1. Az Ottaviani Intervenció történelmi háttere Írta: Father Anthony Cekada RÖVIDÍTÉSEK DB Denzinger-Bannwart. Enchiridion Symbolorum. 31st edition. Barcelona, Freiburg and Rome: Herder, 1957. DOL Documents on the Liturgy, 1963-1979: Conciliar and Curial Texts, translated, compiled and arranged by International Committee on English in the Liturgy: Collegeville, MN: Liturgical Press, 1982. GI General Instruction on the Roman Missal. Institutio Generalis Missalis Romani. 1st edition, 6 April 1969. In Paul VI, Missale Romanum…Pauli VI Promulgatum: Ordo Missae, 13-76. 2nd edition. March 1870. Translated in DOL 1391-1731, with variants between 1975 editio typica altera and 1st edition provided in footnotes. PTL Papal Teachings: The Liturgy, selected and arranged by the Benedictine Monks of Solesmes, translated by the Daughters of St. Paul. Boston: St. Paul Editions, 1962. SC Vatican Council II. Constitution on the Sacred Liturgy Sacrosantum Concilium, 4 December 1963. Translated in DOL 1-131. JEGYZETEK 1. „Avertissement,” in Cardinaux Ottaviani et Bacci, Bref Examen Critique du Nouvel „Ordo Missae”, új kiadás az eredeti olasz szöveggel, sajtó alá rendezte és franciára fordította M. L. Guérard des Lauriers, OP, (Vailly-sur-Sauldre, France: Editions Sainte Jeanne d’Arc, 1983), 5. 2. „Avertissement,” 5-6. Abbé Guérard később elvesztette lateráni professzori pozícióját e tanulmány előkészítésében felvállalt szerepe miatt. 3. „Avertissement,” 7. 4. Az egyik szervező, Dr. Elizabeth Gerstner tanúsága szerint, amelynek rezuméját a következő műben találjuk: Michael Davies, Pope Paul’s New Mass, (Dickinson, TX: Angelus Press, 1980), 483-4. 5. E könyv Tito Casini, La Tunica Stracciata (A megszaggatott köntös), (Roma: 1967). 6. Annibale Bugnini, CM, La Riforma Liturgica: 1948-1975, (Roma: Edizioni Liturgiche, 1983), 193. 7. u. o., 193. 8. „A rövid kritikai tanulmány…sok olyan kijelentést tartalmaz, amelyek feleslegesek, eltúlzottak, pontatlanok, szenvedélyesek és nem felelnek meg a valóságnak.” Bugnini, La Riforma, 285. 9. Bugnini, La Riforma, 193. 10. SC, Presentatio Edita Instructione, 1970. május, DOL 1371. 11. Annibale Bugnini, CM, „Decima Sessio Plenaria ‘Consilii,’” Notitiae 4 (1968), 181. 12. Annibale Bugnini, CM, a Latin-Amerikai Püspökök Medellin Konferenciáján mondott beszéde, 1968. augusztus 30., Revista Ecclesiastica Brasiliera 28 (1968), 628. 13. Annibale Bugnini, CM, „Ordo Missae et Institutio Generalis,” Notitiae 5 (1969), 151, 153. 1983-as visszaemlékezéseiben (La Riforma Liturgica, 382-3), Msgr. Bugnini ezt elismételte szóról szóra lábjegyzetezés nélkül. 14. Peter Coughlan, The New Mass: A Pastoral Guide, (Washington: Corpus, 1969), 32. 15. Az általános audencián elmondott beszéd a bevezetendő új miserendről, 1969. november 19., DOL 1757-59. 16. Emilio Cavaterra, Il Perfetto del Sant’ Offizio: Le Opere e i Giorni del Cardinale Ottaviani, (Milan: Nursia, 1990), 78. 17. u.o., 117. 30. Bugnini, La Riforma, 389. 31. Alessandro Pistoia, CM, „Il ‘Proemium’ e le Modifiche della ‘Institutio Generalis’: Commento,” Ephemerides Liturgicae 84 (1970), 241-2. 32. Bugnini, La Riforma, 390-1. 33. lásd Pistoia, „Il ‘Proemium’…Commento,” 244. 34. Előszó (Proemium) § 2, DOL 1377. 35. u.o., § 3, DOL 1378. 36. u.o., § 4, DOL 1379. 