Pár hónappal ezelőtt egyik cikkemben ezt írtam: „Nyilván már Krisztus előtt is voltak »nemes érzésű« emberek, de az biztos, hogy Jézus tanítása alapján, vagyis a kereszténység elterjedésével vált a jómodor, a jóérzés általános és megkövetelt, elvárt emberi tulajdonsággá. Ebből pedig az is következik, hogy amilyen léptekkel halad világunk a pogányság felé, ugyanolyan mértékben tűnnek el belőle ezek a civilizált tulajdonságok.”
Hogy mondandómat érthetően össze tudjam foglalni, fel kell sorolnom azokat a történéseket, melyek a most kifejtendő véleményemet kialakították:
1. A napokban valaki arra a kérdésemre, hogy egy pap vajon miért nem válaszol a levelemre, azt mondta, hogy egy papnak nem kötelessége egy laikus nőnek válaszolni. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy később revideálta véleményét.)
2. Évek óta tűnődök azon, hogy miért nem tudom Jézus irántunk való szeretetét elképzelni? Aztán rájöttem, hogy ennek fő oka, hogy férfi ő is, és a mai férfiak olyan durván viselkednek, hogy így Jézus szeretete is nehezen elképzelhetővé vált. A nő, még a mai kor nőjének számára is a szeretet gondoskodást, kedvességet, a másik fél részéről megnyilvánuló felelősségvállalást, és mindenek előtt a másik fél osztatlan FIGYELMÉT jelenti. A férfiak viszont ma, még ha – állítólag – őszintén szeretnek is valakit, szeretetüket egyáltalán nem tudják kifejezni, éreztetni, átadni. Nincs eszköztáruk, kifejező képességük arra, hogy kinyilvánítsák őszinte vonzalmukat. Ennek viszont az a következménye, hogy fokozatosan magára az érzésre is elvesztik képességüket.
3. Ha az előző pontban nincs igazam, vagyis a szeretet valóban csak annyi, amennyit a mai férfiak át tudnak adni, akkor ez azt is jelentené, hogy a férfiaknak a túlvilágon is más bánásmódra van szükségük, mint a nőknek, vagyis a férfiaknak a mennyben sincs szükségük a szeretetnek olyan megnyilvánulásaira, mint a nőknek. Ez viszont azt is jelentené, hogy a nők vagy még a mennyben is hiányolnak valamit, vagy azt, hogy Jézus másféleképpen viselkedik a nőkkel, és másképp a férfiakkal.
E töprengéseimre megtalált válaszok:
1. Mint homeopátiával foglalkozó embernek, mostanában feltűnt, hogy meglepően sok olyan férfi-esettel találkozom, amelyekben a férfiaknak kifejezetten nőies szerre van szükségük. Elsősorban nem azért, mert elnőiesedtek, hanem azért, mert nagy a vágyuk arra, hogy – mint a gyermeknek és a nőknek – valaki valódi védettséget nyújtson a számukra.
2. Tegnap egy fiatal, magabiztos, két lábbal a földön járó, lelkileg, szellemileg egészséges fiú magyarázta el nekem, hogy főpásztorát azért szerette, mert az illető püspök rendkívül atyaian, megértően bánt a hozzá fordulókkal. Gondoskodásával, atyai szeretetével magasan kitűnt a klerikusok közül. (Később persze kiderült, hogy megértése csak addig működött, amíg nem kellett valamiben állást foglalnia, de ez most nem tartozik ide.)
3. Sok évvel ezelőtt láttam egy színházi előadást, melynek főszereplője egy „talpig férfi”, igazi magyar úriember volt. Az a fajta, akit a darab írója így mutatott be: „Mi lehetett vajon ebben az emberben, hogy meghunyászkodva bokázni kellett előtte.” – Az író olyan embert írt meg, amilyent ma már csak a könyvekből lehet ismerni: jó modorú, jó érzésű, finom, mégis parancsolásra született, akinek nem kell felemelnie a hangját, hogy utasításait teljesítsék, de kiváltképp olyan, aki környezetének gondoskodó, felelősséget viselő és vállaló, megbízható „atyja”. Az előadás után napokig a látottak hatása alatt voltam. Úgy éreztem magam, mint aki most már tudja, hogy tartozik valahova, hogy valaki számon tartja őt, valakinek fontos az, hogy él.
