A Vatican Insider 2013. január 19-én este leközölte Andrea Tornielli vatikáni „bennfentes” írását, melyben Tornielli először számolt be arról a levélről, melyet az Ecclesia Dei Pápai Bizottság tavaly kinevezett elnökhelyettese, az amerikai domonkos atya, Augustine Di Noia érsek karácsony előtt írt – úgynevezett ádventi levelet – az FSSPX rendfőnökének azzal a kifejezett óhajjal, hogy a levelet a rendház a közösség minden papjához juttassa el. [Ez meg is történt.] E levéllel új hang érkezett a közösség és Róma között hónapokkal korábban megakadt tárgyalásokba. Mivel Róma 2012. júniusa óta hiába vár az FSSPX rendfőnökének hivatalos válaszára, azt reméli, hogy az érsek mostani nyolcoldalas levele új fordulópontot hoz a kapcsolatba. Az érsek levelében új utat ajánl, mellyel a párbeszéd újra felvehető, és a nehézségek, melyeket objektíven nehezen lehet áthidalni, feloldhatóak. Az érsek eddig franciául és angolul nyilvánosságra hozott levele személyes jellegű ugyan, de egyúttal mélységesen teológiai és lelkipásztori jellegű.      A francia Jean Marie Guenois vatikáni szakértő szerint a levél magának a pápának a kezdeményezésére íródott. Ő korrigálta és engedélyezte elküldését. A figyelmeztetések, melyek Szent Páltól Szent Ágostonon át Aquinói Szent Tamásig terjednek, mutatják, hogy a levélben „sok a Ratzinger”. A levélben megfogalmazódik az a vágy, hogy a meglevő „feszültségeket áthidalják”. A levél egy bevezetésből és két fejezetből áll, melynek témái: a kapcsolatok jelenlegi állapota, a kapcsolatok szellemisége és az a mód, mellyel a megszakadt párbeszédet folytatni lehet. („Az Egyház egységének megőrzése”, „A Pius Közösség helye az Egyházban”) A II. Vatikáni Zsinat értelmezésével kapcsolatban az érsek elismeri, hogy alapvető nehézségek vannak a két álláspont között. Az érsek Aquinói Szent Tamás tanítását követve kijelenti, hogy a legfontosabb a lelkek üdvözítése, valamint a 30 éve tartó bizalmatlanságból és félelemből fakadó keserűségtől és nehezteléstől való megtisztulás. „Ez a nagy kegyelem pillanata: egész szívünkből és értelmünkből át akarjuk ölelni. Mivel a hit évének adventi időszakában a világ Megváltójának eljövetelére készülődünk, imádkozunk és merészen reménykedünk: Ne intézzük el soron kívül a Szent X. Pius Papi Közösségnek Péter székével való hőn óhajtott kibékülését is?” Di Noia érsek szerint az FSSPX egyetlen elképzelhető jövője a Szentszékkel való teljes közösség, összekötve „a hit teljességének korlátlan megvallásának az elfogadásával, és így annak rendes egyházi, szentségi és lelkipásztori életével”. A levél bevezetőjében az érsek az FSSPX vezetőinek nyári kijelentéseire hivatkozva kijelenti, hogy szükség van arra, hogy „új elemet” hozzon a tárgyalásba, „ha az Egyház, a nagyközönség és alapjában véve magunk szemében nem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy mi ugyan barátságos, de remény- és gyümölcstelen eszmecserében állunk egymással”.      Di Noia ezután megismételte a Szentszék álláspontját: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumait a tradíció és a tanítóhivatal fényében kell interpretálni és nem fordítva. Ugyanakkor tudják, hogy az FSSPX elutasítóan áll a zsinat bizonyos tévesnek tartott tanításával szemben. Di Noia érsek a Szentírás és a Tanítóhivatal fényében hangsúlyozta a kötelességet az Egyház egységének a megőrzésére. Ez ugyan a Szentlélek ajándéka, „de döntéseink és cselekedeteink minket is képessé tesznek arra, hogy a szellem egységéért dolgozzunk vagy ez ellen hassunk”. Aquinói Szent Tamásra emlékezve Di Noia hangsúlyozta az alázat, az elnézés, a türelem és a szeretet erényeit, melyek abban segíthetnek, hogy a másik pozíciójának jóságát elismerjük, „melyet – akkor is, ha nem osztjuk – a nyíltság és a jóhiszeműség szellemében lehet megvizsgálnunk”. „Az alapvető pontokban való egyenetlenség” nem zárhatja ki, hogy a vitatott kérdésekről való „nyitott szellemben” tárgyaljanak.      