37. lásd Missale Romanum, (1970), 241. Az ima a „hívek papságával” kezdődik, majd azokról beszél, akik „részesülnek a szolgálatból a kézrátétel által”: „A Szentlélek kenete által, Egyszülött fiadat az Új és Örök Szövetség Főpapjává tetted, és kifürkészhetetlen terved szerint úgy rendelted, hogy ez az egy papság az Egyházban megőríztessék. Mert Ő nemcsak kitüntette saját népét a királyi papság méltóságával, hanem testvéri jóságában kiválasztott embereket, hogy az Ő szolgálatának részeseivé legyenek a kézrátétel által.” Saját fordítás és hangsúly. 38. Összeállítottam egy harminc oldalas tanulmányt az Előszóról és az 1970-es Általános Instrukcióról. Ez egy az új miséről írott, kiadásra váró könyvem egyik fejezetét fogja kitenni. 39. J. D. Crichton, Christian Celebration: The Mass (London: Geoffrey Chapman, 1971), 47-8. 40. SC, Presentatio Edita Instructione, 1970. május, DOL 1371 41. Ezek megtalálhatóak: „Variationes in ‘Institutionem Generalem Missalis Romani’ Inductae,” Notitiae 6 (1970), 177-93. Az eredeti és átdolgozott változatok megtalálhatóak egymás mellé helyezve: „Variationes Praecipuae in Institutionem Inductae,” Ephemerides Liturgicae 84 (1970), 233-40. 42. Christian Celebration, 52. 43. GI 7, DOL 1397. 44. GI 7, DOL 1397. 45. GI 60, DOL 1450. 46. Rama P. Coomaraswamy, The Problems with the New Mass, (Rockford,IL: TAN, 1990), 69-75; Arnaldo Xavier da Silveira, La Nouvelle Messe de Paul VI: Qu’en Pensée?, (Chiré-en-Montreuil, France: Diffusion de la Penseé Française, 1975), 99-124. 47. „Tradition und Fortschritt in der Liturgie,” Liturgisches Jahrbuch 25 (1975), 218-9. 48. Carlo Braga, CM, „Punti Qualificanti della I. G. M. R.,” a Jounel-ben, 243-261. Braga teológiai véleményét vis-á-vis a liturgia, lásd Anthony Cekada, The Problems with the Prayers of the Modern Mass (Rockford, IL: TAN, 1991). BIBLIOGRÁFIA Hivatalos szövegek és dokumentumok Documents on the Liturgy, 1963-1979: Conciliar, Papal and Curial Texts, translated, compiled and arranged by International Committee on English in the Liturgy. Collegedville, MN:Liturgical Press, 1982. PAUL VI. Address to a general audience on the New Order of the Mass about to be introduced, 19 November 1969, DOL 1757-59. PAUL VI. Missale Romanum ex decreto Sacrosanti Oecumenici Concilii Vaticani II Instauratum, auctoritate Paul PP. VI Promulgatum: Ordo Missae. Vatican: Polyglot Press, 1969. PAUL VI. Missale Romanum…Paul PP. VI Promulgatum. First reprinting of 1970 edition. Vatican: Polyglot Press, 1971. SC DIVINE WORSHIP. Presentation Edita Instructione of the changes introduced into the General Instruction of the Roman Missal, May 1970. DOL 1371. SC DIVINE WORSHIP. Declaration Institutio Generalis Missalis Romani, on the occasion of the second printing of the Ordo Missae, clarifying the General Instruction of the Roman Missal, 18 November 1969. Translated DOL 1368-70. SC DIVINE WORSHIP. Institution Generalis Missalis Romani. 2nd edition, 26 March 1970. In Paul VI, Missale Romanum…Pauli VI Promulgatum, (1970) 19-92. Translated in DOL 1391-1731. SC DIVINE WORSHIP. „Variationes in ‘Institutionem Generalem Missalis Romani’ Inductae,” Notitiae 6 (1970), 177-90. SC RITES (CONSILIUM). Institutio Generalis Missalis Romani. 1st edition. 6 April 1969. In Paul VI, Missale Romanum…Pauli VI Promulgatum: Ordo Missae, 13-76. Translated in DOL 1391-1731, with variants between 1975 editio typica altera and 1st edition provided in footnotes. Egyéb források BRAGA, CARLO, CM. „Punti Qualificanti della I. G. M. R.,” in Jounel, 243-261. [BUGNINI ANNIBALE, CM]. „Decima Sessio Plenaria ‘Consilii,’” Notitiae 4 (1968), 180-4. BUGNINI, ANNIBALE, CM. La Riforma Liturgica (1948-1975). Rome: Edizioni Liturgiche, 1983. BUGNINI, ANNIBALE, CM. „Ordo Missae et Institutio Generalis; Notitiae 