»Sajnálatos, hogy Benedek – a modern exegézist követve – úgy véli, hogy Mária ezen kérdésében: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek” (Lk 1,34) nem szabad a szűzi életre való elhatározást látni. [!]
Érve erre, miszerint Jézus idejében a zsidóság világában a szüzesség elképzelhetetlen volt, gyenge, hiszen egy hívő embernek nem eshet nehezére, Isten Anyjánál Isten különleges kegyelmi vezetését előfeltételezni. Vagy talán a „szüzek szüze” csak véletlenül és eredeti elhatározása ellenére maradt szűz?
Benedek legalább annyira becsületes [írja a cikk szerzője], hogy bevallja, Mária kérdése azonban másképp nem igazán érthető. Ezért szerinte ez a mondat „titok”. Azaz nem tudhatjuk, miért gondolta Mária azt, hogy ő nem a házas kapcsolat módján lehet a Messiás anyja.«
Josef Dillersberger „Lukács evangéliuma teológiai és üdvtörténeti szempontból” című művében „A nagy kérdés” című, Mária válaszát tárgyaló fejezetben többek között ezt írja:
»Mária kérdése az isteni valóságba való tökéletes beilleszkedés, a legmagasabb fokú elfogadása Isten terveinek. Kérdése Isten akaratának teljes megvalósulása, és a legmagasabb fokú, szűzi átadása Neki, színtiszta erény és kegyelem! Amit Mária mond, az a természet felülmúlása, a legszabadabb, a személyiség legbelsejében levő kegyelem vezette eltökéltség, egyáltalán a legnagyobb, amit a természet a kegyelem által a tökéletességben elérhet: Istennek való tökéletes átadás a szűzies, személyes szeretetben.«
A „Karácsonyi gondolatok” című hosszabb írásban ezzel a témával kapcsolatban ez áll:
»Henry Daniel-Rops „Tulajdonába jött” című történelmi művében részletesen bemutatja a Jézus korában élt zsidók életét, szokásait. Egyes források szerint a zsidó férfiaknak már húsz éves korukban meg kellett házasodniuk, mások szerint csak – de ez a legkésőbbi időpont – huszonnégy évesen. A nők valóban már tizenkét-tizennégy évesen férjhez mentek, ezért tartják úgy, hogy Mária tizenöt éves lehetett, amikor Jézust világra szülte. De József sem lehetett semmi esetre sem több huszonöt évesnél. Semmi nem indokolja, hogy ennél idősebb lett volna. Se Isten bölcsessége (aki komoly, egész embert, erőteljes férfit követelő feladatot bíz rá), se a Szentírás, se a zsidók történelme, szokásai, se a katolikus hit tanítása, amely a cölibátust nem tartja lehetetlenül nagy elvárásnak. …
A Szentírás szerint a zsidók között mindig voltak olyanok, akik életüket különös módon Istennek szentelték. Mózes negyedik könyve már említi őket: „Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik: Ha valaki, akár férfi, akár nő le akarja tenni a nazireusok fogadalmát, hogy egészen az Úrnak szentelje magát …” (4 Móz 6,2). Lukács is ilyen egészen Istennek élő emberről számol be Anna prófétaasszony személyében, amikor elmeséli Jézus bemutatását a templomban. Az apokrif írások pedig azt állítják, hogy Máriát már négy évesen felajánlották Istennek, ami együtt járt a szüzességi fogadalom letételével. Amit biztosan tudunk: Mária valóban letette ezt a fogadalmat, hogy mikor és hogyan, az nem fontos. Az angyalnak mindenesetre világosan tudtára adta ezt.
