Ha az új mise nem igazi mise, ha az új „mise” érvénytelen, akkor józan logikával csak arra következtethetünk ebből, hogy az új „mise” az egyházban intézményesített szentségtörés, ez az új „mise” a szent helyeket meggyalázó pusztulás borzalma, végkövetkeztetésben ez az Egyházban VI. Pál által elfogadott és kihirdetett eretnekség. Az új „mise” eretnek. Másképp kifejezve: ellenszegülni a Trienti Zsinat dogmáival egyet jelent: eretnekségbe, anatémába esni. Ami VI. Pált illeti, rá ugyanezt mondom. Ha ő saját kijelentései, tettei és mulasztásai miatt az „Egyház ön-pusztításáért” a legfőbb felelős, miként ő maga ezt az állapotot nevezte, ha makacsul vonakodott hallgatni azokra a nyilvános figyelmeztetésekre, melyeket hozzá intéztek – hogy csak egyet említsek ezek közül példaként, Ottaviani és Bacci bíborosok levelét és a „A NOM rövid kritikai vizsgálata” című tanulmányt –, akkor ebből az következik, hogy ő objektíven (de internis non judicat Ecclesia) eretnekségbe, szakadásba és aposztáziába esett, ahogy ezt neki nyilvánosan Abbé Georges de Nantes bebizonyította, amire az ebbé se választ, se elutasítást nem kapott. Ha eretnekségbe esett, akkor viszont nem lehet se az Egyház feje, se annak az alapja. VI. Pál, még akkor is, ha törvényszerűen választották meg, megszűnt pápa lenni; elvesztette legfőbb joghatóságát és tanítóhivatalát, egyedül papságának szentségi hatalmát tartotta meg. Az Egyház az interregnum állapotában van; nincs pápánk. Még akkor is, ha objektíven megtér, még ha vissza is térne a tradícióhoz, melyet tetteivel és szavaival elhagyott, akkor sem nyerhetné soha többet vissza joghatóságát, melyet az erről a témáról értekező legtekintélyesebb teológusok véleménye szerint örökre elvesztett. [Lásd pl. IV. Pál pápa CUM EX APOSTOLATUS OFFICIO bulláját] Elengedhetetlennek tartom, hogy ehhez a végkövetkeztetéshez jussunk, ha mi az Egyházat, illetve Isten népét az általános vagy csaknem általános hitehagyástól valóban meg akarjuk menteni. [Ezt nem tette meg Lefebvre érsek, mert számára nem az Egyház és a katolikusok üdve, hanem kizárólag a saját közösségének sorsa volt fontos – lásd Zaby atyának a http://zelozelavi.wordpress.com/ weboldalon 2014. július 1-én megjelent „Unheilvolle Verquickung” = Végzetes összekeverés (m. m. Lefebvre érseknek az Egyházat a saját közösségével való összekeverése) című írását.] Mivel VI. Pálra hárítjuk a felelősséget, ameddig ragaszkodik hozzá, hogy magát legitim pápának adja ki, a baj tovább fog terjedni, mert ő birtokolja de facto, ha nem is de jure, az egyházban az abszolút hatalmat. A helyzet annyira súlyos, a szerencsétlenség annyira növekszik, hogy nekem úgy tűnik, több olyan katolikus van már, aki az igazi hitet teljesen elvesztette, mint olyan, aki ennek tudatában van. Tovább is jönnek majd új motu propriok, tovább folyik a méltatlan „püspökök” kinevezése, tovább tart a papság pusztulása és számának csökkenése, tovább megy az örök szentmiseáldozat és az érvényes szentségek elnyomása. Másfelől a „politika” területén tovább folytatják a kommunikációt, a „párbeszédet”, a titkos megállapodásokat az ateistákkal, a kommunistákkal, a nagyképű zsidósággal, ami azt hiszi, hogy az általa várt materialista messianizmusnak végre ütött az órája. Nagyon fájdalmas ennek felismerése, de a dilemma kikerülhetetlen. Vagy az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházzal vagyunk vagy VI. Pállal, aki az Egyház szétzúzásának fő felelőse. A szerzőről: A mexikói Fr. Saenz y Arriaga (1899-1976) volt talán az első pap és teológus, aki a nyilvánosság előtt szedesvakantistaként jelent meg. Ő a szerzője az 1971-ben megjelent The New Montinian Church (Az új Montini egyház) és az 1973-ban megjelent Sede Vacante: Paulo VI no es Papa legítimo (Sedes vacant: VI. Pál nem legitim papa) című könyveknek. A mexikói püspöki konferencia, tehát a zsinati hivatalos egyház 1972-ben kiközösítette, így is halt meg 1976-ban. Az 1970-es években Adolfo Zamora és Moisés Carmona papokkal együtt alapították meg a Sociedad Sacerdotal Trento közösséget. VI. Pálról: Részlet P. Barbara a FORTES IN FIDE újságban 1980-ban a megjelent „Zsinat, mise, pápa – Az igazi probléma” című írásából. [P. Barbara