóznak ugyan bizonyos förtelmességektől s tisztaság tekintetében nincs is panasz rájok, de nem hagynak fel bizonyos kedvenc szokásaikkal, melyek fölöttébb hátráltatják szorosabb egyesülésüket Istennel s lelki előmenetelük nagy kárával járnak. Azt nem is említve, hogy efféle dolgok mindenkinek, legyen bár mégoly szent, s éppen annak, ki kevesebbet tart tőlük, felettébb veszedelmesek, miért is minden fiának van oka, nagy oka, óva óvakodni tőlük. Innen van az is, hogy ami jóban foglalkoznak is, nincs sok köszönet benne, mert jóravaló cselekedeteikben kevés a szellem, sok a mellékes tekintet; megvolna a jó szándék, de sok világi érdek s más-más titkos tökéletlenség keveredik közbe. S egyéb is járul hozzá, tudniillik a számítás elismerésre, köztiszteletre, hiú dicsőségre. Akik ennyiben vannak, nemcsak hogy előre nem mennek az üdvösség útján, hanem meg-megbotlanak s folyvást új meg új süllyedés veszedelmében forognak, minthogy az erényt igazán nem szeretik. De meg háládatlanok is az Úrhoz, ki az ördög rabságából őket kiragadta, s meg vannak verve vaksággal, mert nem látják a veszélyt, melyben forognak, hanem elég balgák azzal biztatni magokat, hogy nincsen baj.       Pedig e csalódás már magában is baj, annál nagyobb baj, minél kevesebbet szokás vele törődni. Ugyanis sokan, kik a lelki életre törekszenek, kelleténél jobban szeretik önmagokat (holott ahhoz sem értenek, hogy magokat igazán szeretnék!), kényesek s válogatósak az istenesség gyakorlataiban is, azokon kapnak, melyek jobban ízlenek nekik, melyek pedig nincsenek ínyükre, azokat elhanyagolják. Holott éppen az volna rendjén, hogy természetes hajlandóságaik s érzéki vágyaikkal harcra kelnének. Mire nézve azt tanácsolom s azt kötöm lelkedre, kedves fiam, ne sajnáld a nehézségeket és küzdelmeket, melyekbe az önmegtagadás kerül. Mert ezen fordul az egész, s annál biztosabban, annál hamarabb fogsz győzedelmet aratni, minél jobban szereted a nehézségeket, melyek a tökéletesség ösvényen, kivált kezdetben utadba esnek, felkínálkoznak. És ha jobban fogsz örülni a fáradalmaknak s a kemény harcnak, mint a győzelemnek és dicsőségnek, minden egyébre hamarabb fogsz szert tenni, s biztosabban célt érsz. 13. fejezet Utasítások az érzéki vágyak forradalmával szemközt Valahányszor szabadakaratodnak harca támad, egyrészről Isten akaratja másrészről a természet indulatja közt, ez is az is magához igyekezvén azt hódítani: hogy az isteni akarat felülkerekedjék, különféle módokkal szükség élned, nevezetesen következő szabályokat kell gyakorlatba venned.       Először: Hogyha az érzékiség indulatjai támadásra jelentkeznek, ember légy a gáton; ne tágíts, hogy az észnek akaratja valahogy beleegyezését ne adja hozzá.       Másodszor: Ha hátráltak, ha elhallgattak is, magad fordulj nekik újból, hogy hevesebben összetűzz velük és súlyosabb csapást ejts rajtok; sőt azt mondom, ne érd be egyszer-kétszerrel, hanem újra meg újra nekik fordulva, igyekezzél nemes haraggal és utálattal elbánni velük. E két harcra való kihívást van minden rendetlen indulatunk ellenében szabad használnunk, kivéve a testi kívánság támadásaitól, melyekről külön lesz még szó (a 19. fejezetben).       Végül rendesen az ellenkezőjét kell tenned, vagyis mindig a helytelen indulattal ellentétes erényt kell gyakorlatba venned.       