Figyelmeztetés: Ugyan igaz az a mondás, hogy egy csecsemőnek minden vicc új, és ezért talán helyesebb lenne minden olyan hír előtt, mely egy régebbinek a folytatása, bizonyos mértékig ismertetni az előzményeket is, a mostani hír-áradat miatt ez szinte lehetetlen. Ezért arra kérem az olvasókat, hogy a „frissítés” oldalon nézzenek utána az elmúlt hetek cikkeinek, azokban megtalálják mindennek az előzményét. S. E. Fellay püspök a 2008. szeptember 6. és 7. között Fuldában megrendezett zarándoklat során bemutatott miséjén hosszú prédikációban beszélt az Egyház kríziséről és a Pius Közösségnek Rómával való kapcsolatáról, és arról, hogy ezt a kapcsolatot nem szabad megszakítani. Hiszen a Pius Közösség egyedül nem az egész Egyház, és e kapcsolat által lassan, de biztosan elérheti, hogy egyre többen visszafordulnak a tradícióhoz, és megváltoztatják gondolkozásukat. Akkor mondott beszédét a Mitteilungsblatt októberi száma közölte.      Már akkor, októberben voltak, akiknek szemet szúrt e hosszú szövegből egy mondat. De azt hitték, hogy e mondat mögött nincsenek tények, ez csak amolyan szófordulat. Most azonban, az azóta eltelt események fényében, Fellay püspök prédikációjának e mondata különös jelentőséget kap.      A kérdéses rész így hangzott: „Mi soha nem utasítottunk vissza semmit. Néha azt mondtuk: ezt el kell halasztani, ez még nem megy. De visszautasítani soha nem utasítottunk vissza semmit. Egyébként röviddel ezelőttig egyáltalán semmi precíz és világos dolgot nem ajánlottak nekünk, most viszont igen. De hallgatást parancsoltak rám, tehát ezt nem mondhatom meg önöknek.” 2008 tavaszán még az a hír járta, hogy a Pius Közösségnek csak egy püspöke adta be kérvényét Rómának a kiközösítés feloldásáért, a pápa viszont csak akkor reagál e kérvényre, ha mind a négyen kérik azt. Ugyanakkor szeptember elején, ebben a fuldai prédikációban Fellay püspök már arra szólította fel a híveket, hogy imádkozzanak a kiközösítést kimondó dekrétum visszavonásáért (nem egy, a feloldást kimondó újabb dekrétumért, hanem a régi semmissé nyilvánításáért), vagyis feltételezte vagy még csak remélte, hogy nemcsak ő, de a másik három püspök is alá fogja írni az erre vonatkozó kérelmet. Ezt a felhívását október végén Lourdes-ben a másik három püspök jelenlétében még hatásosabban megismételte: ezen imaszándékért meghirdette a Rózsafüzér-hadjáratot! Tette ezt úgy, hogy nyilván tudomása volt a fuldai prédikációjával csaknem egyidőben Tissier püspökkel készült interjú tartalmával. Ugyanis a Pius Közösség egyik püspöke, Bernard Tissier de Mallerais szeptemberben egy igen furcsa és meghökkentő interjút adott a Fideliter újságnak, mely ezt a szeptember-októberi számában közölte le. Ebben – Fellay fuldai prédikációjával egyidőben készült! – interjúban Tissier püspök olyan kijelentéseket tett és olyan hangon beszélt a pápáról, ami százszor inkább alkalmas lett volna arra, hogy XVI. Benedek pápa ne írja alá a kiközösítés feloldását, mint Williamson püspök szerencsétlen kijelentései.      Tissier püspök interjúja tele van erősebbnél erősebb kifejezésekkel Róma ellen. Most csak a talán két legradikálisabb mondatát idézem: A riporter kérdésére, hogy a Pius Közösség és hívei számára melyek az elkövetkezendő évek legnagyobb kihívásai, a püspök négy pontot sorolt fel. Másodikként ezt mondta: „Erőnk a megszállt Rómával való mindennemű kibékülés visszautasításához”.      