2013 márciusában került fel a honlapra a „Nem is nagyon érdemeltünk más pápát” című cikk, illetve nekem küldött levél, melyből ez az idézet való: „Az a megérzésem, hogy néhány évig korábban nem ismert tempóban folyik majd a rombolás. Isten ad néhány évet a tébolyult rombolásnak, hogy kiszolgáltassa a bűnösöket saját szenvedélyeiknek. Aztán Isten azzal a nagy csapással fogja sújtani az emberiséget, amit nagyon is kiérdemelt.”      Mikor első katolikus könyvem megjelenése után meghívtak egy beszélgetésre, mint viszonylag friss megtérő, még naiv voltam, és lelkesen beszéltem hallgatóságomnak az igazságról. A végén, a szokásos kérdésfeltevésnél egy felszólaló ezt vetette a szememre: „Ön előtt egy másik hölgy beszélt a vallásról, és abban minden annyira megnyugtató volt, viszont amit Ön mond, az fenyegetésnek hat, nem okoz örömet, nem tetszik nekem.”      Alig négy nappal a fentebb említett levél nyilvánosságra hozatala előtt tettem fel egy írásomat a honlapra, A szeretet-vallásban mindenki a „fülét akarja csiklandoztatni” címmel, melyben többek között az előző esethez hasonlót meséltem el: „Néhány nappal ezelőtt, egy evangélikus férfitól kaptam levelet a honlap cikkeivel kapcsolatban. A férfi többek között ezt írta: »Örülnék, ha válaszolnának, hogy akkor én most fogok üdvözülni, vagy katolikusnak kell lenni? Mert megzavart, amit a protestánsokról olvastam a honlapjukon.« Komolyan vettem a kérdéseit, és pontról pontra válaszolva a felvetett problémákra, a fenti kérdésére ezt írtam: »Ez a honlap a hagyományos katolikus tanításról szól a hagyományhű katolikusok számára, akik az igazi katolikus Egyház Tanítóhivatalával vallják, hogy a katolikus Egyházon kívül nincs üdvösség. Ha Ön ebben nem hisz, akkor ne olvassa a honlapot, mint ahogy én sem olvasom a protestáns és más téves vallások honlapját.« Levelem végén megkértem, hogy csak akkor válaszoljon, ha esetleg katolikus akar lenni, mert se vitázni, se téríteni nincs szándékom. Ennek ellenére azonnal reagált, mégpedig szó szerint úgy, ahogy szinte kivétel nélkül mindenki, aki kérdést tesz fel nekem, de az igazságot nem képes, nem akarja elviselni: »Válaszát olvasva pedig az a véleményem, hogy Ön keményen bigott, szeretetlen, aki nem ismeri Jézust, helyette a katolikus egyházat imádja, önhitt a maga vélt igazságában, aki fél párbeszédet folytatni más gondolkodásúakkal. Ez így együtt rosszabb, mint annak idején a farizeusok, és mint ma a fundamentalista mohamedánok. Én a Bibliából úgy olvasom, hogy Jézus nagyon haragudott az ilyen szemléletűekre.«” Pár nappal ezelőtt egy „konzervatív” katolikus küldött nekem lényegében hasonló szellemiségű üzenetet, miután igazságkereső útjával kapcsolatban nem csak dicsértem őt, de valami javítanivalót is tanácsoltam neki.      E levélváltással egyidőben két már ateista, de egykor vallásos nevelésben részesült diplomás ismerősöm nevezett fanatikusnak, mert 1. egyáltalán keresztény vagyok, „holott a kereszténység annyi bajt zúdított az emberiségre”; 2. mert elveim vannak, az objektív tények és nem az emberek szubjektív megítélése fontos számomra.      