[A honlapon levő német nyelvű cikkből elsősorban Bergoglio legsúlyosabb tévtanait – melyekhez a cikk szerzője hosszabb-rövidebb megjegyzéseket fűzött – közlöm, melyek annyira elképesztők, hogy valójában semmilyen magyarázatot nem igényelnek.] 1. 2016. május 9-én Bergoglio interjút adott a francia „La Croix” újságnak a Vatikán Santa Marta vendégházában, ahol Bergoglio udvarát tartani kegyeskedik. Az egyórás beszélgetés során számos témát érintettek, mint például Európa keresztény gyökereit, a migránsokat, az iszlámot, a laicizmust stb. 2. Az első kérdés úgy szólt, hogy miért beszél Bergoglio felszólalásaiban ugyan folyton Európa „gyökereiről”, de ezeket soha nem definiálja keresztényeknek. Miért írja le az európai identitást sokkal inkább „dinamikusnak és multi-kulturálisnak”? Vajon azt jelenti-e ez, hogy szerinte a „keresztény gyökerek” kifejezés nem illik Európára?      Bergoglio válasza: „Azért kell többes számban beszélni a gyökerekről, mert ezekből sok van. Ebben az értelemben, amikor Európa keresztény gyökereiről hallok, olykor félek attól a kicsengéstől, ami triumfálisnak, vagy akár bosszúvágyónak hat. Aztán kolonialista mellékhangot vesz fel.” Ugyan Európának vannak keresztény gyökerei és a kereszténységnek az a feladata, hogy ezeket a gyökereket öntözze, de ennek a „szolgálat és a lábmosás szellemében kell történnie”. „Miként Erich Przywara, Romano Guardini és Hans Urs von Balthasar nagy mestere tanítja, a kereszténységnek a kultúrához való hozzájárulása ugyanaz mint Krisztusé a lábmosással. Más szóval: szolgálat és az élet ajándéka. Nem lehet koloniális vállalkozás.” … Jezsuitaként, Bergoglionak legalább Krisztus szavait ismernie kellene: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek.” (Mt 28,18-21) Persze, hogy ismeri e szavakat, ami az interjú további részéből ki is derül. De legalább annak fel kellene tűnnie számára, hogy Krisztus itt egészen mást mond, minthogy a keresztényeknek a feladata az, hogy „hozzájáruljanak a kultúrához a lábmosás szellemében”, mégha Bergoglio szerint Przywara úr így is gondolta. 3. A migráns-probléma oka Bergoglio szerint a Közel-Keleten és Afrikában dúló háborúk, valamint „az afrikai kontinens gazdasági fejletlensége, ami éhínséget okoz”. E kettő mögött a fegyveripar és a hiányzó beruházások rejlenek, melyekkel Afrikában munkahelyeket lehetne teremteni. Általában „az igazi ok a világ helytelen gazdasági rendszerében” keresendő, ami a „pénz istenítéséhez” süllyedt le. Teljesen szabad piacok nem léteznek, szükség van az állami kontrollra. – Bár ezek a megállapítások nem teljesen hamisak, de felületesek és nagyon leegyszerűsítők, azonkívül elárulják Bergoglio szimpátiáját a kommunizmus iránt. Ehelyett azt kellene meggondolnia Bergoglionak, hogy a pénz istenítésében nem az játssza-e a fő szerepet, hogy a kereszténység, vagyis Urunk Jézus Krisztus, igaz Isten nem uralkodik többé a társadalmakban? Az iszlámtól való félelmet, amit a La Croix a migránsokkal szembeni idegenkedés mögött lát, Bergoglio nem tartja indokoltnak, és meglévőnek sem. „Ma nem gondolom, hogy az iszlámtól, mint ilyentől való félelemről van szó, hanem az Iszlám Államtól és ennek hódító háborújától, ami részben az iszlámból merít. Igaz, hogy a hódítás benne van az iszlám lelkében. De ugyanígy lehetséges a Máté Evangéliumban a célt, aminek elérésére Jézus tanítványait minden néphez elküldi, a hódítás ugyanezen ideájának értelmében magyarázni.” – Szóval, Bergoglio mégis ismeri Jézus missziós parancsát, mégha se helyesen olvasni, se megérteni nem tudja. Különben