Egy példából a dolog világosabb lesz. Meglehet, hogy sokat bánt a türelmetlenség. Ha magadba szállva, megvigyázod a dolgot, úgy fogod találni, hogy a türelmetlenség indulatja unos-untalan a felső vagyis az észbeli akaratnak támad, ingerkedik vele, hogy magához rántsa és indulatoskodásra bírja. Mire nézve legott az első támadásra az értelmes akaratnak ismételt megerőltetésével ellent kell állnod a türelmetlenség minden felgerjedésének, s mindenképpen résen állnod, hogy a szabadakarat beleegyezését ne adja hozzá. Nem is szabad felhagynod ebbeli tusakodásoddal mindaddig, míg csak azt nem latod, hogy az ellenség belefáradva és megtörve lerakja a fegyvert. Többnyire szemesnek áll a világ; vigyázz, mert az ördög ezermester. Ugyanis a gonosz lélek, midőn látja, hogy teljes erőnkből ellent állunk valamely rendetlen indulatunk felgerjedéseinek, nemcsak felhagy izgatásával, hanem az indulat izgékonyságát néha még csillapítani is igyekszik, nehogy gyakorlat által nagy ügyességre tegyünk szert a kérdéses szenvedéllyel ellentétes erényben. Ezzel azt akarja elérni a gonosz, hogy a hiú dicsőség és kevélység tőrébe ejtsen bennünket, álnokul azzal hitegetvén minket, hogy ilyen-olyan bátor vitézek módjára gyorsan legyőztük ellenségeinket.       Mire nézve a nyert csata után legott fogj a második támadáshoz. Juttasd eszedbe s újból melegítsd fel magadban ama gondolatokat, melyek például a fenti példa esetében türelmetlenségre ingereltek, úgy, hogy némiképpen érezzed magadban újra az indulat felgerjedését. Ezzel aztán állítsd szembe az akaratot, és fel-felélesztvén magadban az ellentétes erénynek (esetleg a béketűrésnek) indulatját kettőzött erővel utasítsd vissza és fojtsd el csírájában a türelmetlenség gerjedezését. De ha ezáltal derekasan vissza is vertük ellenségeinket, s lelkiismeretünk ebben meg is nyugtat, hogy jól cselekedtünk, s hogy Isten előtt is kedves dolgot tettünk vele: új támadás esetére a vereség veszedelme nincsen elhárítva amíg utálattal és gyűlölettel nem viseltetünk irántok. Amiért harmadszor is szembe kell velök szállnod, s azokat akaratod megfeszítésével elutasítólag, sőt megvetőleg messze űznöd magadtól, s ezt addig-addig kell folytatnod, míg végre gyűlöletesek és csömörletesekké nem válnak előtted. Végül – igaz szó, hogy amint szokunk, úgy élünk. Azért, hogy természeted megszokja a jóságos indulatokat s a szokásba vett gyakorlat erénnyé edződjék benned; hogy lelkedet erényekkel felékesítsed és gazdagítsad: oly szívbeli gerjedelmeket kell magadban fel-felindítanod, melyek saját szenvedélyeiddel homlokegyenest ellenkeznek. Példának okáért, szeretnél béketűrésre szert tenni, teljes tökéletes béketűrésre, hogy a türelmesség második természetté váljék benned; evégre, ha valaki sértegetéssel, teszem gúnyolódással, okot szolgáltat bosszúságra, nem elég a föntebb említett harcmód szerint megmérkőznöd az indulat felháborodásával, hanem még örülnöd is kell rajta, kedvesen kell venned kigúnyoltatásodat. Nem bánnod, hanem kifejezetten szívesen venned, ha ugyanazt ugyanattól újra kell tapasztalnod. Lesned s örömest kell fogadnod az alkalmat még nagyobb és dísztelenebb dolgok elszenvedésére is. Ily homlokegyenest ellentétes gyakorlások azért szükségesek lelki előmenetelünkre, mert egyéb gyakorlások, habár mégoly számosak és fogasok volnának is, nem elégségesek kigyomlálni szívünkből a gyökereket, melyektől vétkeink táplálkoznak. Mire nézve (hogy a felvett példánál maradjunk) habár bosszantások esetére a mondott három mód szerint meg is küzdünk a fel-felháborgó indulattal; de ha számos, sűrű gyakorlások által nem szoktatjuk magunkat hozzá kedvesen venni és szíves örömest elszenvedni a bántalmazásokat, sohasem fogjuk gyökerestül kiirtani magunkból a türelmetlenség vétkét, mely éppen abbeli gyöngeségünkben gyökerezik, hogy kevélységre hajló természetünkhöz képest fázunk a megaláztatástól és becsmérléstől. De még rosszabb vége is lehet a dolognak, ha a bajt gyökerestül ki nem irtjuk. Mert lehet, hogy a gonosznak gyökere, ha ki nem tépjük, folyton-folyvást csirázva annyi gyomot terem, hogy az ellentétes erény tőle egyre hervadni kezd s végképp ki talál veszni. Azon fölül szakadatlanul tartani kell tőle, hogy alkalom adtával