Azután a pápáról így nyilatkozott: „A mostani pápa egy igazi modernista, az egész modern teóriát képviseli, még pedig mai legújabb formájában! Még mint Joseph Ratzinger docens tényleges tévtanokat tanított. Ezt én egy 2007. november 11-én Párizsban tartott előadásomban ki is emeltem. Azóta nem változott meg. Most nincs erre alkalmam, de később nyilatkozni fogok XVI. Benedek pápa súlyos tévtanairól.” Európában kevesen olvassák a Fideliter újságot. Tissier püspök e nyilatkozatáról ezért csak akkor lehetett széles körben tudomást szerezni, amikor a Pius Közösség német disztriktjének internetes honlapjára december 12-én (!) feltették az interjút! Akkor, amikor az interneten a már megszokott vatikáni szakértők találgatásai között megjelentek a híresztelések a kiközösítés lehetséges feloldásáról! A másik magyar tradicionalista fórumon megjelent egy hozzászólás, melyben az áll, hogy „Fellay püspök közben bejárta szinte az egész Szent Pius Társaságot, és sikerült szinte mindenkit maga mögé állítania, hogy kövessék őt a kiegyezés útján”. Nos, a hozzászólótól eltérően nem elmesélésből, hanem közelről (és nem csak Magyarországon) megélve az eseményeket, az a tapasztalatom, hogy a Piuszos papok közül nem sokan, sőt én azt állítom, Fellay püspökön és legszűkebb körén – melybe még püspöktársai sem tartoztak be – kívül senki nem tudott a pápának készült december 15-i levélről. Fellay püspök nemhogy nem járta be az egész Szent X. Pius Papi Közösséget, de még levélben vagy telefonon sem értesítette terveiről paptársait. Az osztrák papok alig pár órával a vasárnapi (január 22-i) miséjük előtt kapták kézbe – volt, akinek egy hívő adta át – Fellay püspök híveknek szóló levelét, melyet másnap prédikáció helyett a misén fel kellett olvasniuk. Ők – mivel többségük nem napi internetező, és el sem tudták képzelni, hogy előre ne értesítsék őket – később értesültek az egészről, mint az internet híreit naponta követő laikusok, akik már csütörtökön, január 19-én értesülhettek arról, hogy a dekrétum szombaton jelenik meg.      A Piuszos papok annyira meglepődtek, hogy szerintem még azóta sem tértek egészen magukhoz. És ekkor kirobbant az ú. n. Williamson ügy… A média-hisztériában még a pápát egész idő alatt védő megszólalók is – miközben elítélték a média kirohanásait és módszereit –, kivétel nélkül megegyeztek abban, hogy az egész botrányt Williamson püspök szándékosan robbantotta ki. Hippolyte Simon, Clermont érseke, a francia püspöki konferencia helyettes elöljárója egyenesen ezt az elképesztő mondatot írta a pápát védő és az ellene folyó média-kampányt elítélő megnyilatkozásában: Williamson püspök azért robbantotta ki a botrányt, mert „a világon legjobban a pápát gyűlöli, és ezért még azt is ő intézte el, hogy a svéd tévé a dekrétum aláírásának napján sugározza a vele készült riportot”. De nem csak ő, hanem mások is úgy vélték, hogy Williamson püspök azért tette meg alkalmatlan megjegyzéseit, hogy ezzel megakadályozza, hogy a pápa aláírja a kiközösítést feloldó dekrétumot, hiszen ő jobban érzi magát Rómától távol, a saját elkülönülésükben.      