K Á T É A LELKIPÁSZTOROK SZÁMÁRA A TRIENTI SZENT ZSINAT HATÁROZATA SZERINT KIADVA V-dik PIUS SZENTSÉGES ATYÁNK PARANCSÁRA. BEVEZETÉS A lelkipásztoroknak az egyházban szükségessége-, tekintélye-, kötelmei- és a keresztény tan főbb fejezeteiről I. Kérdés: Az ember magára hagyatva nem képes feltalálni az igazi bölcsességet és az üdvösségre vezető biztos utat. Az emberi ész és értelem úgy van alkotva, hogy, jóllehet soknak, mi az isteni dolgok ismeretéhez tartozik, vizsgálatára és megismerésére nagy erőfeszítéssel és szorgalommal magától is eljuthat: mégis azoknak legnagyobb részét, melyek által nyerhetjük el az örök üdvöt – pedig főképpen ezért teremtetett és alkottatott az ember Isten képére és hasonlatosságára – a természeti világosság erejével megismerni és belátni nem képes. Mert, ámbár az apostol szerint: „a mi Istenben láthatatlan, úgymint örökkévaló ereje és Istensége, világteremtésétől fogva munkáiból érthető meg és látható” (Róm. 1,20): mégis „ama titok, mely el volt rejtve azelőtt minden nemzedéktől” (Kol 1,26), oly igen felülmúlja az emberi értelmet, hogy, ha ki nem jelentetett volna a szenteknek, kiknek Isten ki akarta jelenteni a pogányok között e dicsőséges titok gazdagságát, mi a Krisztus, semmi erőfeszítéssel sem lett volna képes az ember ama bölcsességre emelkedni. II. Kérdés: Honnan van a hitnek ily fölséges ajándoka Minthogy pedig „a hit hallásb6l vagyon” (Róm 10,17), világos, mily szükséges volt mindenkor az örök üdv elérésére a törvényes tanit6nak munkássága és hivatala; mert írva vagyon: „Hogyan fognak hallani tanító nélkül? Hogyan tanítanak pedig, hacsak nem küldetnek?” (Róm 10,14-15) És valóban a világ kezdete óta soha sem hagyta el övéit a felette kegyes és jóságos Isten, hanem „sok rendben és sokféleképpen szólott az atyákhoz a próféták által” (Zsid 1,1), és az idők körülményei szerint megmutatta nekik az egyenes és biztos utat az örök boldogságra. III. Kérdés: Krisztus a világra jött tanítani a hitet, melyet azután az apostolok és utódaik terjesztettek Minthogy azonban Isten előre kijelentette, hogy elküldi „az igazság mesterét” (Iz 49,6) világosságul a pogányoknak, hogy üdve a föld végső határáig éljen, e napokban Fia által (Zsid 1,2) szólott hozzánk, és az égből a magasztos dicsőségből hangzó szózat által megparancsolá, hogy mindenki „Őt hallgassa és parancsolatainak engedelmeskedjék.” (2 Pét 1,17) Azután pedig az Isten fia „adott némelyeket ugyan apostolokul, némelyeket pedig prófétákul, másokat pásztorokul és tanítókul, akik az élet igéjét hirdetnék” (Ef 4,11-14) – hogy ne legyünk többé habozó kisdedek, s ne hajtassunk ide s tova a tudomány minden szelétől, hanem a hit szilárd alapjához ragaszkodva, együtt épüljünk Isten lakhelyévé a Szentlélekben. (Ef 2,22) IV. Kérdés: Hogyan kell az egyházi pásztorok szavait fogadni És nehogy valaki Isten igéjét (1 Tesz 2,13) az egyházi szolgáktól emberek szavaiként, hanem, amint bizonyosan az, Krisztus igéjeként fogadja: maga Üdvözítőnk oly nagy tekintélyt rendelt tulajdoníttatni az ő tanítói tisztöknek, hogy mondaná: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg” Luk 10,16), s ezt nemcsak azokról akarta értetni, akikhez közvetlenül beszélt, hanem mindazokról is, kik a tanítói hivatalban törvényes utódokként következnek, kiknek