5 (1969), 148-58. BUGNINI, ANNIBALE, CM. Report to the Medellin Conference of the Latin American Episcopate, 30 August 1968, Revista Ecclesiastica Brasiliera 28 (1968), 628. CAVATERRA, EMILIO. Il Perfetto del Sant’ Offizio: Le Opere e I Giorni del Cardinale Ottaviani. Milan: Nursia, 1990. CEKADA, ANTHONY. The Problems with the Prayers of the Modern Mass. Rockford, IL: TAN, 1991. COOMARASWAMY, RAMA P. The Problems with the New Mass. Rockford, IL: TAN, 1990. COUGHLAN, PETER. The New Mass: A Timely, Useful and Intelligent Guide to the New Mass. Washington, Cleveland: Corpus Books, 1969. CRICHTON, J. D. Christian Celebration: The Mass. London: Geoffrey Chapman, 1971. DAVIES, MICHAEL. Pope Paul’s New Mass. [The Liturgical Revolution, Volume Three]. Dickinson, TX: Angelus Press, 1980. JOUNEL, PIERRE, et al., editors. Liturgia Opera Divina ed Umana: Studi sulla Riforma Liturgica Offerti a S. E. Mons. Annibale Bugnini in Occasione del sou 70° Compleanno. Roma: CLV Edizioni Liturgiche, n. d. LENGELING, EMIL JOSEF. „Tradition und Fortschritt in der Liturgie,” Liturgisches Jahrbuch 25 (1975), 201-223. OTTAVIANI, ALFREDO, and Bacci, Antonio. Bref Examen Critique du Nouvel „Ordo Missae.” New edition with Italian text, edited and translated into French by M. L. Guérard des Lauriers, OP. Vailly-sur-Sauldre, France: Editions Sainte Jeanne d’Arc, 1983. PISTOIA, ALESSANDRO, CM. „Il ‘Proemium’ e le Modifiche della ‘Institutio Generalis’: Commento,” Ephemerides Liturgicae 84 (1970), 241-8. DA SILVERA, ARNALDO XAVIER. La Nouvelle Messe de Paul VI: Qu’en Pensée?, translated into French by Cerbelaud Salagnac. Chiré-en-Montreuil, France: Diffusion de la Pensée Française, 1975. WAGNER, JOHANNES. „Zur Reform des Ordo Missae: Zwei Documente,” in Jounel, 267-289. A szöveg ITT található Feltéve: 2011. szeptember 7. JEGYZETEK AZ INTERVENCIÓ SZÖVEGÉHEZ A rövid kritikai tanulmány szerzőitől 1. „Kánonunk imái megtalálhatók a 4-5. századból származó De Sacramentis című tanulmányban. Misénk visszavezethető lényegi változások nélkül egy olyan korba, amikor az a legősibb közös liturgiából először kifejlődött. Még mindig őrzi annak a primitív liturgiának az illatát, egy olyan korból, amikor cézárok uralták a világot, és remélték, hogy kiirthatják a keresztény hitet; egy olyan korból, amikor elődeink hajnalban összegyűltek, hogy Krisztusnak mint Istenüknek himnuszokat énekeljenek. Az egész kereszténységben nincs még egy olyan tiszteletreméltó rítus, mint amit a Római Misekönyvben találunk.” (Rev. Adrian Fortescue) „A római kánon, ahogy azt ma ismerjük, visszavezethető Nagy Szent Gergely idejére. Sem keleten, sem nyugaton nincs még egy ma is használt eucharisztikus ima, amely ilyen antikvitással dicsekedhet. A római Egyház számára ettől megszabadulni egyenlő lenne annak tagadásával, hogy mi vagyunk az egyetlen igaz katolikus Egyház, nemcsak az orthodoxok szemében, de az anglikánokéban is, sőt azon protestánsok számára is, akikben megmaradt még a hagyománynak valamiféle érzülete.” (Rev. Louis Bouyer) 2. SC 50, DOL 50 3. Az Instrukció lábjegyzetében a II. Vatikáni Zsinat két szövegére is utal. A szövegekben azonban semmi sem igazolja az új definíciót, ahogy az a következőkből is nyilvánvaló: „A püspök szolgálatán keresztül, Isten papokat szentel, hogy azok Krisztus papságában sajátos módon részesedve tevékenykedjenek a szent cselekményekben mint a Főpap szolgái … a szentmisében szentségi módon bemutatják Krisztus áldozatát.” Határozat a papi szolgálatról és életről „Presbyterium Ordinis”, 