A következőkben két írást közlök, melyek az ú. n. konzervatív táborban íródtak, olyanokban, melyek eddig vehemensen védelmezték Bergoglio érvényes pápaságát. Úgy tűnik, hogy Joseph Strickland amerikai megyéspüspök menesztése még azokat is felébresztette, akik eddig mélységesen elítélték a pápanélküli időszak fennállásának lehetőségét. Mindazonáltal érvelésük tele van tanbeli tévedéssel, következtetésük pedig enyhén szólva is nem méltó az igaz katolikus léthez, hithez: Mert az a megállapítás: „Jézus Krisztus igaz Egyháza egy ilyen szkizma során abban a helyzetben találhatja magát, hogy fizikailag ki van zárva saját Egyházából”, azaz ez az évtizedek óta valós helyzet nem lehet indok arra, hogy valaki ne az igazság útját válassza, mégha ez azzal is jár, hogy lakásszobákban, rendelőhelyiségekben, vagy, mint tették ezt régebben a katolikusok, pajtákban dicsőítjük Istent, mutatnak be érvényesen felszentelt papok érvényes szentmisét.      A kath.net kommentátora abban is súlyosan téved, hogy a zsinati szektában található minden hitetlenségért, bajért egyedül Bergoglio a felelős. Ugyanezen a weboldalon jelent meg október 25-én egy interjú, amit a honlap riportere készített Gerhard Müller volt prefektussal, aki szó szerint ezt mondta: „A II. Vatikáni Zsinat a legjobb vezérfonal a 21. századi egyház számára. Mivel az ő – m. m. a II. V. Zs. – tanítása a katolikus hit autentikus kifejeződése.” – Nos, Müller is a Bergogliot bírálók élcsapatába tartozik: és ha ilyen emberek vezetik a hitetlenség elleni küzdelmet, akkor nem csoda, hogy már az elején eltévednek, és az egyik eretnekségből egy másikba menetelnek.      Elsőnek azt kell végre tudomásul venni, hogy a mai helyzet, az általános hitehagyás azért alakulhatott csak ki, mert az ú. n. II. Vatikáni Zsinat nem a kezdete, hanem a jogi megerősítése volt a világegyházban egyre jobban terjedő hitvesztésnek. Ezért választottak egy Bergoglio személyében egy notórius eretneket szektájuk vezetőjének. Csak az, aki ezt végre felfogja, értheti meg a mai történéseket, és ezek ismeretében dönthet végre helyesen, Istennek tetszően. A lenti két írásban felvetett problémát e honlapnak igen sok cikke tárgyalta már; közülük a következőkre hívom most fel a figyelmet:      A Cassiciacum-tézis analízise      Ki is a pápa valójában?      A régi és az új-tradicionalisták pszeudo-teológiája Figyelem: Bergoglio és a mostani római gyülekezet nevét a lenti cikkek szerzői természetesen másképp írták, mint ahogy ezek ebben a fordításban szerepelnek.] 1. Bergoglio és leváltása Írta: Giuseppe Nardi (forrás: www.katholisches.info – 2023. november 13.) A katolikusok között világszerte az a meggyőződés kezd kialakulni és elterjedni, hogy Bergoglio méltatlan utód Péter székén. Eleinte zsarnoki pápáról értekeztek, mostanra azonban már eretnek pápáról beszélnek. Már nem érdemtelenségéről van szó, hanem arról a kérdésről, hogy vajon nem egy „hamis pápa” székel-e Rómában? Ezért egyre gyakrabban hangoznak el leváltását sürgető felszólítások. A kérdés azonban az, hogy le lehet-e váltani egy pápát? A következőkben ezt a kérdésre keressük a választ.      Ehelyütt néhány gondolatot teszek közzé abban bízva, hogy ezzel egy vitát sikerül elindítanom. A következő írás nem lesz mindenre kiterjedő, hanem csak egyes aspektusra koncentráló, és ezért nem teljes. Elsősorban azt akarom felmutatni, hogy ez a kérdés a gyakorlatban miért lényegesen komplikáltabb, mint a teóriában. Egy pápa leváltásának alapkérdése annak bizonyítása, hogy mint pápa elárulta-e az Egyház tanát, és/vagy súlyosan megsértette-e az egyházi rendet? Azokról a feltételekről, melyek alapján egy pápa elvesztheti hivatalát, már számos alapos tanulmány készült. Az is egyértelmű, hogy egy pápa lehető legsúlyosabb vétsége a hit elvesztése, illetve az, ha egy eretnekséget makacsul tanít.      [Ezen állítás képtelenségéről e honlapon már számtalan cikk jelent meg; a legszebb ezek közül talán ez: „Tu es Christus, Filius Dei vivi” – „Tu es Petrus, et super hanc petram adificabo Ecclesiam meam”. Ezekben a tanulmányokban világosan elolvasható a katolikus tanítás: 1) A pápa hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen; 2) következésképpen pápaként egyetlen pápa sem eshet eretnekségbe; 3) ha valaki a pápai trónon ülve mégis eretnekséget tanít, akkor az soha nem volt pápa, mert már "megválasztása" előtt eretnek volt, így megválasztása semmis. Mindebből egyértelműen következik, hogy Bergoglio soha nem volt pápa. A honlapon fent van egy argentin újságíróval folytatott beszélgetés, melyben Bergoglio honfitársa elmondja, hogy szerinte Bergoglio mikor vesztette el a hitét.] Az utóbbi esethez – „eretnekséget makacsul tanít” – példaként elegendő Bergoglio három dokumentumát felhozni: Laudato si (2015), Laudate Dominum (2023) és Ad theologiam promovendam (2023). Ez a három dokumentum az emberiséghez (nem csak a katolikusokhoz) intézett "pápai" felszólítás arra, hogy új vallásként egy egységes természet-vallást kell felvenniük. Egyúttal reklámozza egy világkormány alatt létrehozandó új világrend bevezetését, amit a katolikusoknak alternatíva nélküliként kötelező elfogadniuk. Bergoglio szerint tehát az üdv és a megmenekülés már nem Jézus Krisztustól, hanem az ENSZ-től és más nemzetközi politikai egyesülésektől jön. Másképp kifejezve: Bergoglio azt követeli, hogy az "egyházˇa-keresztény globalista hatalmi rendszer szolgálatába álljon. Amennyiben a fentebb említett extrém feltételek – a hit elvesztése, vagy egy eretnekség makacs tanítása – fennállnak, az illető pápa ipso facto elveszti hivatalát. Ebben az egyháztudósok messzemenően egyetértenek.      [Lásd pl. Bellarmin Szent Róbert „De Romano Pontifice” művét. Az „ipso facto meg van fosztva hivatalától” alatt az értendő, hogy az eretnekség tettét elkövető anélkül van megfosztva pápaságától, hogy az Egyház, vagyis a bíborosok és püspökök ítélete vagy nyilatkozata ehhez szükséges lenne.] Ugyanakkor leváltásának konkrét kérdése nem csak az egyházjogtól és a szokásoktól, hanem a konkrét viszonyoktól is függ. Mit jelent ez?      Elsőnek fontos megjegyezni, hogy nekünk laikusoknak, bármilyen aktívan is veszünk részt a mostani kaotikus állapotok feltárásában, semmilyen szavunk nincs a döntésekben. Az Egyház hierarchikus felépítésű. A laikus hívők befolyása ezért csak indirekt lehet. A laikusok feladata abból áll, hogy az Úr kettős szeretet-parancsát teljesítik, igaz keresztény módon élnek, és a mostani konkrét esetben a jó papokat, püspököket támogatják.      Ugyanilyen fontos, hogy minden érdekelt minden pillanatban tudatában legyen annak, hogy az Egyház nem demokratikus egylet. A hitigazságokról, a teremtés rendjéről se többségi döntések, se tárgyalások, se kompromisszumok nem folytathatók. Az érvényes szavazati rend szerint a bíborosok azok, akik a pápát választják. Ily módon tehát szintén a bíborosok azok, akiknek egy pápát rendreutasítani és extrém esetben leváltani kell. Legkésőbb ez az a pont, ahol a teória és a gyakorlat élesen szétválik. A bíborosok speciális választási rend szerint választanak pápát: mégpedig e rend szerint csak kvalifikált többséggel, rendkívüli esetben többszöri választás utáni abszolút többséggel. Egy ilyen eljárás a mostani konkrét esetben nem működhet. Mert Bergoglio saját céljai érdekében rohamtempóban alakította át a bíborosok kollégiumát. Az egyetlen pozitívum az, hogy a leváltás esetében nincs korhatár, tehát a 80 év feletti bíborosoknak is van beleszólási és szavazati joguk. És püspökök is átvehetik a bíborosok helyét, vagy megbeszélhetik velük ezt a problémát. De mit jelentene ez? Függetlenül attól, hogy azon katolikus hivatalviselők közül, akik apostoli szukcesszióval bírnak, hányan szavaznák meg Bergoglio leváltását, nem létezik olyan fórum, ami egy ilyen hivatal-elvesztést