megígérte, hogy velök leend a világ végéig. (Mt 28,20) V. Kérdés: Most, az igazság kihirdetése után is szükséges, hogy a lelkipásztorok Isten igéjét hirdessék Ámde ha Isten igéje hirdetésének az egyházban soha sem szabad megszűnni: bizonyára napjainkban még nagyobb szorgalommal és buzgósággal kell arra törekednünk, hogy a hivők a józan és romlatlan tannal, mint az élet kenyerével tápláltassanak és megerősíttessenek (1 Jn 4,1); mert hamis próféták mentek szét a világba, kikről az Úr így szól: „Nem küldém a prófétákat, és ők futának; nem szólék nekik, s ők mégis prófétálának” (Jer 23,21), hogy különféle és idegen tanításokkal megrontsák a keresztények lelkeit. (Zsid 13,9) Amiben annyira ment a sátánnak minden fortélyaival ellátott gonoszságuk, hogy már alig látszik bizonyos határok közé szoríthatónak, és ha Üdvözítőnk ama dicső ígéretére (Mt 16,18) nem támaszkodnánk, mely szerint oly erős alapra építette egyházát, hogy a pokol kapui soha erőt nem vehetnek rajta: igen kellene tartanunk, nehogy napjainkban, minden oldalról oly sok ellenségtől szorongattatva, és oly sokféle gépekkel vívatva és ostromoltatva, megdőljön.      Mert nem említve a legtekintélyesebb tartományokat, melyek hajdan az őseiktől öröklött igaz katholika religiót jámborul és szentül megőrizték, most pedig letérve az igaz ösvényről eltévelyedtek, és nyilván abban helyezik jámborságukat, hogy apáik tanításától messze eltértek: nincs jelenleg oly távol vidék, nincs oly zárt hely, nincsen a keresztény világban oly elrejtett zug; ahová ezen ragály alattomosan befurakodni meg nem kísértette volna. VI. Kérdés: Az eretnekek főképp kátékkal törekedtek a keresztények elméjét megvesztegetni Mert akik a hívek elméjét megvesztegetni tűzték feladatokul, belátván, hogy teljesen lehetetlen mindenkivel szóbeli értekezésbe ereszkedni és mérges tanításukat füleikbe csepegtetni: ugyanahhoz másképp fogván, sokkal könnyebben és messzebb terjesztették istentelen tévtanaikat. Mert ama terjedelmes köteteken kívül, melyekkel a katholika vallást felforgatni törekedtek (amelyektől azonban, miután nyilvános tévelyt tartalmaztak, nagyobb fáradság és szorgalom nélkül is lehetett óvakodni) számtalan kisebb könyvecskét is írtak össze, melyekkel, mivel a jámborság színében jelentek meg, hihetetlen könnyűséggel szedték rá az együgyű vigyázatlan lelkeket. VII. Kérdés: A szent zsinat helyesen határozta, hogy a hamis próféták ártalmas tanításai és iratai ellen síkra kell lépni Azért a trienti egyetemes zsinat atyái ezen nagy és veszedelmes rossz ellen valamely hathatós orvosszert óhajtván alkalmazni, nem tarták elégségesnek korunk tévtanai ellenében katholika hitünk főbb ágazatait meghatározni, hanem azonfelül föladatuknak ismerték a keresztény népnek a hit elemein kezdendő oktatására meghatározott mintát és rendszert készíteni, melyhez minden egyházban tartanák magukat azok, akik a törvényes lelkészi és tanítói hivatalt viselik. VIII. Kérdés: Szükséges volt, hogy a megírt sok keresztény hittan daczára, a közzsinat akarata szerint a római pápa tekintélyével ellátott új hitelemző könyv kézbesíttessék a lelkészeknek Jóllehet már sokan nagyon dicséretes jámborsággal-és tudományos készültséggel működtek az irodalom ezen ágában: az Atyák mindazonáltal igen üdvösnek találták, hogy a