1965. december 7., § 5, DOL 260. „A liturgiában ugyanis Isten szól a népéhez, és Krisztus most is hirdeti az örömhírt. A nép pedig erre énekkel és imádsággal felel Istennek. Az imádságokat az egész szent nép és minden jelenlévő nevében terjeszti Isten elé a pap, aki Krisztus személyes megbízottjaként áll a közösség élén.” SC 33, DOL 33. Hiábavaló próbálkozás lenne megmagyarázni, hogy az Instrukció definícióját miként lehetett ezekből a szövegekből meríteni. Megjegyezzük azt is, hogy a mise új definíciója meghamisítja azt, amit a II. Vatikáni Zsinat a „Presbyterium Ordinis”-ban lefektetett (§ 5): „Az Eucharisztia közös ünneplése tehát a középpontja a hívő közösségnek, melynek élén a pap áll.” Mivel ezt a középpontot elcsalták az új miserendben, a hívek közössége vette át annak helyét. 4. GI 7, DOL 1937 fn. 5. GI 8, DOL 1398; GI 48, DOL 1348 fn; GI 55 d., DOL 1445 fn; GI 56, DOL 1446. 6. A Trienti Zsinat a következő szavakkal fogalmazza meg az Egyház Krisztus valóságos jelenlétébe vetett hitét: „Először is a szent zsinat tanítja, valamint nyíltan és egyenesen megvallja, hogy a Szent Eucharisztia áldott szentségében a kenyér és a bor konszekrációja után a mi Urunk Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember, valóságosan, valóban és lényegileg jelen van a kenyér és a bor látható színei alatt.” DB 874. – A minket közvetlenül érintő 22. szesszió (De Sanctissimo Missae Sacrificio) egyértelműen összefoglalta a jóváhagyott tanítást kilenc kánonban (DB 937a-956): 1/ A mise nem csupán szimbolikus megjelenítés, hanem egy igazi és látható áldozat, amelyet Krisztus azért alapított, hogy „jelenvalóvá tegye a véres áldozatot, amit Ő a kereszten egyszer s mindenkorra megvalósított. Így akarta biztosítani emlékezetének folytonosságát a világ végéig. Az áldozat megváltó erejét a naponta elkövetett bűnök elengedéséért ajánljuk fel.” DB 938. 2/ „Kijelentvén, hogy pap mindörökké Melchizedek rendje szerint, (a mi Urunk) felajánlotta Testét és Vérét a kenyér és bor színe alatt az Atyának, és odaadta Testét és Vérét ugyanazon színek alatt az apostoloknak, s így tette őket az Újszövetség papjaivá abban a pillanatban. … Elrendelte, hogy az apostolok és utódaik a papságban ajánlják fel ezt az áldozatot, amikor azt mondta ‘Cselekedjétek ezt az én emlékezetemre’, amint ezt a katolikus Egyház mindig is értette és tanította.” DB 938. A celebráns, a felajánló és az áldozatot bemutató a felszentelt pap és nem Isten népe vagy a gyülekezet: „Ha bárki azt mondja, hogy e szavak által ‘Cselekedjétek ezt az én emlékezetemre’ nem tette az apostolokat pappá, vagy hogy ezzel nem jelentette ki, hogy az apostolok vagy más papok ajánlják fel az Ő Testét és Vérét: legyen átkozott (anathema sit).” 2. kánon, DB 949. A miseáldozat valódi engesztelő áldozat, nem csupán a kereszten felajánlott áldozat puszta emlékezete: „Ha valaki azt mondja, a miseáldozat csupán a dicséret és hála áldozata, vagy hogy ez egyszerű megemlékezés a kereszten felajánlott áldozatról, és nem engesztelő természetű, vagy azt mondja, hogy ez az áldozat csak azoknak van javára, akik áldoznak, és hogy ezt nem szabad az élőkért és holtakért, a bűnökért, büntetésekért, engesztelésért, vagy más szükségért felajánlani: legyen átkozott.” 3. kánon, DB 950. Ugyancsak emlékezetünkbe kell vésnünk a 6. kánont: „Ha valaki azt mondja, hogy hibák vannak a misekánonban, és hogy attól meg kell szabadulni: legyen átkozott.” DB 953. Ugyanígy a 8. kánon: „Ha valaki azt mondja, hogy a misék, amelyekben egyedül a pap veszi magához a Szentséget, megengedhetetlenek, és azt meg kell tiltani: legyen átkozott.” DB 955. 