2011. augusztus 20-án XVI. Benedek pápa Madridban a világ ifjúságát Jézus Legszentebb Szívének ajánlotta fel. Ez a felajánlás természetfeletti perspektívában minden bizonnyal Benedek pápa pontifikátusának egyik legfontosabb aktusa. A felajánlásra a kitett Oltáriszentség előtt került sor, melyet a 16. századból való világhíres Toledoi Monstranciában tettek ki imádásra a hívek elé.

A felajánlási ima szövege: „Urunk Jézus Krisztus, az emberek fivére, barátja és megváltója, tekints szeretettel az itt összegyűlt fiatalokra és tárdd ki nekik irgalmasságod örök forrását, mely a kereszten megnyitott szívedből ömlik ki. A Te hívásodat követve jöttek ide, hogy Nálad legyenek és Téged imádjanak. Buzgó imával ajánlom fel őket a Te szívednek, azzal, hogy szilárdan Benned gyökerezve és állva folyvást a Tieid legyenek az életben és a halálban. Hogy soha el ne szakadjanak Tőled. Adj nekik a Tiedhez hasonló szívet, jámbort és alázatost, hogy mindig a Te hangodra és a Te parancsaidra hallgassanak, a Te akaratodat teljesítsék és a világban a Te nagyságod dicsérete legyenek, hogy az emberek tetteiket látva az Atyának, a tiszteletet megadják, akivel Te örökké boldogan élsz, a Szentlélekkel egyetemben örökkön örökké. Amen.”

A szerkesztő megjegyzése: 1. Ez a hír szintén a Pius Közösség németországi kerületének honlapjáról való, és azokhoz a cikkekhez sorolható, melyek abban reménykedve, hogy szeptember 14-én Rómában a megegyezést szolgáló találkozás jön létre, felhagytak Róma bírálatával. 2. Ha nem ez lenne a céljuk, akkor erről az eseményről – ha egyáltalán megemlékeznének róla – negatív előjellel írnának. Mégpedig azért, mert ez a logikus és természetes. Ha volt az Egyház történetében időszak, amikor ilyen imát nem szabadott volna elmondani, akkor ez a mostani az. Tessék megszámolni, hogy a szövegben hányszor fordul elő az a szó, hogy „Isten”? – Egyetlen egyszer sem, sőt még utalás sincs rá!      Amikor Williamson püspök úr Győzedelmes hit című kommentárjában ilyen mondatokat fordítottam: „Oh, Szentatya, kérem, mondja meg végre világosan: Feltámadt Urunk megfeszített teste a valóságos sírból vagy sem?” – azt hittem, hogy a püspök úr túloz. Csak most, ezen ima olvastán értettem meg, hogy nagyonis valóságos problémáról értekezett. És ezzel eljutottunk a világ, a katolicizmus alapkérdéséhez: Isten-e Jézus, vagy sem? Ahhoz a kérdéshez, mely az arianizmus és a modernizmus, a két legnagyobb eretnekség alapproblémája. Ha Jézus – a maga isteni erejéből – nem támadt fel, azaz, ha Jézus nem Isten, akkor a mi hitünk semmit nem ér, mondta Szent Pál. Ha Jézus nem Isten, akkor a mi vallásunk alapítója egy ember, és akkor mi nem vagyunk mások, mint a buddhisták, a mohamedánok, és az összes többi pogány és eretnek. Ha volt az Egyház történetében időszak, amikor nem szabadott egy imát így kezdeni, amikor nem szabadott azt kiemelni, hogy Jézus „az emberek fivére, barátja”, különösen nem úgy, hogy előtte nem áll ott, hogy Jézus Isten, akkor ez a mostani kor az. Az a kor, amelyikben Jézus istenvoltát már alig-alig emlegeti valaki, amikor egyáltalán azt, hogy kicsoda Isten, hogy mit jelent az, hogy „isteni”, már szinte senki nem tudja. Az én megtérésem döntő momentuma az volt, amikor Isten kegyelméből belém csapott a felismerés, hogy Isten előtt az ember semmi, akinek a bűnbeesés után Isten előtt már semmilyen joga nincs. Ahogy a Szentírás mondja: „Hisz az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, és mint a földre hulló hajnali harmatcsepp.” (Bölcs 11,22)      A katolicizmus lényege a szentmiseáldozat és a térdet hajtás – minden más csak ezután jön –, azaz a feltétel nélküli hódolat, melyet az ember csak Isten előtt mutathat, érezhet. Minden más esetben bálványimádó. Ha nem emeljük ki szüntelenül, hogy Jézus Isten, és elsősorban ezért tartozunk neki hálával, szeretettel, akkor mi is bálványimádók leszünk, akik pusztán „jó embernek”, prófétának, barátnak, segítőnek tartják Őt.      A mai templomok, a mai „hívek” viselkedése, és, nos, ez a fenti felajánlási ima, mind annak bizonyítéka, hogy a mai „katolikusok” Jézust nem tartják már Istennek, következésképpen nem tartják olyan valakinek, aki előtt tiszteletet kell tanúsítani. Ha az ember egy királyt vár, akkor tisztelettel készül a találkozásra, ha barátot, legyen az a legjobb barátja, akkor nincs szükség tisztelettel, hódolattal, alázattal, áldozattal készülni a találkozóra. Akkor elég a szeretet, amit ma x, holnap y iránt érzünk, ahogy a bűn által megromlott emberi természetünk diktálja. 2011. augusztus 26.