avagy
Hogyan változtatja meg az új pápa [?] a katolikusok hitének tartalmát és indítékait
a világ és a keresztények nagy tetszése és üdvrivalgása közepette?
„Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait” (2 Jn 5,2-3)
„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat” (Jn 14,23)
„Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram. Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát” (Mt 7,2l)
„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem” (Jn 14,2l), ami egy újabb korunkbeli tévedésről rántja le a leplet. Azt az alapvető igazságot tárja fel, hogy csak olyan parancsokat tudunk teljesíteni, amelyeket ismerünk, vagyis csak azt szerethetjük, akit vagy amit ismerünk.
„Abból tudjuk meg, hogy megismertük, hogy megtartjuk parancsait. Aki azt mondja: ‘Istenem’, de parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság.” (2 Jn 2,3-4)
„Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom. Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ engem, nem lehet a tanítványom.” (Lk 14,26-27)
A) Ferenc gyöngyszemei:
Az Egyháznak meg kell szabadítania magát a moralizmustól és az ideológiától
(forrás: www.kath.net – 2013. április 19.)
Kik azok, akik egyedül az értelmükkel adják a válaszokat? – tette fel magának a költői kérdést Ferenc, majd saját kérdésére megadta a maga válaszát: „Ezek a nagy ideológusok. Jézus szava a szívhez szól, mert ez a szeretet szava, a szép szó, mely szeretetet hoz, ami szeretni hagy bennünket. Az ideológusok »elvágják az utat«, a szépség útját is. És élesen vitatkoznak egymás között. Ez mind az értelem problémája! És ha az ideológia bevonul az egyházba, ha az ideológia bevonul az Evangélium megértésébe, akkor semmit nem lehet megérteni.”
Azokról az emberekről van szó, akik „a kötelesség útját’ hirdetik, „ez azon emberek moralizmusa, akik azt az igényt támasztják, hogy az Evangéliumot csak abban valósítsák meg, amit az agyukkal megértenek”. Emiatt nincsenek „a megtérés útján, azon az úton, melyre Jézus hív meg”.
Még ennél is több: „A kötelesség útján mindent a hívek vállára tesznek. Az ideológiák meghamisítják az Evangéliumot. Minden ideológiai értelmezés, bármely oldalról is jöjjön, az Evangélium meghamisítása. És ezek az ideológusok – láthattuk az Egyház történetében – azzal végzik, hogy tehetségtelen értelmiségiek lesznek, szeretet nélküli moralisták. [Vajon az egyházatyákra, egyházdoktorokra, például Aquinói Szent Tamásra is gondol?]
És a szépségről már nem is beszélünk, mert abból ezek semmit nem értenek.”
A puritanizmus kísértése ellen
(forrás: www.kath.net – 2013. május 2.)
Az egyház az „Igen” közössége, mert Krisztus szeretetéből fakad, hangsúlyozta 2013. május 2-i prédikációjában Ferenc. Beszédének alapját az ApCsel 15,7-21-ben leírt úgynevezett apostoli zsinat eseményei képezték, ahol az apostolok azt a kérdést vitatták meg, hogy a pogányokból lett keresztényeket körül kell-e metéltetni Mózes törvénye alapján vagy sem.
Az Egyház eme első lépéseiből kiindulva, amikor az első Pünkösd után „a hit perifériáira” ment ki, hogy hirdesse az Evangéliumot, Ferenc először a Szentlélek kétfajta működését állapította meg: először unszol és problémákat vet fel, hogy aztán helyreállítsa a harmóniát az egyházban. Az első tanítványok között voltak olyanok, akik a megegyezésre „Nem”-et mondtak, mások viszont nyitottak voltak.
„Volt a »Nem«-nek egy egyháza, mondta Ferenc, »nem, nem, kell, kell«. Ezzel szemben áll az »Igen« egyháza, mely hajlandó elgondolkozni valamin, nyitni valami felé, abban a meggyőződésben, hogy a Szentlélek az, aki az ajtót kinyitja [és honnan tudja, hogy nem az ördög, a hazugság atyja nyitja? Ki vagy mi garantálja, hogy e kettő közül
melyik működik, ha az értelmet ki kell kapcsolni?]: A Szentléleknek így második munkát is el kellett végeznie: a különböző pozíciók közötti harmóniát létrehozni, az egyház harmóniáját, egymás között, és maguk és a pogányok között. Ez szép munka, amit a Szentlélek a történelemben mindig végez. És ha nem hagyjuk dolgozni, akkor kezdődnek az egyházban a szakadások, mert a Lélek igazságával szemben bezártak vagyunk.”
