[A következő cikk tökéletesen mutatja, mennyire távol van a mai világ az igazságtól. Nem is az a megdöbbentő, hogy ilyen cikk – pláne Amerikában – megíródhat, hanem sokkal inkább az, hogy egy kulturált ország magát katolikusnak tartó honlapja közzé teszi. Persze, Ferenc május 8-i beszéde pontosan ugyanezt mondja, így már nem meglepő, hogy mások sietnek híven követni a példáját. Felmérik egyáltalán ezek az emberek, hogy mekkora felelősség terheli őket ilyen félrevezető írások – pláne kommentár nélküli – közzétételében?] A keresztényeket sokszor vádolják képmutatással. A Barna Group nevű, kaliforniai székhelyű vallásszociológiai kutatócsoport reprezentatív mintán alapuló felmérése azt vizsgálta, mennyi lehet ebben az igazság. David Kinnaman és John Burke több mint ezer telefoninterjú alapján arra keresték a választ, mennyire krisztusi módon gondolkodnak és cselekszenek a keresztények, illetve mennyire hasonlítanak az Újszövetség gőgös írástudóihoz. A megkérdezetteknek húsz kijelentéssel kapcsolatban kellett állást foglalniuk, melyekből tíz Jézus Krisztus tetteit és lelkületét tükrözi, tíz pedig az írástudókét. Az egyetértésnek négy fokozatát jelölhették meg. Az állítások a következők voltak: Krisztusi viselkedés:      – Először meg szoktam hallgatni a másik embert, hogy tudjak valamit az életéről, s csak azután beszélek neki a hitemről.      – Az utóbbi néhány évben többeket ösztönöztem arra, hogy elgondolkodjanak a Krisztus-követésről.      – Sokszor étkezem együtt olyanokkal, akik nagyon másként élnek vagy gondolkodnak, mint én.      – Nem várom, hogy a nem-keresztények odajöjjenek hozzám, inkább igyekszem rájönni, mire van szükségük.      – Időt szoktam szánni a nem-hívőkkel való személyes találkozásokra, hogy a Krisztus-követés felé segítsem őket. Krisztusi lelkület:      – Korábbi vagy jelenlegi körülményeitől függetlenül minden emberben Istentől származó értéket látok.      – Hiszem, hogy Isten mindenkié.      – Látom, hogy Isten működik az emberek életében, azokéban is, akik nem engedelmeskednek neki.      – Fontosabb felismertetni az emberekkel, hogy Isten az övék, mint tudatosítani bennük, hogy bűnösök.      – Szánom azokat, akik nem engedelmeskednek Istennek és erkölcstelen dolgokat tesznek. Gőgös, farizeusi viselkedés:      – Szoktam mondani, hogy az életemben az a legfontosabb, hogy Isten törvényeinek engedelmeskedjem.      – A bűneimről és a küzdelmeimről nem szoktam beszélni; ezek csak Istenre és rám tartoznak.      – Kerülöm a homoszexuális kapcsolatban élő személyek társaságát.      – Szeretem szóvá tenni, ha valaki téved egy teológiai vagy tanbeli kérdésben.      – Szívesebben segítek a templomba járóknak, mint kívülállóknak. Gőgös, farizeusi lelkület:      – Nehezen barátkozom olyanokkal, akik szemlátomást mindig rosszat tesznek.      – Nem az én dolgom, hogy segítsek azokon, akik nem segítenek magukon.      – Hálát érzek, hogy keresztény vagyok, amikor látom mások kudarcait és hibáit.      – Hiszem, hogy ki kell állnunk azokkal szemben, akik szembehelyezkednek a keresztény értékekkel.      – Akik megtartják Isten törvényeit, jobbak, mint azok, akik nem. A válaszokat pontozva a szakemberek négy csoportra osztották a válaszadókat:      – tetteiben és lelkületében egyaránt krisztusi;      – tetteiben krisztusi, de lelkületében nem;      – lelkületében krisztusi, de tetteiben nem;      – sem tettben, sem lelkületben nem krisztusi. Az eredmények szerint a magukat kereszténynek valló amerikaiak 51 százalékát a kutatók által farizeusinak nevezett lelkület és viselkedés jellemzi, és csupán 14 százalékra – vagyis minden hetedik keresztényre – jellemző a krisztusi lelkület és cselekvés. A keresztények ötödének (21%) lelkülete krisztusi, de tettei sokszor farizeusiak, 14% pedig krisztusi módon cselekszik, de tettei mögött gőg és képmutatás sejlik. A kutatás a keresztényeket – felekezettől függetlenül, hitbeli kritériumok alapján – több csoportra osztotta és külön is vizsgálta. Az átlagnál valamivel magasabb a krisztusi lelkület és viselkedés aránya (23%) és alacsonyabb a farizeizmusé (38%) az evangéliumi keresztényeknél. A csoport fennmaradó részére krisztusi tettekkel párosuló farizeus lelkület (kb. 25%) vagy a fordítottja, farizeus viselkedéssel párosuló krisztusi lelkület (15%) jellemző. Kinnaman szerint ez „érthetőbbé teszi, miért vádolják sokszor képmutatással az evangéliumi keresztényeket. Egyetlen »bűnük«, hogy helyesen cselekszenek, de a motivációjuk helytelen.” Ugyancsak viszonylag magas a krisztusi lelkület és viselkedés aránya a liberálisabb politikai felfogású keresztények (22%), a protestáns kisegyházak tagjai (19%), a nők (18%) és a végzős egyetemisták (18%) körében. Kevésbé jellemzi viszont a krisztusi felfogás és viselkedés a keresztények közül a 67 év felettieket (6%), a konzervatív politikai nézeteket vallókat (8%) és a férfiakat (9%). A gyakorló katolikusokra az átlagnál erősebben jellemző a krisztusi lelkülettel párosuló farizeus viselkedés (esetükben ez az együttállás 10 ponttal haladta meg az átlagot). Kinnaman szerint a felmérés megmagyarázza azt az adatot is, hogy a nem-keresztény fiatalok 84 százaléka ismer legalább egy keresztény embert, de csak 15 százalékuk szerint különbözik a keresztények élete jó értelemben másokétól. „Nem meglepő, hogy a keresztényeknek nem sikerül Jézust megjeleníteniük, hiszen a Krisztusban történő átalakulás oly nehéz és oly ritka” – mondja, ugyanakkor felveti a kérdést: Lehet, hogy a papok, nevelők valamiképpen azt sugallják, hogy a helyes cselekvés fontosabb, mint a helyes lelkület? Lehet, hogy az egyházi vezetők inkább a tettekre és teljesítményekre összpontosítanak, mert azok láthatóbbak és mérhetőbbek, mint a gondolkodásmód? A fiatalok sokszor a keresztények képmutatása miatt maradnak el a templomból. S bár egyetlen felmérés sem tökéletes mérce, a jelen kutatás eredményei azt igazolják, hogy van valami igazságuk. „Mint Pál írja a Galata-levélben, a keresztény közösségnek éppoly bátran szembe kell szállnia a képmutatással, mint bármely más bűnnel” – figyelmeztet a kutató. Feltéve: 2013. május 15.