itt is azt a kérdést feszegeti, hogy egy igazi pápának és Tanítóhivatalának minden katolikus engedelmességgel tartozik, és valahányszor egy pápa legfelsőbb tanítói tekintélyét használja, tévedhetetlen – ellentétben azzal, amit az FSSPX mostani és volt legtöbb papja, élükön Williamson püspökkel állít, nevezeten, hogy nem létezik ú. n. rendes Tanítóhivatal, és a pápa csak az ünnepélyes dogma-kihirdetéseknél, azaz maximum 100 évenként egyszer tévedhetetlen.] »Ami VI. Pált illeti, a zsinati szövegek kihirdetésénél egész tekintélyét latba vetette. Vegyük például a Dignitatis Humanae dokumentum kihirdetésénél mondott beszédét, ahogy azt a Vatikán nyilvánosságra hozta: „Összességében csakúgy, mint a benne található egyes pontokban ez a nyilatkozat megnyerte az [zsinati] atyák jóváhagyását. És Mi, azon apostoli jogkör erejéből, melyet Mi Krisztustól kaptunk és a tiszteletreméltó atyákkal való közösségben, Mi jónak nevezzük, a Szentlélekben elhatározva, és Mi elrendeljük, hogy amit a zsinat elkészített, azt Isten dicsőségére hozzák nyilvánosságra.” … „Az Evangélium igazságaihoz hűen az Egyház azt az utat jelöli ki, melyet Krisztus és az apostolok követtek, amikor a vallásszabadság elvét mint az emberi méltóságnak és az isteni Kinyilatkoztatásnak megfelelőt elismerjük.”      Mindezek után lehetetlenség azt állítani, hogy VI. Pál nem vetette latba egész apostoli tekintélyét, amiért is formálisan és kétségtelenül, mint a legfőbb tanító beszélt az egész Egyházhoz: Ezen tényből és Krisztus ígéretéből adódóan ezeknek a szövegeknek tévedhetetlennek kell lenniük.« A zsinatnak a vallásszabadságról szóló, Dignitatis Humanae kezdetű nyilatkozatáról: Az előbbi idézet mellé még néhány idézet a zsinati eretnekségek hosszú sorainak egyik legnyilvánvalóbbjából, a Dignitatos Humanae nyilatkozatból:      „Minden embernek szabadnak kell lennie bármilyen, mind egyes emberek, mind társadalmi csoportok, mind bármilyen emberi hatalom által rá gyakorolt kényszertől, úgy hogy vallási dolgokban senki ne legyen kényszerítve lelkiismerete ellen cselekedni, se abban ne legyen akadályozva, hogy privát és nyilvánosan, mint egyes személy vagy mint másokkal közösségben – az illő határokon belül – lelkiismerete szerint cselekedjen.”      Ez a szabadság természetes jog, ami minden emberben benne rejlik, tehát nem csak elismert vagy megszerzett; ez a jog „nem a személy szubjektív állapotában, hanem magában a lényében van megalapozva.”      Így a vallási szabadság joga azoknál is megmarad, akik kötelességüknek, hogy az igazságot keressék és ahhoz ragaszkodjanak, nem teljesítik; ennek gyakorlását nem szabad korlátozni, hacsak a közrend ezáltal nincs veszélyeztetve.      Következésképpen az igazságnak nincs többé különleges joga, hanem feloldódik a pluralizmusban. Mostantól minden a becsületesség szubjektív normája szerint lesz kezelve. Az igazság közös keresése a kölcsönös tiszteletben és „a Tanítóhivatal vagy az oktatás, a gondolatok kicserélése és a párbeszéd segítségével történik, ami által az emberek az igazságot, amit megtaláltak, vagy amiről úgy vélik, hogy megtalálták, egymással közlik”. Zárszó: Aki mindezek után még mindig úgy véli, hogy az ilyen szövegek nem eretnekséget tanítanak, és hogy akik ezeket promulgálták, és a zsinat óta is vallják és hirdetik, sőt ezek tökéletesebb megvalósításán fáradoznak, nem eretnekek, hanem valódi pápák, nos, azokon … azt hiszem, nem lehet segíteni. Bergoglio nem tesz mást, mint azt mondja, aszerint cselekszik, amiket a pápai trónon elődei, egytől egyik mind e zsinat szövegeinek megalkotói, elhatároztak. Azt állítani, hogy csak ő nem követi az Egyház tanítását, de elődei igazhitűek voltak, súlyos tévedés, szinte rágalom vele szemben. Az elődök voltak azok, akik ezeket kitalálták, megfogalmazták, alkalmazták és megőrizték, sőt akik lehetővé tették, hogy Bergoglio odakerüljön, ahol most van – Bergoglio csak következetesen az ő vágyaikat hajtja végre.      P. Barbara ajánlotta, hogy aki ezeket nem hiszi, az olvassa végig a következő zsinati dokumentumokat: Gaudium et spes, Unitatis redintegratio, Dignitatis humanae, Lumen gentium, Ad gentes, Nostra aetate. Feltéve: 2014. augusztus 13.