szent zsinat rendeléséből oly könyv adassék ki, melyből a lelkészek, valamint mások is, akik tanításra hivatvák, a hivők épülésére biztos útmutatást tanulhassanak, hogy valamint egy az Isten, egy a hit, úgy egy legyen a hitbeli tanításnak, és a keresztény népnek a jámborság minden kötelességeire való oktatásának közös szabálya és módja is. IX. Kérdés: Itt nincsen tüzetesen tárgyalva vallásunk minden hitágazata De noha sok látszik ide tartozandónak, senki se gondolja, hogy a szent zsinatnak a keresztény hit minden ágazatát egy könyvbe foglalva részletesen kifejteni lett volna szándéka, mit azok szoktak tenni, kik az egyetemes vallási oktatás és tudomány előadását vették föladatokul, mert ez nemcsak végtelen munkába került, de a célnak is éppen nem felelt volna meg. Hanem mivel a lelkipásztorokat és a papokat, a lelkek gondviselőit azon dolgok ismeretére akarta oktatni, melyek különösen a lelkipásztori tiszt körébe tartoznak, s a hívek fölfogásához mérvék; azért itt csak azokat kívánta tárgyaltatni, melyek e tekintetben a lelkipásztorokat, ha az isteni tanok nehezebb fejtegetésében kevésbé jártasok volnának is, jámbor törekvésükben segíthetik. Ezek így levén, a felvett tárgy rendje azt kívánja, hogy mielőtt azok részletes tárgyalásához fognánk, melyek e tanítás összfoglalatját képezik, megfejtsünk némelyeket, miket a lelkészeknek tekintetbe kell venniök és különösen szem előtt tartaniok, hogy tudják, mire kelljen mint végcélra minden szándékukat, fáradozásaikat és ügyekezetüket irányozniok, és azt hogyan érhetik el és val6sithatják meg legkönnyebben. X. Kérdés: Minthogy itt a lelkipásztorok oktatása céloztatik, mire kell nekik főképp figyelniök, hogy tisztjöknek kellően megfeleljenek Tehát mindenekelőtt szükséges megemlékezniök, hogy a keresztény embernek minden tudománya ebben foglaltatik, vagy inkább, mint Üdvözítőnk mondja: „Ez az örök élet, hogy megismerjenek téged egyedül igaz Istent, és akit küldöttél Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) Minél fogva az egyházi tanitónak főképpen arra kell törekednie, hogy a hívek szívből óhajtsák megismerni „Jézus Krisztust a megfeszítettet” (1 Kor 2,3), s szilárdan meggyőződjenek, és legbensőbb szívbeli áhítattal és hittel higgyék, hogy „nem is adatott más név az ég alatt az embereknek, melyben nekünk üdvözülnünk kellene” (ApCsel 4,12), „mert ö engesztelő a mi bűneinkért.” Minthogy pedig abból tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha parancsait megtartjuk (1 Jn 2,8), a második, ami a mondottakkal legszorosabb kapcsolatban áll, egyszersmind azt is megmutatni, hogy a híveknek nem szabad tétlen és tunya életet élni: hanem „nekünk is úgy kell járnunk, mint ő járt” (1 Jn 2,6). És „teljes buzgalommal követnünk az igazságot, hitet, szeretetet és békességet” (2 Tim 2,22), mert önmagát adta érettünk, hogy minket megváltson minden gonoszságtól, és magának kedves, tiszta népet készítsen, a jó cselekedetek követőjét” (2 Tim 4,15), mint az apostol a lelkipásztoroknak parancsolja, hogy a népet azokra oktassák és buzdítsák.      