Az új egyházi törvénykönyv bevezetésével (CIC 1983) eltörölték a régi egyházjog 2335-ös kánonját, mely kimondta, hogy az a katolikus, aki belép egy szabadkőműves közösségbe (secta massonica) automatikusan (ipso facto) ki van közösítve. A katolikus Egyház e nyilvánvaló irányváltozása ellenére a következő eset mindezideig elképzelhetetlen volt: „Mise a szabadkőműveseknek.” – az itt látható képek a „Day of the Freemason” (Szabadkőművesek Napja) alkalmából megtartott zsinatutáni lakomán készültek, amit Pater Geraldo de Magela Silva a brazíliai Pesqueira egyházmegyéből 2012. augusztus 20-án celebrált. (A fotókat maguk a szabadkőművesek tették fel az internetre.)      Megkeresésre az illetékes püspök, José Luiz Ferreira Salles (CScR) azt válaszolta, hogy „elnézést kér, de éppen most érkezett vissza egy utazásról”. Pedig ha a püspök komolyan venné a hivatalát, minden oka meglenne, hogy erélyesen felelősségre vonja a képen látható papot, és az eset súlyosságához mérten eljárjon az ügyben. Ugyanis, ha a szabadkőművesek kiközösítése az új egyházjogban már nem is szerepel, de a Hittani Kongregáció volt prefektusának, Joseph Ratzinger bíborosnak a határozata most is érvényben van. [Ahogy az akkori prefektusnak az a határozata is, hogy Medjugorje-be tilos papoknak zarándoklatot szervezni – és ki, melyik egyházi vezető, hány klerikus tartja ezeket az utasításokat be? Ráadásul úgy nem vesznek tudomást e dokumentumokról, hogy az akkori aláíró ma már pápa! És mindezt büntetlenül megtehetik!].      A prefektus ugyanis 1983-ban az új kódex érvénybelépése előtt egy nappal kiadott egy határozatot, mely szerint az a katolikus, aki szabadkőműves lesz, továbbra is súlyos bűnt követ el, és ezért ki van zárva az Eucharisztiából, mert a szabadkőművesség és a katolikus Egyház alapvető összeférhetetlensége az új Codex Inris Canonici-ben is fennáll, anélkül, hogy ezt külön kimondanák. Lásd e dokumentum eredetijét a Vatikán honlapján (és a mellékelt fotón): http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_con_cfaith_doc_19831126_declaration-masonic_ge.html A katolikus Egyház pozíciója a szabadkőművességhez 1983 óta A régi kódex (1917-es verzió) 2335. kánonja kimondta, hogy az a katolikus, aki belép egy szabadkőműves közösségbe (secta massonica) automatikusan (ipso facto) ki van közösítve.      “Nomen dantes sectae massonicae [Sekte der Freimaurer] aliisve eiusdem generis associationibus quae contra Ecclesiam vel legitimas civiles potestates machinantur, contrahunt ipso facto excommunicationem Sedi Apostolicae simpliciter reservatum.” Franz König bíboros kezdeményezésére az 1960-as évek végén többéves párbeszédre került sor a katolikus Egyház és a szabadkőművesség között, melynek eredményét 1970. július 5-én az úgynevezett Lichtenau-i nyilatkozatban rögzítették.      A szabadkőművesek delegációjának szóvivője és vezetője az osztrák nagypáholy akkori nagymestere, a linzi neurológus, Dr. Kurt Baresch volt. A német, osztrák és svájci szabadkőműves páholyokból érkezett hat résztvevő és a katolikus Egyházat képviselő három klerikus által aláírt egyezményben azt szögezték le, hogy a szabadkőművesség se nem vallás, se nem foglalkozik vallásoktatással, mivel a szabadkőművességnek nincs közös istenelképzelése. A nagy vallásokat összeköti „létezésüknek egyre növekvő és világszerte tapasztalható fenyegetettsége az emberi méltóság és az emberi jogok tagadása és az ál-vallási ideológiák által”.      „Annak a véleményünknek adunk hangot, hogy azok a pápai bullák, melyek a szabadkőművességgel foglalkoznak, már csak történelmi jelentőséggel bírnak, és már nem felelnek meg a mai kornak. A szabadkőművességnek az egyházjog általi elítélése a nyilatkozatban felsorolt okokból következően egy olyan Egyháztól többé nem fogadható el, amely Isten parancsa szerint a testvér szeretetét tanítja.” Kurt Baresch König bíborossal folytatott beszélgetéseiről beszámolót írt, melyet 1983-ban Bécsben „Katolikus Egyház és szabadkőművesség” címmel jelentettek meg. A Lichtenau-i nyilatkozat alapján 1983-ban az új kódexből kihúzták a szabadkőművesek kiközösítését, melyet 1983. január 25-én a „Sacrae Disciplinae Leges” apostoli konstitúcióban hirdettek ki. Az új CIC 1983. november 27-én lépett érvénybe. Joseph Ratzinger bíboros intervenciója 1983. november 26-án Declaratio de associationibus massonicis HITTANI KONGREGÁCIÓ AZ EGYHÁZ ÍTÉLETE VÁLTOZATLAN Felmerült az a kérdés, hogy vajon az Egyház ítélete a szabadkőművességről változott-e azzal a ténnyel, hogy az új CIC kifejezetten nem tesz róla említést, ellentétben a korábbi kódexszel.      E kongregáció feladata a válaszadás, ezért kijelenti, hogy ez a körülmény a szerkesztésnek ugyanazon kritériumán alapszik, mint ami a többi egyesülés számára is érvényes, melyeket szintén nem említ meg a CIC, mert tágabb kategóriákba vannak besorolva. Az Egyháznak a szabadkőműves egyesületekről alkotott ítélete tehát változatlan marad, mert ezeknek elveit mindig, mint az Egyház tanításával összeegyeztethetetlennek tekintették, és ezért az ilyen egyesületekbe való belépés továbbra is tilos marad. Azok a hívek tehát, akik szabadkőművesi egyesületekbe tartoznak, a súlyos bűn állapotában vannak, és ezért nem járulhatnak szentáldozáshoz. A helyi egyházak vezetőinek nem áll jogában, hogy a szabadkőműves egyesülésekről olyan véleményt nyilvánítsanak ki, mely a fent elhangzottakat hatályon kívül helyezi, mégpedig összhangban e kongregációnak 1981. február 17-i nyilatkozatával (lásd AAS 73/1981). II. János Pál pápa ezt a határozatot, melyet e kongregáció rendes ülésén dolgoztak ki, az aláíró bíboros-prefektusnak adott audiencia keretében megerősítette és elrendelte a nyilvánosságra hozatalát. Róma, a Hittani Kongregáció székhelyén, 1983. november 26-án Joseph RATZINGER bíboros prefektus + Jerome Hamer érsek, O.P. titkár További kiegészítések a Lichtenau-i nyilatkozatról: Lichtenau Ausztriában fekszik [alig 10 km-re Jaidhoftól, ami azért nem meglepő, hiszen a közelben szabadkőműves múzeum is van, és a monda szerint ez a vidék a szabadkőművesség egyik központja volt], itt zajlottak a tárgyalások 1970. július 3. és 5. között a németországi, osztrák és svájci vezető szabadkőművesek és a katolikus Egyház képviselői között. Az előzményhez tartozik az is, hogy a II. Vatikáni Zsinaton néhány püspök Lefebvre érsek vezetésével el akarta érni, hogy a szabadkőművességet ismételten ítéljék el (ahogy a kommunizmust is) – azonban egyiket sem sikerült elérni. Ellenkezőleg, a Gaudium et spes (Öröm és remény) dokumentum 92. pontjában az Egyháznak azon vágyát fogalmazták meg, hogy emberekkel párbeszédbe lépjenek, amennyiben ezek „magas célokat vagy humanitást képviselnek”. A zsinat által deklarált humanitás, tolerancia és a követelt lelkiismeret- és vallásszabadság adták az alapot, melyen az Egyház és a szabadkőművesség közötti közeledést meg lehetett próbálni.      E párbeszédért a König bíboros vezetése alatt álló „A Nemhívők Titkársága” volt felelős. A Hittani Kongregációval (prefektus Franjo Seper bíboros, akiről Lefebvre érsek emlékezik meg nemrég feltett beszédében) való egyetértésben négy teológust választottak ki, akik az 1968-tól 1970-ig tartó tárgyalásokon részt vettek. Az Egyház részéről ők négyen írták alá a záródokumentumot: Johannes B. de Toth, apostoli pronótárius, Engelbert Schwarzbauer, pápai házprelátus, Herbert Vorgrimler és Wodka.      