A szöveg eredetije a következő címen található: http://www.sueddeutsche.de/politik/498/508641/text/ (Bevallom, a fordítás alatt úgy éreztem magam, mintha a Sátán személyes üzenetén dolgoztam volna. A cikket tömény ostobasága és gonoszsága miatt eredetileg nem volt szándékomban lefordítani és a honlapon közzétenni, de többek kérésére még is megteszem. Időközben egy új szempontot találtam e munka fontosságának bizonyítására: Hans Küng nemzetközileg elismert, sőt a világon talán a legismertebb, de feltétlenül a legelismertebb teológus, akit kormányfők, államfők fogadnak, és akitől tanácsot kérnek. Egyszóval korunk egyik legismertebb gondolkozója, közvélemény-irányítója. Ezért százszorosan fontos és leleplező, amit itt látunk: 1. hova jut el egy Istentől elrugaszkodott ember; 2. hogyan vezetik a világot az ilyen emberek a széles, kényelmes, pokolba vezető úton.) Hans Küng, 82, a Tübingeni Egyetem nyugalmazott ökumenikus teológia professzora, a saját maga alapította Weltethos (világ-ethos) alapítvány elnöke, a német szabadkőművesek díjával kitüntetett felszentelt katolikus pap nyílt levele a német püspöki konferencia tagjaihoz.      Ez a nyílt levél a német Süddeutsche Zeitung-on kívül (hivatalosan) még a következő lapokban jelent meg: Neue Züriche Zeitung, La Repubblica, El Pais, Le Monde és a New York Times Syndication-hoz tartozó újságokban. Hans Küng rövid életrajza: született 1928-ban Svájcban. 1948-tól 1957-ig a pápai Gregoriana egyetemen tanult filozófiát és teológiát, majd tanulmányait a párizsi Sorbonne egyetemen és a párizsi Katolikus Intézetben folytatta. 1954-ben szentelték pappá a bázeli egyházmegyében. 1960-ban meghívták a németországi Tübingenbe, az Eberhard Karl egyetem katolikus-teológiai fakultására professzornak. 1962-től 1965-ig peritusa volt a zsinat egyik meghívott teológusának, Rottenburg püspökének, Carl Joseph Leiprecht püspöknek. A tübingeni egyetemen 1963-1980-ig a dogmatika és az ökumenikus teológia professzora volt, valamint az ökumenikus kutatás intézetének igazgatója. Az ő tanácsára hagyta ott 1966-ban Joseph Ratzinger a münsteri Wilhelms-Egyetemet, és lett Tübingenben a katolikus dogmatika professzora. Kettőjük barátságában a törés az 1968-as diák-lázadások idején következett be. Miután Küng könyveiben és a médiában nyíltan szembefordult az Egyház tanításával és több dogmát is tagadott, a Vatikán 1979-ben úgy döntött, hogy Küng nem számít többé római-katolikus teológusnak. A német püspöki konferencia 1979 decemberében megvonta tőle a katolikus oktatói engedélyt (Missio canonica). Ezért Küng 1980-től nyugalomba vonulásáig az egyetem „fakultásoktól független” professzoraként működött tovább. Díjai között megtalálható a világ legfontosabb liberális, zsidó és szabadkőműves intézményeinek a kitüntetései. Küng a mai napig a katolikus Egyház papja. Üres templomok – és most még egy botrány is: öt évvel XVI. Benedek pápa hivatalba lépése után a katolikus Egyház legmélyebb bizalmi válságát éli a reformáció óta. Tisztelt Püspökök, Joseph Ratzinger, most XVI. Benedek, és én voltunk 1962 és 1965 között a zsinat legfiatalabb teológusai. Most mi vagyunk a két legidősebbek és az egyetlenek, akik még aktívak. Saját teológiai munkásságomat mindig az Egyházért végzett szolgálatnak tekintettem. Ezért fordulok most, Benedek pápa hivatalba lépésének ötödik évfordulóján egy nyílt levélben Önökhöz, ezt, a mi egyházunk iránti aggodalomban teszem, mely a legmélyebb bizalmi válságát éli most a reformáció óta. Nem áll más lehetőség rendelkezésemre, hogy Önökhöz forduljak. Nagyra értékeltem, amikor Benedek pápa engem, kritikusát, rögtön hivatalba lépése után, négyórás beszélgetésre invitált, mely barátságos légkörben zajlott le. Ez a találkozás akkor azt a reményt ébresztette bennem, hogy Joseph Ratzinger, korábbi kollégám a tübingeni egyetemen, mégis