Tabódy István (Budapest, 1921. április 1. – Székesfehérvár, 2000. szeptember 25.) 20. századi magyar katonatiszt, később pap.      1930 és 1938 között a kőszegi katonai főreáliskolában tanult, majd tanulmányait a Ludovikán folytatta, ahol 1941-ben végzett. A 3. Nádasdy Ferenc huszárezred hadnagyaként Nagyváradon, Nagyszalontán és Munkácson szolgált. 1944-ben főhadnagyi rangot kapott és kivezényelték az orosz frontra, ahol szeptember 17-én Varsó közelében súlyos sebesülést szerzett. 1945-től a Honvédelmi Minisztérium lóügyi osztályán szolgált, majd 1947-ben századosi rangot kapott. Még ugyanebben az évben kémkedés vádjával letartóztatták és internálták. A kistarcsai és recski internálótáborban őrizték. 1953-as szabadulása után szállítómunkásként dolgozott, majd bérmakeresztapjának, Shvoy Lajos székesfehérvári püspöknek a segítségével papi tanulmányokat kezdett. 1955-ben az Állami Egyházügyi Hivatal eltiltotta a szemináriumból, ám Hegedüs András miniszterelnökhöz írt levele nyomán engedélyezték továbbtanulását. 1957-ben diakónussá szentelték és még ugyanabban az évben az 1956-os forradalommal való rokonszenvezése miatt 7 hónapra börtönbe zárták. Szabadulását követően, 1958. június 13-án Shvoy Lajos szentelte pappá. Pár hónapig a szemináriumon volt előadó, majd 1959 tavaszán 74 más kispappal együtt kizárták a szemináriumból, mert nem jelentek meg az országos papi békegyűlésen. Ezt követően a Közlekedési Múzeumban lett takarító. Közben a kidobott kispapokból szemináriumot szervezett és vezetett, és közülük 17-et püspöki engedéllyel pappá szenteltetett. Emiatt 1961-ben letartóztatták és „államellenes szervezkedés” vádjával 12 évre ítélték. Büntetését szinte teljesen letöltötte, 1972. december 30-án engedték ki a börtönből.      Ez után a székesfehérvári belvárosi templom, majd Csabdi, majd Kisláng és végül Bicske plébánosa lett. 1992-ben székesfehérvári kanonokká nevezték ki, mely tisztséget a haláláig betöltötte. A rendszerváltás után vezérőrnagyi rangot kapott. 1990-t követően paptársával Lipp Lászlóval együtt jelentős szerepet játszott az újrainduló tábori püspökség megszervezésében.      Halála után posztumusz vezérezredesi rangot kapott katonai múltjára tekintettel. 2005-ben Bicskén szobrot emeltek tiszteletére. Brezanóczy Pál egri érsek (Aknaszlatina, 1912. január 25. – Eger, 1972. február 11.)      A teológiát Innsbruckban végezte, Kassán szentelték pappá 1935-ben. 1938-tól teológiai tanár Kassán, 1941-től püspöki titkár, majd irodaigazgató. Az egyházmegye szétválasztása után a kassai egyházmegye mo.-i részének helynöke. 1951-től a rozsnyói, 1952-től a szatmári részek s az egri főegyházmegye általános érseki helynöke. Czapik érsek halála (1956) után káptalani helynök, 1959-től az egri főegyházmegye kormányzója, 1969-72-ben egri érsek.      Részt vett a II. Vatikáni Zsinaton (1962). A római katolikus egyház és az állam jó viszonyának megteremtésén munkálkodott, része volt az 1964. évi megállapodás megkötésében. Az Új Ember Papi sorsok a diktatúra éveiben – Isten huszárja: Tabódy István című az interneten is megtalálható cikkében többek között ez áll Tabódy Sopronkőhida-i börtönéveiről: „Az egri helynöknek, aki már a kispapok ügyében is gyászosan szerepelt, kemény hangú levelet írt, és egy szabaduló társával el is juttatta a címzetthez.” Nos az említett szabaduló társ, Varga János nemcsak az egyházmegye kormányzójának juttatta el Tabódy levelét, de az állambiztonságnak is. 1967. május 19-én szabadult Sopronkőhidáról, és szabadulása után pár nappal már jelentette Sinkó Géza rendőrőrnagynak, hogy a börtönben levő Tabódy István üzenetet küldött dr. Brezanóczy Pál egri püspöknek és Somogyi Sándor papnak. Varga azt is elmondta, hogy kívülről kellett megtanulnia a szöveget, amit Tabódy leírt, majd amit ezután visszavett tőle. „A mellékelt, betanult szöveget Varga János kérésemre leírta:” Dr. Brezanóczy Pál, püspöki apostoli kormányzó Eger, Érseki Palota Főtisztelendő Püspök Úr! Amikor a rabszállítóban vasra vert