Részlet a Szent István Társulat 1992-es kiadású Bibliájából: „A szent dolgok: »Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal és megfordulva széttépnek benneteket.«” (Mt 7,6) Részlet a Révai Lexikonból: „Titoktartás fegyelme (disciplina arcani) a régi keresztény egyházaknak az a gyakorlata, miszerint tanaiból és szertartásaiból a hitújoncok előtt többet titokban tartott és fokozatosan csak annyival ismertette meg őket, amennyi tehetségüknek megfelelt és szükséges volt addig, amíg a hitigazságok és üdveszközök teljes birtokába juthattak a keresztség által. Ez okból a [szentmiséről] hitújoncok a szentbeszéd után eltávoztak, minek folytán a missa catechumenorum és missa fidelium keletkezett, amely a titoktartás fegyelmét eléggé bizonyíthatja. A titoktartás fegyelmének tárgyai különösen a szentségek voltak. A titoktartás fegyelme az üldözések korán túl tartott és csak midőn a POGÁNYSÁG ELTŰNT, a VI. században szűnt meg.”      Ebből logikusan következik, hogy a disciplina arcani Jézus Urunk parancsát követte, vagyis arra szolgált, hogy a „gyöngyöket ne szórják a sertések elé”, az Ő misztériumát, az Egyház kincsét ne tegyék ki a pogányok tiszteletlenségének, a profán tekintetek otromba kíváncsiságának, sőt, még a meg-nem-értésnek sem,. És mivel ma újra megjelent a pogányság, sőt, szinte maradéktalanul elborította még a régi keresztény országokat is, a „titoktartás fegyelmére” legalább annyira, mint az első évszázadokban megint elkerülhetetlenül szükség van, ha az Egyház be akarja tartani Urának parancsait. Részlet a Misszáléból: „A missa fidelium-on csak a megkeresztelt hívők vehettek részt.” – „Ha az Egyház egy szent titkot tisztel, akkor azt sokszor letakarással vonja el a profán tekintet elől; így letakarja az áldoztatókelyhet és tabernákulumot, ha azok a legszentebb Oltáriszentséget foglalják magukban; hasonlóképpen a főpapi misében az evangéliumos könyvet.” Urunk e parancsát azzal kapcsolatban idéztem fel, hogy a minap levelet kaptam, melyben a levélíró, egy pap (utalva a szeptember 3-i szerkesztői üzenetre), ezt kérte tőlem: „Írja meg konkrétan, mi volt az ön számára ennyire nem tetsző dolog … a genfest eseményeit lezáró … vasárnapi szentmisén. … Amit én hallottam a találkozóval kapcsolatban, hogy a jelenlévő protestánsok a maguk felekezetében ünnepeltek vasárnap.” Nos, az említett „misével” kapcsolatban egy katolikus elsősorban két dolgot tart – kellene tartania – „szörnyűségnek”: A miséről szóló beszámolók – melyek képpel és szöveggel kommentálták az eseményt – szerint a misén nem csak katolikusok, ráadásul még nem is csak keresztények, hanem mindenféle vallások hívei, például buddhisták, zsidók, muzulmánok és nem hívők is részt vettek, miközben a céljuk az volt, hogy „figyelmen kívül hagyják saját vallásuk (illetve vallástalanságuk) tradícióját” (szó szerint ez hangzott el; lehet, hogy – ahogy a levélíró írja – a protestánsok hűebbek voltak vallásukhoz, mint a katolikusok, és ezért ők nem vettek részt a misén, de a nem-keresztények ott voltak).      Ha csak ennyiről lett volna szó, már akkor is „szörnyűség”, ami történt, éppen Urunk Jézus Krisztus és az Ő Egyháza parancsa szerint, mivelhogy a „a szent dolgokat a kutyáknak adták és a gyöngyöket a sertések elé szórták”, mert mi az Egyház legszentebb kincse, ha nem a szentmiseáldozat, és az azon végbemenő csoda? Valójában azonban ennél többről volt szó: A nem-katolikus emberek nem véletlenül kerültek erre a szentmisére, hanem a szentmisét külön nekik mutatta be egy katolikus főpásztor. Ezek az emberek egy mozgalom felhívására, mint azok szimpatizánsai vettek részt egy katolikus szentmisén. Ez a mozgalom pedig nem titkolja a céljait, az elveket, amiket követ, következésképpen ezek a misét mondó katolikus főpásztor előtt sem titkosak. Ezek