csak meg fogja találni az utat az Egyház további megújulásához és az ökumenikus megegyezéshez a II. Vatikáni Zsinat szellemében. Elszalasztott lehetőségek De sajnos e reményem és oly sok elkötelezett katolikus nő és katolikus férfi reménye nem vált valóra, és ezt én Benedek pápával levélváltásainkban több ízben is tudattam. Kétségtelen, hogy mindennapi pápai kötelezettségeit lelkiismeretesen elvégezte, és számunkra három hasznos enciklikát ajándékozott a hitről, a reményről és a szeretetről. Mindazonáltal ami korunk nagy kihívásait illeti, úgy pontifikátusa egyre inkább az elszalasztott lehetőségek és nem a kihasznált esélyek pápaságának bizonyul. – Az evangélikus egyházakhoz való közeledés elmulasztása: Ezek – szerinte – eredeti értelemben egyáltalán nem egyházak, ezért nem lehetséges hivatalaik elismerése és a közös Úrvacsora-ünnep.      – A zsidókkal való tartós megegyezés elmulasztása: A pápa újra bevezet egy zsinat-előtti könyörgést a zsidók megvilágosulására, és visszavesz az Egyházba hírhedt antiszemita szakadár püspököket, szorgalmazza XII. Pius szentté-avatását, és a zsidóságot, csak mint a kereszténység történelmi gyökerét veszi komolyan és nem mint egy most is létező, saját üdvözülési úttal rendelkező hitközösséget. A zsidók felháborodása világszerte Benedek házi prédikátora miatt a pápai nagypénteki liturgián, aki a pápa elleni kritikát az antiszemita uszítással hasonlítja össze.      – A muzulmánokkal való bizalomteljes párbeszéd elmulasztása: Tipikus erre Benedek regensburgi beszéde, melyben ő, rossz tanácsot követve, az iszlámot mint az erőszak és az embertelenség vallását figurázta ki, és ezzel a muzulmánok között hosszantartó bizalmatlanságot idézett elő.      – Latin-Amerika gyarmatosított őslakosaival való kibékülés elmulasztása: A pápa komolyan azt állítja, hogy ezek az európai hódítóik vallására „vágytak”.      (szerk. meg.: Gondolom, Küng itt a Guadalupe-ban (1531) történt csoda után megtért több millió mexikóira utal.) Az Aids ellen küzdelem – Az afrikai népek megsegítésének elmulasztása: A túlnépesedés elleni küzdelemben a fogamzásgátlás helyeslésével, és az Aids elleni harcban a kondomok engedélyezésével.      – A modern tudományokkal való békekötés elmulasztása: Az evolúció elméletének egyértelmű elfogadásával és az új kutatási területek, mint például az őssejt-kutatás differenciált helyeslésével, üdvözlésével. A II. Vatikáni Zsinat szellemisége – Annak elmulasztása:, hogy a II. Vatikáni Zsinat szellemisége végre a Vatikánban is a katolikus Egyház iránytűjévé váljon és a zsinat reformjait előrevigyék.      Ez az utolsó pont, tisztelt Püspökök, különösen súlyos. Ez a pápa újra és újra relativizálja a zsinat szövegeit és a zsinati atyák szellemiségével szemben azokat hátrafelé interpretálja. Sőt, kifejezetten szembehelyezkedik az ökumenikus zsinattal, amely pedig a katolikus egyházjog szerint a katolikus Egyház legmagasabb tekintélyét testesíti meg.      (szerk. megj.: Nem szabad elfelejteni, hogy Küng ott volt a zsinaton, sőt annak aktív és meghatározó szakembere volt, aki azóta – ezt el kell ismerni –, vagyis immár csaknem 50 év óta mindig ugyanazt mondja, és ezt mindig a zsinat valódi akaratának állítja be.)      – A tradicionalista Pius Közösség katolikus Egyházon kívül, illegálisan felszentelt püspökeit, akik a zsinat központi pontjait elutasítják, előfeltételek nélkül vette vissza az Egyházba.      – Minden eszközzel segíti a középkori tridenti misét, sőt az Eucharisztiát alkalomadtán maga is latinul, a népnek háttal ünnepli. – Nem realizálja a hivatalos ökumenikus dokumentumokban (ARCIC) felvázolt megegyezést az anglikán egyházzal, hanem megpróbál nős anglikán egyháziakat a cölibátus-kötelezettségről való lemondással a római-katolikus Egyházba csábítani.      – Zsinat-ellenes fő-hivatalnokok (államtitkárság, liturgikus kongregáció stb.) és világszerte reakciós püspökök kinevezésével az Egyházban az anti-zsinati erőket erősítette. A restaurációs politika meghiúsulása XVI. Benedek pápa láthatóan egyre inkább eltávolodik az egyházi nép többségétől, mely egyébként is egyre kevésbé törődik Rómával és legjobb esetben is csak a helyi közösséggel és a helyi püspökkel azonosul. Tudom, hogy Önök közül is sokan szenvednek emiatt: a pápát anti-zsinati politikájában a római kúria teljes egészében támogatja, mely megpróbálja a püspöki karban és az egyházban megfogalmazódó bírálatot elfojtani és magát a bírálókat minden eszközzel diszkreditálni. Rómában a barokk pompa újbóli alkalmazásával és média-hatásos megnyilatkozásokkal próbálnak egy abszolutisztikus „Krisztus Helytartójával” egy erős Egyházat demonstrálni, aki a törvényhozó, a végrehajtó és az ítélkező hatalmat a kezében egyesíti.      De Benedek restaurációs politikája megbukott. Összes fellépése, utazása és dokumentuma együttesen sem volt képes a legtöbb katolikus véleményét a vitás kérdésekben, különösen a szexuális erkölcs terén, a római doktrína szellemében megváltoztatni. Még maguk a pápai ifjúsági találkozók, melyekre főleg a konzervatív karizmatikus csoportok látogatnak el, sem voltak képesek se az egyházból való kilépések számát megfékezni, se papi hivatásokat ébreszteni. Cserbenhagyva Pont Önök, mint püspökök bánják a legjobban: a zsinat óta papok tízezrei hagyták el hivatásukat, mindenekelőtt a cölibátus-törvény miatt. A papok, de a szerzetesek, szerzetesnők és laikus barátok utánpótlása is mind minőségi, mind mennyiségi szempontból lecsökkent. A klérusban, és annak éppen a legaktívabb tagjai között rezignáció és frusztráció hatalmasodott el.      Sokan érzik úgy, hogy bajukban cserben hagyták őket és szenvednek az egyházban. Az Önök egyházmegyéinek többségében így lehet ez: egyre több az üres templom, a papszeminárium, a plébánia. Némely országban paphiány miatt összevonják a plébániákat, gyakran akaratuk ellenére hatalmas „lelkipásztori egységekbe” tömörítik őket, melyekben a kevés pap tökéletesen túl van terhelve, és amivel az egyházi reform csak látszatra megy végbe. És most e sok válságszerű jelenséghez még égbekiáltó botrányok is társulnak: mindenekelőtt egyháziak által gyermekek és ifjak ezrei ellen elkövetett visszaélések az Egyesült Államokban, Írországban, Németországban és más országokban – mindez összekapcsolva egy soha nem létezett vezetői és bizalmi válsággal. Nem szabad hallgatni Nem szabad elhallgatni, hogy a klerikusok által elkövetett szexuális bűntettek világszerte hatályba léptetett eltussoló szisztémáját Ratzinger bíboros római hittani kongregációja (1981-2005) irányította, és ahol már II. János Pál alatt az ilyen eseteket a legszigorúbb titoktartás mellett gyűjtötték össze.      Ratzinger még 2001. május 18-án is ünnepélyes iratot küldött minden püspöknek a súlyosabb vétségekről („Epistula de delictis gravioribus”). Ebben a visszaélési ügyeket a „Secretum Pontificum” alá helyezték, melyek megsértése komoly egyházi büntetést vonhat maga után. Ezért az akkori prefektustól és mostani pápától jogosan várnak el sokan egy személyes „Mea culpa”-t. De sajnos ő az alkalmat ennek megtételére a nagyhéten elszalasztotta. E bocsánatkérés helyett inkább ártatlanságát igazoltatta a bíboros-dékánnal a húsvétvasárnapi „urbi et orbi” áldás előtt. Mind ezen botrányok következménye a katolikus Egyház tekintélye szempontjából megsemmisítő. Ezt időközben már magasrangú hivatalviselők is elismerték. Számtalan feddhetetlen és mélyen elkötelezett lelkipásztor és ifjúsági nevelő szenved az általánosított gyanúsítgatás miatt. Önöknek, tisztelt püspökök, fel kell tenniük a kérdést, vajon mi legyen a jövőben egyházunkkal és az Önök egyházmegyéjével. De nem reform-programot szeretnék Önöknek felvázolni, hiszen ezt a zsinat előtt és után már többször megtettem. Csak hat javaslatot szeretnék Önöknek tenni, melyekkel – erről meg vagyok győződve – beleszólási joggal nem rendelkező katolikusok milliói is egyetértenek. 