FONTOS FIGYELMEZTETÉS! Maeßen atya ezen magyarázatát akkor fogadtam el és tettem közzé, amikor még jóhiszeműen feltételeztem, hogy egy FSSPX-es pap elég képzett és katolikus ahhoz, hogy ismerje a katolikus Egyház tévedhetetlen, örökérvényű tanítását. Sajnos, mint kiderült, ez nagy tévedés volt. Mégsem törlöm ezeket az írásokat sem, hanem csak nyomatékosan felhívom a figyelmet a honlap később írásaira – elsősorban a VÁLASZOK ÉGETŐ KÉRDÉSEINKRE című oldal írásaira –, melyek megmagyarázzák ezek súlyos tévedéseit, és ismertetik a valódi katolikus tanítást. 1) Az Egyház helyzete Müller püspök prefektusi kinevezése után Elsősorban arra a kérdésre kértem választ Maeßen atyától, hogy az a katolikus, aki komolyan veszi a hitét, vagyis tudja, hogy az Egyház alapja a tanítóhivatal, a hithűség, Isten kinyilatkoztatott szavának csorbítatlan megőrzése, és aki azt is tudja, hogy minden imája, tette csak az Egyházon keresztül jut el Istenhez, válik érdemszerzővé, hogyan képes tudomásul venni, hogy az Egyházban egy eretnek lett a Tanítóhivatal legfőbb őre. Hogyan tudja magát túltenni azon a szubjektív érzésén, hogy az Egyház valójában megszűnt Krisztus igaz Egyháza lenni? Maeßen atya válaszából elsősorban az derült ki, hogy nagy hibába esik, aki idealizálja az Egyház látható részét. Mára körülbelül az a helyzet állt elő, hogy a született katolikusok többsége aposztata lett, azoknak pedig, akik meggyőződésből lettek – többnyire felnőtt korban – katolikussá, túl „rózsás” elképzelésük van az Egyházról [természetesen most mindig a szent Egyház emberi részét értem az Egyház fogalma alatt].      Azzal Maeßen atya is tökéletesen egyetért, hogy ami most történt Müller püspök kinevezésével, az valami egészen új, még a megszokott borzalmak között is. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az Egyház helyzete emberileg nézve már régóta menthetetlen. Vagyis a bajok nem most kezdődtek, és nem is csak mostanra váltak megoldhatatlanná. Szerinte a római kúriában az új korszak akkor kezdődött, illetve rögződött, amikor VI. Pál törvénybe iktatta, hogy az államtitkárság minden kongregáció felett áll. Régen a Szent Officiumnak nem is volt prefektusa, a pápa volt a prefektus, a kongregációt az ő helyettese vezette. Mára még a Hittani Kongregáció is az államtitkárság alá tartozik, azaz egyetlen vatikáni hivatalból nem megy ki olyan írás, melyet előbb az államtitkárságon nem láttamoztak.      Ennek folytán Rómában a gyakorlatban „két pápa” van, a névleg pápa és az államtitkárság vezetője, aki évtizedekig maga volt az államtitkár – Villot, Casaroli, Sodano –, ma pedig egy szürke eminenciás Bertone, a tényleges államtitkár mögött. Ezeket az embereket pedig csak egy dolog érdekli, nevezetesen a hatalom. Régen azok vezettek egy országot, egy intézményt, egy közösséget, akik erre alkalmasok voltak. Ha olykor elő is fordult, hogy valaki méltatlanul került vezetői tisztségbe, ez csak elvétve és átmenetileg volt lehetséges. Ma mindenütt a világon azok vannak hatalmon, akik magáért a hatalomért akarnak vezetők lenni. Az ilyen emberek soha nem szolgálni akarnak valamit, hanem csak magát a hatalmat akarják. Ennek eléréséért pedig bármire képesek. Már hivatali éveik elején mindent megtesznek, hogy előbbre jussanak a ranglétrán, lehetőleg egészen a legfőbb posztig, azaz a lehető legnagyobb hatalom elnyeréséig. Ezért az ilyen emberektől nem lehet se hűséget, se tiszteletet, se ügybuzgalmat, egyáltalán semmi jót, nemeset, hasznosat, sőt még tudást sem elvárni. A honlapon megtalálható a Sitten volt megyéspüspökével, Henri Schwery bíborossal készült interjú, amiben a 80 éves főpap azzal „vádolta” a Szent X. Pius Papi Közösséget, hogy ők azt akarják, hogy „az Egyháznak újra magához kell ragadnia a hatalmat a világban”. Mindezt – többek között – Lefebvre érseknek