a célok azonban a kétezer éves Egyház tanítása szerint tipikus anti-katolikus célok, még akkor is, ha az újegyház üdvözlendőnek tartja őket – a II. Vatikáni Zsinat, Assisi és a vezető klerikusok új célkitűzéseinek sorába nagyon is beleillően. A honlapon a HÍREK oldalon megtalálható az említett mozgalom, a fokoláre bemutatása, melyet ma újabb részletekkel bővítettem. Ezekben egyfelől a „genfest” mibenlétét magyarázzák el a mozgalom honlapján, másfelől a mostani budapesti rendezvényre invitálják az érdeklődőket (vagyis nem mondhatja senki, hogy az „ellenség” mondatairól van szó).      Többek között ilyen mondatok szerepelnek a fokoláre mozgalom honlapján: „A Fokoláre mozgalom fiataljainak célkitűzése szerint: »Az emberiség a testvériség szellemében alkosson egy nagy családot!«” – „A gazdag, gondolatébresztő program során a fiatalok lélekben ellátogathatnak a kairói Tahrir térre, végigélhetik a thaiföldi árvíz gyötrelmeit, s végiggondolhatják, hogy különböző helyzetekben hogyan lehetnek az egyesült világ építői.” –      „Az egész világról a legkülönfélébb nemzetiségű és kultúrájú fiatalok ezrei találkoznak Budapesten. Közös céljuk az egység, mely egyben mindennapjaik törekvése és társadalmi tevékenységük mozgatórugója is. Egység a népek, különböző kultúrák, különböző társadalmi csoportok között, egység a generációk között is, a családban, csoportok és mozgalmak között, különböző felekezetű keresztények vagy különböző vallások követői között. Az egységnek számtalan útja van, amelyen már elindultunk, hogy az egyesült világ felépítésén munkálkodjunk.” Hogy egy modernizmuson nevelkedett és ahhoz hűségesen kitartó pap nem tartja szörnyűségnek, ha pogányok elé „dobják a szent dolgokat”, nem meglepő. Az újvallás hívei egyszerűen képtelenek arra, hogy Isten létét, a katolicizmus lényegét, az isteni misztérium felségét felfogják, vagy legalábbis érezzék.      Ezért nem értem, hogy miért foglalkoznak egyáltalán a katolikus-honlap.hu olvasásával. Ahogy a mostani levélírónak már több ízben, utoljára, 2010. áprilisában megírtam: „Ezerszer elmondtam, hogy a [hozzám] hasonlóan gondolkozóknak szól a honlap. Se időm, se kedvem, se most már erőm sincs a fölösleges eszmecserékre, hiszen az égvilágon sehova sem vezetnek.”      Ez a megállapítás mára még időszerűbbé vált. Meggyőződésem, hogy az egyházi forradalom – melynek szólamait a fokolára mozgalom is puffogtatja – hatására a katolikus újegyház és a világ a végidőkbe jutott, ami annyira istentelen, annyira szörnyűséges, hogy a hűségeseknek minden erejükre szükség van és lesz a kitartásra. A forradalom híveinek pedig már semmilyen emberi érv, győzködés nem, hanem csakis Isten irgalma segíthet a megtéréshez. Minden párbeszéd, vita csak abból az erőből vesz el, melyre a hűségeseknek elengedhetetlenül szükségük van saját maguk és legszűkebb környezetük megvédésére.      Ezért döntöttem úgy, hogy a jövőben még inkább, mint eddig, nem foglalkozom a kétezer éves katolikus tanítás, érzület egy katolikus számára magától értetődő tanításainak a magyarázatával. Ha olyan szenteknek, mint Szent X. Pius pápa vagy Lefebvre érsek, nem sikerült meggyőzniük a modernistákat, akkor én hogyan tudnám ezt elérni. És még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet (ahogy már a honlap e cikkében is megtettem): A fenti szentírási idézetet sokan ismerik, de nem gondolják végig, csak a mondat elejére koncentrálnak, a végéről megfeledkeznek. Különösen a modernisták, az embervallás rendíthetetlen hívei tesznek így. Ezért aztán Urunk, a Bíró előtt még azzal sem védekezhetnek hittagadásuk miatt, hogy soha nem hallották ezt az intést: a mondat második fele ugyanis így szól: „… különben még eltapossák lábukkal és megfordulva széttépnek benneteket!” Feltéve: 2012. szeptember 10.