[Örömmel jelenthetem, hogyha jelentősen megkésve, és nem is elég erővel, de végre a pius.info is felébredt és kommentálta Ferenc legújabb produkcióját.] Azt az interjút, amit Ferenc pápa [?] a jezsuita újságoknak adott, minden egyes hithű katolikus arculcsapásának lehet csak nevezni. És minden Biblia-hű protestáns megerősítve érezheti magát téves vallásában, miszerint a katolikus egyház nem az igazi egyház. A pápa [?] forradalmat indított el, ez volt olvasható a médiában nagy betűkkel a címoldalakon. Toleráns világot hirdetett meg, és visszautasította a fundamentalistákat. A hitetlen világ ujjong és diadalmaskodik – mi azonban sírunk. Szívesen elfogadjuk a pápának [?] azt a véleményét, hogy a hitet nem lehet puszta erkölcsi prédikációkra redukálni, hanem a hit prédikációjának kell először jönnie, annak a hitnek, melyből az erkölcs bizonyos értelemben magától következik. Nem kell vég nélkül erkölcsi kérdésekről beszélni, de ha megkérdezik, akkor egy katolikusnak, még inkább egy papnak, és leginkább egy pápának meg kell mondania az igazságot.      A pápa [?] azonban ezt nem teszi meg. A homoszexualitás kérdésére reagálva olyan homoszexuálisokról beszél, akik az egyháztól elítélve érzik magukat, és amit így kommentál: »Holott az egyház ezt nem akarja. Rio de Janeiro-ból hazafelé a repülőgépen azt mondtam, hogy ha egy homoszexuális személynek jó akarata van és Istent keresi, akkor én nem vagyok az, aki elítéli.« – A pápának [?] azt kellett volna mondania, hogy a homoszexualitás súlyos bűn, és hogy az, aki ebben marad és nem akar megtérni [az utóbbi egyet jelent a bűn elkövetésének befejezésével!], az nem jut örök életre. Egyáltalán nem valakinek az elítéléséről van szó, hanem az igazság kimondásáról. Az is a felebaráti szeretet aktusa, hogy azokat, akik abban a veszélyben élnek, hogy örökre elkárhoznak, figyelmeztessük, és megtérésre szólítsuk fel. Ehelyett a pápa [?] megerősíti őket a téves magatartásukban. Úgy tűnik, a pápa [?] skizofrénnek tartja Istent. Egyfelől törvényeket és parancsokat oszt, de ha valaki ezeket nem tartja be, akkor azzal nem törődik. Fő, hogy valahogyan keresi Istent. A probléma az, hogy egy ilyen ember bizonyos értelemben ezt mondja Istennek: „Bár jó viszonyban szeretnék veled lenni, de a személyes életembe nem szabad előírásokat adnod nekem.” Egy ilyen ember számára a jó Isten éppen hogy még arra jó, hogy mindenre áldását adja, amit az ember tesz. Úgy tűnik, a házasság felbonthatatlansága sem olyan fontos a pápa [?] számára: »Gondolok itt annak a nőnek a helyzetére, akinek a házassága nem sikerült, amiben abortuszt is követett el. Most megint férjhez ment, megelégedett és öt gyermeke van. Az abortusz emléke nyomasztja és tényleg megbánja. Keresztényként akar tovább lépni. Mit tesz a gyóntató?« – Ha a nő megbánta abortuszát és meggyónta, Isten kétségtelenül megbocsátott neki. Az Egyház soha nem tanított mást erről. De mi van a házasságával? Házassága felbomlott, és ő még egyszer férjhez ment. Most elégedett, van sok gyermeke, és minden rendben van. A pápa [?] számára nem jelent problémát, hogy a nő házasságtörésben, vadházasságban él? Ferenc pápa [?] azt mondja, hogy ő az egyház gyermeke, és mint ilyen elfogadja az egyház tanítását, tehát annak a homoszexualitásról és a házasságról szóló tanítását is. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy ez a tan nem bír kötelező érvénnyel a számára. »A vallásnak joga van saját meggyőződését az emberek szolgálatában kifejezni, de Isten a teremtésben szabaddá tette őket. Nem szabad spirituálisan beavatkozni mások személyes életébe.« – Talán ez az egész interjú legborzalmasabb mondata: »Nem szabad spirituálisan beavatkozni mások személyes életébe.« – Ez egy extrém liberalizmus újkori ideológiája, ami szerint az ember egy kis isten, aki azt teheti, amit akar, mindaddig, amíg a mellette levő többi kis istent nem akadályozza abban, hogy ők is azt tegyék, amit akarnak.      »Mindig a személyre kell tekinteni. Ehelyütt a személy titkába lépünk be« – mondja a pápa [?]. Ezek szerint már nem létezik többé objektív erkölcs, hanem mindenkinek a saját lelkiismeretével kell megbeszélnie, hogy mit tart helyesnek. És ebbe még magának a jó Istennek sincs beleszólása, és nem adhat előírásokat. A Szentírás valami egészen mást tanít. Krisztus soha nem bagatellizálta el a bűnt. Ha megbocsátott egy bűnösnek, akkor ehhez mindig hozzátette: „Menj, de többé ne vétkezzél.” Ahogy például a házasságtörő asszonynak mondta (Jn 8,11), vagy a Bethesda tónál a bénának: „Látod, meggyógyultál. Ne vétkezzél többet, hogy rosszabbul ne járj.” (Jn 5,14) – Azok a bűnösök, akiket felkarolt, előbb megtértek, mint Máté, Zakeus vagy Mária Magdolna. Feladták bűnös életmódjukat, és nem éltek abban tovább [szemben a Ferenc által felhozott két példa alakjával].      