a vétkes indulat újból erőt talál venni rajtunk. Mindezekből világos, hogy a mondott gyakorlások nélkül lehetetlen megszokni a keresztény erkölcsöket, lehetetlen szert tenni igaz keresztény tökéletességre. Világos továbbá, hogy a rendetlen indulattal ellentétes gerjedelmeket annyiszor és oly sűrűn kell magunkban felindítanunk, hogy csakugyan sikerüljön megtörni a gonosz szokást, mely valamint a gonosz cselekmények többszörös ismétlése által kapott hatalomra szívünkben, úgyszintén csakis a jóságos gyakorlatok többszörös ismétlése által lesz belőle kipusztítható, hogy az erény a maga királyi székét elfoglalhassa benne. Többet mondok; ahhoz, hogy az erény szokássá, hogy második természetünkké váljék, több kell. A jó cselekményeknek számosabbaknak kell lenniök a rosszaknál, mert a jónak nem akad szövetségese szívünkben, mert a bűn által megvesztegetett természetünk a jónak nem jár úgy kezére, mint a gonosznak. Azok után, miket eleddig lelkedre kötöttem, még annyit mondok, hogyha a dolog természete úgy kívánja, a belső érzelmeket külsőleg is érvényesítened, a belsőleg már gyakorlatba vett erényt külső cselekmények által is valóra kell váltanod. Vagyis külső magaviseletednek a szíved belső szándékához alkalmazkodnia kell, olyformán, hogy például, ha valaki megkárosított vagy másképp megsértett, nemcsak jóindulattal kell viseltessél hozzá, hanem külsőképpen is előzékeny kell lenned iránta. Nyájas és barátságos hangon szólj hozzá, s amiben teheted, szíves szolgálatjára légy. S ha ez nehezedre talál is esni, s magadnak úgy tetszik, hogy csak kelletlenül s akaratod ellenére teszed, azért csak rajta, ne hadd abba; mert efféle gyakorlások, ha mégoly tökéletlenül jársz is el bennök, megerősítenek a jóban, acélozzák akaratodat, kitartásra serkentenek s egyengetik utadat a győzelemre. Magadra bezzeg szemed legyen; vigyázz meg mindent, ami benned történik, hogy nemcsak a nagyobb rohamokat, az érzéki akaratnak erősebb és hevesebb támadásait tud visszaverni, hanem bármily szenvedélyed csekélyebb és gyöngébb vergődését is legott rendre utasítsad, mert a csekélyebb és gyöngébb támadások rést törnek az erősebbeknek és hevesebbeknek; s így keletkeznek bennünk és vergődnek végül hatalomra a gonosz szokások. Ez az oka, hogy némelyek, miután egyik-másik szenvedélyük nagyobb támadásain erőt vettek, nem sokat törődvén a csekélységekkel, nem is igen iparkodván bizonyos gyarlóságaikat gyökerestül kiirtani, akárhányszor pórul járnak. Megesik ugyanis rajtok, hogy ugyanazon ellenségök, midőn eszök ágában sem volt ostromtól tartani, kettőztetett erővel rájok tör s csúful leteríti őket. Ne feledd továbbá gyakorolni magad az önmegtagadásban oly dolgokra nézve is, melyek nem tilosak ugyan, de szükségtelenek, olyanok, hogy ellehetsz nálok nélkül is. Ennek igen sok hasznát fogod venni; jobban és könnyebben fog esni az önmegtagadás egyebekre nézve, több tapasztalásra s a tapasztalásból több ügyességre és bátorságra fogsz szert tenni a kísértések harcában s a gonosz léleknek különféle kelepcéi ellenében, s mindenesetre Istennek fölötte kedves szolgálatot fogsz vele tenni. Már, fiam, nyíltan beszélek veled, szívem egész őszinteségével mondom: hogyha vett utasításom szerint igaz lélekkel s kitartással folytatod ebbeli gyakorlásaidat lelki előmeneteled és erkölcsi győzedelmed céljából – ígérem, hogy rövid idő alatt nagyot fogsz haladni, és nemcsak névleg, hanem tényleg lelki-ember lész. Másképp, másféle módok és gyakorlások által, légy meggyőződve róla, sohasem fogsz szert tenni Krisztus szellemére s igaz keresztény lelkületre, mégha ama másféle gyakorlások egytől-egyig mégoly dicséretesek volnának is. Mégha magad íze szerint oly nagy gyönyörűségedet tálalnál is bennök, hogy szíved szinte dobogna tőle, mintha