2012. december közepétől Észak-Amerikában és Franciaországban tettem körutazást. Utam alatt a Szent X. Pius Papi Közösségben a tanácstalanság veszélyes állapotát figyeltem meg. Azokban a kerületekben, melynek főnöke nem vak, ez a veszély pillanatnyilag még nem jelentkezik akut problémaként, így egyelőre e helyeken az ellenállás is várakozó állásponton van. Ahol azonban a disztrikt-elöljáró a rendház szolgálatkész segítője, ott nagy ütemben halad az irány az újegyház felé, és ennek megfelelően az ellenállás is kezd formát ölteni. Nézzük, hogy pontosan mi is forog kockán?      [Az interneten valaki arról számolt be, hogy a közösség egyik indiai kápolnájában a pap hangosan szidalmazta, majd kiutasította az egyik hívőt, aki valahol elmondta, hogy ő ellenzi a közösség kiegyezésre törekedő viselkedését. Tette ezt a Piuszos pap azok után, hogy 40 évig azt hangoztatták, amikor egy valóban az „ügynek ártó” embert kellett volna eltanácsolniuk, hogy a mise nyilvános rendezvény, ahonnan senkinek sincs joga senkit kizárni. Lám, lám, ahogy a pápa is azonnal le tud váltani egy megyéspüspököt, ha az a Vatikánnak kedvezőtlen pénzügyi akciókat csinál, és azokat nem, akik a tant csúfolják meg, úgy a Piuszosok is ki tudják rúgni azokat, akik nem helyeslik tetteiket, és azokat nem, akik körükben nyilvánosan anti-katolikus magatartást tanúsítanak.] A protestantizmus megjelenése óta a világ egyre messzebb távolodik Istentől. Bár a katolikus Egyház a Trienti Zsinat (1545-1563) jóvoltából sokáig állhatatos maradt, a hivatalos egyház a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) után maga is csatlakozott ehhez az eltávolodáshoz. Mindenekelőtt Lefebvre érseknek (1905-1991) köszönhetően, de nem csak neki egyedül, a Trienti Egyház néhány maradék tagja összefogott, hogy a modernizmus sivatagában megalapítson egy katolikus oázist: a Szent X. Pius Papi Közösséget. Csakhogy, ha a világ sodrásának már a hatalmas Egyház nem tudott ellenállni, akkor csak idő kérdése volt, amíg a pirinyó Pius Közösség kísértésbe nem esik, hogy eme eltávolodásba maga is becsatlakozzon. Igen ám, de ahogy a II. Vatikáni Zsinaton a hivatalos egyházi vezetőknek azt a látszatot kellett kelteniük, hogy nem szakítanak a tridenti egyházzal (amit például XVI. Benedek „a kontinuitás értelmezése” című programja próbál állítani), úgy kell most a közösség hivatalos vezetőinek is azt a látszatot kelteniük, mintha e lépésükkel nem szakítanának Lefebvre érsekkel. Ezért miként az elmúlt 500 év legtöbb politikusa, a közösség elöljárói is az ismert módszert alkalmazzák: jobbra beszélnek, de balra masíroznak. Mert ez az eljárás az emberek nagy részének tetszik, nevezetesen az, hogy a kereszténység látszatát magasra emelik annak tartalma nélkül. (lásd: 2 Tim 3,1-5; különösen az 5 verset: „A jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják.”) Ahogy Descartes, az ilyen vezető személyiségek „álarc alatt menetelnek előre”, hogy a bal oldalon tett tetteiket a jobb oldalon hangoztatott szavaikkal palástolják el – magyarul: többértelmű szavakkal. Ahogy főtisztelendő Chazal atya mondja, a Pius Közösség maszkja 2012 tavaszán hullott le. A vezetés ekkor döntött úgy, hogy az idő megérett a hivatalos egyházba vezető nyílt lépésükre. Mindazonáltal – a vezetők sajnálatára – márciustól júniusig elegendő ellenállás mutatkozott, hogy a júliusi káptalanon a küszöbön álló csatlakozást az újegyházhoz megakadályozzák. E káptalan után ezért tették vissza a vezetők a maszkjukat.      Csakhogy a liberálisok csak valami különleges csoda által térhetnek meg, mert a balmenet vallásukká vált. Ezen okból várnak most a közösség elöljárói minden bizonnyal arra, hogy a modern világ, a test és az Ördög folytassa aknamunkáját, hogy a közösség papjait és híveit még jobban balra húzzák. Ily módon legjobb esetben is pár éven belül a Pius Közösségnek a hivatalos egyházhoz való csatlakozásának már semmi nem áll útjában – ellentétben a 2012 nyári helyzettel.      [Williamson püspök úr nagyon optimista volt, láthatóan még ő sem számolt az Ördögnek olyan nagysikerű húzásával, mint a Di Noia-levél, ami pedig pont e sorok írásának napján, azaz január 19-én került nyilvánosságra.] A Pius Közösség ezzel két szék között ül. De ahogy már Lefebvre érsek józan esze felismerte, a vezetők formálják közösségük tagjait és nem fordítva. Ezért – ha csak egy csoda által a közösség vezetőségét nem cserélik le – a Pius Közösség arra ítéltetett, hogy felolvadjon az újegyházban. Aligha lehet azt állatani, hogy ez a büntetés nem megérdemelt. Könyörögjünk mégis Isten Anyjához, hogy Isteni Gyermekének irgalmassága tegyen csodát. Kyrie eleison Feltéve: 2013. január 27.