a „Megfosztották trónjától” című könyvéből vette, ennyit értett meg Krisztus királyságából, illetve ennek követeléséből. Tehát miközben a modernisták Krisztust letaszították a trónjáról, és mindenáron arra törekszenek, hogy Krisztus uralmát a társadalomban lehetetlenné tegyék, addig a saját, személyes hatalmukról nem hogy lemondani, hanem ellenkezőleg: ezt valójában éppen most, a mai világban akarják minél jobban kiterjeszteni, még a világra is. Magyarul, nem azt akarják, hogy Krisztus uralkodjon, hanem, hogy személy szerint ők uralkodjanak minél szélesebb körben. Ez az az erő és vágy, ami őket cselekedeteikben, gondolataikban hajtja. Ezzel kapcsolatban Maeßen atya csak most hívta fel a figyelmemet egy könyvre, Malachi Martin „Der letzte Papst” (= Az utolsó pápa) című több mint 900 oldalas 1996-ban megjelent könyvére. Ottlétem alatt kb. 150 oldalt tudtam elolvasni a könyvből, melyet 1997-ben adtak ki német nyelven, és amit nem sokkal megjelenése után betiltottak, a szerzőjét pedig valamivel később meggyilkolták. Martin atya Bea bíboros titkára volt, eredetileg maga is, mint főnöke, a jezsuita rend tagja (de vele ellentétben nem zsidó), de később kilépett a rendből. A könyvről eddig soha nem hallottam, kíváncsi vagyok ismeri-e valaki Magyarországon?      Maeßen atya szerint a szerző, aki maga is részese volt egy csomó elmesélt eseménynek, nem fantáziált, hanem a nagyonis valóságos tényeket írta le, kivéve a könyv végét. 2012. augusztus 16. A könyv egy prológusból és három részből áll. A prológusnál ez az aláírás áll: „Bevezetésként a történeti események”. Nos, a többnyire már ismert történések között egy sátánista mise leírása is szerepel, mely állítólag 1963. június 29-én zajlott le a Vatikánban a Pál-kápolnában. Azért ekkor, mert a sátánisták már régen meghatározták, hogy erre akkor kell sort keríteni, mint az új kor beköszöntésére, amikor egy pápa Pál apostol nevét veszi fel.      Martin atyát (1921-1999) számtalanszor faggatták, hogy egészen biztosan igaz-e ez a történet? És ő mindig azt felelte, hogy igen. Egyébként erre az eseményre, mely nem csak egyszerűen fekete mise volt, hanem a szervezők szándéka szerint a „bukott angyal, Lucifer intronizálása a Vatikánban”, és amit Villot bíboros, aki ekkor még a II. Vatikáni Zsinat titkára (1967-től a Kléruskongregáció prefektusa, 1969-től pedig államtitkár), szervezett és tartott meg, Martin már sokkal korábban egy másik könyvében is utalt, sőt egyesek úgy vélik, hogy amikor VI. Pál pápa kijelentette, hogy „a Sátán füstje behatolt az Egyházba” szintén erre az eseményre gondolt.      A következő cikkben – http://www.henrymakow.com/malachi_martin_--.html = Malachi Martin -- Satan Enthroned in Vatican? – a szerző azt írja, hogy Martin atya azt állította, hogy a könyvében leírtaknak 85 százaléka megtörtént eseményen alapszik, vagyis igaz. Egyébként német vagy magyar nyelven alig valami található az interneten Malachi Martinról, a régi cikkek nagy részét mára törölték, hogy léteztek, azt a rájuk mutató linkek bizonyítják, de angol nyelven még elég sok minden olvasható a szerzőről és magáról a könyvről is. Többek között angol nyelven az a lista is megtalálható még (a német megfelelőt már törölték), melyből megismerhetők a könyvben szereplő személyek valódi neve: http://www.traditio.com/tradlib/wind.txt = WHO'S WHO IN "WINDSWEPT HOUSE" A KEY TO THE CHARACTERS IN FR. MALACHI MARTIN'S "WINDSWEPT HOUSE"      Tájékoztatásul még annyit, hogy Martin atya könyve például az amazon.com-nál, de más internetes antikváriumokban is kapható német és angol nyelven. Azért foglalkoztam ezzel a könyvvel annyit, mert e könyvből lehet a legjobban megtudni, hogy a bajok nem ma kezdődtek, és hogy már nem „evilágiak”, hanem olyan dimenziót értek el, melyet emberi kéz már képtelen rendbe hozni. Maeßen atya szerint csak úgy lenne megmenthető a pápaság (szellemi nem materiális értelemben), ha a pápa elhagyná a Vatikánt, és ezzel az egész kúriát harcképtelenné tenné, és egycsapásra mindenkit megfosztana a hivatalától.      