már is Isten színe látásának örvendenél, mintha mennyei szózatokat hallanál s az Úr Jézus édes társaságában a mennyország örömeiben úsznál. Ugyanis, miképp az első fejezetben láttuk, az igazi szellem (az igaz keresztény lelkület!) nem függ ilyen-olyan magunk kénye-kedve szerint űzött külsőségektől, nem is jár karöltve a test és vérnek kedves és természetünk ínyéhez illeszkedő gyakorlásokkal. Hanem függ egészen mástól: a kereszt tövéről fakad s karöltve jár oly gyakorlásokkal, melyek természetünket rendetlen indulatjai s vágyaival egyetemben keresztre feszítik, átalakítják, a belső embert Krisztus szellemében s evangéliumi erények szokásai által a keresztre feszített Megváltójával és teremtőjével egyesítik. Tudniillik nem kétséges, hogy a bűn úgy fogamzik meg az emberben, úgy kap erőre, és lesz bűnös hajlandósággá benne, hogy a felső (szabad) akarat ugyanazon bűnös cselekmények többszörös ismétlése által mindinkább enged az érzéki vágyak ösztönének: az igaz keresztény jellem is hasonlólag képződik az emberben. Az ember úgy simul, úgy szokik az evangéliumi erényekhez, hogy ugyanazon jóságos cselekmények többszörös ismétlése által magát mindinkább Isten szent akaratjához alkalmazza, ki őt majd az egyik, majd a másik erény gyakorlására meghívja.       Nincs különben. Mert valamint a mi akaratunk soha gonosz és Istentől elrugaszkodott nem lehet, bármennyire ostromolja is az érzékek hatalma és a bűn, hacsak maga nem enged, és beleegyezését nem adja hozzá; úgy soha jó és Istennel összhangzó nem lesz, bármennyit hívja is magához szent malasztjával, bármennyit ösztönözze is belső sugalmazások és megvilágosítások által, hacsak belső érzelmeiben s alkalom adtával külső cselekményeiben is magát Isten szent akaratjához nem igazítja. 14. fejezet Hullám meg hullám torlódásai közt Ha néha úgy látszik, hogy minden igyekezed mellett sem mégy semmire, hogy felső akaratod nem bír többé az érzéki akarattal s más-más ellenségeiddel, nem érezvén magadban elég erélyt, elég hatékony akaratot a rendetlen indulatok támadása ellenében; azért fiam, ne félj semmit! Nehéz állapot, de bajnak nem nagy baj; csak ne tágíts, viseld magad emberül, s ne tedd le a fegyvert. Mindaddig te vagy a győztes, mindaddig nyertesnek érezheted magadat, míg világosan nem látod, hogy csakugyan feladtad a küzdelmet. Mert felső és értelmes akaratunk valamint nem szorul az érzéki hajlamokra, hogy magát Isten szent akaratjához szabja és ebbeli szándékát magában felindítsa: ugyanúgy nem is kényszeríthető soha magát megadni az érzéki hajlamoknak, hacsak maga nem akarja; nem győzhető le, bármennyit erőszakoskodjék is rajta az indulatok hatalma. Ugyanis Isten az értelmes akaratot annyi szabadsággal és annyi eréllyel ruházta fel, hogy habár az érzéki természet minden csepp vére, minden ördög külön-külön, habár az egész világ minden hatalma ellene támadna is, s vállvetve minden kitelhető erővel vesztére törne; minden támadás ellenére szabadjában áll akarni vagy nem akarni; azért »szabadakarat«. Akarhat, nem-akarhat annyiszor-mennyiszer, akár mikor, akármi módon s akármi célból, ahogy akarja. Hogyha mondott ellenségeid véletlenül és hirtelenében oly erős rohammal törnének rád, hogy akaratod csaknem elfojtva lélegzethez is alig jutna s ellenkező szándéknak egyetlen indulatját sem érkeznél magadban felgerjeszteni: azért ne félj, azért se rakd le a fegyvert; ilyenkor vedd hasznát a nyelvednek, s ezzel védekezve mondjad: »Nem engedek, nem hiszek neked, nem kellesz se testemnek se lelkemnek, semmi közöm hozzád mindhalálig!