Mivel pedig Urunk és Üdvözítőnk nemcsak tanította, hanem saját példájával meg is mutatta, hogy „a törvény és a próféták” (Mt 22,40) a szeretetben állanak; azután az apostol megerősítette, hogy „a szeretet a parancsolatnak végcélja és a törvénynek teljesítése” (1 Tim 1,5 és Róm 13,11); kétséget nem szenved, miképp teljes buzgalommal leginkább arra kell törekedni, hogy a hivők Isten hozzánk való határtalan jóságának szeretetére buzduljanak, és mennyei hévvel ama legfőbb és legtökéletesebb jóhoz vonzódjanak, kihez ragaszkodni, hogy állandó és igazi boldogság, az fogja igazán érezni, aki a prófétával elmondhatja: „Mert mim vagyon az égben, és tekívüled mit akartam a földön?” (Zsolt 72,25)      Ez ugyanis ama „jeles út”, melyet ugyanazon apostol jelelt ki (1 Kor 18), midőn egész tanítása és oktatásának célját a szeretetre irányozta, „mely soha meg nem fogyatkozik.” Mert akár az adatik elő, amit hinni, akár amit reményleni vagy cselekedni kell, úgy ajánlandó mindebben az Urunk iránti szeretet, hogy mindenki belássa, hogy a tökéletes keresztény erény minden művei egyedül a szeretetből erednek, és nem más célra, mint a szeretetre irányzandók. XI. Kérdés: Nem elegendő a lelkipásztoroknak a tanításban ama kettős célra figyelniök, hanem mindenkinek felfogásához is kell alkalmazkodniok Minthogy pedig bármely tárgy előadásában az előadás módjától igen sok függ, bizonyára ez a keresztény nép oktatásában is igen nagy fontosságú. Figyelembe veendő ugyanis a hallgatók kora, észtehetsége, szokása s állapota, hogy, aki a tanítói tisztet teljesíti, „mindenkinek mindene legyen, hogy mindenkit az Üdvözítőnek megnyerjen”. (1 Kor 10,22) És magát hű szolgának és sáfárnak bizonyíthassa (1 Kor 4,2), mint jó és hű szolga méltó legyen az Úrtól sokak fölé helyeztetni. (Mt 25,23) Ne is vélje, mintha gondjára csak egyforma emberek volnának bízva, hogy bizonyos előírt és meghatározott tanrendszer szerint oktathatna, és az igaz jámborságra egyformán vezethetne mindenkit. Hanem miután némelyek mintegy most született csecsemők (1 Pét 2,2), mások Krisztusban növekedni kezdenek, és ismét mások úgy szólva már érett kort értek el. Arra kell szorgalmasan ügyelnie (Zsid 5,12), kiknek való tej, és kiknek keményebb eledel. (1 Kor 3,2) S mindegyiknek a hittudomány azon eledele nyújtandó (Ef 4,13), mely a lelket szilárdítja, „mígnem mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten fia ismeretének egységére, tökéletes férfikort élvén Krisztus teljes korának mértéke szerint.”      S ezt az apostol, önmagáról szólva, mindenki figyelmébe ajánlotta, midőn mondá: (Róm 1,14) a görögöknek és idegeneknek, a bölcseknek és tudatlanoknak tartozom; hogy t. i. azok, kik e tisztségre hivatvák, megértsék, hogy a hittitkok és életszabályok előadásában tanításukat úgy kell alkalmazniok a hallgatók eszéhez és belátásához, nehogy, míg az élesebb eszűek lelkét szellemi eledellel táplálják, azalatt a csecsemőket éhen halni (Siral 4,4) engedjék, mint kik kenyeret kérnek, és ne legyen, ki számukra szegjen. Ne is lankadjon azért a tanítási buzgóság, mert némelykor a hallgatót oly dolgokra is kell oktatni melyek könnyebbeknek és alsóbb rendűeknek látszanak, és különösen azok által nem örömest fejtegettetnek, kiknek elméje magasztos dolgok szemléletével foglalatoskodik, s azokban leli örömét. Mert ha maga az örök atyának bölcsessége leszállott a földre, hogy testünk alacsonyságában a mennyei életnek tanait velünk közölje: kit nem ösztönözne Krisztus szeretete arra, hogy testvérei között