Azt is mondta, hogy tudomása szerint idén októberben a világpüspök-szinóduson komolyan meg fogják tárgyalni az újraházasult elváltak helyzetét, vagyis annak engedélyezésére készülnek, hogy ezek is áldozhassanak. Ha meggondoljuk, hogy e tárgyban mi minden történt az elmúlt időkben, akkor ez az elképzelhetetlennek tűnő esemény nem is annyira valószerűtlen.      Maeßen atya azon a véleményen van, hogy ha ez az engedélyezés megtörténik, az nagyon sok embernek ki fogja nyitni a szemét. Arra az ellenvetésemre, hogy ez nem fog bekövetkezni, hiszen a Müller-ügy sem nyitotta ki senki szemét, azt válaszolta, hogy az emberekre nagyobb hatással van egy botrányos esemény, mint egy elv megszegése. Példaként Assisit hozta fel; elmondta, hogy Lefebvre érseket sokkal jobban felháborította a modern vallásszabadság elve, mint az ebből következő Assisi-botrány. Az emberekre azonban ez utóbbi sokkal nagyobb hatást tett, mint egy katolikus elv, igazság eltörlése. Mikor azt kérdeztem, hogy hogyan lehetséges, hogy egy pápa, aki teljhatalmú, hiszen az Egyházban még mindig hierarchikus rend uralkodik, miért nem képes hatalmát gyakorolni (ha egyáltalán akarná), azt mondta, hogy többek között azért nem, mert a szükséges információkat visszatartják előle. Példaként a saját esetét mondta el: amikor az FSSPX osztrák kerületének főnöke lett, a már előtte is ott szolgáló barát minden információt eltitkolt előtte. Olyan egyszerű dolgokat, mint hogy ki főz, ki takarít, ki csinálja ezt vagy azt, ki felelős ezért vagy azért, sem közölt vele. Szerencsére ő hamar rájött erre, és másik barátot hozott a régi helyére, akivel együtt tudott dolgozni. Kiinduló kérdésemre, miszerint egy katolikus hogyan tudja elviselni, hogy az Egyház valójában már nem létezik, hiszen egyre nagyobb léptekkel számolja fel saját magát, a következő példát hozta fel: Ma az Egyház olyan, mint egy ember, akit megszállt az ördög. (Ez egyébként még szentekkel is előfordult.) De ettől nem lehet azt állítani, hogy az illető ember nem létezik. Az Egyház mai hierarchiája olyan, mintha megszállott lenne, de azért az Egyház még megvan. Jézus Krisztus azon ígéretét, hogy a pokol kapui nem győzik le Egyházát, pedig úgy lehet értelmezni, hogy amíg egy katolikus pap az igazi szentmiseáldozatot celebrálja, az Egyház szellemileg is fennáll.      Mikor ezt valakinek elmeséltem, azt vetette ezen okoskodás ellen, hogy Jézus azt is mondta, hogy Péteren építi fel az Egyházát, tehát a katolikus Egyház ott van, ahol Péter utóda, és nem ott, ahol egy egyszerű pap misézik. Én Maeßen atya előző példázatára támaszkodva azt hiszem – ezt az ellenvetést csak most hallottam, tehát ez a válasz az enyém, nem Maeßen atyáé –, hogy az Egyház valóban ott van, ahol a pápa, de működni működhet bármilyen igaz pap igaz szentmiséje által, és hogy ez a szentmise tizenkilenc század Egyházának érdemeiből hat, annak a része, vagyis nem valami önálló, egyedi dolog. Arra a kérdésemre, hogy a pápák mennyit tudtak abból, ami a Vatikánban zajlik, Maeßen atya sem tudta a választ, mint ahogy mások sem igen tudják, például Lefebvre érsek sem tudta. [Éppen a ma feltett Lefebvre-beszédben meséli el az érsek egyik találkozóját II. János Pál pápával. Azt mondja, hogy mikor egyedül beszélt a pápával, az nagyon megértő volt, és úgy tűnt, könnyen meg lehet vele egyezni. A pápa abban a reményben, hogy a megegyezés, a közösség helyzetének szabályozása szinte már aláírásra kész, behívatta Seper bíborost (a Hittani Kongregáció prefektusát), hogy együtt oldják meg a problémát, mire az kirobbant, hogy semmiféle engedményt