Nem az Antikrisztus olyan nagyon ügyes, hanem az ember annyira elképesztően hitvány
Gondolatok
Reinhard Raffalt: Az Antikrisztus című művéhez

Közismert megállapítás – és már ezen a honlapon is sokszor történt rá utalás –, hogy a jövendöléseket azok értik meg igazán, azaz a jövendölések azon kor embereihez szólnak valójában, akik abban a korban élnek, melyekre a jövendölések vonatkoznak. Nos, Reinhard Raffalt tanulmánya az Antikrisztus korát pontosan olyannak írja le, mint amilyenbe világunk az elmúlt hónapokban került. A szerzőnek alig van olyan mondata, ami – szinte kísérteties módon – ne pontosan a mostani állapotokat írná le. Még akkor is, ha már száz-százötven éve ismeretesek olyan művek, melyek lehetséges, sőt, az idő haladtával egyre valószínűbb állapotnak festették le jelenlegi korunkat, Raffalt mondatai akkor is egyedülállóak, hiszen – bár az általam ismert valamennyi Antikrisztussal foglalkozó könyv között ez íródott a legkésőbb – alig pár hónappal ezelőtt még mi sem hittük volna el senkinek mindazt, ami azóta, és ami ma történik a világgal (és amit Raffalt kiválóan felvázolt).

Raffalt végkövetkeztetése pontosan megegyezik a katolikus gondolkodók kétezer éves intésével: „A legnagyobb bűn, amit az Antikrisztus [egy ember elkövethet] elkövet az, hogy az életet az evilági létre korlátozza.” – Ugyanezt mintegy 100 évvel ezelőtt Albert Maria Weiß OP „A természet és a természetfeletti kapcsolatáról” című dolgozatában így fogalmazta meg: A természetfeletti célra való hivatás nem csak meghívás, nem csak bátorítás, hanem isteni rendelkezés, mely által az egész emberi nem saját természetes állapotánál magasabb szintre emeltetik. Az embernek a természetfeletti célra való elhivatottsága ily módon Isten egyik parancsa, és az ember részéről kötelezettség. Mégpedig ez kivétel nélkül minden emberre érvényes, minden emberi intézményre és társadalomra, minden időre, minden kultúra-fokra, mind az egyes ember, mind az emberek összességének minden tevékenységére és vívmányára. … Ezért a természetfelettinek minden megsértése a természeten áll bosszút, és az ember a természetfeletti cél minden megtagadásakor természetes céljától is elfordul. … Csakhogy a természetfeletti össze van nőve a természettel, mint a bőr a kézzel, ezért nem lehet egyszerűen levetni, anélkül, hogy a természet súlyos kárt ne szenvedne. És ez valóban így van. A hit tanítása szerint az ember a bűn által nem csak a természetfelettit veszíti el, hanem még természetes adottságai is megsérülnek. … A természetfeletti célra való elhivatás … nem csak kegyelem, hanem parancs is…. Az ember ezt nem adhatja vissza a Teremtőnek hálával vagy hálátlansággal, és nem magyarázhatja meg Neki, hogy ő megelégszik a természetes hivatásával. … Egy pusztán evilági tevékenység, mely figyelmen kívül hagyja az ember végső célját, nem csak fogyatékos, hanem perverz, bűnös, Istennek nem tetsző, és maga az evilági feladat számára is romlással végződik büntetésként e perverzség miatt.

E szavak a lehető világosabban mutatnak rá a „Bergoglio és tsa.” szekta iszonyatos, égbekiáltó bűneire, és ezzel arra az igen valószínű tényre is, hogy „az antikrisztusok már közöttünk vannak és serényen munkálkodnak”.

A Raffalt-tanulmány hátborzongatón világos jövőbe-látással írta le az Antikrisztus korát, mely kísérteties megegyezést mutat a mi korunkkal – egyetlen különbséget kivéve. Raffalt leírása szerint az Antikrisztus elsősorban azért tudja megtéveszteni az egész emberiséget, és felállítani uralmát, mert ő a „legtökéletesebb ember”. Raffalt elmélete egy képpel kifejezve így néz ki: Ha egy harcban van győztes (és nem döntetlen a harc kimenetele), akkor az győz, aki az erősebb: vagyis az Antikrisztus és az emberiség között folyó „játszmában”, azért nyer az előbbi, azaz azért hajtja uralma alá az egész világot, mert ő a jobb, az erősebb. Vagyis Raffalt olyan stratégaként, vezetőként mutatja be az Antikrisztust, akinek nagyszerű képességei miatt semmilyen problémát nem okoz, hogy az egész világgal elfogadtassa magát. Raffalt (és előtte is mindenki, aki e témával foglalkozott) azt a jövőképet, mely szerint az egész világ, benne a katolikus hívekkel, ellenállás nélkül „bedől” az Antikrisztusnak, elsősorban az Antikrisztus rendkívüli kiválóságával (a Sátántól nyert hatalma mellett) indokolta.
     Bár 1966-ban, amikor Raffalt e művét írta, az Egyház már túl volt az ú. n. II. Vatikáni Zsinaton, a Rómában élő szerző, és vele a katolikusok csaknem egésze, még álmában se volt képes megközelítőleg sem elképzelni, hogy pár évtized alatt, köszönhetően az ú. n. II. Vatikáni Zsinatnak és Montini-nek a hitehagyás mekkora mértéket fog elérni. Úgy tűnik, senkinek nem adatott meg az a bölcsesség, amivel előre meg lehetett volna látni, hogy Montini nem fog megállni, és „zsinata” után még tovább megy a rombolásban: Alapjaiban fogja megtámadni az Egyházat: ehhez legfontosabbként az apostoli szukcessziót fogja megszakítani (az új püspök- és papszentelési rítusokkal), és a szentségeket fogja érvénytelenné tenni (a NOM-mal).

Az elmúlt évtizedek azonban megmutatták, hogy Montini számítása tökéletesen bevált, az Egyház ellenségeinek végre sikerült tervüket megvalósítani, és Róma nem hogy ellenáll nekik, hanem maga veszi át a vezető szerepet az egész katolikus világ megsemmisítésében. Vagyis amikor eljön az ideje, nem az Antikrisztus lesz emberfeletti módon nagyszerű képességű valaki, hanem az emberiség züllik olyan mélyre, ami a korábban élt gondolkodók – még a „legkonzervatívabbak” – számára is elképzelhetetlen volt.

Valójában csak az a folyamat fejeződött be ezen idő alatt, amit a katolikusok mindig is hirdettek, és amit Albert Maria Weiß fent említett művében így fogalmazott meg: „Az ember a bűn által nem csak a természetfelettit veszíti el, hanem még természetes adottságai is megsérülnek”. … „A pusztán evilági tevékenység … nem csak fogyatékos, hanem perverz, bűnös, Istennek nem tetsző, és maga az evilági feladat számára is romlással végződik büntetésként e perverzség miatt”. – Vagyis az emberiség azáltal, hogy Istent tökéletesen kigyomlálta saját és közösségei életéből, a züllöttség, az ostobaság, a durvaság, a tisztességtelenség olyan fokára süllyedt le, melyben nem egy „tökéletes embernek”, de már egy majomnak is elhisz mindent, amit az neki cserébe evilági ál-javakért, például egy mobil-telefonért, felkínál.

folytatás következik


Feltéve: 2020. július 16.


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA