Az 1956-os forradalom és szabadságharc, ahogyan az akkori tabi plébános látta Dr. Búzás Gerő a háború után került Erdélyből Magyarországra. 1904. szeptember 21-én született Miklósváriban. 1927. június 11-én Gyulafehérvárott szentelték pappá. Nálunk 1945-ben Bálványoson kezdte meg papi munkáját, 1947 és 1958 között volt Tab plébánosa.      Nagyon sokat köszönhet neki a tabi plébánia: elsősorban buzgó lelkiségét, másrészt rendszeretetét. Ő katalogizálta a plébánia irattárát, egy évszázadra visszamenőleg felkutatta és pótolta Razgha Lajos után a História Domus hiányzó adatait. A két plébános között eltelt időben bármi történt – pedig sok és jelentős esemény volt – elődei nem jegyezték fel. Az ő idejében volt az 1956-os forradalom és szabadságharc. Gerő atya így ír az 1956-os évről:      „Reménykedünk a »tercpora refrigerii« (megenyhülés ideje) a »tercpora restitutionis omnium« (a nagy megújulás kora) után. (ApCsel 3,17/21)      Az iskolákban ez évben – június 27, 28-án a circa 400 tabi katolikus általános iskolásból (I -VIII. elemi) 117-et írattak be hittanra. Erős volt a nyomás a szülőkre. Ősszel e gyermekeket három csoportban taníthattuk – és pedig a rendes tanítási idő után. A gyermekek bizony akkor fáradtak már: ingerlékenyebbek. Az óra felét neveléssel kell eltöltenünk, hiszen az iskolában nem kapnak keresztény nevelést, hanem atheista szellemben nevelik. Baloghné tanítónő (kapolyi róm. kath.) azt tanította: »a világot nem Isten teremtette«; a »Dicsértessék... köszönés elavult«. A gyermekeken – a VIII. osztály felé haladás egyenes arányában – bizony érzik az atheista szellem: a tekintélytisztelet hiánya jellemzi szegény tanulóinkat talán a legjobban.      Minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy az Úr Jézushoz kapcsoljuk: »Isten pártiak legyetek, drága gyermekek« – hangsúlyozzuk. »Tudjátok, három nevelés van ma: kommunista és hitetlen, polgári és vallásközömbös, harmadszor katolikus, szentistváni magyar nevelés: látjátok, ti ez utóbbit kapjátok«. Kérdésbe is tettük fel: »Melyik nevelést akarjátok?« – Óh, az megható volt, szegény jó gyerekek, amint katolikus lelkük kitört a más szellemiség felhőzete mögül és lelkesen kiáltották: »A szentistváni, katolikus magyar nevelést akarjuk!« 1956. október 23-án Budapesten – ahogyan Mindszenty bíboros úr mondotta – »szabadságharc tört ki.« 1956. november 4-én az orosz csapatok leverték a szabadságharcot. Sok magyar, kb. 200.000 menekült külföldre, köztük többen Tabról is. Hírek jönnek, hogy sok közülük kint »követelőzően, sőt kihívóan« viselkedik. Ha így van, az annak a szellemiségnek megnyilvánulása, melyet a tekintélytisztelet hiányának, azaz az elkereszténytelenedésnek nevezünk és tapasztalunk idehaza. Ez időből fel kell jegyeznem egy jellemző esetet. Engem, a plébánost (dr. Búzás Gerő) beválasztottak az új községi bizottmányba. Részt is vettem az első ülés kezdetén.      Elnöknek dr. Szabó Elemér róm. kath. (polgári házas) ügyvédet választották meg. A gyűlést kapkodás, zűrzavar, enyhébb szenvedélyesség jellemezte. Egy félóra után felálltam (ott volt a helybeli ev. pásztor is), szót kértem és azt mondottam: »Kérem, Uraim, mint a katolikus Egyház helybeli képviselője, tudni szeretném, hogy ami most kezdődik, az »új rend«, abba bele akarják-e építeni az Istent? Önök itt ebben a községben, mint képviselőtestület, akarják-e?« – Óh, be fájdalmas volt az a fagyos keserű csend. Az ev. pásztor is hallgatott mélyen. Dr. Szabó szólalt meg: »Kérem, a katholicizmust nem építjük be!« – »Nem a katolicizmust mondtam – válaszoltam – hanem Istent!« – »Isten most nem aktuális«. Erre így válaszoltam: »Akkor nekem, a katolikus Egyház parányi képviselőjének itt nincs semmi keresnivalóm. Isten nélkül nem lehet új rendet építeni. A polgári (bourgeois) társadalmi rend csak félig építette be Istent, s mennyi kelés verte ki testét: rationalismus, liberalizmus, anarchismus, nihilismus, bolsevizmus, fasizmus, hitlerizmus. A kommunista »új rend« megmutatta Magyarországon 12 év alatt, hogy teljes Isten-nélküliséggel mit tud: mindannyian láttuk; hát akkor mit akarunk ismét: circulus vitiosust? Csak egyetlen út van: Istent egészen beépíteni az új társadalmi rendbe. Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus.«      Eljöttem. Utánam 3 perc múlva az ev. pásztor is eljött. A bizottmány katholikus tagjai ott maradtak. Úgy vélem, ha Magyarországon 1956 év novemberében népszavazást tartottak volna, Isten egész, katolikus beépítése az új államba csatát vesztett volna: hiszen a természetfelettiekből sokban kiesett népünk – egy félig »vallásos« és félig vallástalan propaganda hatása alatt – csak ennyit kérdezett volna Isten teljes programja felé: »Akarjátok a papok uralmát?« – Óh bizonyosra veszem, hogy a 70 %-ban katolikus Magyarországon csatát vesztett volna a »restauratio in Christo.« (Krisztusban való megújulás) (A témában kapcsolatban lásd a honlap következő cikkét:      1956 – avagy meddig engedi a hatalom, hogy segítsenek neki?) Feltéve: 2011. november 10.