betegekkel – akiket ilyen különös módon szállítanak kórházba – útnak indultam, nem gondoltam, hogy utunk végén Püspök Úr fog várni rám. Sajnos az akkor beígért „breviárium” elmaradt. (1) Az, hogy nekem hazudnak, azt már megszoktam, de hogy ez éppen annak a püspöknek a jelenlétében történjen, akit a kommunistákkal való barátkozás legfőbb szószólójaként emlegetnek, az meglepő volt számomra, amin talán érdemes lenne elgondolkozni. Nem gondolom, hogy csupán azért szállítottak Pestre, hogy egy tábla csokoládét és cigarettát átvegyek, hanem ezért, hogy Püspök Úr szavai nyomán „jobb belátásra térjek”. Elvem az, hogy az egyházi rangok tekintélyét az idegenek előtt minden körülmények között meg kell védeni, ezért nem is reagáltam érzékenyebben szavaira, és a köteles tiszteletet most sem akarom megszegni, amikor megjegyzem, hogy szavait egy olyan emberhez intézte, akit 20 éve szünet nélkül üldöznek, s aki 14. évét tölti elzárva az elveiért.      Nagyon kevés ember gázolna bele ilyen körülmények között valakibe, akin segíteni egyébként úgy sem tud. A Püspök Úr által említett „kuruckodásban” egyébként részt vett a boldog emlékű János pápa, több bíboros és püspök, a bécsi és párizsi nuncius, egy kis állam feje (Liechtenstein) és számos diplomata. (2) Azt pedig, hogy a kispapok ügyében – ezen kívül a jó Isten parancsára cselekedtem, azt ő fogja bizonyítani – még ezen a földön.      Kedves fölszólításának eleget téve, kérem még pedig azt, hogy aki még nincs közülük egyházi beosztásban, azt vétessék egyházi státuszba. (3)      Fogolytársaim és a magam nevében kérem még pedig azt, hogy a kormánynál intézzék el, hogy a breviáriumunkat megkaphassuk. (4) Az alázat gyakorlására már a visszaúton bőséges alkalom nyílt, amikor is 1/2 12-től éjjel 11-ig megvasalva ülhettem úgy, hogy közben testi szükségleteim elvégzésére sem nyílt alkalom. Közben az ágyamat is elvesztettem, s most a földön fekve elmélkedem azon, hogy milyen különös módon akarnak az állam iránti barátságra hangolni. Azt a kérését pedig, amit hivatalos helyen nem hallgattak meg, azt a jó Isten meghallgatta, és így tiszta lélekkel és őszinte örömmel gondoltam Püspök Úrra, a húsvéti ünnepek folyamán, kérve a jó Istent, hogy áldja meg minden jó szándékú törekvéseiért. (5)      Könyvet írhatnék arról, hogy 20 év alatt hányszor tett már így velem a jó Isten, és ez a „kuruckodó” magatartásom egyetlen magyarázata, mely ebben a közismert jelmondatomban foglalható össze, „az Isten erősebb”. Magamat kegyes imáiba ajánlva, a világ királynőjének ünnepén felszentelt kezeit csókolja, Krisztusban fia, Tabódy István sk. A levél egyes részei olyan eseményekre vonatkoznak, melyeket a püspök ismert, de a mai olvasó nehezen értelmezhet. Néhányat közülük a körülmények ismeretében meg lehet próbálni megfejteni:      (1) Feltételezhető, hogy Tabódynak azt ígérték a Sopronkőhidára való indulásakor, hogy megkapja végre a breviáriumot, amit előtte elvettek tőle, bár más börtönökben vele maradhatott.      (2) Tabódyt nemcsak a kispapok illegális taníttatása és felszentelése miatt ítélték el, hanem kémkedésért is. Ezért nem vonatkozott rá az 1963-as általános amnesztia sem, amikor a többi pap mind kiszabadult. A felsorolt személyek nyilván ebben a „kémkedési” ügyben szerepeltek.      (3) Az illegálisan felszentelt papok többsége nem került be a „keretbe”, vagyis többnyire fizikai munkásként elhelyezkedve munkaidejük előtt vagy után miséztek. Többen közülük nem is bírta sokáig ezt az állapotot és aposztáziát követett el. Tabódy a többiek számára kéri, hogy végre vegyék be őket a „keretbe”.      (4) Lásd (1)      (5) Ezt nyilván csak a püspök értette, hogy mire vonatkozik. Megjegyzés: a honlapra e cikkel egyidőben került fel a Az Egyház eredeti kincseitől elzártak bennünket című írás is. Mindkettő egy pap főpásztorához intézett levelét mutatja be, és egyúttal bizonyítja, hogy rendszer ide vagy oda, a püspökök ma úgy, mint régen nem törődnek a rájuk bízott Krisztusban lett fiaikkal. Feltéve: 2009. október 3.