7. Talán felesleges megjegyeznünk, hogyha egyetlen kihirdetett dogmát megtagadnánk, minden más dogma „ipso facto” vele hullana, hiszen ez a legfőbb hierarchikus tanítóhivatal tévedhetetlenségének alapelvét, legyen az zsinati vagy pápai, lerombolná. 8. A római kánon konszekráció utáni imájának (Unde et Memores) fényében a mennybemenetelt is ide lehetne sorolni. Az Unde et Memores azonban nem dobál különböző valóságokat egymás hátára. Egyértelmű és kifinomult különbséget tesz: „Megemlékezünk Fiadnak, Krisztus Urunknak áldott szenvedéséről, és halottaiból való feltámadásáról, és dicsőséges mennybemeneteléről.” 9. Zsolt 50,7-9; Zsid 10,5 10. GI 54, DOL 1444. 11. Ez a hangsúlybéli eltolódás figyelhető meg a három új eucharisztikus imában, amelyekből hiányzik a halottakról való külön megemlékezés, és a tisztítótűzben szenvedő lelkek bármilyen említése, akikért az engesztelő áldozatot felajánlják. 12. Lásd Mysterium Fidei. Ebben az enciklikában VI. Pál elítéli a szimbolizmus eretnekségét, együtt a „transignificatio” és a „transfinalisatio” elméleteivel. „Nem megengedhető …, hogy a szentség jel-értékét hangsúlyozzák, mintha a szimbolizmus, amit nyilván mindenki elismer az Eucharisztiában, teljesen és kimerítően kifejezné Krisztus jelenlétének valóságát. Az sem megengedhető, hogy az átlényegülés (transubstantiatio) misztériumát anélkül tárgyalják, hogy megemlítenék a kenyér egész lényegének (substantia) átváltozását Krisztus Testévé, és a bor egész lényegének átváltozását Krisztus Vérévé, ahogy azt a Trienti Zsinat kifejtette, mintha csak ‘transfinalisatio’ és ‘transignificatio’ történne.” Mysterium Fidei, enciklika az Eucharisztia imádására vonatkozó tanításáról, 1965. szeptember 3., § 11, DOL 1155. 13. A Mysterium Fidei elutasítja és elítéli azt, hogy új formulákat vagy kifejezéseket vezessenek be, amelyeket – bár előfordulnak az Egyházatyák, a zsinatok és az Egyházi tanítóhivatal irataiban – olyan értelemben használnak, ami nincs alávetve azoknak a lényegi tanításoknak, melyekkel együtt szerves egészet alkotnak. (pl. „lelki táplálék”, „lelki eledel”, „lelki ital” stb.) „Meg kell őrizni nem csak a hit integritását, hanem a hit megfelelő kifejezésmódját is, nehogy, Isten ments, a szavak óvatlan használata által hamis elképzeléseket vezessünk be a legmagasztosabb valóságokról.” Ezen a ponton VI. Pál Szent Ágostont idézi: „Nekünk azonban kötelességünk egy meghatározott forma szerint beszélnünk, nehogy szavaink meggondolatlansága istentelen gondolatokat szüljön azokról a valóságokról, amelyeket szavaink jeleznek.’ Majd folytatja: „Vallásos tisztelettel kell tekintenünk a kifejezés szabályaira, hiszen századok erőfeszítései után és a Szentlélek védelme alatt az Egyház megalapította és megerősítette azokat a zsinatok tekintélyével; s ezek a normák sokszor az igaz hit jelszavai és zászlói lettek. Senki se változtassa meg ezeket önhatalmúlag vagy az új tudományos felfedezésekre hivatkozva. Hasonlóképpen nem szabad megengednünk, hogy bárki személyes vágyai alapján megváltoztassa azokat a formulákat, amelyeket a Trienti Zsinat az Eucharisztia misztériumáról hitünk számára felállított.” §§ 23, 24; DOL 1167-68. 14. Ez természetesen ellentétes a II. Vatikáni Zsinat által előírtakkal. (SC 48, DOL 48) 15. GI 54, DOL 1444. 16. GI 54, DOL 1444. 17. GI 241 fn 69, DOL 1630. 18. GI 129, DOL 1629. 