A négy héttel ezelőtti „Eleison kommentár” igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a liberalizmus tényleg olyan szörnyű, mint amilyennek tartják? Hiszen a liberalizmus alapelvénél fogva háborút folytat Isten ellen. Az a kérdés viszont megválaszolatlan maradt, miszerint annak a sok liberálisnak, aki tagadja, hogy liberális, igaza van-e vagy sem. Erre a kérdésre a válasz a következő: Ma mi mindannyian annyira át vagyunk itatva a liberalizmussal, hogy már azt is csak kevesek veszik közülünk észre, hogy valójában mennyire liberálisok maguk is. A liberalizmus tágabb értelemben az embernek Isten törvényei alóli felszabadítását jelenti, amit például minden ember megtesz, amikor bűnt követ el. Ily módon tágabb értelemben minden bűn-elkövető liberális. Ugyanakkor egy dolog Isten parancsát megszegni és eközben legalább még bevallani, hogy Isten valóban Isten, és hogy az Ő törvénye tényleg törvény. Az ilyen vétkező csupán gyakorlati liberális. Egészen más azonban Isten törvényét megszegni és eközben tagadni azt is, hogy Isten valóban Isten, és hogy az Ő törvénye tényleg törvény. Az ilyen elvi liberális a modern idők liberalizmusát személyesíti meg. Az 1789-es francia forradalommal tört be a modern liberalizmus a világ történelmébe. Mert e forradalom alapszabálya – az úgynevezett emberi jogok nyilatkozata – valójában az ember Istentől való függetlenségének a kinyilatkoztatása volt. Ettől kezdve, ha egy ember betartja Isten törvényét, akkor ezt kizárólag a saját döntése alapján teszi, nem pedig parancsra vagy Isten utasítására. E látszólagos engedelmesség által az ember gyakorlatilag ugyan nem cselekszik úgy, mint egy liberális, de mélyebb értelemben minden tevékenysége által még elvileg is liberálisként viselkedik. Ez a modern liberalizmus, amivel a mai katolikusok ellenfeleiket olyan gyakran megvádolják.      Igazuk van akkor ezeknek az ellenfeleknek, ha ők meg éppen olyan gyakran tagadják, hogy ők liberálisok? Szubjektív igen, objektív nem. Szubjektív igen, mert 1789 óta az emberek a forradalom hamis elveit egyre mélyebben szívták be magukba, olyannyira, hogy annak hallatán, hogy ők felszabadították magukat Isten törvényei alól, a legnagyobb őszinteséggel ezt válaszolhatják: „Milyen törvény? Milyen Isten? Miről beszél Ön egyáltalán?” Ilyen nagy mértékben ölték ki Istent és az Ő törvényeit belőlünk.      De objektív nem, mert Isten és az Ő törvénye bizonyára nem szűntek meg létezni. És ezt mélyen a szívükben még a modern emberek is tudják. Azt állítani, hogy Isten nem létezik, még „megbocsáthatatlan” is (lásd Róm 1,20), és Isten törvénye az embereknek szívükbe van írva (lásd Róm 2,15), függetlenül attól, hogy az emberek a szájukkal mit mondanak. A fent említett „őszinte válasznál” tehát az „őszintének” idézőjelben kell állnia, mert csak az fog számítani, ami Isten ítélőszéke előtt érvényes. A Szent X. Pius Papi Közösség vezetői, akik közösségüket a zsinati egyházzal egyesíteni akarják, tehát őszintén tagadhatják, hogy liberálisok? Szubjektív bizonyára meg vannak győződve róla, hogy a legjobbat adják egyházuknak. De objektív csökönyösen azon igyekeznek, hogy Lefebvre érsek forradalomellenes művét a hivatalos egyház auktoritása alá helyezzék, mely viszont a maga részéről el van tökélve, hogy a liberális forradalmat egyszer s mindenkorra végső és tökéletes győzelemre segíti.      Eközben azt mondják, hogy újra be kell lépnünk a látható egyházba, mert az a katolikus egyház. De hát az anglikán „egyház” is még egész Angliában látható, és ez még sem teszi őt katolikussá. Ezen felül a Pius Közösség mostani vezetőségének figyelmét nem kerülhette el, milyen módon csavarják ki és hallgatják el az érsek szavait, hogy azok az egyházról alkotott víziójuknak megfeleljenek. A szomorú igazság az, hogy ezek az utoljára említett liberálisok soha nem értették meg, hogy Lefebvre érseknek valójában mi volt fontos. Mint olyan sokakat közülünk, amíg élt, őket is megigézte az érsek személye. De hitét soha nem fogták fel, mely pedig a karizmája számára ugyanazzal a jelentőséggel bírt, mint a gyökér a gyümölcs számára. El kell ismerni e liberálisok javára, hogy szerették az érsek gyümölcseit. De alig volt az érsek föld alatt, a gyökerétől megfosztott gyümölcs elkezdett hervadni és elhalni. És mert nem értették meg az érsek hitét, elkerülhetetlen volt, hogy az ő közösségét a sajátjukévá ne változtassák. Pont ezt éljük most át egy ideje. Az Ég legyen hozzánk irgalmas! Kyrie eleison Feltéve: 2013. március 6.