« Ilyenkor tégy úgy, mint aki orgyilkossal szemközt, mikor nincs már ideje kardot rántani, kardja markolatával üt-vág egyet rajta. Vagy miként a másik, hogy kivont karddal kerülhessen a gaz támadónak, egy lépést hátrál, úgy te is lépj egyet magadba vissza és számot vetve magad elégtelenségével, gyámoltalanságod láttára, fordulj nagybizodalmasan Istenhez, kinél semmi sem lehetetlen; s a makacskodó szenvedélynek vágd oda e szókat: »Félre! hátra! Segíts meg én Uram, én Istenem! Úr Jézus, könyörülj rajtam, ne hagyj magamra! Szentséges Szűz Mária, oltalmadba ajánlom gyarlóságomat, könyörögj érettem, hogy ne tágítsak, hogy el ne essem!« Midőn ellenségedtől teheted, szakíts időt magadnak, s keress szövetségest a belefáradt akaratnak, azaz fordulj az értelemhez s elmélkedjél egyik-másik hitágazatról, melynek megfontolásából az akarat új kedvet és erőt meríthet új támadások ellenében. Lássunk erre példát. Valami keserves üldöztetésre vagy más kínodban, .bajodban ugyannyira elfogy béketűrésed, hogy akaratodnak úgyszólván se szándéka se módja, se nem akarod, se nem győzöd azt tovább tűrni; erre az értelem révén ily és hasonló gondolatokkal vigasztald meg akaratodat.       Először: Gondold meg, ha vajon nincs-e magadnak is része benne, nem magad adtál-e okot és alkalmat arra; mert ha megérdemled, kár érte panaszkodnod s türelmetlenkedned. Úgy van rendjén, hogy méltó és igazságos békével tűrnöd kell, amit magad okoztál magadnak, mert magad vagy kínos helyzetednek kovácsa.       Másodszor: Ha ártatlan vagy a dologban, s magad nem adtál okot rája, jó lesz megemlékezned egyéb vétkeidről, melyekért nem is bűnhődtél úgy, ahogy kellett volna. Látván pedig, hogy Isten irgalmassága vétkeidnek jövendőbeli (vagy a pokolban örökkévaló vagy a tisztítótűzben ideigvaló) nagy büntetését a jelenbeli kicsi büntetésre változtatja, ezt nemcsak örömest, hanem nagy köszönettel is kell fogadnod.       Harmadszor: Ha magadnak netalán úgy tetszenék, hogy már sok is volt a szenvedésből elégtétel fejében ahhoz képest, amivel ö szent felségét megbántottad (ami pedig még gondolatnak sem járja), gondold meg, hogy a mennyek országa áldozatba kerül, hogy nincs annak más útja, mint az önmegtagadás és békével tűrt szenvedések kereszt-útja.       Negyedszer: Mégha módodban állna is más úton jutni a mennyországba, a dolog rendje miatt s a köteles szeretet fejében sem szabadna azt kívánnod, már csak azért sem, mivelhogy az Istenfia s az ő barátjai és kedves hívei mindnyájan a kereszt és a szenvedések tövises útján jutottak oda.       Ötödször: Egyet nem szabad soha szem elől vesztened, azt, amire mindenkor és minden körülmények közt a legtöbb súlyt kell fektetned, amit mindenkor legtöbbre kell becsülnöd – Isten kedves szent akaratját, aki azon szeretetért, mellyel irántad viseltetik, örömét fogja lelni minden önmegtagadásodban, minden jóságos indulatod és szíves szolgálatodban, minden áldozatodban, melyet hü és nagylelkű vitézeként önként és örömest magadra vállalandasz, hogy szeretetét szeretettel viszonozzad. Többnyire légy meggyőződve, hogy minél alaptalanabbak és méltatlanabbak szorongattatásaid forrásuk tekintetében, s ennélfogva minél nehezebb és keservesebb azokat békével elviselned, annál kedvesebb lész az Úr előtt. Midőn oly dolgokban is, melyek nincsenek rendén, és ezért mód nélkül zokon esnek, készséggel térdet-fejet hajtasz, és szíves-örömest hódolsz Isten szent akaratjának és rendelésének, ki tudomásul veszi minden szenvedésedet és minden mégoly helytelennek tetsző esélyt helyre üthet s minden bizonnyal javadra fog fordítani. 15. fejezet Melyik ellenségnek milyen módon kell ellent állni Láttad eleddig, kedves fiam, hogy hogyan kell ellenségeiddel harcra kelned, hogy magadon győzedelmet végy s lelkedet erényekkel felékesítsed. Vegyük sorra; lássuk a támadás és védekezés sorját.      