le tudna vezényelni. A pápa felett nincs olyan földi törvényszék, amely szabályos eljárásban ítélkezhetne felette. – Ezért el kell játszanunk a következő gondolatmenettel:      Ha a bíborosok többsége leváltottnak jelentené ki Bergogliot, akkor ezzel átmenetileg a bíboros-kollégiumra szállna az Egyház legitim vezetése. És akkor választhatnának egy új pápát. Csakhogy Bergogliot senki nem kényszerítheti e döntés elfogadására. Továbbra is ragaszkodhatna ahhoz, hogy ő a legitim pápa, és utódát bitorlónak nevezhetné. (Legalább ez a helyzet, ha nem is ugyanilyen, pláne nem eretnekség okán, már többször is előfordult az Egyház történetében.) Az egyik pápa a Vatikánban székelne, míg a másiknak esetleges hívei között kellene meghúzódnia. Akárhogy is, ha a leváltott pápa nem fogadja el leváltását, mindenképpen szakadás keletkezne, melyben minden püspök, pap és laikus maga dönthetné el, hogy melyik pápát követi.      Csak ha a bíborosok többsége szavazná meg a pápa leváltását, és elegendő támogatásra találnának a Vatikánban, állhatna fenn annak lehetősége, hogy a leváltott pápát a Vatikánban háziőrizetbe vegyék és tartsák, hogy ezzel egy szkizmának elejét lehessen venni. Ahogy ez V. Celesztin pápával történt, akit VIII. Bonifác tartott fogva lemondása után, és amire Ratzinger több ízben utalt. Mert a katolikus Egyháznak csak egy pápája lehet. [No lám, ezt is megértük, hogy G. N. is ítéletet mond Ratzinger imádkozó pápasága felett, mégha megkésve is!]      Ha viszont a leváltott pápának sikerülne a Vatikánt elhagynia, a világon nincs olyan ország, ami kiadná a Szent Széknek, ami azt jelentené, hogy a szkizma mindenképpen létrejön. Mindazonáltal, jelenleg semmi sem szól e variáció megtörténhetősége mellett. – Mert hogyan néz ki a mostani helyzet?      Jelenleg csipán a bíboros-kollégium kicsiny részéről képzelhető el, hogy a leváltásra szavazna, míg a többiek mind Bergoglio köré sereglenének. A leváltásra szavazó kevés bíboros a Vatikánban nagyon hátrányos helyzetbe kerülne, többek között az egység és a pápai tekintély elleni merénylettel vádolnák meg őket. Bergoglio nagy valószínűséggel hivatalban maradna, továbbra is ő kontrollálná a Vatikánt, és az újonnan választott pápát bitorlónak kiáltaná ki. Így az új pápa lenne az, akinek a Vatikánt el kellene hagynia. Bár joggal állíthatná, hogy ő Jézus Krisztus Egyházának legitim feje, a világ nyilvánossága előtt ez mégsem lenne több mint egy magát pápának képzelő szektás alak.      Hogy hol van az igazság, ez a kérdés a bíboros-kollégium és a világ püspökeinek többségénél nem játszana szerepet. Ez a helyzet magyarázza részben a bíborosok mostani visszafogottságát is. Amikor Bergoglio – a rend szuverenitását lábbal tiporva – ugyanazzal az arroganciával váltotta le a máltai lovagrend nagymesterét, mint most Joseph Strickland amerikai megyéspüspököt, semmilyen konzekvencia nem történt. Amikor 2016-ban a négy Dubia-bíboros kérdéseket intézett hozzá az Amoris laetitia dokumentummal kapcsolatban, amit Bergoglio egyszerűen ignorált, annak sem volt semmilyen konzekvenciája. Amikor a Correctio filialis Bergoglio tévedéseit összegyűjtötte és megbélyegezte, és tanításában az eltévelyedéseket felsorolta, Bergoglio számára ez sem eredményezett semmilyen konzekvenciát. [A Correctio filialis 2017. szeptemberben Mgr. Carlo Maria Vigano kezdeményezésére létrejött felhívás volt a világ vezetői számára.] Ezekből a példákból jól kitűnik a gyakorlat hatalma: az egyházi hagyomány semmilyen eszközt és semmilyen jogi eljárásmódot nem ismer arra az esetre, hogy miként lehetne egy eretnek – nem méltatlan! – pápával szemben eljárni. Ezért ütközik minden Bergoglioval szembeni kritika valamikor áttörhetetlen falba. E fal áttöréséhez szükséges megoldást még senki nem tudott felmutatni, mert az egyetlen ismert út egy elégséges többségen keresztül vezet, hogy ne csak elvileg, de a gyakorlatban is fel lehessen tenni a legitimitás kérdését.      