A hallgatási fogadalom ellenére, melyet nem csak a választó bíborosoknak, de minden más a konklávéban megforduló személynek le kell tennie, a különböző kijelentések alapján lassacskán összeáll a választás lefolyásáról a kép. Természetesen mindennemű garancia nélkül. … Az tény, hogy Jorge Mario Bergoglio bíborossal XVI. Benedek 2005-ös egyetlen említésre méltó ellenfelét választották meg. Ez először is azt a kérdést veti fel, hogy vajon a bíborosok ezzel az előző pontifikátussal való nyílt szakadást akarták-e előidézni. Egy jelölt választása mindig együtt jár az irány meghatározásával. Az is tény, hogy nem Joseph Ratzinger bíboros választotta meg magát 2005-ben, de ugyanilyen kevéssé tette ezt meg Bergoglio most. Az argentin nem volt opció a német pápa számára.      Jelenleg különösen a brazil püspöki konferencia elnöke, Raymundo Damasceni Assis bíboros, Aparecida érseke mutatkozik bőbeszédűnek. Ha ehhez hozzávesszük más bíborosok kijelentéseit, köztük Schönborn és Kasper bíborosokét, akkor a darabok mozaikká állnak már össze. Ezek szerint a brazil Odilo Scherer jelölése, mely korábban biztosnak látszott, az európai és kuriális körök ellenállása következtében a konklávéba vonuláskor már nem volt érvényben. A német kuriális bíboros, Walter Kasper B terve Bergoglio bíboros volt. „Ezt a döntést a kezdetektől kívánta”, mondta a vatikáni ökuméne-tanács korábbi elnöke a kathpress-nek. Kasper az előző pontifikátus alatt XVI. Benedek teológiai ellenfele volt a kúriában.      A kúria néhány fontos képviselője már az első választáskor Bergoglio-ra szavazott. Ezzel összeomlik az a mítosz, amit nem csak a média, de néhány bíboros is, köztük a bécsi érsek, Schönborn felépíteni igyekszik, hogy Bergoglio választása a római kúria ellen történt. (Schönborn bíborost az osztrák napilap, a Die Presse részletesen idézi a következő cikkben: „A kúria és a konzervatívok veresége”.) Ez nem felel meg a tényeknek. Egy konzervatív opció szemmel láthatóan nem is létezett. Ennek képviselői nem látták ennek szükségszerűségét. Kasper és Marx bíborosok a kathpress-nek „egy új kezdetről” beszéltek. Meglepő kifejezés. Először e ma oly gyakran használt leértékelt megfogalmazás trivialitása miatt. De másrészt a benne rejlő XVI. Benedek kormányzásától történő burkolt eltávolodás miatt is. Egy „új kezdetre” akkor van szükség, ha előtte „rosszul” vagy „tévesen” mentek a dolgok. És itt is vibrál az anti-kurális választásról kitalált mítosz képe, ami pedig Bergoglio megválasztása egészen biztosan nem volt. Magasrangú kúria-tagok, mindenekelőtt Angelo Sodano bíboros, az erős ember II. János Pál alatt, akit XVI. Benedek nyugdíjba küldött, szőtte a szálakat szövetségben Kasperrel Bergoglio megválasztására. Az argentin mellett a március 12-i választásnál Scola, Ouellet és Scherer kapta a legtöbb szavazatot. A maradék szétoszlott számos más bíborosra adott néhány szavazatra. Március 13-án a negyedik választási fordulóban sikerült a többi bíboros szavazatát Bergogliora terelni, illetve a többi jelöltet rávenni a lemondásra. Ez történt már a második választás után Scherer, Ouellet és végül, úgy tűnik, utolsóként Scola szavazataival is. Scola az első fordulóban jóval kevesebb szavazatot kapott, mint ahogy azt korábban jósolták. A német pápa-választók szerepe és pozíciója már az első nyilatkozatokból felismerhető. Kasper a konklávé előtt Scherer választásával hencegett, de a konklávéba már Bergoglio választásával ment be, és ezzel, mint pápával jött ki [ne felejtsük Ferenc ma, március 17-i az Úrangyalánál mondott elismerő szavait Kasperről, lásd a március 17-i délutáni szerkesztői üzeneteket]. Egészen másképp történt Meisner bíborossal, aki a végén ezt mondta: „Úgy gondolom, hogy legtöbben, akik a konklávéból kimentek, azt mondták, hogy ezt nem gondolták volna.” Időközben az egész amerikai média New York érsekét, Timothy Dolan bíborost, mint az egyház „új erős emberét” ünnepli. Ő papabileként utazott Rómába, és érsekként tért vissza. Mégis nagy győztesként ünneplik odahaza. A Wall Street Journal pápa-csinálóként mutatta be, aki a vatikáni falakon belül a döntő pozíciót szerezte meg.      Stratégiája a legkisebb részletektől előre ki volt találva. Rómába való utazása előtt római képviselője által, akit külön Manhattan-be hozatott, pontosan informálódott a dolgok állásáról, a szövetség-kötésekről és a kötélhúzásokról.      Dolan érsek öntudatosan ment a konklávéba, mert a szavazatok jelentékeny csomagjával rendelkezett. Mivel maga is komoly jelölt volt, nagy volt a befolyása, amit még növelni is tudott. Végül az ő szavazatainak csomagja döntött Bergoglio megválasztása mellett. Vagy másképp kifejezve, Dolan ellen Bergoglio-t soha nem lehetett volna pápává választani. Rómában azokra, akik Bergoglio megválasztását nagyban kitervelték, az „álcázás” szót használják. Bergoglio megválasztásának okai a különböző bíboros-csoportokban egész különféle. A Sodano körüli csoport, és az álcázás elsősorban rájuk vonatkozik, úgy tűnik, azért támogatta megválasztását, mert a nyilvánosság előtt könnyen „Rómától távolinak”, kúria-ellenesnek állíthatják be, valójában azonban ezek befolyását kell biztosítania a kúriában. Francisco de la Cigona szerint Bergoglio a híresztelésekkel szemben saját érsekségét sem tudta erős kézzel vezetni. Hogy mindez mit jelent az egyház jövőjére nézve, még nem becsülhető fel. A Szentlélek szerepéről a választásnál nem is beszélve. [Bergoglio megválasztásával mindaz összedőlt, és semmisnek bizonyult, amit szintén Nardi március 1-én írt, és ami inkább a reményeit, mint a mai főpapok lelkületének és hitének valós állapotát tükrözte. Lásd: A bíborosok meg akarják erősíteni a pápaság szakralitását című írását.] Feltéve: 2013. március 17.