Főbenjáró dologra figyelmeztetlek. Hogy ellenségeiddel hamarabb és könnyebben végezz, elsősorban össze kell tűznöd, nap-nap után múlhatatlanul meg kell küzdened nevezet szerint az önszeretettel, hozzá szoktatván magadat kedves jóbarátoknak tekinteni a megaláztatásokat és keserítéseket, melyek a világ részéről bármikor érni találnak. Ha ezt a szabályt szem elől veszítjük vagy kevésbe vesszük, nem csuda, ha oly nagy üggyel-bajjal sikerülnek győzedelmeink, és ha néha nagynehezen sikerülnek is, csakhamar megint kisikamlanak kezünkből.      Továbbá lelki-erősség kell hozzá. Ingatag, csüggeteg, gyáva lelkülettel lehetetlen boldogulni. Erre nézve kettőt mondok. Egy az, hogy a „lelki-erősség” Szentlélek ajándéka; ezt tehát buzgó imádsággal Istentől kérned kell. Más az, hogy magad is igyekezzél. Lesz módod benne, hogyha meggondolod: egyrészt a gonosz léleknek dühösségét s engesztelhetetlen gyűlölségét és a pokolbeli seregek tömérdek számát, ha másrészt meggondolod a határtalan jóságot és szeretetet, mellyel Isten hozzád viseltetik, és fontolóra veszed, hogy mennyivel hatalmasabb és erősebb mindnyájánál az Úr, kinek oltalma alatt állunk. Mennyiben számosabbak az angyalok és szentek ezrei, kik mellettünk harcolnak s imádságaikkal támogatnak.      Így fogták fel a hit szempontjából, így nézték a lelki harcnak sorját mindnyájan, kik valaha a kereszt zászlója alatt jó harcot harcoltak és elvették az örök dicsőség koronáját. Köztük nők, de hányan! Erőre szegény és gyönge lények. Így győzedelmeskedtek a világnak minden hatalmán, megvetették minden hízelkedését, kifogtak minden bölcsességén, meghódoltatták a testnek indulatjait és csúffá tették az ördög minden dühösségét. Azért tehát kár volna félned, ha néha látszatra úgy találnád is, hogy az ellenségek támadása napról-napra nőttön nő, hogy tán éltedfogytáig sem lesz vége, hogy szinte elkerülhetetlen veszedelmek tornyosulnak fölötted össze; ezért nincs mit félned. Ugyanis tudnod kell, hogy ellenségeink minden hatalma és okossága a mi urunk és fővezérünk kezében van, akinek tiszteletét és dicsőségét tűztük zászlóinkra. Minthogy pedig ő szent felsége a maga dicsőségét nem hagyja, hanem kész azt megvédelmezni minden áron, aminthogy minket is ezért szólított harcra – bizonyára nem fogja megengedni, hogy kárunk essék, hanem maga is mellettünk és érettünk harcolván, legyőzött és meghunyászkodott ellenségeidet lábaidhoz fogja teríteni.      A te dolgod csak az: vitézül harcolni s nem rakni le soha a fegyvert, nem is gondolni futásra, ha mégannyi seb esnék is rajtad. Hogy pedig vitézül harcolj, tudnod kell, hogy e harc elől lehetetlen megszökni, sőt hogy minden bizonnyal vereséget szenved s foglyul ejtve múlhatatlanul veszve van, ki harcolni röstell. Emellett azt is meg kell gondolnod, hogy kivel van dolgod, hogy oly gonosz természetű, oly elbizakodott, oly kaján és haragtartó ellenségekkel van dolgod, hogy békekötésről vagy fegyverszünetről szó sem lehet e világ éltedig. 16. fejezet Krisztus vitéze hogyan száll reggelenkint csatasíkra Kora reggel, mihelyt felébredsz, legyen első gondod, hogy elmédet rendbe szedve, tájékozzad magadat a harca nézve, melyre aznap késznek kell lenned. Lelked mélyéből úgy vedd fel a dolgot, hogy harcmezőre lépsz, ahol törik-szakad meg kell ütköznöd, köröskörül ellenségtől megszállt harcmezőre, ahol ez a jelszó: Jaj annak, ki itt nem harcol! Örök halál rája!      Őrállomásodban képzeld magaddal szemben az ellenséget és egyik-másik vétkes hajlandóságodat, melyet legyőzni szándékozol. Nézd csak, hogy mint készül veled szembeszállni, miképp ragad fegyvert, hogy neked essék és halálos sebet ejtsen rajtad. Jobbra látod győzedelmes vezéredet, Jézust, szentséges anyjával, a Boldogságos Szűzzel, s kedves jegyesével, szent Józseffel, angyalok és szentek seregeivel, élükön vitéz fejedelmükkel, szent Mihály arkangyallal. Balra a gonosz lélek cinkos társaival hogyan leselkedik, hogyan törik az eszöket, hogy azt a hajlandóságodat, azt a kebelbeli ellenségedet, felbujtogassák és téged arra bírjanak, hogy tágíts.      