Az ősegyház kulcsmondata Ferenc szerint ez: „Nem kell bolygatni azokat, akik a pogányságból tértek meg az Istenhez.” (ApCsel 15,19) Péter ezt mondta: „Miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, se mi nem bírtunk elviselni.” (ApCsel 15,10) Ferenc így folytatta: „Ha az Úr szolgálata ennyire nehéz iga, akkor a keresztény közösségek ajtói zárva maradnak: senki nem akar az Úrhoz jönni. Ezzel szemben mi azt hisszük, hogy az Úr Jézus kegyelme által megmenekülünk.” Először az igehirdetés kegyelme felett érzett öröm jön, és utána nézzük meg, hogy mit csinálunk. Az »iga« szót nagyon a szívemre vettem.”
Ferenc ezután azon tűnődött, mit jelent ma az egyházban az „igahordozás”. Jézus mindenkit arra szólít fel, hogy maradjon meg a szeretetében. Éppen ebből a szeretetből ered a parancsok figyelembe vevése. [Megint egy, az üdvre halálosan veszélyes féligazság: Persze, hogy minden katolikusnak az a feladata, törekvése és célja, hogy annyira szeresse Istent, hogy e szeretet következtében ne kövessen el bűnt. Ez a cél. Na de, hányan vagyunk, voltak ebben a tökéletes keresztényi állapotban? Ferenc szavai tehát félrevezetők, mert tagadja, de legalábbis nem veszi figyelembe a rosszra hajló emberi természetet! Lelkek millióinak üdvét veszélyezteti, amikor csak a legeslegtöbb ember számára soha el nem érhető állapotot állítja be „normálisnak”. Ez például olyan, mintha csak azoktól várná el az állam, hogy adót fizessen, aki annyira szereti a kormányát vagy az adóhatóságot, hogy önként és dalolva fizet.]
„Kérjük az Urat, hogy a Szentlélek mindig segítsen nekünk, hogy megvédjen attól a kísértéstől, nehogy puritánok legyünk a szó etimológiai értelmében, hogy egy az Evangéliummal párhuzamos tisztaságot keressünk, és a „Nem” közösségévé váljunk.”
[Emlékeztetőül egy részlet Ferenc pár nappal később, május 8-án mondott beszédéből: „Most az Egyház életének jó időszakában vagyunk: ez az utolsó 50, 60 év már szép idő, mert én emlékszem, hogy amikor mi, mint egy olyan katolikus család gyermekei, amilyen az enyém volt, ilyeneket hallottunk: »Nem, annak a házába nem mehetünk, mert azok nincsenek egyházilag megesketve!« Ez olyan volt, mint a kirekesztés. Nem, te oda nem mehetsz! Vagy azért, mert ők szocialisták vagy ateisták, nem mehetünk oda. Most – Istennek legyen hála – már nem beszélnek így, nem igaz?”]
(Az első három fotón a vendégház kápolnája, ahol Ferenc naponta misézik, a negyediken az az újonnan kifestett vatikáni terem, ahol a kopt papokat fogadta – ennyit Ferenc szépérzékéről.)
B) A katolikus Egyház tanítása:
Ne hagyjuk magunkat hamis tanoktól megrontani, melyek azon ürügy alatt,
hogy mindent megmentenek, valójában mindent elveszítenek
IX. Pius pápa szavai
(forrás: www.mitderimmaculata.blogspot.hu – 2013. május 29.)
„A zűrzavar és a nyugtalanság ezen időszakában nem ritkán látni olyan híveket, katolikusokat, igen, még a papság köreiben és a kolostorokban is, akiknek ajkán mindig a középút, a megbékélés, a kompromisszumok szavait függenek. Nos, én nem habozok kijelenteni: ezek a férfiak tévedésben vannak, és én az Egyháznak nem a legveszélytelenebb ellenségeit látom bennük. Erkölcsileg megromlott és visszataszító világban élünk, védjük magunkat ez ellen; ne hagyjuk magunkat hamis tanoktól megrontani, melyek azon ürügy alatt, hogy mindent megmentenek, valójában mindent elveszítenek.”
Nem a szeretet hiánya, valakit rossznak nevezni
Írta: Don Felix Sarda y Salvany
(forrás: www.mitderimmaculata.blogspot.hu – 2013. május 29.)
Két értékes utalás az igazság iránti szeretethez Don Felix Sarda y Salvany „A liberalizmus bűn” című könyvéből:
1. Tehát nem a szeretet hiánya, ha azt, aki tényleg rossz, »rossznak«, és a gonoszság okozóit, kedvezményezettjeit és híveit »gazembernek« nevezik. A farkast mindig egyenesen farkasnak nevezték, és miközben így hívták, soha nem gondolták, hogy ezzel a nyájjal és pásztorával szemben igazságtalanságot követnek el.