4. Aquinói Szent Tamás, a „száraz” logika legnagyobb képviselője, halála előtt a ciszterciek kolostorában az Énekek énekét magyarázta a barátoknak. Életrajzírói úgy vélik, hogy Tamás Jézus iránti szeretetébe halt bele. Szent Tamást megemésztette Jézus, a szeretett lény iránti vágyakozás.
5. A Szentírás Jézusnak az emberek és Egyháza iránti szeretetét mindenhol a jegyesek közötti kapcsolattal írja le, vagyis szerelemmel. A szerelem viszont nem az az érzés, melyet az ember rokonai, jóbarátai vagy kedvenc háziállatai iránt érez, hanem olyan, amit a jegyese, házastársa iránt. Ezért van az, hogy az apácák jegygyűrűt hordanak, és Krisztus jegyesének nevezik magukat.
Az 1992-es Biblia-kiadásban a magyarázatokban ez áll: „Az Énekek éneke a vőlegény és a menyasszony kölcsönös szerelmi énekéből álló sorozat.” – „Ez a könyv, melyben nincs szó Istenről, és amely a szenvedélyes szerelem hangját használja, ámulatba ejt.” – „Bármilyen is az Énekek énekének irodalmi magyarázata, mindig jogos azt arra a kapcsolatra alkalmazni, amely Krisztus és Egyháza között van, vagy amely az egyéni lelket Istenhez fűzi. Ebben az értelemben használták fel Keresztes Szent János és más misztikusok is.”
6. A szerelem minőségileg más, mint a szeretet. A szerelem osztatlan szeretet, az a legjellemzőbb benne, hogy a két fél számára a másik a legfontosabb személy a világon. Ezt a szeretett lény iránti figyelmességgel lehet a legjobban kifejezni.
7. Szent Pál azt írja a korintusiaknak szóló levelében: „A férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten.” (1 Kor 11,3) – Ebből is az következik, hogy Krisztus minden teremtmény, tehát a férfi iránt is „szerelmet” érez, nem pedig csak „szeretetet”.
A következtetések:
1. A katolicizmusban az ember annyit ér, amilyen ő maga. A katolicizmus a nők iránti tiszteletet tanítja. Szűz Mária Krisztus után a legtisztább és legtiszteletreméltóbb alakja a teremtésnek, az ő tisztelete szolgál mintául és alapul a nők iránti helyes viselkedésnek. A középkori lovagi eszme a katolikus viselkedésmód legtökéletesebb kifejeződése volt. Az a tisztelet, plátói, valóban tiszta szeretet, amit a katolikus lovagok egy hölgy iránt éreztek, közelítette meg a legjobban az isteni „szerelmet”, azt az érzést, melyet Krisztus Egyháza és az ember iránt érez.
Ezzel szemben a protestantizmusban az ember annyit ér, amennyit birtokol. A protestantizmus nem ismeri el Szűz Mária nagyfokú tiszteletét, és – ami legalább ilyen fontos – nem szereti Szűz Máriát. Egyfelől ez a protestáns életstílus, mely 500 év óta terjed, és mára tökéletesen uralja a világot, másfelől az életvitel radikális megváltozása, az, hogy a férfiak sehol nem élhetik ki természetes harcias ösztöneiket, valamint az, hogy objektív okok miatt nem képesek eltartani családjukat, a férfiakat sokkal jobban megváltoztatta, mint a nőket, akiknek életét, természetét asszonyi, anyai voltuk az óriási változások ellenére is bizonyos mértékben „biztos mederben” tartotta és őrizte meg.
