Nem a véletlen, hanem az események alakulása hozta úgy, hogy egyidőben jelent meg az interneten Williamson püspök úr heti Eleison kommentárja a megbeszélések várható következményéről és az a részlet Fellay püspök úr utolsó prédikációjából, ahol a Szent X. Pius Papi Közösség rendfőnöke ugyanerről a témáról tesz egy fontos bejelentést.      E két megnyilatkozás egy igen fontos, mondhatni súlyos, a jövőt befolyásoló kérdésben ellentmondani látszik egymásnak. Bár Fellay püspök úr nem tudhatja, hogy a Hittani Kongregáció prefektusa mit akar közölni vele, szavai azt a látszatot keltik, hogy ő és közvetlen tanácsadói a megbeszélések sikertelensége ellenére most már elfogadnának egy kánoni kiegyezést Rómával.      Williamson püspök úr ennek az ellenkezőjét mondja, nevezetesen azt, hogy a Pius Közösség vezetőinek mindig is az volt a véleménye, és ez a megbeszélések végével sem változott, hogy amennyiben a hitbeli kérdésekben nem tudnak megegyezésre jutni, a gyakorlatban sem fognak kiegyezni Rómával. Hogy miért nem, ezt kommentárjában világosan megmagyarázza. Adott tehát két vélemény és ezzel két tábor. Az egyik azt mondja, hogy ha Róma felkínál egy elfogadható megoldást, akkor a katolicizmusnak nagyobb hasznára van, ha a Pius Közösség ezt elfogadja, különösen azért, mert biztosak benne, hogy a jövőben sem fognak semmilyen hitbeli megalkuvásba belemenni.      A másik tábor, akiket Williamson püspök úr képvisel, ezzel szemben azt mondja, hogy a tapasztalat mindig azt mutatja, hogy a gyakorlati megegyezések akarva nem akarva elvi megalkuvásokat is magukkal hoznak, ha nem azonnal, de az idő haladtával bizonyosan. Mindkét vélemény logikus és érthető. (Csak az a vélemény ostoba és korlátolt és semmit nem értő, amelyik azt állítja, hogy a Pius Közösség gőgből nem akar kiegyezni.)      Sőt, még az a kérdés is felvetődik, hogy szabad-e egyáltalán elfogadni olyanoktól a jogi rendezést, akik rendületlenül az Egyház szétzúzásán munkálkodnak, például a legújabb Assisi-vel, a koráncsókoló pápa boldoggá-avatásával, hogy csak a két legutolsó legborzalmasabb botrányt említsem. A kereszténység ugyanis azt tanítja, hogy semmilyen cél nem szentesíthet alantas vagy rossz eszközöket. Másfelől, ha Róma valóban felajánl egy apostoli ordináriátust, és a Pius Közösség nem fogadja el, akkor nem a világ 90 százaléka, de az egésze el fogja őket ítélni. És onnantól a helyzetük még nehezebb lesz, mint eddig. Ha viszont elfogadja, akkor ennek első következménye az lesz, hogy kettészakadnak. Különösen most, amikor Assisi következik, nehéz lesz Fellay püspök úrnak a kemény maggal elhitetni, hogy ez nem árulás, hanem okosság. A második következmény pedig az, hogy nem ők fognak az Egyházra, Rómára hatni, hanem Róma őrájuk, ahogy azt Williamson püspök az említett kommentárjában világosan felfestette. Ez emberileg biztosra vehető. Azt a kérdést is fel kell tenni, mit kap a Pius Közösség a jogi rendezéssel? Azon kívül, hogy már jogosan nem mondhatja senki, hogy az Egyházon kívül állnak, nem sokat. Ettől persze még azok, akik eddig is ezt hajtogatták, továbbra is ezt fogják mondani. Az ő számukra, ahogy eddig ellenségnek számítottak, ezután is ellenségnek fognak számítani. Beengedni továbbra sem fogják őket egyetlen templomba sem ott, ahol eddig sem engedték be őket. Csakúgy, ahogy a Pétereseket és a Jó Pásztor papjait sem. Ott ahol ők is kapnak alamizsnát, mint ahogy a Péteresek kapnak, azonnal az a helyzet fog bekövetkezni, amiről Williamson püspök úr beszél. És kívülről, teljesen függetlenül sokkal könnyebb az igazságot védeni és őrizni és hirdetni, mint belülről. Azt hiszem, ezt nevezik sakk-matt helyzetnek. Mindkét fél érvei meggyőzőek. Olyan ez, mintha egy kutyát az egyik fél elölről, a másik meg hátulról nézne. Hiába ugyanaz a kutya, és mindketten a valóságot látják és írják le, mégsem mondják ugyanazt, mégsem látják ugyanazt.      Mindenesetre mozgalmas ősznek nézünk elébe: Fellay püspök úr római látogatása, a pápa németországi utazása és az új botrány: Assisi. Csak a Jóisten tudja, mi lesz ezekből. E cikkel kapcsolatban lásd a honlap most feltett írásait:      A megbeszélések következményei      Fellay püspök úr nyilatkozott a megbeszélések végéről 2011. június 25.