2. Az ideák semmiképpen nem önmagukban léteznek, és nem maguktól terjednek. Az eretnek tanok kitalálói és terjesztői katonák, akiknek fegyvere a könyv, az újság, a nyilvános beszédek és a személyes befolyás. A legjobb és a leghatásosabb stratégia e lövészeket ártalmatlanná tenni. Ezért bizonyos esetekben megengedett, ezeknek a gonosztetteit leleplezni és nyilvánosságra hozni.
A lelki élet három korszaka
P. Matthias Gaudron előadása
Az Isten és a felebarát iránti szeretet nem valami szentimentális érzés, hanem hatalmas erő, melyet a Szentírás újra és újra tűzként ír le. „Ignis ardens – lángoló tűz”, így nevezi a Malakiás jóslat azt a pápát, akivé Giuseppe Sarto vált. Az ő életében a szeretet és az igazság elválaszthatatlanná lett; hozzájuk társult a komoly, nyugodt tárgyilagosság és a lángoló, rendíthetetlen bizalom Istenben. E kettő az igazság szeretetének gyümölcse, mely a romantikát és az öncsalást kizárja.
Mi a szeretet
Részlet A pokol országútján című könyvből
A mai ember azért értelmezte át a szeretet fogalmát, mert tiltások, isteni és vallási törvények, erkölcsi korlátok, testi és szellemi megerőltetések nélkül akar élni, és semmiképpen nem tűri, hogy élete folyásába Isten vagy az Egyház beleavatkozzon.
C. S. Lewis Keresztény vagyok című könyvében így ír erről: „A szeretet keresztény értelemben nem jelent érzelmet. Ez nem az érzelmeknek, hanem az akaratnak egy állapota, amellyel természetesen magunkkal szemben viseltetünk, s amit meg kell tanulnunk mások irányában is kifejleszteni. A saját magunk iránti szeretetünk nem azt jelenti, hogy kedveljük magunkat, hanem hogy a saját magunk javát akarjuk. Ugyanígy a felebarátaink iránti szeretet is egészen más, mint a kedvelés vagy ragaszkodás. Kedvelünk egyeseket, vagy gyöngédek vagyunk hozzájuk, míg másokat nem kedvelünk. Még olyan esetek is vannak, amikor a mások javának akarása összeütközésbe kerül a kedvelt személy iránti jószívűségünkkel, vonzódásunkkal. Például egy gyermekét bálványozó anya vonzalma révén kísértésbe kerülhet, hogy elkényeztesse gyermekét, azaz kielégítse saját impulzusait gyermeke későbbi, igazi boldogsága kárára.
Így tehát a keresztény szeretet meglehetősen józan dolognak tűnik az olyanok számára, akik hajlamosak az érzelgősségre, s egészen más, mint a szeretetteljes ragaszkodás. A keresztény szeretet, akár Isten, akár az ember irányában, az akarat dolga. Ha igyekszünk megtenni az Ő akaratát, akkor engedelmeskedünk a parancsnak: ‘Szeresd Uradat, Istenedet!’ Ha Neki úgy tetszik, majd megadja nekünk hozzá a szeretet érzését is, amit mi magunkban nem tudunk felkelteni, és nem kívánhatjuk magunknak úgy, mintha jogunk volna hozzá. A legfontosabb azonban az, hogy eszünkbe véssük, Isten irántunk való szeretete nem változik: fáradhatatlan abban az eltökéltségben, hogy ki kell gyógyulnunk bűneinkből, bármibe kerül is nekünk, bármibe kerül is Neki.”
A szeretet tehát, mégpedig nemcsak keresztény értelemben, hanem a józan ész szerint is, azt jelenti, hogy „javát akarom a másiknak”. A szülő azt akarja, hogy gyermeke egyedül is boldoguljon az életben, a megpróbáltatások között is sértetlenül megállja a helyét, a barát, a nevelő, a tanár azt akarja, hogy a rájuk bízottak sikeresen vegyék az iskola és az élet adta vizsgákat, az elöljáró azt akarja, hogy a rá bízott közösség rendben és biztonságban éljen – és a keresztény azt akarja, hogy mindenki, de legalább, akik körülötte vannak, akikhez szól szava, akikért felelősséget érez, haláluk után ne a pokolba, hanem a mennyországba jussanak.
Ez a legfőbb jó, amiben egy embernek része lehet, amit tehát felebarátunknak akarhatunk, és ezért elsőrendű kötelessége minden kereszténynek, hogy ezt, vagyis az üdvösséget először magának, aztán minél több hozzátartozójának biztosítsa, illetve segítse elérni. Ez embertársaink iránt érzett szeretetünk lényege és legfőbb célja.
Feltéve: 2013. május 29.