Más szóval: A pápát, ha alapos ok van rá, a bíborosok és püspökök bármikor leválthatnák. Egy ilyen lépés konkrét kihatásai azonban még ismeretlenek, ha a végrehajtó csoport – legalábbis külsőleg – nem akar a palmarian-katolikus egyház sorsára jutni, és a véglegesen bitorlók kezébe került Róma által mint szekta a világ előtt örökre megbélyegezetté válni. Elvileg gyorsan meg lehet állapítani, hogy egy pápa eretnek-e vagy sem, és leváltásának módját is meg lehet határozni. A gyakorlatban azonban ez a szituáció nagyon nehezen megoldható.      Hiszen azt sem szabad elfelejteni, hogy a pápa leváltása a világ minden állama elé kérdést tenne fel, nevezetesen azt, hogy melyik oldal a római katolikus Egyház legitim reprezentánsa, amivel az államok többsége konkordátummal vagy bilaterális megegyezéssel nép- vagy államjogi kötelezettségeket vállalt egykor magára. Aki a Vatikánt kontrollálja, az kontrollálja az államokkal szemben ezeket az egyezményeket. Minden egyes állam maga dönthetné el saját érdekei szerint, hogy melyik oldalt fogadja el legitimnek. Kétségen felül áll, hogy a legtöbb állam vezetői közelebb állnak egy bergoglioi közösséghez, mint a római-katolikus Egyházhoz. Jézus Krisztus igaz Egyháza egy ilyen szkizma során abban a helyzetben találhatja magát, hogy fizikailag ki van zárva saját Egyházából. [Igen, az igaz katolikusok nem most, vagy ezután, hanem már több évtizede ki vannak zárva fizikailag saját Egyházukból, minden katolikus templomból, intézményből stb. Csak az igaz hitből, az igaz vallás gyakorlásából nem, és ez az egyedül döntő ebben az apokaliptikus időben. Jézusért, az Ő igazságáért ennyit elszenvedni, ez ma egy katolikus legfőbb feladata.] 2. A végidő szkizmája elkezdődött Írta: Joachim Heimerl (forrás: www.kath.net – 2023. november 15.) Miközben a világ éppen összeomlik, a zsinati egyházban példátlan katolikus-üldözés vette kezdetét. Mgr. Joseph Strickland, az amerikai Tyler egyházmegye vezetőjének napokban történt menesztése az utolsóknak is megmutatta, hogy az az "egyház", ami állítólag „mindenki számára nyitva” van, csak Bergoglio retorikus szóképe. Mert ez az "egyház" csak azok számára „nyitott”, akik egy új "egyházat" akarnak. Ezt persze az egyházpolitikai zsargonban nem így nevezik; ott „megújulásról”, vagy – valamivel pontosabban – „transzformációról” beszélnek: holott egyedül a „szétrombolás” kifejezés lenne a helyes.      Hogy ez a rombolás hogyan zajlik le, azt Németországban lehet a legjobban látni: ott már javában folyik a német szinodális út megvalósítása, amit Bergoglio korábban megtiltott. Most azonban, amikor a megvalósítás már javában zajlik, hallgat, nem tiltakozik. Pedig, miként a szólás mondja, aki hallgat, az egyetért. Bergoglio minden rombolási akcióhoz hallgat, kivéve, ha valaki, mint például Joseph Strickland, a katolikus pozíciót képviseli és védelmezi. Ezzel az amerikai egyháznak befellegzett. Mert Amerikában nem Strickland az egyetlen, aki a reverenda alatt cowboy-csizmát hord, és hadat üzent Bergoglionak. A német szkizmát egy amerikai szkizma követi majd? És egyáltalán, képes-e még Bergoglio megfelelni magas hivatalának? Vagy egyre inkább belső szakadás felé tereli az "egyházat"?      Bevallom, hogy én lassan kételkedem Bergoglio igazhitűségében, miközben katolikusok milliói szintén ezt teszik. Az "egyház" átlépett egy fordulópontot, és slamasztikába jutott, amiért természetesen Bergoglio a felelős. A német és az amerikai összeomlás az ő számlájára megy, csakúgy, mint a számos római tanbeli torzítás is.      [Ez természetesen egyáltalán nincs így, ő csak beteljesíti azt, amit elődei évtizedek óta elkezdtek, és amit e terv kiagyalói őreá bíztak bevégezni.]      