Megjegyzések Williamson püspök „Zsinati teológia – II.” című, 2010. június 12-i Eleison kommentárjához. A honlap egyik legfontosabb, de feltétlenül legaktuálisabb cikke Williamson püspök úr június 12-i, most feltett kommentárja. Olyan cikk, ami után nagy szünetet lehetne tartani, mely lekerekíti az eddig itt elhangzottakat, és amire mindig hivatkozni lehet, amit mindig fel lehet, sőt kell idézni. A kommentár tartalmának fontossága mellett ez az írás még arra a csodálatos tényre is felhívja a figyelmet, hogy az Isten-keresés, az üdvösségre való törekvés egy adott időben mindig ugyanazon az útvonalon valósulhat csak meg. A vallást komolyan vevők egy adott korban kortól, nemtől, származástól, helytől függetlenül ugyanazokba a problémákba ütköznek, következésképpen ugyanazokat a problémákat kell megoldják, ugyanazokra a kérdésekre kell megkeressék a helyes választ, és ezek egy adott pillanatban megint csak kortól, nemtől, származástól, helytől függetlenül csak ugyanazok lehetnek. Hiszen a katolikus vallás egyetemes, Isten nem változik, az igazság nem változik, tehát ennek kiderítése egy adott korban csak ugyanazon válasz megtalálásával válik lehetővé. Csak a részletek lehetnek különbözőek, a lényeg nem. Az a mondás, hogy Istenhez sok út vezet, nem a lényeget, nem az igazságot érintő pontokat, csakis a részletek különbözőségét jelenti. A püspök úr kommentárja arra az igazságra épít, azaz annak az igazságnak az ismeretét és elfogadását feltételezi, hogy az értelmét használó ember nem fordulhat el Istentől, nem lehet Istent tagadó. Sőt, még csak másvallású sem, hiszen a józan ész – mint az isteniben való részesedés – mindenképpen eljuttat az igazság felismerésére, vagyis a kétezer-éves katolikus hitre.      Ezen alapigazságot előfeltételezve Williamson püspök úr kommentárja arra a végtelenül fontos kérdésre ad választ: hogyan lehetséges, hogy munkájukat jól ellátó, szakmájukban eredményes, látszólag, a mindennapi életben értelmes emberek a vallást, a világ összefüggéseit érintő kérdésekben többnyire egy kisgyerek értelmi színvonalát sem érik el. Isten minden jó, minden érték forrása, így az értelemé is. Ha valaki elfordul Istentől, az értelmét kapcsolja ki (ahogy Williamson püspök úr fogalmazott). Ezért válnak e világ bölcsei ostobákká (ahogy a Szentírás mondja). Ami Williamson püspök úr megoldását illeti: nos, a tapasztalat azt mutatja, hogy az Ave Maria imádság elsősorban azoknál segít, akik tudatosan fordultak el Istentől. De jócskán vannak olyanok, akik rendszeresen imádkoznak, a rózsafüzért is, és mégis oktalanok maradnak. Ők azok, akiknél az imádság nem belső alázatból fakad, hanem vagy az érzelem „szükségletéből”, vagy az önmegvalósítás, a szereplés vágyából.      Az embernek elsősorban azért kell imádkoznia, hogy Istent dicsőítse. Vagyis nem érzelmi töltetből, nem szereplési vágyból, nem aktivitásból. Csak az elsősorban dicsőíteni akaró imádság, az értelemnek és az akaratnak őszintén Isten felé való fordulása hozza meg értelmünk trónra emelését, és ezzel az Istennek tetszést. Az értelem trónra való visszaültetése tehát a tudatosan Isten-tagadóknál az Isten felé való fordulás, az imádság. A már imádkozó, de gőgjüktől elkábítottaknál pedig az alázat, az Istenre és nem a saját akaratra, vágyra való koncentrálás, vagyis az egyedül Istenre irányuló imádság.      Jézusnak a farizeusról és a vámosról szóló példázatára (lásd: Lk 18,9-14) utalva: úgy kell betartanunk Isten parancsait, mint a farizeus, és úgy kell imádkoznunk, Isten elé lépnünk, akkora alázattal, mint a vámos. 2010. június 21.