Az előző heti kommentárban a II. Vatikánum egyik vezető „teológusának”, Marie-Dominique Chenu atyának a hat tévtanát mutattam be. Akkor azt írtam, hogy a tévtanoknak a Si Si No No újságban megjelent eredeti cikkben található sorrendjét megváltoztattam, és hogy ennek okát, történetét külön cikkben írom meg. Ez a történet nem más, mint az értelem rettenetes, pusztító trónfosztása a modern idők által. Az eredeti cikkben a szentimentalizmus állt az első helyen, aztán a szubjektivizmus, a hisztoricizmus, az antropocentrizmus, az evolucionizmus és az inmoralizmus. A szentimentalizmussal kezdeni, annyit jelent, mint az emberrel kezdeni, mégpedig azzal az emberrel, melyet ma látunk magunk előtt: vagyis az érzelmeiben, érzéseiben kéjelgő embert. Itt álljon csak kettő a száz, vagy akár ezer hasonló példából:      – A vallásban ma ez a szólam: „Isten túl kedves ahhoz, hogy akár egyetlen lelket is elkárhozni engedne.”      – A politikában pedig: „Nem hazafias dolog megkérdezni, ki állt a 2001. szeptember 11-i merényletek mögött.” Az előző heti kommentáromban a tévtanokat nem a közvetlenségük, hanem a mélységük, súlyuk szerint szortíroztam, Ezért áll az antropocentrizmus, azaz az Istentől való elfordulás az első helyen, mert ez minden bűn és tévtan gyökere. Ezt követi az értelmet támadó három tévedés: a szubjektivizmus, a hisztoricizmus és ennek következménye, az evolucionizmus.      Mert – és itt jön a döntő mozzanat – csak miután a jog szerinti királyt detronizálták, tudja a trónbitorló ennek helyét elfoglalni. Tehát csak miután az értelmet kikapcsolták, tudja az érzelem a kormányt magához rántani.      Mindkét cikkben, az eredetiben és a Zsinati teológia első részében is, az erkölcstelenség áll az utolsó helyen, azaz a jó és a rossz tagadása, mert a lélek és az értelem rendetlensége, zavara mindig a cselekvés összevisszaságához, rendezetlenségéhez vezet. Az értelem érzelemmel szembeni elsőbbségének megértéséhez – ez az elsőbbség sok modern lélek számára már nem nyilvánvaló –, a vitorlás-hajó példáját hozom segítségül: Ha a kapitány a kormányrudat szándékosan elengedi, akkor ezzel hajóját a szél és a hullámok erejének szolgáltatja ki, ami végül hajótöréshez vezet. Ha viszont a kapitány úgy dönt, hogy megint kezébe veszi a kormánylapátot, akkor a kormánylapát lényéhez tartozik, hogy a kapitány számára újra lehetővé válik a kormányzás. Ekkor a szél és a hullámok jó kihasználásával a hajó elérheti a kikötőt.      Ugyanez érvényes az emberre: ha valaki szándékosan kikapcsolja az értelmét, ezzel lelkét érzelmei és a szenvedélyei hatalmába állítja, és így egyenesen a pokolba sodródik. De értelme természetéhez hozzátartozik, hogy ha újra be akarja kapcsolni, ez képes lesz őt a mennybe vezetni – bármilyen nehéz is lesz értelme számára az elején szenvedélyein és érzelmein uralkodni. A kérdés ezek után az, hogyan tudja az ember ismét trónra emelni értelmét?      Azáltal, hogy újra Isten felé fordul, hiszen éppen az Istentől való elfordulása tette csak lehetővé, hogy értelmét detronizálja – mert ha valaki el akar fordulni Istentől, akkor ezt a lépését azzal kell kezdje, hogy értelmét leépíti, visszaszorítja. De hogyan fordul egy ember a legegyszerűbben újra Isten felé? Úgy, hogy naponta elimádkozik egy Ave Maria-t, egy idő után néhány Ave Maria-t, aztán egy tizedet a rózsafüzérből, és végül naponta öt tizedet. Ha ezt megteszi, értelmét újra működőképessé teszi. Boldogságos Szűz Mária, Isten Anyja, mentsd meg az értelmünket! Kyrie eleison 2010. június 21.