nem lehet tenni. II. János Pál pápa azonnal visszakozott, sőt kiment a szobából azzal az ürüggyel, hogy dolga van, és az érseket ott hagyta a bíborossal. Lefebvre érsek úgy érezte, hogy a pápa láthatóan megijedt, félt valamitől.] Feltéve: 2012. augusztus 23. Bár Maeßen atya szerint II. János Pál pápa uralkodása a legnagyobb katasztrófa volt az Egyház számára, tudott pozitívumokat is felhozni vele kapcsolatban, ami látva az új pápa működését ma már egyáltalán nem nehéz. Azt mondta, hogy VI. Pál már ott tartott, hogy megszünteti a bíborosságot és a püspöki konferenciákra bízza az Egyház vezetését, II. János Pál pápa azonban ezt a tervet meghiúsította. Erkölcsi kérdésekben is sokkal határozottabb felfogást képviselt, és nem engedett a katolikus felfogásból. Őszinte Mária tisztelete sem kérdőjelezhető meg, ugyanez a mai pápáról aligha állítható.      A ma feltett szabadkőműves témával kapcsolatos cikk is azt a nézetet támasztja alá, hogy akármilyen hihetetlen, de a pápák talán még sem tudták teljes bizonyossággal, hogy mi zajlik körülöttük, illetve a hátuk mögött, ami persze se nem menti fel őket, se nem jelenti, hogy ők nem járultak a maguk módján hozzá a borzalmakhoz. II. János Pál pápáról inkább feltételezhető egyfajta együgyűség is, XVI. Benedekről ez biztosan nem. Maeßen atya szerint ő a tipikus modernista, pontosan az, akit Szent X. Pius pápa a Pascendi enciklikájában lefest. Az atya szerint azzal a klerikussal, aki nem olvasta a Pascendit, nem lehet beszélni a ma kialakult helyzetről, vagyis az csak akkor érthető meg, ha ismerjük ezt az enciklikát.      Mindezek után, mindabból, amit Maeßen atya elmondott, és a mostanában feltett írásokból következtetve azt lehet mondani, hogy a katolikus Egyházban ma a Sátán egyre nagyobb tért nyer számos ember segítségével, akiknek romboló tevékenységét a nagy többség becsvágya, hatalomvágya, gyávasága, nemtörődömsége, ostobasága, tudatlansága, illetve beletörődése, elfásulása segíti elő, teszi lehetővé.      Müller püspök csupán végrehajtó a vezérlők kezében, azok kiszolgálója, akik általa valósítják meg saját elképzelésüket. Ahogy már szó volt róla, a pápa rajta keresztül fejezi ki, hogy már mennyi mindenben nem hisz, azaz vele mondatja ki saját tanbeli eltévelyedéseit. Maeßen atya úgy tartja, hogy a pápa úgy gondolja, hogy már eljött számára a demaszkírozás ideje, amikor végre kimutathatja igazi arcát, igazi szándékait. Ahogy az idők végezetének egyik biztos jele a szellemek szétválása, úgy ez a demaszkírozás is az. Az álarcok lekerülnek, az emberek színt vallanak, így az is kiderül, mennyit őriztek meg a rájuk bízott hitből, tanításból, illetve milyen hatalomnak engedelmeskednek, melyik oldal céljaiért munkálkodnak.      Többször is megismételt kérdésemre, hogy miért csinálják ezt az egyházi vezetők, mindig csak azt válaszolta, hogy egyik részük hatalomvágyból – hatalmat pedig leggyorsabban a Sátán kiszolgálásától kaphatnak –, a másik részük pedig gonoszságból, ami persze szintén a Sátán céljait szolgálja. Elmesélte, hogy amikor Mindszenty bíboros hamvait hazahozták, az ünnepség végén találkozott König bíborossal. Mindketten azt hitték, hogy rajtuk kívül már senki sincs a helyszínen és egy kanyarban egymásba futottak. Azt mondta, hogy élete végéig nem fogja elfelejteni König bíboros arcát, mely 10 centiről volt a sajátjától, és akiről ekkorra már lehullott minden sima, kedélyes, jámbor álarc: emögött igazi sátáni arcot látott. (lásd ezzel kapcsolatban a Lichtenau-i nyilatkozatról szóló cikket.) A modernisták egyik tipikus jellegzetessége, hogy teljesen hiányzik belőlük a tisztelet a hagyomány, a múlt, az örökség iránt. Hiányzik belőlük a „belső rendezettség” iránti igény. Ez a belső rendezettség teszi csak lehetővé, hogy a dolgok lényegüket megőrizve váljanak egyre