19. Az Instrukció egyetlen egyszer ismeri el az oltár elsődleges szerepét: „Az oltáron a kereszt áldozata jelenik meg szentségi jelek alatt.” GI 259, DOL 1649. – Ez a magányos utalás elégtelennek tűnik arra, hogy kijavítsa a másik, gyakrabban használt kifejezésből fakadó kétértelműséget. 20. GI 49, DOL 1439; GI 262, DOL 1652. 21. GI 262, DOL 1652. 22. GI 262, DOL 1652, és GI276, DOL 1666. 23. „Elválasztani a szentségházat (tabernaculum) az oltártól két olyan dolog elválasztását jelenti, amelyek eredetük és természetük szerint egybe tartoznak.” XII. Pius a Lelkipásztori Liturgia Nemzetközi Kongresszusán elmondott beszéde, 1956. szeptember 22., PTL 817. Valamint lásd még XII. Pius enciklikája, Mediator Dei, 1947. november 20., PTL 550. 24. A Novus Ordo rendkívül ritkán használja a Hostia kifejezést. A liturgikus könyvekben ennek pontos jelentése „Áldozat”. Újra szembesülünk tehát azzal a szisztematikus próbálkozással, hogy csak a „vacsora” illetve „táplálék” szavakat hangsúlyozzák. 25. Követvén a behelyettesítés jól bevált gyakorlatát, a reformátorok Krisztus jelenlétét egyenértékűnek mondták a hirdetett Igében és a valóságos jelenlétben. (lásd GI 7, 54; Dol 1397, 1444.) De Krisztus jelenléte a Szentírás olvasásakor más természetű, és nincs igazi valósága, csak mikor azt éppen kiejtik (in usu). A konszekrált ostyában Krisztus valóságos jelenléte ugyanakkor objektív, állandó és független a szentség vételétől. Ez a megfogalmazás: „Isten népéhez beszél” és „Krisztus jelen van a hívek számára saját Igéje által” (GI 33, DOL 1423) tipikusan protestáns. Szigorú értelemben véve ezeknek nincs értelme, hiszen Isten jelenléte az Igében közvetített, a személyes lelki hozzáálláshoz és állapothoz kötött, és csupán időleges. Ez a formula tragikus tévedéshez vezet: a kifejezett vagy bennfoglalt végkövetkeztetés az, hogy a valóságos jelenlét csak addig tart, amíg a szentség éppen használatban van – például az áldozás ideje alatt –, és hogy a valóságos jelenlét a használat végével megszűnik. 26. Ahogy azt az Általános Instrukció leírja, a szentségi cselekmény eredete az a pillanat, amikor a mi Urunk saját Testét és Vérét „evésre” kínálta a kenyér és bor színei alatt. Így a szentségi cselekmény már nem a konszekrációból áll, valamint a Test és a Vér misztikus elválasztásából, amely az eucharisztikus áldozat valódi lényege. Lásd Mediator Dei, különösen a második rész első fejezete, PTL 551. 27. GI 55. d, DOL 1445. 28. GI 55. d, DOL 1445. 29. Ahogy az a Novus Ordo kontextusából kitűnik, a konszekráció érvényes lehet a pap szándékától függően. De mivel az érvényesség már nem a konszekrációs formula saját erejéből ered (ex vi verborum) – vagy még pontosabban abból az értelemből (modus significandi), amit a mise régi rítusa adott a formulának –, az új miserend konszekrációjának szavai lehetnek akár érvénytelenek is. Nem részesülvén hagyományos papi formációban, és a Novus Ordo-ra hagyatván abban, hogy megformálják magukban a szándékot, hogy „azt tegyék, amit az Egyház tesz”, vajon lesznek-e olyan papok a jövőben, akik érvénytelenül konszekrálnak a miséken? A feltételezés nem valószínűtlen. 30. Ne mondjuk azt, követve a protestáns bibliamagyarázat módszerét, hogy ezek a kifejezések ugyanahhoz a bibliai kontextushoz tartoznak. Az Egyház mindig is elkerülte, hogy egymásra erőltessen és egymás mellé helyezzen különböző szövegeket, pontosan azért, hogy elkerüljék különböző valóságok összemosását. 31. GI 28, DOL 1418. 32. GI 74-152, DOL 1464-1542. 33. GI 209-231, DOL 1599-1621. 34. GI 45, DOL 1435. 