1968. február 26-án a Hittani Kongregáció kérdőívet küldött a világ püspökeihez a szabadkőművességgel kapcsolatban. Ezt követően került sor a König bíboros és az osztrák szabadkőműves nagymester, Kurt Baresch közötti megbeszélésekre. A Lichtenau-i tárgyalások előkészületekor szigorú titoktartásban állapodtak meg a felek. Egyházi oldalról az volt a cél, hogy egy „Pro Memoria” dokumentumot készítenek, melyet König bíboros Seper bíboroson keresztül juttat el aztán a pápához. E Pro Memoriának többek között tartalmaznia kellett az Egyház és a szabadkőművesség közötti viszony új alapokra való helyezését. A szabadkőművesek elsősorban azt akarták elérni, hogy az egyházi kódexből töröljék a szabadkőművesek kiközösítését. A záródokumentum megállapítja, hogy a szabadkőművesség hódol a lelkiismeret-, vallás- és szellemi szabadság alapelve előtt, és mindenfajta kényszert elutasít, mely ezt a szabadságot fenyegeti. Tisztelnek minden őszinte hitvallást és mindennemű becsületes meggyőződést. A másképp gondolkozók mindenfajta diszkriminálását elutasítják. A nyilatkozat a fentebb már idézett záró kijelentésben csúcsosodik ki. („Annak a véleményünknek adunk hangot, hogy azok a pápai bullák, melyek a szabadkőművességgel foglalkoznak, már csak történelmi jelentőséggel bírnak, és már nem felelnek meg a mai kornak. A szabadkőművességnek az egyházjog általi elítélése a nyilatkozatban felsorolt okokból következően egy olyan Egyháztól többé nem fogadható el, amely Isten parancsa szerint a testvér szeretetét tanítja.”) Hans Küng ezzel kapcsolatban írta: „Az összes keresztény egyház számos tagjával osztom azt a meggyőződést, hogy egy keresztény szabadkőműves lehet és egy szabadkőműves keresztény.” A Lichtenaiu-i nyilatkozat tanácsadói egyházi oldalról a „katolikus Egyház teológiai bizottságának” tagjai voltak König bíboros vezérlete alatt, aki időnként maga is személyesen bekapcsolódott a tárgyalásokba. Aláírásukkal a katolikus résztvevők a szabadkőművesek magyarázatát helyeslően vették tudomásul. A dokumentumot König bíboros vette át „köszönettel”, miközben megismételte, hogy legmagasabb helyről biztosították őt, hogy az Egyház kánonjából eltávolítják a szabadkőművesség elítélését. 1974. júliusában a Hittani Kongregáció prefektusa, Franjo Seper bíboros a püspöki konferenciák elöljáróinak szóló levelében kijelentette, hogy a CIC, Canon 2335 már csak azokra a katolikusokra érvényes, „akik olyan szervezetekbe lépnek be, melyek összeesküdtek az Egyház ellen”. 1974-től 1980-ig tárgyalások folytak a német püspöki konferencia munkacsoportja és a német szabadkőművesek delegációja között. Ezek 1980. május 12-én értek véget a püspöki konferencia egyoldalú nyilatkozatával, mely megállapította: „[a szabadkőművességhez] való tartozás a keresztény egzisztencia alapjait kérdőjelezi meg”, és a végmondattal: „A katolikus Egyházhoz és a szabadkőművességhez való egyidejű tartozás ki van zárva.”      A szabadkőműves tárgyalópartnerek nem fogadták el ezt a nyilatkozatot, melyet a Lichtenau-i eredményekhez képest visszaesésként értékeltek. A Hittani Kongregáció 1983-as határozatát különböző egyházjogi szakvélemények előzték meg. Nem vitás azonban, hogy ez a határozat „se nem törvény, se nem büntetőtörvény”, hanem „tanítóhivatali nyilatkozat”, tehát „erkölcsi törvény”. [Azaz, aki megszegi, még nyugodtan viselhet bármilyen magas méltóságot az újegyházban, csak éppen elkárhozik. De hát ez kit érdekel ma az újegyházban, melynek ősére, a katolikus Egyházra Jézus Krisztus azt a feladatot bízta, hogy a lelkek javáért, üdvösségéért munkálkodjanak.] Ugyanakkor a német püspöki konferencia azon megállapítása, hogy a Lichtenau-i nyilatkozat „semminemű egyházi autorizációt” nem kapott, a mai napig érvényben van. (Az utolsó képen König bíboros látható) Feltéve: 2012. augusztus 27.