|
2012. szeptember 14-én volt 65. évfordulója a Mindszenty bíboros által vezetett, a Városmajor-i templomtól a Máriaremete-i Mária-kegyhelyig tartott 1947. évi zarándoklatnak, melyre a Mária év alkalmából került sor. Idén, egy nappal később, szeptember 15-én, szombaton tartották meg a 65 évvel ezelőtti esemény emlékére a 14 kilométeres zarándoklatot, melyen – örvendetes módon – nagyon sokan vettek részt. Akármilyen is volt a mostani zarándokok hite, vallási lelkülete, az igaz katolikus hithez való viszonya, ez a Mária-zarándoklat már csak létrejötte által is óriási pofon volt a világ fejedelme, a Sátán számára. Az a tény, hogy a Szűzanya képét végighordozták fél Budán, megint bebizonyította, hogy a Gonosz győzelme – még ideiglenesen – sem lehet teljes, amíg csak egy ember van, aki ellenáll neki azzal, például úgy, hogy az őt legyőző Menny Királynőjéhez, a Világ Úrnőjéhez fordul segítségért. Mindszenty bíboros „Emlékirataim” című könyvében nem csak megemlékezik az 1947-es zarándoklatról, de beszédének egy részét is leközli. És milyen a Gondviselés: a bíboros is a Sátánról, a természetfeletti erők harcáról és a széthúzás törvényszerű meglétéről beszél (ahogy Williamson püspök úr szeptember 15-i kommentárjában): „Az emberiség Krisztus keresztje körül a világ végéig két táborra oszlik.” Részlet Mindszenty bíboros úr könyvéből:
A Mária-év 1947. június 13-án indultam el Kanadába, hogy ott részt vegyek az ottawai Mária Világkongresszuson. … A tenger felett, hazatérőben, átgondoltam nyugodtabban az ottawai Mária-kongresszuson támadt gondolatomat: egy megrendezendő magyar Boldogasszony-év tervét. … 1947. augusztus 15-re tüztük ki Esztergomban a megnyitó ünnepségeket. A püspöki kar ajánlatára a lelkipásztorok népes zarándok-csoportokkal keresték fel a Mária-évben az ősi Mária-kegyhelyeket. Három megható adatra emlékszem az 1947-es én nyarától: augusztus 15-én az ország kegyhelyeire másfél millió, szeptember 8-án pedig 1 768 000 hívő zarándokolt el. Magam vezettem 100 000 fővárosi férfi zarándoklatát szeptember 14-én Máriaremetére. A 14 kilométeres utat gyalog tettük meg; a szentmisét és szentbeszédet is én mondottam. Szent Kereszt ünnepe lévén, arra mutattam rá, hogy az emberiség Krisztus keresztje körül a világ végéig két táborra oszlik, majd így folytattam: „És amikor majd utoljára húzódik le a világtörténelem függönye és megjelenik az ember Fia, és feltűnik majd az Ő jelvénye, a Kereszt, akkor majd ugyanez a Szent Kereszt megszünteti a búzának és konkolynak, vagyis a szeretetnek és gyűlöletnek az együttesét. Addig pedig a világtörténelem, vagy egyes népek története is, időről-időre gyengébb vagy erősebb siralomvölgye, könnyek világa. Addig a gonosz bitorolja természetfeletti erővel a szédítő hatalmat az emberek világa fölött, amelynek tulajdonosa a bukott angyaloknak a legerősebbje és legnagyobbja: a Sátán. Erről a Sátánról nem kell azt gondolnunk, hogy puszta képzelet lenne, vagy hogy a bűnnek és a rossznak a megszemélyesítője, mint ahogy a hitetlenek azt gondolják. A Sátán élő valóság. A Szentírás ezt írja róla: Ő a gonosz, ő a hazug, ő a csaló és ő az embernek tönkretevője. Szent Pál apostol egyik levelében ezt írja a Sátánról: A Sátán veszi magának a bátorságot, hogy beleül az Isten templomába és úgy mutatja magát, mintha ő volna maga az Isten. És az Éden-kertnek a fái között azt mondotta az ősszülőknek: Olyanok lesztek, mint maga az Isten. Tehát egy hatalmi lendületet mutat az emberi nem felé a Sátán. És ez a hatalmi lendület annyit jelent az ő táborának az ajkán, hogy mi senkinek nem szolgálunk, de mindenek felett uralkodni akarunk.
A Sátánnak az a célja, hogy Istentől emancipálja, „felszabadítsa” az embert. És amikor az ember megszédülve elhiszi már, hogy ő a szédítő nagy hatalomnak a birtokosa és ő, az ember csinálja már a törvényt embertársának, akkor veszi észre, hogy a tömeg mélyén a rabszolgák között van, ő az ember.
|
vissza