1. Nem hallgatni: A hallgatással ily számos súlyos baj láttán Önök is bűnrészesekké válnak. Ahol bizonyos törvényeket, rendelkezéseket és intézkedéseket terméketlennek, haszontalannak ítélnek meg, ott ezt Önöknek a nyilvánosság előtt is ki kell mondaniuk. Rómának ne hűségnyilatkozatokat küldjenek, hanem reform-követeléseket. 2. Fogjanak végre hozzá a reformokhoz: Az egyházban és a püspöki karban olyan sokan panaszkodnak Róma miatt, anélkül, hogy maguk bármit is tennének. Pedig ha ma az egyházmegyékben vagy az egyházközségekben az istentiszteletet már alig látogatják, a lelkipásztorkodás hatástalan, a világ bajai iránti nyitottság korlátozott, az ökumenikus együttműködés minimális, akkor ezek okát nem lehet egyszerűen Rómára hárítani. Püspök, pap vagy laikus – az egyház megújulására mindegyiknek kell valamit tennie a maga nagyobb vagy kisebb életterében. Az egyházközségekben és az egész egyházban mindig sok nagy dolog indult el egyes személyek vagy kisebb csoportok kezdeményezésére. Püspökként az ilyen kezdeményezéseket segíteni és támogatniuk kell, és éppen most különösen oda kell figyelniük a hívek jogos panaszaira. 3. Kollegialitásban haladjanak: A zsinat heves vita és állandó kuriális ellenállás után dekretálta a pápa és püspökök kollegialitását – az apostolok cselekedetének értelmében, ahol Péter sem tevékenykedett az apostolok kollégiuma nélkül. De a pápák és a kúria a zsinatutáni időkben ezt a központi zsinati döntést ignorálta. Amióta VI. Pál pápa már két évvel a zsinat után – a püspökökkel való mindennemű tanácskozás nélkül – a vitatott cölibátus-törvény védelmére egy enciklikát bocsátott ki, Rómában újra a régi, nem kollegiális stílusban működtetik a pápai tanítóhivatalt és politikát. A pápa még a liturgiában is autokrataként lép fel, akivel szemben azok a püspökök, akikkel szívesen veszi magát körül, jog és beleszólás nélkül puszta statisztának hatnak. Ezért kell Önöknek, tisztelt püspökök, nem egyenként cselekedniük, hanem a többi püspökkel, pappal és a néppel, férfiakkal és nőkkel közösen. Engedelmességgel egyedül Istennek tartozunk 4. Korlátlan engedelmességgel egyedül Istennek tartozunk. Az ünnepélyes püspökké szentelésükkor Önök mind korlátlan engedelmességet fogadtak a pápának. De Önök azt is tudják, hogy korlátlan engedelmességgel soha nem egy emberi méltóságnak, hanem egyedül Istennek tartozunk. Ezért esküjük miatt nem szabad magukat akadályoztatva érezniük, hogy az egyház, egyházmegyéjük és országuk mostani válságáról elmondják az igazságot. Egészen Pál apostol példája szerint, aki szembeszállt Péterrel, mert rászolgált (lásd: Gal 2,11)! A római tekintélyekre való nyomás a keresztény testvériség szellemében legitim lehet, amikor ők az Evangélium szellemének és feladatuknak nem felelnek meg. Népnyelv a liturgiában, a vegyes-házasságokra vonatkozó szabályok megváltoztatása, a tolerancia, a demokrácia, az emberi jogok igenlése és még sok minden mást eddig is csak a lentről jövő kitartó nyomás hatására értünk el. 5. Helyi megoldások keresése: A Vatikánban gyakran találnak süket fülekre a püspöki karoktól, a papságtól és a laikusoktól érkező jogos követelések. Annál inkább kell okosan helyi megoldásokat keresni és végrehajtani. Egy különösen kényes kérdés, ezt Önök is tudják, a középkorból származó cölibátus-törvény, mely éppen a visszaélési botrányokkal kapcsolatban világszerte megkérdőjeleződik. Ezen a téren egy Róma akaratával szembeni változás csaknem lehetetlennek tűnik. Mégsem vagyunk ebben a kérdésben sem passzivitásra utalva: egy papnak, aki alapos megfontolás után házasodni óhajt, nem kell automatikusan