nem jönne arra az abszurd [súlyosan szentséggyalázó] ideára, hogy Jézus szavait bármilyen összefüggésbe hozza az iszlám „szent háborújával”, a dzsiháddal. Jézus Krisztus előszöris a világ Uraként és Királyaként beszél, aki „égen és földön minden hatalmat” bír, másfelől nem azzal küldi szét tanítványait, hogy azok háborút viseljenek és fegyverrel harcoljanak, hanem, hogy prédikáljanak, tanítsanak és kereszteljenek. Egyetlen misszionárius sem vélte, hogy breviáriuma és rózsafüzére helyett géppisztollyal és robbanóövvel próbálja meg a világot megtéríteni. Bergoglio szörnyűséges, eretnek mondatai közül is kimagaslik ez a megjegyzése, ami tökéletesen megmutatja, hogy nemcsak nem keresztény, de a kereszténységből semmit sem értett meg. 4. Az a fontos, folytatja Bergoglio, hogy elkerüljék a migránsok „gettóitását”; „integrációra” van szükség, a keresztények és a mohamedánok együttélése mindenképpen lehetséges. – Ezzel összefüggésben arról is kérdezte a riporter, hogy mi a jelentősége a vallásnak a közéletben, és hogyan jellemezné ő „a laicizmus pozitív formáját”?      Bergoglio válasza: „Az államoknak laicizáltnak kell lenniük. A felekezeti államok rosszul végződnek. Ez a történelem menete ellen van. Úgy gondolom, hogy egyfajta laicitás, melyet erős törvény véd, ami a vallási szabadságot garantálja, képes olyan keretet kínálni, amiben előre lehet jutni. Mi mindannyian egyenlők vagyunk, mint Isten fiai és lányai és személyes méltóságunkkal. Mindazonáltal mindenkinek szabadnak kell lennie, hogy hitét kifelé is kinyilváníthassa. Ha egy mohamedán nő fátylat akar viselni, akkor ezt meg kell tudnia tenni. Ugyanígy, ha egy katolikus azt kívánja, hogy keresztet hordhasson. Az embereknek szabadnak kell lenniük, hogy hitüket saját kultúrájuk szívében megvallhassák és ne csak a peremterületein.”      Ennél radikálisabban valószínűleg egyetlen más zsinati „pápa” sem képviselte a liberális „vallásszabadságot” [még talán a két Assisi-„pápa”, Wojtyla és Ratzinger sem. Persze, ha Krisztus nem öröktől fogva Isten, Isten öröktől való egyszülött Fia, ahogy Ratzingerék vallják, akkor még Bergoglio mondatai is megengedettek]. 5. A La Croix riportere ezután azt szerette volna tudni, hogy mit jelent Bergoglio számára Franciaország. Bergoglio válaszul a lehető legmodernistább francia „gondolkodók” neveit sorolta fel, akik mind az „új teológia” kidolgozói és hirdetői voltak.      Arra a kérdésre, hogy mit szól hozzá, hogy Franciaországban egyre csökken a papi hivatások száma, Bergoglio azt válaszolta, hogy ez nem olyan nagy baj. Majd Koreára utalt, ahol a misszionáriusok elüldözése után laikusok „evangelizáltak” tovább. És lám, Korea ma szentek és vértanúk országa. „Az evangelizációhoz nincs feltétlenül papokra szükség”, mondta, „a keresztség megadja hozzá az erőt”. Egyébként is a Szentlélek a „motor” mindahhoz, ami az egyházban történik. „Másfelől az egyház számára az ellenkező irányból jövő veszély a klerikalizmus. Ez bűn, melyet két párt követ el, mint egy tangó! A pap klerikalizálni akarja a laikusokat, és a laikusok azt akarják, hogy klerikalizálják őket, mert ez egyszerűbb.” Igaz, hogy a laikusoknak megvan a helyük és feladatuk az Egyházban, amit nem szabad alábecsülni, és pont az ilyen vészhelyzetekben, mint a mostani, nagy jelentőségük van a laikusoknak. A zsinati egyház szembeni ellenállást is elsősorban a laikusok szervezték és tartották fenn. Ennek ellenére az Egyház papi és a laikusok soha nem pótolhatják a papokat, különösen nem, amikor Jézus az Evangélium autoratív hirdetését az apostolokra és utódaira, valamint ezek meghatalmazottaira bízta. A laikusok Koreában sem tudtak volna semmit elérni, ha előtte nem papok misszionáltak volna az országban. Mindig súlyos vészhelyzet keletkezik, ha hiányzanak a papok. 