Az Utolsó Vacsoránál Krisztus ezt mondta tanítványainak: „Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem.” (Jn 14,21) – Tehát nem elég egyszerűen csak azt mondani Krisztusnak: szeretlek. Aki ismeri parancsait, de nem tartja meg őket, az nem szereti őt. Ezért mondja: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! jut be a mennyek országába. Csak az jut be a mennyek országába, aki mennyei Atyám akaratát teljesíti.” (Mt 7,21)      Az az intés is nagyon komoly, amit Szent Pál ír a korintusziaknak: „Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem részesülnek Isten országában? Ne ámítsátok magatokat. Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjelgő, sem fajtalan, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában.” (1 Kor 6,9) – Pont azt az ámítást, amitől Szent Pál óv, prédikálja most a pápa [?], aki interjújában sehol egyetlen szót nem mond a megtérés szükségességéről.      Isten végtelenül irgalmas, de az irgalmassága csak ott tud működni, ahol az ember abbahagyja a vétkezést és megbánja azokat. De mindattól, amit a pápa [?] mond, a bűnösök csak megerősítve érzik magukat gonosz útjaikon. Hiszen maga a pápa [?] mondja nekik, hogy Isten nem ítéli el őket. Úgy tűnik, a pápának [?] az igaz hit sem fontos. »Az egyház tanításai – mind a dogmatikaiak, mind az erkölcsiek – nem mind egyenrangúak. Egy misszionárius lelkipásztorkodás nem megszállottja annak, hogy megkülönböztetés nélkül egy csomó tant ráerőszakoljon az emberekre. Egy misszionárius igehirdetés a fontosra, a szükségesre koncentrál.« – Hol és mikor erőszakolt rá az Egyház az emberekre „megkülönböztetés nélkül egy csomó tant”? Ugyanakkor katolikusként késznek kell lenni arra, hogy mindent elfogadjunk, amit Isten kinyilatkoztatott, akkor is, ha nem kell mindent kifejezetten tudnunk. A „herézis” szó éppen azt jelenti, hogy „kiválogatás”. Az eretnek nem hisz mindent, hanem kiválasztja, amit hinni akar. A hitét saját ízlése szerint alakítja. [A most következő szakaszban kifogásolt interjú részleteket nem fordítottam le.] A római dikasztériumok »egyes esetekben, ha nem helyesen értik« veszélybe kerülnek, hogy »cenzúrázó helyekké váljanak«. – Mintha Róma a II. Vatikáni Zsinat óta nem vált volna már elég lazává? Minden teológus annyi eretnekséget taníthat, amennyit csak akar. Amíg nem túl szemtelenül csinálja, Rómában senki nem foglalkozik vele.      Nem szabadna, folytatta a pápa [?] »a biztonságot túlzott módon a tanban keresni«, mert különben »egy statikus és hátrafelé forduló vízió« keletkezik. A hívek, akik az Egyház tanításához hűek akarnak maradni, »egy ideológiát a sok között« csinálnának a hitből.      A pápa [?] számára csak egy fontos »dogmatikus biztonság« van: »Isten minden egyes személy életében. Isten benne van minden egyes ember életében«. Ez még csak nem is speciális keresztény igazság. [Ennek a mondatnak, nem tudom, mi az értelme] »A II. Vatikáni Zsinat az Evangélium új olvasata volt a korunkbeli kultúra fényében. A zsinat gyümölcsei óriásiak voltak.« Valóban, a gyümölcsök hatalmasok voltak. Több ezer pap aposztáziája, a szerzetesi élet összeomlása, üres papszemináriumok, üres templomok, szinte totális vallási tudatlanság a laikusoknál. A fiatal generációk vallási ismerete gyakorlatilag nulla. Benedek pápa döntését a régi liturgia felszabadításáról Ferenc pápa [?] ugyan bölcsnek tartja, de rögtön hozzáfűzi: »Én azonban az „Ordo Vetus” ideologizálását, kihasználását nagyon veszélyesnek tartom.« Az Ecclesia Dei-közösségek tehát, akiknek Benedek alatt elég jó dolguk volt, most megint reszkethetnek a létükért. Az a katolikus, aki komolyan veszi hitét, csak megrémülhet Ferenc pápa [?] kijelentéseitől. De talán egyik vagy másik konzervatív katolikus szemét kinyitják, akik az egyház válságát eddig mindig elbagatellizálták.      Különben pedig marad az a bizonyosság, hogy még a pápa sem tudja az egyházat elpusztítani: „Non praevalebunt – a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt 16,18) [lásd a honlap kommentárját az utolsó kijelentéshez] Feltéve: 2013. szeptember 28.