És mindezek után most jött Maurizio Blondet „Boldog vagyok, hogy hamarosan véget ér” című írása, mely a megszokottnál erőteljesebb kifejezésekkel, vagyis nagyon találóan írta le az emberiség mostani állapotát. Cikke azért is nagy segítséget jelentett számomra, mert szó szerint azt az érzést írta le, ami bennem is egyre erősebb: A tökéletes tehetetlenséget, annak világos érzetét, hogy „ennek a generációnak” teljesen lehetetlen bármit is elmagyarázni. Bakay Gyuri bácsi fejezte ki ezt az állapotot a legvilágosabban: „Nincs meg a legkisebb közös nevező, ahonnan elindíthatnánk a diskurzust.”      Blondet „ez a generáció” alatt a 30 évesek alattit értette elsősorban, az én tapasztalatom azonban az, hogy „ennek a generációnak” nincs se határozott korhatára, se neveltetési szintje, se társadalmi rangja, sőt vallási hovatartozása sem. Mindegy, hogy harcos vagy csak közömbös ateista, „felvilágosult” vagy „konzervatív”, sőt esetleg szedesvakantista katolikus, viselkedésük ugyanaz. Vagy nem érdekli őket saját életükön, boldogulásukon kívül semmi, vagy ha igen, akkor addig a pontig jutnak el az igazságkeresésben, amíg az nem zavarja meg saját életvitelüket. A keserű tapasztalat azt mutatja, hogy Bergoglio az Egyház ellenségeivel együtt pontosan tudja és számol is már vele, hogy az embereknek rettentően tetszik ez az irgalmasság vallás. Hogy elenyészően kevés azoknak a száma, akik képesek az objektív igazságot a szubjektív érzésektől elválasztani; akik tudják, hogy az irgalmasság csak az igazságosság után jön, akik hajlandók az igazság kedvéért tanulni, elgondolkozni valamin, és ha az igazság, Isten törvénye ezt várja el tőlük, változtatni életükön. Isten a szándékra néz: ha valaki valóban Őt keresi, akkor annak megkönnyíti útját (ahogy a tékozló, de vétkét megbánó fiú elé kiment az apja). Hogy valakinek valóban tiszta és erős a szándéka, az abból tűnik ki sokszor, hogy hogyan reagál a jószándékú, de határozott tanácsra. Aki erre a fenti módon, vagy például ezzel a közhellyé laposított Jézusi tannal válaszol: „Gyűlöld a bűnt, de szeresd a bűnöst”, az csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy életvitelét az igazság kedvéért csak addig hajlandó megváltoztatni, amíg neki tetszik. Ennek nem sok köze van az igazi megtéréshez! Szintén 2013-ban tettem fel a honlapra Sofia Coppola szavait, az Az emberek már csak híresek akarnak lenni című cikkben, amiben a rendezőnő kora embereit így festi le: „Ma már csak arról van szó, hogy híressé válj.”      Az emberek ezen vágyát így is ki lehet fejezni: Mindenki akar valaki lenni, senki nem akar lemaradni, senki nem akar a névtelenek, az elfeledettek, az elhallgatottak közé tartozni. Molnár Tamás pontosan ismerte ezt az érzést, ő figyelmeztet arra, hogy az „elhallgatottak” közé tartozni nagyon nagy lelki teher különösen egy szellemi foglalkozású ember számára. Blondet kitűnő írásában nem veszi észre, hogy miközben „ezt a generációt” festi le és ítéli el, valójában önmagáról és számtalan hozzá hasonló „konzervatív” katolikusról is ítéletet mond: Ahogy az általa említett „ez a generáció” képtelen felfogni a mostani helyzet súlyosságát, ugyanúgy lehetetlen a „konzervatív” katolikusoknak, bennük Blondet-nek felfogni, hogy egy katolikus nem beszélhet úgy egy legitim pápáról, ahogy ők beszélnek. Nem veszik észre, hogy mennyire anti-katolikus, mennyire abszurd, hogy a „konzervatív” katolikusok egyik híres alakjának, a nemrég elhunyt Mario Palmaro olasz publicistának elismerésképpen a „pápakritikus” címet adományozták. Nem hajlandók megérteni, hogy nem lehet Krisztus földi helytartója, aki ilyet tesz, és akiről ők