visszalépnie a hivatalából, ha a püspöke és a közössége mögötte áll. Egyes püspöki konferenciák helyi megoldásokkal jó példával járhatnak elő. De jobb lenne, egy, az egész egyházra érvényes megoldást keresni, ezért: 6. zsinatot kell követelni: Miként a liturgikus reform, a vallásszabadság, az ökumenizmus és a vallások közötti párbeszéd realizálásához szükség volt egy ökumenikus zsinatra, úgy van most is ilyenre szüksége a drámaian felgyülemlett reformproblémáknak. A reformáció évszázadában megtartott Konstanci reform-zsinat minden öt évre előírta egy zsinat egybehívását, ezt azonban a római kúria semmibe vette. Kétségen kívül a kúria most is mindent meg fog tenni, hogy egy zsinat összehívását, melytől hatalmának korlátozását félti, megakadályozza. Az Önök felelősségén múlik, hogy egy zsinat vagy legalább egy reprezentatív püspöki gyűlés összehívását keresztülvigyék. A problémákkal való becsületes foglalkozás Egy válságban levő egyház láttán ez az én felhívásom Önökhöz, tisztelt püspökök, vessék latba a zsinat által ismét felértékelt püspöki tekintélyüket. E bajokkal teli helyzetben a világ szeme Önökön függ. Megszámlálhatatlanul sok ember vesztette el a katolikus egyházba vetett bizalmát. Csak a problémákkal való nyitott és becsületes foglalkozás és konzekvens reformok tudnak segíteni ennek a bizalomnak a visszaszerzésében. Tisztelettel kérem Önöket, vegyék ki a maguk részét ebben, lehetőleg püspöktársaikkal együttműködve, de szükség esetén akár egyedül, apostoli „bizalommal” (ApCsel 4,29/31). Adjanak híveiknek jelet a reményhez és a bátorsághoz, és egyházunknak perspektívát. A keresztény hit közösségében köszönti Önöket Hans Küng Néhány megjegyzés ehhez a minden képzeletet felülmúló levélhez. 1. Az első a summorum-pontificum.de április 15-i kommentárjának egy részlete:      Ez a gonosz tett átka: Ha valaki egy hazugságot elég gyakran ismétel … [akkor ez ugyan nem változtatja meg magát az igazságot], de maga a hazudozó idővel olyannyira meghülyül, hogy saját kitalálásait, hazugságait a megingathatatlan igazságnak fogja tartani. Hans Küng eme nyílt levelével – nem csak a liturgia kérdésében – megrendítő példa erre. 2. Olvasva Küng levelének harmadik részét, most, amikor már túl vagyunk a Müncheni Ökumenikus Egyházi Napokon, és annak botrányain, az Egyház örökérvényű tanításához, az igazsághoz hú katolikusokon újabb csüggedés vesz erőt. Ennek a levélnek az írója felszólaló közreműködő volt ezen a rendezvényen, melynek a müncheni érsek volt a házigazdája és támogatója! Valaki nyíltan Rómával való szembenállásra szólítja fel az egyház felső vezetését, és ez az ember szívesen látott vendég katolikus rendezvényeken! Egy ember, aki nyíltan katolikus ellenes tanokat hirdet, katolikus ellenes követeléseket terjeszt katolikus hívek ezreinek tart előadást egy a hivatalos egyház által szervezett ünnepségen! És teheti mindezt mindenféle következmény nélkül! Miközben az egyetlen olyan német püspököt, aki a katolikus igazságokat nyíltan ki meri mondani „a pápával való püspöki kollegialitásban” eltávolítanak a hivatalából, addig Küng, Iby püspök és a hozzájuk hasonlók háborítatlanul tevékenykedhetnek, dolgozhatnak a hívek elkárhozása érdekében! Mi marad mindezek után? Sehova nem figyelni, semmivel nem törődni, egyedül a természetfeletti reményben bízni. Hiszen egy remény csak akkor természetfeletti, ha az emberekben, a világi segítségben semmi ok nincs reménykedni. Most minden okunk megvan rá, hogy erről lemondjunk, és mégis bízzunk – Szűz Máriában, az Ő ígéretében, hogy a végső időkben az Ő Szeplőtelen Szívéhez fordulók megmenekülnek. A cikkel kapcsolatban lásd még a következő írásokat:      Hans Küng csak következetességében más      Ökumenikus egyházi nap      Egy püspök nyilvános kivégzése      Hivatalban levő katolikus püspökök kijelentései 2010. május 28.