gyermekké legyen, és gyermekeit ápoló anyaként 1 Tesz 2,7) felebarátjának üdvét forrón óhajtsa; hogy, mint az apostol önmagáról bizonyítja, (1 Tesz 2,8) „nemcsak Isten evangeliomát, hanem saját életét is kész legyen nekik adni”. XII. Kérdés: Miután Isten látható jelenlétét tőlünk elvonta, a lelkipásztoroknak az ő igéjét a szentírásból és hagyományokból kell meriteniök A híveknek előadandó összes tan az Isten igéjében foglaltatik, mely a szentírásra és hagyományokra oszlik. A lelkészek tehát éjjel nappal ezen tárgyak fölötti elmélkedéssel foglalkozzanak, megemlékezvén szent Pálnak Timoteushoz tett intéséről, melyet hozzájok intézettnek kell tartaniok mindazoknak, kikre a lelkek gondja bízatott. Ezen intés pedig ekképpen szól: (1 Tim 4,18) „folytasd az olvasást, intést és tanítást” (2 Tim 3,16-17), mert az Istentől ihletett minden írás hasznos a tanításra, feddésre, dorgálásra, az igazságban való oktatásra, „hogy tökéletes legyen az Isten embere, felkészülve minden jó cselekedetre.”      De minthogy az Istentől kinyilatkoztatott igazságok számosak és különfélék, melyek sem ésszel könnyen fel nem foghatók, sem pedig ésszel fölfogva emlékezetben meg nem tarthatók: hogy, midőn az oktatásra alkalom kínálkozik, kész és könnyű legyen azoknak magyarázata, elődeink igen bölcsen a következő négy főrészre osztották az üdv tannak egész tartalmát: az apostoli hitvallásra, a szentségekre, a tízparancsolatra és:az Úr imájára. Mert mindaz, amit a kereszténynek tudni kell, akár az Istennek ismeretére, akár a világnak teremtésére és kormányzására vonatkozzék, akár pedig az emberi nem megváltására, vagy a jók megjutalmazására és a gonoszok megbüntetésére, az apostoli hitvallásban foglaltatik. Az isteni kegyelem elnyerésének jeleit és eszközeit a szentségekről szóló tan terjeszti elénk. Ami pedig a törvényeket illeti, melyeknek célja a szeretet, ezek a tízparancsolatban adatnak elő. Végre amit az embernek kívánni, remélleni és üdvösségesen kérni lehet, mindaz az Úr imájában foglaltatik. Ebből tehát következik, hogy a szentírásnak ezen négy általános főrésze megmagyaráztatván, alig leend valami hátra azok megértésére, amiket keresztény embernek tudnia kell. XIII. Kérdés: Hogyan kössék össze a lelkipásztorok az evangeliom magyarázatát a káté magyarázatával? Célszerűnek látszott tehát a lelkipásztorokat figyelmeztetni, hogy mindenkor, midőn az evangeliomnak vagy a szentírásnak valamely helye felderítendő, azt tartsák szem előtt, hogy minden egyes helynek tartalma az előbb megnevezett négy főrész valamelyikéhez tartozik, azért ahhoz, mint a magyarázandó tan forrásához kell fordulniok. Ha például az advent első vasárnapi evangeliomot kell megmagyarázni: „Jelek lesznek a napban és holdban stb.,” amik ide tartoznak, az apostoli hitvallásnak azon ágazatában vannak előadva: „Eljövend megítélni az eleveneket és holtakat”. Melyeket onnan átvevén a lelkipásztor, a hivőket egyszerre mind a hitvallásban, mind az evangeliomban oktathatja.      Azért tanításaiban és oktatásaiban azon szokást kövesse, hogy mindent azon négy fő czikkelyre vezessen vissza, melyekre, mint mondottuk, a szentírásnak egész lényege és foglalatja vonatkozik. Az oktatásban azonban oly rendet tartson, mely a személyek és az időhöz alkalmazottnak látszik. FOLYTATÁS