Ez a mondat a 2012-ben készített és eredetileg a DUNA televízióban sugárzott, „HAGYATÉK” címet viselő előadássorozat „A MAGYAROK ISTENE, ELEINK IMÁDSÁGAI” című részéből való. Ennek a résznek kissé megrövidített audió-változatát tettem ITT fel a honlapra.
Ma már teljesen, százszázalékosan katolikus írást, műsort nemigen lehet találni (ezért hagytam ki bizonyos részeket az eredeti felvételből). Ahhoz, hogy ilyet találjunk, még az ú. n. reformációnál is távolabbra kellene visszamennünk, legalább a humanizmus ideéig. Onnantól kezdve már szinte mindenki megvolt többé-kevésbé fertőzve az eretnekségekkel. Elsősorban azért, mert a világ urai, vezetői ezektől az időktől kezdve az eretnek országok lettek (Anglia, Németország stb.), másodsorban pedig azért, mert a népek és ezzel a vallások keveredése a gyakorlatban egyszerűen elkerülhetetlen volt. És mint tudjuk, az ilyen keveredésekben mindig a rosszabb kerekedik felül, egyszerűen azért, mert természetszerűleg a rosszabb az erőszakosabb.
Az igazi vallásosság, és az igazi megtérések mércéje ez: a régi ember „elpusztítása”, a radikális újjászületés, mégpedig nem csak gondolkodásunkban, hanem viselkedésünkben, tetteinkben [erről szól a ma feltett másik, „A szellem és akarat önmegtagadása” című írás].
André Frossard, akinek a megtéréséről szóló vallomását nemrég tettem fel a honlapra, így írja le csodálatos és hirtelen bekövetkező megtérésének közvetlen következményeit: „Ekkor következett az az esemény, amely életem központja, helyesebben kezdete: újjászületés a keresztség kegyelmében. Ez az esemény bennem olyan rendkívüli forradalmi változásokat eredményezett, egy pillanat alatt annyira megváltoztatta létmódomat, szemléletemet és érzésvilágomat, oly gyökeresen átalakította jellememet, s oly szokatlan nyelven szólaltatott meg, hogy családom riadót fújt. Előző nap még lázongó, szemtelen fiú voltam, bár statisztikai szempontból kétségtelenül normális, aki az ismeretes gondolatvilágban mozgott, érzelmi nevelése megfelelt, hogy úgy mondjuk, saját kora lehetetlen viselkedésének… Másnapra szelíd, csodálkozó, ünnepélyes örömmel telt gyermekké váltam, aki csak nagy nehezen tartotta vissza magát attól, hogy kiárassza benső gazdagságát környezetére, amely zavartan nézte, hogy ez a különleges bogáncs most egyszerre rózsát virágzik.”
Az itt hallható vallomások sok mindenről szólnak: Bizonyítják, hogy a katolicizmus élhető világ, mérhetetlenül inkább az, mint korunk olyannyira fejlett és felvilágosult világa. Megmutatják, mit kellett leginkább szétrombolnia a Sátánnak, hogy a mostani tökéletes hitehagyást elérhesse: a családok szétzúzását, az állam abszolút hatalmának, a nevelés, a mindennapi élet minden területére behatoló, azt szabályozó kiépítését, a technika mindent elárasztó erőszakos uralmát.
Való igaz, hogy a régi imádkozó emberek teológiai képzettsége nem volt olyan mély, hogy közülük mindenki felismerje az utolsó évtizedek romboló munkáját az Egyházban, de az is tény, hogy ezen imádkozó, mélyen hívő emberek közül kerültek ki az 1960-as években azok a hívek, akik – nyugaton nagyon sok helyen, nálunk elszórtabban – ellenálltak a liturgikus és tanbeli „reformoknak”. És az is valószínű, hogy a műsorban bemutatott imádságos emberek – Isten különös szeretetéből – megmenekültek még akkor is, ha külsőleg, egyszerűségükben és beléjük ívódott engedelmességükben követték papjaikat a változásokban.
Nem utolsósorban pedig rávilágítanak mindarra, amit nekünk, mivel nem kaptuk, már nem kaphattuk meg, mindenképpen meg kell szereznünk: azt az imádságos lelkületet, azt a gyermeki bizalmat, azt a kizárólagos Isten-hitet, amit elődeink élete, imádkozási szokásai tükröznek. Hiába tudunk mi esetleg többet vallásunk tanításaiból, mint ők, amit mi ezzel birtoklunk, az megtanulható, szorgalommal elérhető: de amit imádságos elődeink tudtak, abba bele kell születni, azt gyerekkorban a környezetből, a családból kell magunkba szívni, az tanulással nem szerezhető meg – ezért is kellett a Sátánnak és fiainak ezt tövestül kiirtani világunkból.
Ha tanbeli felkészültségünk mellé csak részben megszerzünk valamit elődeink szakrális életmódjából, már óriási utat tettünk meg célunk, Isten országa felé. Ehhez akar segítséget nyújtani ez a felvétel.
Az adás szerkesztője – és talán a narrátora is – Balogh Gábor volt. A műsorban – a megszólalás sorrendjében – Molnár V. József néplélekrajz-kutató, Harangozó Imre néprajzkutató és Petrás Mária, keramikus, népdalénekes mesél a régi emberek imádságos életéről.
Feltéve: 2019. március 24.