2. Mivel a férfiak megszűntek „talpig katolikus férfiak” lenni és így is viselkedni, már csak egy helyzetben maradtak képesek szeretetet átadni: a szexuális együttlétben. Hogy a nők – annak ellenére, hogy a szexuális élet természetük és biológiai felépítésük miatt is sokkal kevésbé fontos számukra – mégis ennyire könnyű prédájává váltak a férfiaknak – szerintem – nagymértékben annak a következménye, hogy természetes és olyannyira óhajtott vágyukat a figyelmességre, a „szerelemre” csak a szexuális együttlétben kapták meg. Így kezdődött az az erkölcsi züllés, ami mára már régen túlnőtte a kezdeti okokból eredő kereteket.
Én egyetlen embert ismertem életemben, aki megközelítőleg úgy tudott viszonyulni az emberekhez, ahogy kellene. Bessenyei Ferenc a róla szóló könyvem írása közben, amikor művészi nagyságának titkáról faggattam, ezeket mondta: „Érzékeny, nagyon érzékeny vagyok a világra. Isten így adta, így nyitotta ki a szememet, ilyen hitet, ilyen látásmódot, a világra ilyen érzékenységet adott. Maximálisan tudomásul tudom venni az embert. Mindenféle helyzetében együtt vagyok vele. Azért tűnik ez fel neked, mert nem nagyon sokan képesek arra, hogy az embert minden apró pici bajával, zűrjével észrevegyék, és megpróbáljanak segíteni rajta. Hogy az emberben észrevegyék azt, ami sérült, ami sérthető.”
Hogy Bessenyei Ferenc az emberek iránti szeretetét, figyelmességét nem csak szavakkal, hanem gesztusokkal is tökéletesen ki tudta fejezni, az Weigl atya temetési beszédéből derül ki: „De hogy a szíve ebben a harcban nem romlott meg, nem vált hitetlenné, ezt – és ezért itt, mindenki előtt köszönetemet szeretném neki kifejezni – nekem rendszeresen bebizonyította. Egy hívő katolikus számára az Istennel való találkozás legszebb és legintenzívebb módja a szent liturgián, a szentmiseáldozaton való részvétel. Nyugodtan kijelenthetem, hogy az a mód, ahogy Bessenyei Ferenc a tridenti rítusú szentmisén, gyermekkorának miséjén részt vett, és ahogy e misék után a celebráló pappal szemben viselkedett, azt mutatta, hogy szívét a hitetlenség nem rontotta meg. Ez ugyan már nem az egykori gyermek feltétlen odaadása volt, de a szent történésre igenis gyermeki módon lelkes és lángra gyúlt szívvel válaszolt.”
Bessenyei Ferenc kirítt a mai világból. Ebből a korból, melyben az emberek egyedül, védtelenül maradtak az egyre ellenségesebb világgal szemben, mégpedig mind a nők, mind a férfiak, még akkor is, ha utóbbiak ezt se be nem vallják, se nem tudatosítják magukban. Hiszen az embernek Isten az eredete és Isten a célja, a szeretetből keletkezett és a szeretet után vágyik. És ez a szeretet az a szeretet, melyet az Énekek éneke megénekel.
Isten azért rendelte a nőt a férfi mellé, hogy már itt a földön kóstolót adjanak egymásnak az isteni szeretetből. A világ dermesztő ridegsége egyfelől abból származik, hogy erre már nem képesek, másfelől, hogy a földi szeretet eltűnésével az ember már az isteni szeretetet sem tudja elképzelni, így a természetfeletti irdatlan messzeségbe tűnt számára.
Ezért aztán soha nem volt mértékben bizonyulnak igaznak Szent Ágoston szavai: „Uram, Te olyan létet adtál nekünk, amelynek Te magad vagy a célja, és nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik.”
2012. december 5.