Josef Dillersberger Lukács evangéliumának tárgyalása kapcsán összehasonlította Zakariás és Mária válaszát, amelyet az angyalnak adtak, aki hírül vitte nekik gyermekük születését. A Szentírás szerint szinte mindketten ugyanazt kérdezték: Hogyan történhet ez? Csakhogy Zakariás szavaiból a kétség, a hitetlenség csendült ki: ezért kapta a némaság büntetését. Mária nem kételkedett egy percig sem az angyal szavában: ő csak a „hogyanra” volt kíváncsi: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34)
Tehát Mária valóban letette az egész életére szóló szüzességi fogadalmat, egészen Isten szolgálatának szentelte életét már az angyal megjelenése előtt is. Ugyanakkor Lukács világosan megmondja, hogy Mária már az angyal érkezésekor jegyese volt Józsefnek: „Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.” (Lk 1,26-27) Ez pedig, ha csak egy kicsit is komolyan vesszük, hogy Mária „szeplőtelen volt”, a bűnnek az árnyéka sem érte, csak egy dolgot jelenthet: hogy Mária megmondta Józsefnek, a házasságban sem lesz saját gyermekük. Ha ezt nem tette volna meg, akkor becsapta volna őt, amit, ugye, Máriával kapcsolatban még feltételezni is szentségtörés. Csakhogy a zsidóknál a gyerek nagyon fontos volt, ha egy házasságban nem született gyerek, az nagy szégyent jelentett. …
József, mikor megtudta, hogy Mária gyermeket vár, nem azért háborodott fel, mert azt hitte, Mária hozzá volt hűtlen, hanem hogy Istennek tett fogadalmát törte meg. Mikor az angyal megnyugtatta a gyermek származása felől, magához vette Máriát, hogy ezután élete végéig mint Istentől rendelt hites társa eltartsa, gyámolítsa, védelmezze, óvja őt is és Jézust is. Erre a nehéz, felelősségteljes feladatra Isten csakis egy minden jó tulajdonsággal, de egyúttal testi képességgel, kitartással, szorgalommal, egészséggel is rendelkező, ereje teljében levő férfiút választhatott.
Mindezeket végiggondolva, talán nem túlzás azt állítani, hogy nemcsak a figyelmetlenség, hanem a növekvő hitetlenség, az emberi gyengeség, a kifogásokat, mentségeket kereső, Máriát, Józsefet valójában gyalázó, gyarló emberi természet tette meg az idők haladtával, a katolikus hit csökkenésével Józsefet vénségnek, de legalább is őszülő hajú férfiúnak.«
Benedek fent idézett állításai után az sem világos, hogy vajon mit gondol Szent János apostol, Keresztelő Szent János, Szent Pál (és valószínűleg még sok más Krisztus-követő, pl. Szent István, Szent Márk stb.) szüzességéről? Ha már Máriáról feltételezi, hogy szűzi fogadalma nem emberi elhatározás, hanem számunkra felfoghatatlan „titok”, akkor vajon mit kell szerinte a többiek szűzi életéről tartanunk? Ilyen sok ember viselkedett egy nagyobb jó kedvéért „titokzatosan”? És mit jelenthet akkor Benedek szerint Szent Pál eme kijelentése: „Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik” (1 Kor 7,1) vagy: „Aki férjhez adja hajadon lányát, jól teszi, aki pedig nem adja férjhez, még jobban teszi.” (1 Kor 7,38). De idézni lehetne a korintusziakhoz írt első levél csaknem egész 7. fejezetét. Először „A keresztény házasság” címet viselő részt, majd „A szüzesség eszménye” nevű 15 versből álló szakaszt, ebben Pál apostol végig azt tanítja, hogy a házasság nem bűn, de az Istennek ajánlott szűzi élet jobb, Istennek tetszőbb. Vagy Benedek úgy gondolja, hogy Szent Pál képmutató volt, és képtelenséget követelt, amikor ezt tanácsolta: „Szeretném ugyanis, ha mindnyájan olyanok volnátok, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyet, a másik olyat.” (1 Kor 7,7) Vagy Szent Pál apostol nem Jézus idejében élt? Mert néhány évvel fiatalabb volt nála, ő már nem számít Jézus kortársának?
F. W. Faber konvertita, katolikus teológus-pap, az oxfordi mozgalom tagja, a londoni oratórium alapítója, Newman bíboros barátja és küzdőtársa, a 19. század második felének egyik legismertebb lelki írója, „A jóságról” szóló művecskéjében ezt írja: „Különösebben nagy megfigyelőkészség nélkül is észre kell vennünk az életben, hogy az ember többnyire olyan, amilyennek ő a többi embert tartja.” Ez a vélekedés Benedek pápa fenti, könyvbeli kijelentésének, illetve a korábbi interjú kötetében a homokos férfi prostituáltakról szóló megjegyzésének igencsak kellemetlen ízt kölcsönös. Különösen akkor, ha végignézzük az elmúlt 50 év történéseit a Vatikánban. Erről lásd a következő cikket.
Feltéve: 2013. július 23.