Az ilyen állítások szerzői tökéletesen figyelmen kívül hagyják a tényeket! Williamson püspök egyrészt november 1-én beszélt a svéd televízió riporterével, tehát másfél hónappal Fellay püspök levelének megszületése előtt! Másrészt Williamson püspök mindig és mindenkinek ezt mondta volna, ha rákérdeznek erre a témára. Ezt mindenki tudta róla, így az őt kérdező riporter is, aki pontosan tudta, mit csinál, amikor az egyórás beszélgetés végén csak úgy mellékesen rákérdezett a püspöknek Kanadában 20 évvel ezelőtt elhangzott kijelentésére. Az a konzervatív beállítottságú ember, akivel készítettek már interjút az elmúlt években, pontosan tudja, hogyan dolgoznak a mai riporterek. Amikor két évvel ezelőtt engem „húztak be a csőbe”, a riporter elárulta, hogy őket most arra tanítják, hogy „falnak állítsák” interjú alanyukat. Az ember már csak olyan: ha hosszasan beszélget valakivel – ráadásul a saját „várában” (az interjú a közösség Zaitzkofen-i papszemináriumában készült, ahova nem engednek be akárkit), hajlamos azt hinni, a másik valamilyen fokon egyetértő társa a beszélgetésben, és nem azért beszélget vele, hogy rosszat akarjon neki, vagy kijátssza. Azok után, amit az interjúról tudni lehet (m. m. ahogy Williamson püspök azokat a bizonyos részeket mondta), biztosra vehető, hogy itt is ez játszódott le. Hogy Williamson püspöknek nem voltak hátsó szándékai, hogy a legtávolabbról sem készült arra, hogy ő elővegye ezt a témát – nos, ez egészen biztosra vehető! Ezért olyan elképesztők és rosszindulatúak vagy csak ostobák azok az állítások, melyek azt tartják, szándékosan tette, amit tett! Mert aki ilyet mond, az csak arról tesz bizonyságot, hogy fogalma sincs a Pius Közösség felépítéséről, életéről és tagjainak természetéről. (Jó példa erre Wolfgang Graf, a Pro Sancta Ecclesia vezetőjének minap feltett kommentárja.) Ha utólag, a Williamson-ügy nyomán kitört botrányból magunkhoz térve vizsgáljuk a történteket, úgy találjuk, ez az egész ügy nagyon sok pozitívumot tartalmaz (vagyis felismerjük végre néhány okát annak, hogy miért engedte meg a Jóisten ezt az egészet). Ezek közül néhány:      – A pápa, a Vatikán, a pápahű főpapok és laikusok számára a napnál világosabban kiderült, hogy hol tart a mai katolicizmus, hogy mennyire nem lehet a legtöbb katolikus püspökre számítani;      – A Pius Közösségen belül elindult egy tisztulási folyamat, és Fellay püspök végre használja rendfőnöki hatalmát.      – És talán az egyik legfontosabb következmény: a Szent X. Pius Papi Közösség nem fog szétszakadni, ha kiegyeznek Rómával. Mindenki előtt ismeretes, hogy a Pius Közösségen belül létezik egy „radikális” csoport, mely semmi szín alatt nem akarta a Rómával való kiegyezést. Csakhogy ezeknek a radikálisoknak az elszakadáshoz szükségük van egy püspökre is. Mégha Williamson püspöknek eredetileg nem is lett volna szándékában e csoport élére állni, reálisnak tűnik, hogy a „radikálisok” felkérésére nem mondott volna nemet, hiszen ezek kezdetektől fogva őt tekintették „vezérüknek”. Csakhogy Rómát csupán az „egész” Pius Közösséggel való kiegyezés érdekli; azt mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy egy rész megint leszakadjon, és ott folytassa, ahol a régiek abbahagyták. Most azonban Williamson püspök kiesett, mégpedig annyira, hogy senki nem fordulhat hozzá semmiért, ha „életben” akar maradni.      – Az egész akció annyira váratlanul érte a Piuszos papokat, hogy szinte megbénultak, olyanokká váltak, mint a hipnotizáltak, és eszükbe sem jut ellenvetést megfogalmazni, de még gondolni sem. Galarreta püspök „felszívódott”. Azon kívül, hogy bejelentették, hogy ő lett az argentin szemináriumban (tehát Európától jó távol) Williamson püspök utóda, semmi más hír nem jelent meg róla. Tissier püspök ugyan adott egy interjút a La Stampa újságnak, de azóta róla sincs több hír. Ez az interjú két okból is érdekes: Egyfelől van benne egy mondat, ami azt mutatja, hogy Fellay püspök egyedül írta alá a december 15-i pápához intézett a kiközösítés feloldását kérő levelét (mely egyben azt a feltevést is alátámasztja, amit már fentebb mondtam, hogy püspöktársai nem is tudtak a levélről, de ezt nem mndhatják el, mert akkor mind saját magukat, mind közösségük legfőbb elöljáróját kínos helyzetbe sodornák – vagyis Fellay püspök kész tények elé állította hezitáló püspöktársait). Tissier püspök ugyanis ezt mondta: „Az én nevemben írt, vagyis azon püspökök nevében, akiket Lefebvre érsek 1988. június 30-án püspökké szentelt.”      Másfelől ez az interjú rátereli a figyelmet, és egyúttal még jobban kiemeli azt a tényt, mennyire megváltozott január 21-e óta a Piuszos-hangnem. Minden azóta megszólaló Piuszos pap olyan hangot használ, olyan diplomatikusan beszél, hogy az ember nem győz csodálkozni. És óhatatlanul felteszi magának a kérdést: mitől van ez? Fellay püspöknek a legutóbbi pápai levélre tett nyilatkozata diplomáciai csúcsteljesítmény. Az embernek kedve lenne elővenni egy korábbi Fellay beszédet, és mondatról-mondatra összehasonlítani a szöveget. Itt most csak egyet említek a feltűnő változásokból. Szinte minden régi nyilatkozatban szerepelt az a kérdés: Hogyan lehet az Egyház mostani válságát megoldani; mire Fellay püspök állandó válasza így hangzott: Csakis a tradícióhoz, a zsinat előtti állapotokhoz való visszatéréssel, vagy így: Róma megtérésével. És hogyan válaszolt most? „Az Egyház valóban súlyos válságot él át, mely csak a hit tisztaságához való teljes visszatéréssel oldható meg.” – Tartalmában pontosan ugyanaz, de mennyire másképp hangzik! Marad tehát az a megválaszolandó kérdés: miért viselkednek így a Piuszos papok? Honnan ez a hatalmas változás? Amit eddig leírtam, nem képzeletem szüleménye, hanem tényeken alapuló valóság volt. Amit viszont erre a kérdésre válaszolok, csupán találgatás, mely nem alapul másra, csak az emberi természet milyenségére. És ez azt sugallja, hogy Fellay püspök azért viselkedik így, mert ő, és az ő beavatottjai már ismerik az eredményt, azt a jogi megoldást, amit a párbeszédek után a Szent X. Pius Papi Közösség Rómától kapni fog. Hogy a közte és Hoyos bíboros közti tárgyalások során először a megoldásban, és csak ezután az oda vezető útban állapodtak meg. Vagyis hátulról göngyölítették fel a történéseket.      Ez persze csak egy laikus találgatása. De az eseményeket tekintve nagyon logikus következtetés. Akár így van, akár nem, nekünk, katolikus híveknek egy dolgunk van csak: az imádság. A Szűzanyához való könyörgés, a katolikus hithez való hűség, a rózsafüzér napi elimádkozása. És mindaz, amit katolikus hitünk követel tőlünk: önmagunk átadása és felajánlása. A fentiekhez leginkább kapcsolódó régi cikkek:      Interjú Bernard Tissier de Mallerais püspökkel      A Pro Sancta Ecclesia vezetőjének kommentárja a Williamson ügyhöz      A Szent X. Pius Papi Közösség rendfőnökének, Fellay püspöknek 2009. március 12-i nyilatkozata