ilyet írnak: „A katolikus igazság, amit Bergoglio minden nap a világ viharos tetszése közepette lábbal tipor, köztudomású, többek között minden katekizmusban megtalálható.” – A „konzervatív” katolikusok „hitetlenségük és tudatlanságuk” miatt nem veszik tudomásul – pontosan úgy, ahogy Blondet „ez a generációja” nem veszi tudomásul, hogy „milyen extrém veszélyt jelent számára ez a hamis, érzelgős és ökológiai irgalmasság, ami a Vatikánba beköltözött” –, hogy egy legitim pápa, akit tan és erkölcs dolgában Krisztus tévedhetetlenséggel ruházott fel, nem „tiporhatja lábbal a katolikus igazságot.” Ilyen nincs, ez nem lehet, ez szentségtörés! Aki ilyet mond, az nem katolikus! A „konzervatívok” tudatlanságára és vallásuk nem-ismeretére az is jellemző, hogy miközben abban egyetértenek, hogy Bergogliot szidják, az egyik Wojtylát, a másik Ratzingert dicsőíti. Meghamisítva a történelmet, képtelenek belátni, hogy Bergoglio semmi mást nem csinál, mint azt folytatja, amit elődei elkezdtek, csak vagy idejük, vagy ízlésük nem volt egészen befejezni. A honlap e cikkében: Küszöbön áll a Korán-csókoló pápa boldoggá avatása Schlink anya felsorolja Wojtyla ténykedéseit: „Ami Assisiben a világ-imatalálkozónál koncentrált formában történt, az már ennek előtte is többször, különösen II. János Pál különböző útjain világosan megmutatkozott. Így például, a pápa 1980-ban Brazíliában egy pogány jellegű keverékvallás képviselőit köszöntötte, és az 1985-ös Afrika-utazása során azonnal megérkezése után a mohamedánokkal és a saját hagyományos vallásukat gyakorlók – melyekhez többek között a Voodoo-kultusz hívei is tartoznak – nagy számával való találkozásairól beszélt, akiket ezúttal is tiszta szívéből köszönteni akart. Ezek után animista papokkal felkeresett egy »szent erdőt«, hogy ott imádkozzanak, és más gesztusokat is tett, melyek az ottani természetvallás rítusaihoz tartoznak. 1986 februárjában Indiában, Új-Delhiben a nagy Indira Ghandi Stadionban sok ezer ember előtt egy hindu nőtől homlokára hagyta rajzolni azt a piros pontot, mellyel valakit Shivának, a pusztítás istennőjének szentelnek fel!”      Az ember azt hinné, hogy egy Blondet vagy egy de Mattei vagy egy Wolfram Schrems képességű gondolkodónak például elég elolvasni a Nostra aetate című zsinati dokumentumot, hogy belássa, nem Bergoglio találta ki a zsidók és mohamedánok „hithűségét”. Hogy elég nekik elolvasniuk Montini a „zsinat” befejezésekor és az UNO előtt mondott beszédét, hogy lássák, mindaz, amit ma Bergoglio végrehajt, elődeinek elképzeléséhez és tervéhez tartozott. Az ember azt hinné, hogy a zsinati egyház mai állapotának, a számos hitehagyott „püspöknek” és „bíborosnak” látványa, mindenki előtt világossá teszi, hogy az „egyház” lerombolása nem Bergoglio „trónralépése”óta zajlik! De nem, a „konzervatív” katolikusok ugyanúgy vakok és süketek, mint „ez a generáció”, valószínűleg azért, mert érdekük ezt kívánja, mert nem hajlandók a szedesvakantizmussal járó számkivetést vállalni. Z. atya írta egyszer: Egyedül a szedesvakantisták fogják fel teljes mértékben, hogy milyen halálosan komoly a helyzet. Azt hiszem, azért van olyan kevés valódi szedesvakantista, mert nagyon-nagyon kevesen vannak, még az ú. n. „konzervatív” katolikusok között is, akik teljes valóságával felfogják a világ és saját helyzetük halálos komolyságát. Feltéve: 2015. december 17.