Szükség van „a liturgiareform reformjára”
(forrás: www.kath.net és www.summorum-pontificum.de – 2009. február 24. és 26.)

(szerk. megj.: A következő két cikk sejtetni engedi, miért kellett Ranjith érseknek távoznia a kúriából. Olyan következetesen és erélyesen, mint ő, senki más nem követelte a NOM újragondolását. Az a tény, hogy mennie kellett, vagyis hogy el kellett őt tüntetni a nyilvánosság elöl, azt mutatja, hogy a Vatikánban továbbra sincs helye a tradícióhoz való visszatérésnek. Úgy tűnik, a régi miserítus engedélyezése nem a hagyomány, hanem csak a „szép” iránti szeretetből ered. Ranjith érsek menesztésével csak olyanok maradtak ott, akik „finoman, lágyan”, különösebb elvi meggyőződés nélkül, pusztán a „kulturális kincsek iránti szeretetből és tiszteletből” celebrálják, illetve engedélyezik, tűrik el a tridenti misét.
     Figyelem! A hír februári, tehát Ranjith érsek ekkor még a kúria munkatársa, az Istentiszteletek Kongregációjának titkára.)


1. Ranjith érsek előszava

Malcolm Ranjith érsek, a vatikáni Istentiszteletek Kongregációjának titkára „merész és bátor” döntéseket követel a liturgikus visszaélések ellen, melyek a zsinatutáni reformok során keletkeztek. „A reformnak tovább kell mennie.” A II. Vatikáni Zsinat hiányos értelmezése és a szekuláris ideológiák befolyása arra a következtetésre vezetnek, hogy a II. Vatikáni Zsinat igazi ideje még nem jött el”, idézte Ranjith érsek Ratzinger bíboros egyik, 1985-ből származó kijelentését.

Ranjith érsek e gondolatokat a Fernando Antonelli bíboros liturgikus törekvéseiről szóló új könyv előszavában fogalmazta meg. Antonelli bíborosnak nagy szerepe volt a zsinat előtti és utáni liturgikus mozgalomban. Ranjith érsek arra a következtetésre jut, hogy a liturgikus reformtervek megvalósítása gyakran eltért a zsinati atyák szándékától. Ezért a mai liturgia nem a hű megvalósítása a „Sacrosanctum Concilium”, a II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciójában lefektetett víziónak.

„Számos praktikát, melyekre a Sacrosanctum Concilium még csak gondolni sem gondolt volna soha, engedélyeztek a liturgiában: mint például a versus populum (a nép felé) való celebrálást, a kézbeáldozást, a latin és a gregorián ének teljes elhagyását a népnyelvek és az Isten számára nem sok teret hagyó énekek és dalok javára.” Ranjith érsek a híveknek az Eucharisztia-ünnep alatti „tevékeny részvételéről” szóló elv durva félreértéséről is beszélt.

XXIII. János pápa a zsinat egybehívásával „a hit erősítését” célozta meg, és „bizonyára nem a korszellemmel való együtthaladásra szólított fel”. „Olyan alapvető koncepciók és témák, mint az áldozat és megváltás, misszió, hithirdetés és megtérés, imádat mint az áldozás integrált eleme és az Egyház szükséges volta a megmeneküléshez – mind ezeket félretolták, miközben a dialóg, inkulturáció, ökumenizmus, Eucharisztia mint lakoma, evangelizálás mint tanúságtétel stb. egyre fontosabbak lettek.

Még azokban a vatikáni bizottságokban is, melyek a zsinat után a liturgikus reformok megvalósításával foglalkoztak, láthatóvá váltak bizonyos befolyások, mint például a bizonytalanság a felszenteltek és nem felszenteltek szerepelosztásában vagy a kísérletezésekre hagyott nagy lehetőség.

Ezen tendenciákra való mostani visszatekintés „segíthet nekünk, hogy bátrak legyünk olyan dolgok megjavításában vagy megváltoztatásában, melyeket tévesen vezettek be, és amelyekről kimutatható, hogy a liturgia igazi méltóságával nem egyeztethetők össze”. A „reform szükséges reformját nem csak annak a vágynak kell inspirálnia, hogy az elkövetett hibákat korrigálják, hanem sokkal inkább annak szükségszerűsége, hogy hűek maradjanak ahhoz, ami a liturgia valójában, ahhoz, amit számunkra jelent, és ahhoz, amit a zsinat maga definiált”.


2. Ranjith érsek előadása

2008 novemberében Ranjith érsek az amerikai St. Louis-ban megrendezett liturgikus konferencián az „Ars Celebrandi” témáról tartott előadást. A summorum-pontificum.de internetes honlap néhány mondatot közöl az érsek beszédéből (a teljes szöveg itt található: http://adoremus.org/0309Ranjith.html).

Legyünk tisztességesek: mi mindannyian, papok, püspökök és még a bíborosok is, emberek vagyunk, és ezért hajlamosak abba a kísértésbe esni, hogy magunkat állítsuk a középpontba, és ettől megelégedettséget érzünk – és az egonkat egy kicsit erősítjük. Közülünk senki sem mentes ettől, és most ez a veszély a „versus populum” mise bemutatásakor még sokkal nagyobb lett. A hívek felé való fordulás még jobban felerősítette annak veszélyét, hogy figyelmünk elterelődjön attól, amit az oltáron csinálunk. A színjátszás veszélye egyre növekszik.

Az igazi „Ars Celebrandi” mindannyiunktól elsősorban mélyebb hitérzést és minden általunk végrehajtott liturgikus aktus nemessége és természetfeletti méltósága iránti mély tiszteletet követel. Mindenben az az előtti tiszteletnek kell megnyilvánulnia, amit teszünk: a mise előtti felkészülésnél, magának a misének a bemutatásánál és annál is, ami ezt közvetlenül követi. Ezek közül semmit sem szabad ugyanazzal a tartással végezni, mint valamilyen mindennapos cselekedetet.

Lásd még a honlap következő cikkeit:
        További személyi változások a római kúriában
        Ranjith érsek elhagyja a kúriát


vissza

a HABEMUS PAPAM oldalra                              a KEZDŐLAPRA