Tűnődésedben úgy fogod találni, hogy angyal szól hozzád, őrző angyalod szavát véled majd hallani, ki imígyen szól hozzád: Fiam, neked ma meg kell vívnod ezen és más-más ellenségeiddel. Nem baj; szíved ne rémüljön meg ezért, ne vetemedjél se gyávaságra, se alávalóságra; ne tágíts se félelemből, se másféle emberi tekintetből. Íme az Úr, a te fővezéred győzedelmes seregeinek ezreivel kész melletted harcolni valamennyi ellenségeiddel, s nem fogja megengedni, hogy akár rohammal, akár csellel felülkerekedjenek és győzedelmet vegyenek rajtad.      Nosza tehát, ne tágíts, végy erőt magadon, s ami lelki gyötrelmedbe kerül egykor-máskor ebbeli tusakodásod tennenmagaddal, nem lesz belőle károd, csak viseld békével. Közben-közben szíved mélyéből fohászkodjál a te Urad Istenedhez, hidd segítségül a szeplőtelen szent szüzet és védszenteidet, és minden bizonnyal győzni fogsz. Tán gyönge vagy, tele bűnös hajlamokkal, ellenségeid pedig számosak és erősek? Ne feledd, hogy Istennek van módja, ezer módja gyámolítani gyarlóságodat, malasztjainak nincsen szere-száma. Aki téged teremtett és megváltott, a te Urad Istened hasonlíthatatlanul hatalmasabb, jobban óhajtja üdvödet, mint a pokolbeli ellenség vesztedet. Tehát csak bátran, folytasd a harcot, ne röstelld a fáradalmakat és gyötrelmeket, melyeket gonosz szokásaid okoznak; az izzasztó és fárasztó küzdelmekből készül a győzedelmek borostyánja és gyülemlenek halomra a drága kincsek, melyeknek ára a mennyek országa. Így egyesülsz Istennel síron innen és síron túl – örök időkre!      Íme, kezed ügyére van a fegyver. Ne sokat bízzál magadban, bízzál Istenben, gyakorold magadat, imádkozzál; e négy fegyverrel kezedben mérkőzzél meg ellenségeddel, vagyis a szenvedéllyel, melyen a föntebb tárgyalt mód szerint győzedelmet venni szándékod. Nógasd viadalra majd ellenállással, majd megvetéssel, majd meg az ellentétes erény gyakorlása által egy-egy sebet ejtve rajta, míg sebeiben el nem vérzik, hogy Istennek kedves szolgálatot tégy, ki az összes győzedelmes egyházzal figyelemmel és részvéttel kíséri viaskodásodat. Még egyszer mondom, ne sokalld, ne röstelld a harc fáradalmait, tekintettel ama kötelességre, mellyel egytől-egyig mindnyájan Istennek szolgálni és kedvében járni tartozunk, s ama múlhatatlan szükségre, hogy harcolni, kelletlen kénytelen harcolnunk mindenesetre kell, a harc elől megszökni, seb nélkül, halál nélkül megfutamodni teljesen lehetetlen. Még annyit mondok, hogyha szökevény módjára az Úrtól elpártolni s a világ meg a testi kívánságok szolgálatjába szegődni akarnál, ezáltal ugyan nem könnyítenél magadon; akarjad, ne akarjad, lesz mit küszködnöd. Annyi lesz a küszködésed, hogy kínodban homlokod akárhányszor ázni fog az izzadságtól, és homlokodról az izzadság szívedbe fog csurogni le, és szívedet a lelki halál szorongatásaival fogja gyötörni.      Gondold meg tehát, hogy mily eszeveszett dolog volna önként felvállalni oly terhet, mely egyre nehezebb lesz, s oly útra térni, mely sokkal több gyötrődéssel és kínnal, de meg kész veszedelemmel is jár, s elhagyni azt az utat, mely hamar véget ér s az örök élet és véghetetlen boldogság s fogyhatatlan dicsőség hazájába visz, hol Isten maga lesz örök jutalmunk. 17. fejezet A viaskodás kellő rendje Fölötte fontos tudnod a viaskodás sorját, hogy annak rendje-módja szerint bocsátkozzál a harcba, nem vaktában és hevenyében, mint sokan elég kárukra cselekszik.     