jobbá, oly módon, hogy a tapasztalat alapján felfedezett rosszat lenyesegetik róluk, és a szükségessé vált jót hozzácsatolják. Ez az igazi reform, és a helyes értelemben vett változás, alkalmazkodás. A modernista ezzel szemben minden régit ósdinak titulál, és kihajít, és valami egészen mást, valójában oda nem illőt tesz a helyére, miközben azt állítja ez a szükséges változás, és aki ezt nem fogadja el, az életképtelen. Soha nem látja be, hogy tévedett, ezért még a munkája következményeként elkerülhetetlenül beálló pusztulás közepén sem változtat, nem hallgat a jó tanácsra.      Maeßen atya azt állítja, hogy többen megmondták, hogy második Sacco di Roma is lesz, mert az Egyház csak akkor tud megújulni, ha a végsőkig megalázzák. A világ, melyet majmolt, ami után áhítozott, amit követett, akkor sem fogja megkímélni a katolikus egyházat, ha az a végsőkig feladja önmagát. Ő úgy gondolja, hogy a végsőkig megalázott Egyház lehet csak képes a jó útra való visszatérésre. Arra a kérdésre, hogy nekünk mi a feladatunk ebben a helyzetben, Maeßen atya azt válaszolta, hogy az összetartás és a hitszegők, a hitetlenség leleplezése. Mikor régebben azt mondtam neki, hogy egyedül vagyok, azt válaszolta, hogy Illés is így panaszkodott az Úrnak, aki erre megmutatta neki, hogy rajta kívül hétezer igaz izraelita gondolja ugyanazt, amit ő. Akkor elfogadtam a válaszát, most viszont azt vetettem ez ellen, hogy az internet korában látnunk kellene azt a hétezer társat. Bár ebben igazat adott, de azért azt mondta, hogy most is vannak elegen az igazak, csak nagyon szétszórtan, ezért az lenne a jó, ha ezek a szétszórtan elő hithűek tudnának egymásról, és kapcsolatban lennének egymással. A leleplezés alatt pedig azt értette, hogy valahányszor a pápa vagy Müller prefektus, vagy bárki más valami valótlanságot állít, e hamis állításhoz társítani kell a kétezer éves Egyház igaz tanítását, és úgy kell nyilvánosságra hozni. 2) A Szent X. Pius Papi Közösség helyzete Fellay püspök kijelentései után Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert akármit is csinál a Pius Közösség, rajtuk kívül egyszerűen nincs más, ahol a katolikus tan még csorbítatlanul megtanulható, az igazi szentségek megtalálhatók. Maeßen atya a bajok okát abban látja, hogy a közösség mai vezetői egyáltalán nem Lefebvre érsek szellemiségének követői. Szerinte a szürke eminenciás, az első asszisztens, soha nem volt Lefebvre-követő, sőt kifejezetten modernista, aki soha nem értette meg, mit is jelent Krisztus Királysága. Ezt ő azért tudja jól, mert a szeminárium elvégzése után nála volt egy ideig káplán. Ekkor még élt Lefebvre érsek, a hivatalviselők mégis azon igyekeztek, hogy összefogva ellen tudjanak állni Lefebvre érseknek. A már több helyütt említett Krah-ügy a végletekig aláásta a vezetők tekintélyét. Bár a vezető posztokra Fellay püspöknek mára sikerült saját embereit elhelyezni (disztrikt- és szemináriumi elöljárók), a priorok és a papság többi része nagy mértékben szenved a kialakult helyzettől, az elvek megtaposásától. Mivel Maeßen atyához nagyon sokan fordulnak tanácsért, segítségért, abban a helyzetben van, hogy körülbelül fel tudja mérni a papság lelki és egészségi állapotát. Ez pedig siralmas. Feltéve: 2012. augusztus 27. FONTOS FIGYELMEZTETÉS! Maeßen atya ezen magyarázatát akkor fogadtam el és tettem közzé, amikor még jóhiszeműen feltételeztem, hogy egy FSSPX-es pap elég képzett és katolikus ahhoz, hogy ismerje a katolikus Egyház tévedhetetlen, örökérvényű tanítását. Sajnos, mint kiderült, ez nagy tévedés volt. Mégsem törlöm ezeket az írásokat sem, hanem csak nyomatékosan felhívom a figyelmet a honlap később írásaira – elsősorban a VÁLASZOK ÉGETŐ KÉRDÉSEINKRE című oldal írásaira –, melyek megmagyarázzák ezek súlyos tévedéseit, és ismertetik a valódi katolikus tanítást.