De Mattei professzor tegnap feltett tanulmányában annak járt utána, hogy milyen – téves – ideológia rejlik Bergoglio viselkedése mögött. Adatokkal, a Buenos Aires-i volt érsek munkái és az azokról írt jelentések, valamint ahogy ő fogalmazott a „középkort végigkísérő mozgalmak” segítségével mutatta be a Szent Ferenc ideáját torzító eretnek elképzeléseket, melyek az ember-vallást helyezik az Isten-vallás elé, az emberek földi boldogulásának tulajdonítanak jelentőséget a lelkük üdve előtt, egyszóval azt az ideológiát, melyet Szent X. Pius pápa az összes eddig volt eretnekség gyűjtőmedencéjének nevezett. Mattei professzor Tolsztojt is említette ezen utópisták között. A következő leírás őróla szól, és arra szolgál, hogy ezt a fajta viselkedést, amit Bergoglio tökélyre fejlesztett és teljes romboló hatásával együtt álcázás nélkül képvisel, jobban meg lehessen érteni. Gróf Leo Tolsztoj író 1876 után teológiai tanulmányokkal kezdett el foglalkozni, majd különösen Szutajev orosz földműves (!) szekta-alapítóval való megismerkedése egészen új fordulatot adott irodalmi tevékenységének és életének. Ettől kezdve az őskereszténységre és a népnek egyszerűségére építette felfogását, és elvetette a modern művelődést, annak világnézetét és életfelfogását. Világnézete tulajdonképpen az – általa elképzelt – őskereszténység és a modern felvilágosodás, sőt naturalista világnézet között ingott. „Isten ti bennetek vagyon” (1895) című munkájában gúnnyal ostromolta a korabeli kereszténységet és a kereszténységre épülő állami intézményeket. A Kreutzer-szonáta (1890) című novellájában a házasság intézményét támadta. A szent szinódus 1901. február 21-én kiközösítette a görög ortodox egyházból.      Felesége tíz gyermeket szült Tolsztojnak, aki azonban cselédként bánt vele, sokszor kiűzte a házból a sötét éjszakába. Miközben a parasztok önjelölt megváltójaként díszelgett maga előtt, feleségét még a halálos ágyán sem engedte magához. Az asszonynak a jéghideg orosz télben állva kellett az ablakon keresztül végignéznie férje haldoklását. Ez a fajta „népmegváltó” magatartás az 1968-as diáklázadóknak, mint minden forradalomnak, is egyik sajátossága volt. Van egy német barátnőm, nagyon kedves, szolgálatkész ember, aki aktívan részt vett az 1968-as eseményekben, és még ma is e nemzedék tagjaként említi magát.      Első barátja a 68-as lázadás egyik helyi vezetője volt, róla és az akkori viszonyokról ezt mesélte nekem: „Lakásközösségben laktunk, és más lányokkal is lefeküdt, ahogy ez akkor természetes volt.” Nem sokkal második gyermeke születése után, elvált (akkori) férjétől, egy görög hippitől, és úgy gondolta, mindent becsületesen fel kell osztaniuk egymás között. Ezért féléves fiát volt férjére hagyta, hároméves fiával pedig elindult egy rozoga járgányon Görögországon és a Közel-Keleten keresztül Afganisztánba. Három hónapos csavargás után csak azért jött vissza, mert kisfia súlyosan megbetegedett. Olyan trópusi betegséget kapott, mely még évekig kínozta, és ami miatt egyik kínos helyzetből a másikba került óvodás, majd iskolai társai előtt.      Barátnőm később nagyon ügyes fogorvos és üzletasszony lett. Kisebbik fia már elmúlt 30 éves, amikor találkozott egy nála idősebb asszonnyal, aki végre biztos irányt adott az életének. Nagyobbik fia azonban kábítószeres lett, és egy nagyvárosban tengeti bizonytalan és kilátásnélküli életét. Barátnőm édesanyja 80. életéve után nem tudta többé önmagát ellátni, őt egy asszonynál helyezte el egy tőle többszáz kilométerre levő kisvárosba, aki szinte hivatásszerűen vállalja idős emberek ápolását – mindig egyet egymás után –, akiket aztán a halálukig ő ápol. Barátnőm már egyetemi éveink alatt is jótékonykodási akciókban vett részt, egy ilyen keretében az egyetemi szünetben Haiti-re utazott gyakorlatra. Fogorvosként a boszniai emberek fogorvosi ellátására gyűjtött adományokat. Most januárban pedig 63 évesen újra Haiti-be ment, ahol két hétig a helybeliek rossz fogait, illetve foggyökereit távolította el. Saját elmondása szerint a haitieknek nagyon jó a foguk, csak a sok Coca Cola ívás teszi tönkre őket. Mikor hazajött, elsőnek krétai házába ment kipihenni magát, ahonnan ismerőseinek szétküldte élménybeszámolóját, melyben azt írta, hogy mostani jótékonykodási akciója „élete legnagyobb élménye” volt, és biztos, hogy nem ez volt az utolsó ilyen tevékenysége.      Mindeközben nagyobbik fiának – akinek elrontott életéért a legteljesebb mértékben felelős – már a lakhelyét sem ismeri, édesanyját legfeljebb félévente látogatja pár órára. Ezen igaz történethez hozzátartozik, hogy őszintén szeretem őt, ő egyetlen németországi barátnőm, akire egészen biztosan számíthatok. Elveit már diákkorunkban – amikor még nem voltam katolikus – sem helyeseltem, most persze még kevésbé – ezt olykor meg is mondom neki –, de „megtéríteni” nem tudom. Élete, gondolkodása azonban kiváló lehetőséget nyújt nekem arra, hogy közelről lássam és felismerjem a modern, önelégült, önjelölt „megváltók” életstílusát és gondolkozásmódját.      Azt hiszem, ennek egyik legfontosabb eleme a felelősségvállalás teljes elutasítása. Távol a családi, gyermeki és szülői kötelességtől, az ismeretlenekkel jótékonykodni, azok kizárólag testi, materiális szükségleteiért tenni valamit, nos ez valami nagyon képmutató, felelőtlen, oktalan, képzetlen, álmodozó, „gyermeki” fejletlenségre, gondolkodásmódra utaló, ugyanakkor saját hiúságát kielégítő és rossz lelkiismeretét megnyugtató, önmagának tetszelgő viselkedés. Olyan, mint az, amit egy olyan pápa (?) csinál, aki csak azzal nem foglalkozik, amivel Isten megbízta, hogy helyette olyanokkal jótékonykodjon – de miféle jótékonykodás ez? –, akiket (közvetlenül) nem őrá bíztak. A jó misszionárius nem ajándékot vitt a pogányoknak, hanem megtanította őket dolgozni, önmagukat ellátni. A rabokat egy katolikus pap nem azért látogatja meg, hogy ölelkezzen velük, hanem hogy bűnbánatra szólítsa fel, Istenhez vezesse, az igaz vallásra nevelje.      No de hát ezt már annyiszor és annyi helyen és annyian megírták (például Molár Tamás professzor az Utópia, örök eretnekség, vagy a honlapon is megtalálható Az ellenforradalom című művében.) Nem is azért említettem most újból, mert azt hiszem, hogy ezzel bárkit meggyőzhetek, hanem csak azért, hogy aki már „látó”, annak még egy információval többje legyen, és hogy észrevegyük, hogy az emberek - mi is - a hétköznapokban is ugyanazokat a vétkeket követik el, mint amilyeneket a „nagyoknál” látunk. Feltéve: 2013. március 31.