6. Arra a kérdésre, hogy mi lesz az FSSPX sorsa, Bergoglio – szemben Fellay püspök állításával – azt válaszolta, hogy az egység csak abban az esetben jöhet létre, ha az FSSPX elfogadja a „II. Vatikáni Zsinatot”. 7. Az utolsó kérdés a két „család-szinódus” „hosszú processzusára” vonatkozott. Bergoglio válaszából az derül ki, hogy számára Péter szava nem döntő, hanem az a feladata, hogy minden püspök szava legyen. [Persze csak szavakban, hiszen tetteiben a legönkényesebb személyes döntéseket hozza, mint például pár napja, amikor a megyéspüspököktől elvette azt a jogot, hogy egyházmegyéjükben egyházi intézetek létrehozását engedélyezzék.]      Bergoglio a „II. Vatikáni Zsinatban” látja a „szinódusi és püspöki közösség ideálját”. Ezt azonban még tovább kell „fejleszteni” a plébániák síkján is. Mert sajnos még mindig vannak olyan plébániák, melyeknek se egyházközségi tanácsuk, se igazgatótanácsuk nincs, holott ez a kánonjog szerint kötelező. A „szinódusság ezen a síkon is fontos”, mondta Bergoglio. Ő végre komolyan akarja venni a teljes „demokratizálást”, a „lentről jövő egyházat”. 8. Az interjúnak vége van, és mi megállapítjuk, hogy még egyetlen zsinati „pápa” sem volt, aki ennyire egyértelműen és radikálisan szakított és szembefordult Krisztussal, az Egyházzal, a hittel, az egész kereszténységgel, mint Bergoglio. Mindazonáltal ez sokkal kevésbé ráz meg bennünket, mint az a tény, hogy még ezek után is vannak katolikusok, akik Bergogliot még mindig „pápájuknak”, a „Szentatyának”, „Krisztus helytartójának” tartják. Mintha saját maga nem tett volna meg már mindent, hogy megvilágosítsa, hogy nem az és nem is akar az lenni. … Mit kell még tennie, hogy végre az ú. n. „tradicionalistáknak” és „konzervatívoknak” is kinyíljon a szeme? Vagy személyesen az Antikrisztusnak kell a pápai trónon ülnie, és akkor legalább ezt észreveszik, vagy még az ő nevét is beillesztik a szentmise kánonjába és képét kiakasztják a megfelelő helyeken? Ahogy a helyzet áll, attól kell félni, hogy ez utóbbi fog történni, hiszen, aki egy Bergogliot nem ismer fel, az az Antikrisztust sem fogja. Megjegyzés:      1. Miként szinte minden cikk figyelmeztet rá, nem szabad elfelejteni, hogy Bergoglio csak a következmény, és nem a kezdet: ő csak azt viszi véghez, amit elődei elterveztek, elkezdtek, és aminek utat nyitottak.      2. A cikk 8. pontja külön aktualitást nyert egy az FSSPX-hez közel álló és régóta működő ú. n. „tradicionalista” társaság interneten terjesztett felhívása kapcsán: Ebben a szerzők Bergogliot, mint „Szentatyjukat” arra szólítják fel, hogy mondjon le. Ez legalább akkora eretnekség, mint Bergoglio általuk is felsorolt rémtettei és szavai. Mindazok, akik ilyeneket írnak, terjesztenek – magyarul is – ugyanabban vétkesek, mint maga Bergoglio. Még akkor is, ha Bergoglio bűnei súlyosabbak, mint az őt pápának elismerőkéi, a katolikus hit szerint mindannyiuk bűne egyformán eretnekség, s mint ilyen egyforma következményekkel jár: a Krisztus Egyházától való elszakadással. Tessék végre felfogni ezt a tévedhetetlen katolikus tanítást! AKI  LEGITIMNEK  ISMERI  EL  A  PÁPÁT,  ANNAK  SEMMILYEN  KÖRÜLMÉNY  KÖZÖTT  NEM MEGENGEDETT  ŐT  HIT  ÉS  ERKÖLCS,  FEGYELEM  ÉS  LITURGIA  DOLGÁBAN  BÍRÁLNI! Aki mégis bírál egy legitim pápát, az magát közösíti ki az Egyházból! Feltéve: 2016. május 23.