Di Noia idézte XVI. Benedeknek a Summorum Pontificum motu proprio megjelenésekor a világ püspökeihez küldött leveléből azt a részt, melyben a pápa megállapítja, hogy a problémák idején az Egyház felelősei nem tettek meg mindent az egység megőrzésére. Az érsek szerint a Pius Közösség most azt a felszólítást kapja, hogy alapítója, Lefebvre érsek [aki Róma szerint kiközösítve hunyt el] karizmáját újra fellobbantsa, azt a buzgóságát, mellyel fiatal férfiakat Jézus Krisztus papjaivá képzett ki. Ezzel eljött annak az ideje, hogy a „durva és kontraproduktív retorikát feladják”, mivel „Lefebvre érsek eredeti karizmájához, melyet az Egyház 1970-ben approbált, nem tartozik mások teológiájának vagy fegyelmének a megítélése, korrigálása vagy nyilvános rendreutasítása”. A tanítóhivatal kritikus teológiai kérdéseinek a megtárgyalása nem kell, hogy az FSSPX prédikációinak vagy képzési tevékenységének súlypontját alkossa. Az érsek szerint hiba volt a nyilvánosság előtt tárgyalni a II. Vatikáni Zsinat teológiai interpretációját. Ezzel kapcsolatban utalt az 1990-ben a progresszista teológusok eltérő pozíciójával kapcsolatban nyilvánosságra hozott Donum Veritatis dokumentumra, melyben az áll, hogy a katolikus Egyházban a teológiai „véleménykülönbségek” legitimnek tekintendők, természetesen csak azzal a feltétellel, hogy a kifogásokat az Egyházon belül és nem a tömegmédia segítségével kényszerítő eszközként sorolják fel, hanem úgy adják elő, hogy ezzel a „tanítóhivatalt arra ösztönözzék”, hogy tanítói kijelentéseit elmélyítse. Ezért ezek soha nem vehetik fel egy „párhuzamos tanítóhivatal” formáját.      „Továbbá az is előfordulhat, hogy a nehézség egy komoly vizsgálat végeztével – de készen arra, hogy a tanítóhivatal ítéletét ellenkezés nélkül elfogadja – mégis fenn marad, mert a teológusnak az ellenérvek túl jelentősnek tűnnek. Neki ekkor a beleegyezéssel kapcsolatban, melyet nem adhat meg, késznek kell lennie arra, hogy a kérdést alaposabban tanulmányozza. A lojális beállítottság számára, mely mögött az Egyház szeretete áll, egy ilyen helyzet kétségtelenül súlyos próbát jelent. Felszólítás lehet egy hallgató és imádkozó szenvedésre abban a bizonyosságban, hogy ha tényleg az igazságért történik, akkor ez a végén szükségszerűen érvényre jut”. Végezetül Di Noia aláhúzta: „Ha csak a legnehezebb és legvitatottabb kérdésekre koncentrálunk – melyek gondos figyelmet érdemelnek –, az idők során elveszíthetjük a hit analógiái iránti érzékünket, és a teológiát elsősorban egymással konkuráló igények egyfajta intellektuális dialektikájának tekintjük, ahelyett, hogy az élő Istennel való bölcs találkozásnak, aki Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki magát nekünk és tanulmányunkat, igehirdetésünket, lelkipásztorkodásunkat a Szentlélek által inspirálja.” Végül az érsek arra emlékeztet, hogy XVI. Benedek nagy vágya, hogy a Róma és az FSSPX között meglévő feszültség megszűnjön. Amit keresnek, az nem az emberkéz műve: „Kibékülést és gyógyulást keresünk Isten kegyelméből a Szentlélek szerető vezetése alatt.” Róma abban a reményben várja a rendfőnök válaszát, hogy az ezúttal pozitív lesz. Di Noia érsek levele angol nyelven itt található:      http://ilsismografo.blogspot.it/2013/01/vaticano-full-text-of-advent-letter.html francia nyelven pedig itt:      http://ilsismografo.blogspot.it/2013/01/vaticano-texte-integral-de-la-lettre-de.html A cikkhez fűzött kommentár ITT olvasható Feltéve: 2013. január 25.