Az egykori Hittani Kongregáció élére ősszel kinevezett új prefektus személye minderre rátette a koronát: „Tucho” Fernandez-zel Bergoglio a kecskére bízta a káposztát és az egykori Szent Inkvizíciót a hitetlenség támogatójává tette. Ezzel minden katolikus bástyát ledöntött, az „új” "egyház" magát szünteti meg, még mielőtt a világszinódus új szabályokat adott volna neki. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy ez az "új egyház", hogyan fog kinézni, nem kell a szinódus végét megvárni: jezsuita és szabadszellemű, szivárványszínű és szabadkőműves lesz. Pontosan olyan, mint amilyen a mindenki számára nyitott "egyház" karizmatikus kifejezése mögött megbújik: amiben mi mindannyian egyszerűen „fivérek” vagyunk, anélkül, hogy Jézus Krisztushoz megtérnénk: „Fratelli tutti” – pontosan ezt prédikálták a szabadkőműves páholyokban már a francia forradalom előtt, és most ezt teszik az "új egyházban" is.      Ez a „tarka” fivér-egyház, melynek felépítésén – mint oly gyakran – a legalaposabban most is Németországban munkálkodnak, valójában az a „sötét” templom, amit egykor Boldog Emmerich Katalin megjövendölt. És mint minden igazi jövendölés, ez is egyértelmű jelekkel teljesedik most be.      [Boldog Emmerich Katalin itt említett látomásáról a honlapnak ezen cikke számol be részletesen. A látnoknő többek között így írta le azt a „furcsa, torz templomot”, amit látott: „Minden sötét volt, torz és élettelen, és csupasz bomlás és szétesés.”] Az első jel bizonyára a házasság relativizálása volt az „Amoris Laetitia“ dokumentumban, egy további a Pachamama-botrány, amikor Bergoglio jelenlétében egy bálványt tiszteltek, és bevitték Szent Péter sírjához, majd körbehordozták a Vatikánban. – Ha a Biblia nem ismer nagyobb bűnt, mint a bálványok imádását: akkor ez felkiáltó-jel volt arra, ami az "egyházra" a jövőben még vár.      Amikor Bergoglio nem sokkal ezután a – valódi – katolikus mise üldözését elkezdte, az utolsó maszkot is ledobta magáról: Ezzel harmadik jelként ez az új egyház, aminek a „régi mise” útját állta, elválasztotta magát szent hagyományától. Emmerich Katalin mindazonáltal nem csak egy eljövendő „sötét” templomról beszélt, hanem egy „embercsinálta-egyházról” is. [Ezt a kifejezést – tudomásom szerint – csak az antimodernist.org oldal szerkesztői használják, ugyanazok, akik Emmerich Katalin fenti jövendöléseiről is beszámoltak. Kár, hogy a kath.net cikkírója csak ezekre a csodás megjegyzésekre figyelt fel, a tanbeli tartalomra nem.] Az új szóhasználat, az "új egyház", pontosan azt fejezi ki, amit ma átélünk. Az Emberfia alapította az Egyházat, és az emberek most saját kedvük szerint alakítják át. [Ha a szerző odafigyelt volna mind Emmerich Katalin látomásaira, mind az antimodernist.org dokumentumaira, akkor tudhatná, hogy Krisztus Egyházát nem lehet átalakítani, hiszen Krisztus nem hagyja el Jegyesét, a szent katolikus Egyházat; Ami most van, az nem a régi átalakítása, hanem egy teljesen új felépítése, amit az igazi helyére tesznek. Szintén Emmerich Katalin mondta, hogy Jézus megmutatta neki, hogy „ha csak egy katolikus keresztény megmarad, abból az Egyház újra győzedelmeskedni tud, mert az Egyház nem az emberek értelmére és tanácsára lett megalapítva”.] Egy második antropocentrikus fordulóponthoz jutottunk: Az elsőben, 500 évvel ezelőtt, az ember magát állította a világ középpontjába, ebben a másodikban az ember az "egyház" középpontjába helyezi magát.      Nyilván nem véletlen, hogy körülbelül 50 évvel ezelőtt kezdték el az oltárt az Úrtól el és az emberek felé felállítani. A „népoltár”, ami még a protestánsoknál sem tudott felülkerekedni, vált azon sötét „embercsinálta-egyház” jelképes előfutáráva, ami most szemeink előtt valósul meg, és már létrejöttében széttöredezik. Az egyházi év utolsó heteiben az evangéliumok az ú. n. végidőről számolnak be. Ehhez tartozik az is, hogy az igaz Egyházat üldözni fogják, az Antikrisztus színre lép, és egy végső szkizma jön el. Úgy tűnik, hogy ez a végidő az "egyházban" kezdődött el. Feltéve: 2023. november 16.