35. Azon lutheránus és kálvinista felfogás ellen, miszerint minden keresztény papja és felajánlója az utolsó vacsorának, lásd A. Tanquerey, Synopsis Theologiae Dogmaticae, (Paris, Tournai, Roma, Desclée, 1930), v. III: „Minden egyes pap, szigorú értelemben, csupán másodlagos bemutatója a miseáldozatnak. Krisztus maga az elsődleges celebráns. A hívek felajánlása a pap közvetítő szerepén keresztül történik, de nem szigorú értelemben véve.” v.ö. Trienti Zsinat, 22. szesszió, 2. kánon, DB 949. 36. GI 55, DOL 1445. 37. GI 298, DOL 1688. 38. Futólag megjegyzünk egy érthetetlen kitalációt, amelynek katasztrofális pszichológiai hatásai lesznek: nevezetesen piros miseruha alkalmazása fekete helyett Nagypénteken (GI 308. b, DOL 1698) – mintha Nagypéntek csupán egy másik mártírról való megemlékezés lenne, s nem az egész Egyház gyásznapja alapítója halála felett. (v.ö. Mediator Dei, PTL 550) 39. Rev. A. M. Rouget, OP, a Plessit-Chenet-i domonkos nővéreknek mondott beszéde. 40. GI 4, DOL 1394. v.ö. Presbyterium Ordinis § 13, DOL 265. 41. GI 60, DOL 1450. 42. Lásd Jn 14,13-16. 23-24 43. A római kánon néhány fordításában ezt a kifejezést: „az enyhülés, a világosság és béke helyét” egyszerűen csak így fordították: „Üdvösség, fény és béke”. – Ez újabb bizonyítéka annak a tendenciának, ami ki akar hagyni minden nyílt utalást a szenvedő Egyházra. 44. A mániákus pusztítás közepette egyetlen dolgot illesztettek be csupán, a Confiteor „és mulasztással” megjegyzését. 45. A mise új rendjét bemutató sajtókonferencián Rev. Joseph Lécuyer CSSp, megvallván tisztán racionalista „hitét”, szólt arról a változásról, hogy a kongregáció nélkül bemutatott misén a pap köszöntéseit többesszámról egyes számra változtatták („Imádkozz, testvérem”). Ennek indoka az volt, hogy „semmi se legyen a misében, ami nem felel meg az igazságnak.” 46. GI 260, 265; DOL 1650, 1655. 47. GI 144. C, DOL 1634. 48. GI 70, DOL 1460. 49. Most megengedett, hogy egy koncelebráló pap két szín alatt áldozzon, még akkor is, ha kötelezve van a koncelebráció előtt vagy után egyedül misézni. 50. Ezt Hyppolitus kánonjaként emlegetik, annak ellenére, hogy az eredeti szövegnek csak néhány részét építették be az új rítusba. 51. Gottesdienst no. 9 (1969. május 14.) 52. SC 116, DOL 116. 53. Fontoljuk meg a következő elemeket a bizánci rítusban: hosszú, ismétlődő bánatimák, ünnepélyes beöltöző imák a celebráns és a diakónus számára, a proszkomidia ajándék-előkészítő rítusa. Az egész bizánci rítusban: ismételt említései, még a felajánlási imákban is, a Szent Szűz és más szentek neveinek, az angyali kórusok megidézése láthatatlan koncelebránsokként az evangélium felolvasásakor, amíg a kórus a kerubikon angyali kórusával azonosítja önmagát; a szentélyt rejtő fal (ikonosztáz), amely elválasztja a szentélyt a templom többi részétől, s a klérust a néptől, a rejtett konszekráció, amely az isteni misztériumot hivatott kihangsúlyozni, a pap imapozíciója, aki mindig Isten felé fordul és sohasem a nép felé, a szentáldozás fegyelme, ami szerint kizárólag a celebráns pap áldoztathat; a szent színeket megillető állandó tiszteletadás, a hívek lényegében szemlélődő magatartása. A tény, hogy ezek a liturgiák még kevésbé ünnepélyes formájukban is több mint egy óráig tartanak, s a szövegek állandóan „félelmetes, kibeszélhetetlen, mennyei, életadó misztérium”-ként utalnak rájuk, magáért beszél. Végezetül megjegyezzük, hogy csakúgy mint egykor a római misében, Aranyszájú Szent János és Szent Bazil liturgiájában is, a „vacsora” és „étkezés” gondolata egyértelműen alá van rendelve az áldozat gondolatának. 