Ellenségeid és vétkes hajlandóságaid ellenében az a dolog rendje, hogy magadba szállva s lelkiismereteddel számot vetve, jól szemügyre vegyed, hogy jelesül minő gonosz hajlandóságok fészkelték meg magokat szívedben, melyik gyarlóság alkalmatlankodik, melyik szenvedély hatalmaskodik és zsarnokoskodik legtöbbet rajtad, melynek kell tehát első sorban ellent állnod, mellyel kell megküzdened. Ha közben más támadásokkal is találkoznál, melyekre nem számítottál, mindenkor azon ellenségednek fordulj, melyik tényleg és közelebbről neked készül, úgy azonban, hogy mindig a fő viadalra vissza-visszatérj. 18. fejezet A viaskodás módja az indulat hirtelen felháborodása ellenében Hogyha nem szoktad még meg a bántalmazások vagy egyéb kellemetlenségek váratlan és véletlen csapásait békével elviselni: szoktasd magad hozzá, hogy efféle támadásokat előre számba véve, az adandó alkalmakat hozzákészülve megálljad.      Ennek következő a módja. Meggondolván szenvedélyeid és gyöngeségeid természetét, előre számot kell vetned magaddal a személyek és helyekre nézve, kikkel hol szoktál érintkezésbe jönni, miből könnyű lesz előre sejtened, hogy mi érhet, s előre felfegyverkezned az indulat felháborodása ellen. Ily készület sokat könnyít a dolgon azon esetre is, ha véletlenül más kellemetlenség talál érni, melyre nem számítottál.      Ily eshetőségre nagy hasznát veheted a következő módnak. Mihelyt valamely méltatlanság vagy más kellemetlenség érzete bánt, szedd össze minden erődet, emeld fel elmédet Istenhez, ki bizonyára tud róla, s határtalan jóságában és szeretetében azért bocsátja reád ezt a bántalmat vagy keserűséget, hogy lelki hasznot végy belőle. S lelked azáltal, hogy azt az ő szerelméért békével szenveded, valami salakjától megtisztuljon, hogy tisztább szívvel jobban hozzá simuljon s vele bensőbben egyesüljön.      S megszívlelvén Istennek ebbeli kedves szent akaratját, magadnak fordulj, ily vagy hasonló módon. Magadat megfenyítve, magadat buzdítva és bátorítva: »Mit ízetlenkedel, én lelkem? Nem kell a keserű pohár? Fázol a kereszttől?! Miért vonakodnál ezt a keresztet magadra vállalni, mellyel nem ez vagy az az ember, hanem a te mennyei atyád kínál meg téged?« Azután fordulj a kereszthez, karold át minden kitelhető békességes-tűréssel s mondjad: »Áldott kereszt, az isteni gondviseléstől, mielőtt evilágra jöttem vala, számomra készített kereszt, az én keresztrefeszített édes Istenemtől megédesített, méznél édesebb kereszt! fogadj el engem, és erős szegekkel szegezz magadhoz, hogy általad fogadjon el engem, aki rajtad kint-halált szenvedvén értem, megváltott engem!« Hogyha pedig az indulat felháborodása miatt mindjárt eleinte nem bírsz Istenhez fordulni, s úgy érzed, hogy seb ért, igyekezzél mindazonáltal mielőbb Istenhez fordulni, mintha nem esett volna semmi bajod. De legjobb orvosság efféle felháborodások ellen végét szakítani az alkalmaknak, melyekből ilyesféle bajok keletkezni szoktak. Példának okáért, ha úgy tapasztalod, hogy valamely dologtól vagy vágyadtól nincsen nyugtod, hogy miatta türhetetlenkedel, s haragra indulsz, ha valaki ebben háborgat: ezen bajos állapotnak úgy kell elejét venned s hamarjában végét szakítanod, hogy e hajlamod vagy vágyadtól szabadulni iparkodol.      Ha pedig haragodnak más az oka, nem magad, hanem más valaki, kitől annyira idegenkedel, hogy tőle minden csekélység bánt és haragra indít: ennek legjobb orvossága reá parancsolni az akaratra s akaratodat akár erőltetéssel is arra bírni, hogy jóindulattal és szeretettel viseltessél hozzá. Nemcsak azért, mert ő is csak felebarátod, mert ő is Isten képére és hasonlatosságára teremtett s az isteni vérnek árán megváltott testvéred Krisztusban, hanem azért is, mert azáltal, hogy tűröd, alkalmat szolgáltat neked hasonlítani Urad Istenedhez, ki fogyhatatlan kegyességében irgalmat és kegyelmet gyakorolt mindeddig és folyvást gyakorol hozzád és édes mindnyájunkhoz. TOVÁBB