Azt hiszem, a katolikusok, különösen, akik ismerik a történelmet, egyszerűen alaphelyzetnek veszik, hogy e világon Jézus Krisztus, az Ő Egyháza, vagyis az „igazság és élet” uralkodik. Az a csaknem ezer év – mondjuk 600-tól 1520-ig, amikor a katolikus Egyház kétségen kívül a legnagyobb hatalmi tényező volt, majd a következő mintegy 270 év, amikor e hatalomból még mindig megmaradt valami, elfelejtette a katolikusok többségével, hogy Jézus világosan megmondta: „Az én országom nem ebből a világból való.” (Jn 18,36)      Sőt, azt is megmondta, hogy „az egész világ a gonosz hatalmában van.” (1 Jn 5,19) Hogy a Sátán a „világ fejedelme” (lásd Jn 14,30: „Közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma.”)      És azt is elmagyarázta tanítványainak, hogy Ő azért jött, hogy a gonosz lelket, a Sátánt legyőzze: „Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét.” (Jn 12,31) – „Amikor eljön [a Vigasztaló], meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. .. Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett.” (Jn 16,8/11) – E mondatokból világosan kitűnik, hogy „normális állapotban” e világon – természetesen nem abszolút értelemben – nem Jézus Krisztus, hanem a Sátán uralkodik. (lásd ezzel kapcsolatban a honlap következő írását.) Így volt ez Jézus megtestesülése előtt is. Az áteredő bűntől megromlott emberiség az istenközelségből viszonylag gyorsan eljutott a teljes romlásig, aminek következménye a vízözön lett. De ezen istenítélet tanulsága sem tartott sokáig, az emberek megint csak visszaestek istentagadásukba. Ezt az állapotot szakította meg Jézus földi élete, majd kereszthalálával a Sátán legyőzése, amikor „ennek a világnak a fejedelme kivettetett”. A katolicizmus győzelmével eljött az a mintegy ezer keresztény esztendő, amikor e világ törvényeit is Jézus törvényei szerint alkották meg, és a társadalmak élete, berendezkedése ezek alapján épült fel.      De ahogy a Teremtés meg a vízözön után, úgy Jézus földi élete után is újra elbukott az emberiség, és „önként és dalolva” megint a Sátán hatalma alá helyezte magát. Csakhogy mivel bűne most sokkal súlyosabb volt, mint Jézus születése előtt, hiszen most már ismerte az igazságot, és úgy tagadta meg, Isten büntetése is rettenetesebb lett: „Az igazságos Isten ezen annyira fel fog háborodni, hogy Lucifernek és az összes ördögnek hatalmat fog adni, hogy a pokolból a földre jöjjenek, és az istenteleneket még jobban elcsábítsák.” (Szent Metód) Az Egyház tehát megmondta, hogy a világ végén Isten elengedi a Sátánt, hogy az kidühöngje magát, sőt azt is, hogy minél közelebb az ítélet, a Sátán annál borzalmasabban fog dühöngeni, mert tudja, hogy már csak kevés ideje van hátra: Az Antikrisztus büntetésként jön el az istentelenné vált emberiség számára (lásd a honlap cikkét az Antikrisztusról). Természetesen dús emberi fantáziával azt is el lehet képzelni, hogy még a mainál is borzalmasabb, istentelenebb idők köszönthetnek ránk, de azért a kevésbé tűrőképesek számára úgy tűnik, hogy a világon soha eddig nem volt szörnyűségek kora mostanra elérkezett. Akármilyen rettenetes is ez, azért ha ezt tudjuk, akkor találunk benne sok vigasztalót is. Elsősorban azt, hogy nem lehet már sok hátra, csak ezt a „kis időt” kell hűségesen kibírni. Aztán azt, hogy nem kell fájjon a szívünk e világ sorsáért, hiszen mit érdekel bennünket a gonosz királysága, miért fájjon nekünk az, ami a gonosz uralma alatt történik? Különösen, ha környezetünkben világosan felismerjük, hogy minden ember maga felelős a sorsáért, azaz szabadon dönt arról, hogy a jót vagy a rosszat választja.      John Henry Newman bíboros mondta: „Az ember azért felelős a hitéért, mert hajlamaiért és ellenszenveiért, reményeiért és nézeteiért, azaz mindazért is felelős, amitől a hite függ. .. A vallásnak mindig az volt a feladata, hogy tiltakozzon a Sátán álokoskodása ellen, amely a hitetlen szíveket megrontja, és életben tartsa azon igazságok tudatosságát, amelyek ez ellen védelmet nyújtanak.”      