54. Szent V. Pius bullája, Quo Primum, 1570. július 13. – A Trienti Zsinat 23. szesszióján (Határozat a Legszentebb Eucharisztiáról) kijelentette, szándéka az, hogy „teljesen kitépje az átkozott tévedések és a szkizma konkolyát, melyeket az ellenség vetett ezekben a szomorú időkben (Mt 13,25) a Szent Eucharisztia hitével, használatával és imádásával kapcsolatban. Más szándékaival egyetemben, Megváltónk az egység és szeretet szimbólumaként hagyta Egyházára az Eucharisztiát, amivel egyesíteni kívánt minden keresztényt.” DB 873. 55. „Őrizd meg a rád bízott kincset, kerüld a profán, újdonsághajhászó fecsegést, az álságos ismeret ellenvetéseit.” (1 Tim 6,20) 56. „Nyilvánvaló, hogy bölcs és dicsérendő dolog visszatérni lélekben a Szent Liturgia forrásaihoz. Mert kutatások ezen a területen, s a liturgia kezdeteinek kinyomozása, értékes segítséget jelentenek az ünnepek értelmének, szövegeinek és ceremóniáinak teljesebb és óvatosabb megértésében. De az se nem bölcs, sem pedig dicséretes, hogy mindent leredukáljunk az antikvitásra minden rendelkezésre álló eszközzel. Csak néhány példát említve: az a jó útról való eltévelyedést jelentené, ha valaki vissza akarná állítani az oltár primitív asztal formáját; ha valaki ki akarná zárni a feketét a liturgikus színek közül; ha valaki meg kívánná tiltani a szentképeket és szobrokat a templomokban, vagy ha valaki azt rendelné, a feszületeket úgy tervezzék, hogy azok ne mutassák az Isteni Megváltó testén kegyetlen szenvedéseinek egyetlen nyomát sem. … Az ilyen magatartás annak az értelmetlen antiquarianizmusnak újraéledését szolgálná, aminek a törvénytelen Pistoiai Zsinat nyitott teret. Ez újfent megpróbálna olyan tévedéseket beiktatni, amelyek a pistoiai találkozó összehívásához és kijelentéseihez vezettek, amelyek károsak a lelkek számára, s amelyek elítélésére az Egyháznak meg volt minden joga s indoka azon Isteni Alapítójától kapott megbízatása alapján, hogy a hitletéteménynek mindig éber őrzője legyen.” XII. Pius, Mediator Dei, I. 5, PTL 548-49. 57. „Ne csaljuk meg magunkat azzal a gondolattal, hogy az Egyházat, ami Isten magasztos templomaként naggyá és dicsőségessé vált Isten dicséretére, vissza kellene vezetnünk eredeti és szerényebb valóságához, mintha csak az lenne az igazi és egyedül jó.” VI. Pál, Ecclesiam Suam, 1964. augusztus 6. 58. „Egy gyakorlatilag szkizmatikus forrongás osztja meg, választja szét az Egyházat.” VI. Pál In Coena Domini kezdetű homíliája, 1969. április 3. 59. „Közöttünk ugyancsak megtalálhatók azok a ‘megosztottságok’ és ‘szakadások’, amelyeket Szent Pál oly szomorúan elutasít az első korintusi levélben.” VI. Pál, u. o. 60. Jól ismert, hogyan tagadják meg a II. Vatikáni Zsinatot éppen azok, akik valaha annak vezetőiként büszkélkedtek. Míg a pápa a zsinat végén kijelentette, hogy a zsinat semmit sem változtatott meg, ezek az emberek úgy jöttek el, hogy alkalmazás közben majd „kiterjesztik” a zsinat tanítását. Sajnos a Szentszék érthetetlen sietségében jóváhagyta, sőt látszólag bátorította a Consilium munkájának eredményeként egyre növekvő hűtlenséget a zsinat iránt. Ez a hűtlenség a formális változásoktól (latin, gregorián zene, ősi rítusok eltörlése stb.) a Novus Ordo által szankcionált lényegi változásokig haladt. Az itt tárgyalt katasztrofális következményekhez hozzá kell vennünk azokat is, amelyek még nagyobb pszichológiai hatásukkal, az Egyház fegyelmét és tanítói tekintélyét fogják érinteni, aláásván a Szentszéknek kijáró tiszteletet és engedelmességet. Az intervenció szövege ITT található Feltéve: 2011. szeptember 27.