Harmadszor pedig azért, mert Szent Pál apostol megmondta: „Nem annyira a vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12) – Az Egyház viszont belénk véste, hogy magunktól nemhogy a „sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei”, de még saját bűneink ellen sem tudunk tenni semmit.      Ebből viszont logikusan következik, hogyha minden eddiginél erőszakosabban támad a gonosz, akkor minden eddiginél több segítséget kapunk, ha kitartunk az istenhűségben, és ráhagyatkozunk Istenre és az Ő szentjeire, hogy értünk és helyettünk harcoljanak. Ezekből világosan kiderül az is, hogy mi a mi feladatunk. Jézus mondta: „Addig járjatok, amíg van világosságotok. .. Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy.” (Jn 12,35) – „Ne adjatok teret a sátánnak.” (Ef 4,27), mert „Az ilyen hitetleneknek az e világ istene elvakította értelmüket.” (2 Kor 4,4)      Bár a Sátánnak sok mindenhez van hatalma, de ahhoz nincs, hogy azokat, akik nem állnak szóba vele, akik a megszentelő kegyelem állapotában vannak, akik nem adnak neki magukon még bocsánatos bűnökkel sem „fogódzkodót”, azokat elveszejtse. Ez tehát a legelső tennivalónk: minden eddiginél kínosabban vigyázni arra, hogy ne váljunk hűtlenné, ne kövessünk el bűnt, vagy ha mégis, azonnal gyónjuk, bánjuk meg, tegyük jóvá. Kísérteni azonban még így is tud az ördög. Ezért kell alaposan megfontolnunk az Evangélium szavait Urunknak Jézus Krisztusnak a megkísértéséről. Ezzel kapcsolatban figyelembe ajánlom Schmidberger atya 1997. február 15-i nagyböjt első vasárnapján Budapesten elhangzott prédikációját. Az első kísértés a testi vágyaknak szólt, a második „a gőg, a kevélység kísértése volt”. A harmadik pedig „az anyagiasság, a gazdagság, a hatalom kísértése”. (lásd: Mt 4,1-11: „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem. Jézus elutasította: Távozz, sátán!”) Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Sátán azokat támadja, akik még „talpon vannak”, azaz még nem tartoznak az ő uralma alá. Ez teljesen logikus: egy háborúban sem lőnek ki oda több ágyúgolyót, ahol már csak halottak fekszenek. A muníciót a még ellenszegülőknek tartogatják. És azok között is a számukra legveszélyesebbeknek. Ezek pedig a Sátán számára kétségen kívül a kétezer éves katolikus tanításhoz ragaszkodók, Mária gyermekei, és közülük is azok, akik ezt meg is vallják.      Mivel nem mi harcolunk, még saját magunkért sem, hanem az égiek, meg kell szereznünk és biztosítanunk kell az ő támogatásukat. Ebbe az is beletartozik, hogy képletesen szólva, jelezni kell nekik, az ellenséges területen hol találnak bennünket. Ezért nem lehet elbújni, ezért nem lehet abban bízni, hogyha valahol meghúzzuk magunkat, elmegy fejünk felől a vihar. Nem, égi segítőink akkor tudnak a leghatékonyabban segíteni nekünk, ha „egyenesen, szilárdan állunk”. Ami egyet jelent azzal, hogy megvalljuk Jézust az emberek előtt, hogy ő is megvalljon bennünket mennyei Atyja előtt (lásd: Mt 10,32) Jézus mondta: „Mert teljesednie kell a törvényükben olvasható jövendölésnek: Ok nélkül gyűlöltek.” (Jn 15,25) – Ez az ok nélküli gyűlölet valóban ördögi, és éppen ez az, amit a mai világban egyre jobban, egyre fenyegetőbben és egyre több helyen tapasztalunk. A másik szentírási idézet, ami látva a mai állapotokat, önkéntelenül is állandóan eszünkbe juthat, az a vízözön előtti helyzet leírása. Nem véletlen, hogy Jézus ezzel jellemzi a végső időket: „A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek, egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön és el nem sodorta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is.” (Mt 24,38-39) Tudomásul kell tehát vennünk, hogy olyan korban élünk, mely teljesen a Sátán befolyása alatt van. Ezért ne lepődjünk meg az újabb és újabb gonoszságok láttán, hanem tartogassuk erőnket a végső harcra, és arra, hogy olyanok maradhassunk, akikre érvényesek Jézus szavai: „Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15) Feltéve: 2012. augusztus 28.