1. Megözvegyült Egyház, avagy hogyan néz ki az Egyház a szedesvakantizmus periódusa alatt? (forrás: www.antimodernist.org – 2024. február 20.) A "tradicionalisták" körében sok szó esik az „Egyház láthatóságáról”, aminek hiánya – szerintük – nem egyeztethető össze egy hosszan tartó szedesvakantizmussal. Azt remélik, hogy ezzel megcáfolhatják egy hosszantartó szedesvakantizmus lehetőségét. – A „WM Review” internetes portál utánajárt e kérdésnek, és Bellarmin (1542-1621), Cajetan (1469-1534) és Journet (1891-1975) bíborosok tanítása alapján megpróbált választ adni arra, hogy hogyan néz ki az Egyház, ha hosszú ideig nincs pápája? A cikk leginkább Journet teológus-professzor szavait közli, aki Cajetan bíboros tanítására támaszkodva fejtette ki erről a helyzetről véleményét. Mindazonáltal a cikk azt is megemlíti, hogy Journet személye nem egészen autentikus, hiszen bíborosi kalapját 1965-ben kapta Montinitől, és az ú. n. II. Vatikáni Zsinaton határozottan támogatta a vallásszabadságról szóló nyilatkozatot, amit az "igaz hitnek megfelelő"-nek jelentett ki. (Journet atyát, akit 1917-ben szenteltek pappá, 74 évesen azután szentelték püspökké és kreálták két nappal később bíborossá, 1965 februárjában, hogy a II. Vatikán Zsinaton kedvezően nyilatkozott a vallásszabadság kérdéséről.)      Bármily sajnálatos is ez a tény, mégsem jelenti azt, hogy minden értéktelen, amit írt, különösen, ha azokban olyan nagyságokra támaszkodott, mint Cajetan. Akárhogy is, se Journet-től, se Cajetantól nem lehet elvitatni, hogy nagy és komoly teológusok voltak.      Journet 1955-ben megjelent – A megtestesült Ige Egyháza” című – művében azt írta, hogy az Egyháznak a pápai szék megüresedése esetén kizárólag ahhoz van joga, hogy egy új pápa megválasztását előkészítse; akit vagy a bíborosok, vagy ha ilyenek nincsenek, mások választanak meg. A cikk megemlíti, hogy a fent említett bíborosok tanulmányait összegezve, kiderül, hogy a korábbi idők teológusai, szemben a mai megszólalókkal, nem gondolták úgy, hogy az Egyház „kilátástalan zsákutcában” van, ha a pápai trón üres, és bíborosok sincsenek, akik egy új pápát választhatnának. Journet azt írja, hogy az Egyház a szedesvakantizmus alatt sem „fejetlen”, miként a szakadár egyházak, és nem is olyan, mint egy oszlásban levő test (ahogy ezt a szedesvakantizmus tagadói állítják). Ellenkezőleg, az Egyházat ebben a helyzetben is, továbbra is Krisztus vezeti a mennyből!      De ilyen esetben a földön senki nem gyakorolhatja Krisztus nevében a legfőbb hatalmat az Egyházban, és az ezért nem folytathatja normális tevékenységét, például nem vezethet be liturgikus változtatásokat, nem jelenthet ki új tanokat, jogi előírásokat, nem avathat szenteket stb. „És mégis, még akkor is, ha az Egyház érverése lelassult, egészen nem állt le”, írja le Journet nagyon szépen és képszerűen ezt a pápa-nélküli állapotot. Hiszen az Egyház még mindig birtokolja a „pápaság potenciáját”, írja, „abban az értelemben, hogy Krisztus, aki azt akarta, hogy az Egyház mindig egy látható pásztortól függjön, megadta neki a hatalmat annak a férfinak a kiválasztásához, akinek aztán Ő maga adja át a mennyország kulcsát, ahogy ezt egykor Péternek átadta”. Cajetan így vélekedett: „Biztosak vagyunk abban, hogy se a pápa, se az egész Egyház vagy az egész zsinat nem tévedhet a hit dolgaiban, ha ezekben autentikus ítéletet hoz.” Ezzel szemben: „Egy fejétől megfosztott Egyház semmit nem jelenthet ki: ha a feje, azaz a pápa hiányzik; akkor lehet bármilyen sok érdeme, de auktoritása nincs. Egyesek, mivel nem tudnak különbséget tenni a személyes hit és egy mérvadó, tekintélyen alapuló ítélet között, annyira naivak, hogy egy tudóst előnybe helyeznek a pápának, mivel a pápa személyére gondolnak csak, nem a hivatalára és az isteni segítségre, melyet Urunk Jézus Krisztus [csak] ennek a hivatalnak ígért meg.”      Ezek nagyon fontos megállapítások, és megmagyarázzák, hogy miért tudták a peritik, a „tudósok” az ú. n. II. Vatikáni Zsinaton a hit dolgában a résztvevőkkel tévedéseket elfogadtatni. Mert „az Egyháznak ezekben a kérdésekben pápa nélkül nincs tévedhetetlen támasza!” Természetesen a mai helyzet, az eltelt pápa-nélküli idő hosszúsága miatt, egészen másképp és sokkal drámaibban néz ki, mint ahogy azt Bellarmin, Journet és Cajetan bíborosok valaha is el tudták képzelni. Hiszen mára az Egyház nem csak látható fejét vesztette el, hanem összes megyéspüspökét is, így nem csak az univerzális joghatósága, hanem összes rész-joghatósága is elveszett. Helyette keletkezett egy hamis, eretnek és szakadár "egyház", melynek már érvényes szentségei sincsenek – amit azonban mégis majdnem minden katolikus az igazi, katolikus Egyháznak ismer el, ami így őket is magával rántja az eretnekségbe és szakadárságba. Annak a kevés katolikus püspöknek, aki még él, csak annyi joghatósága van, amennyi a kevés megmaradt katolikus papnak is van; nevezetesen amennyit az Egyház a kánonjogban szükségállapot esetére nekik megad: hogy a lelkeket az üdvösséghez szükséges lelki segítségekkel, azaz a szentségekkel ellássák. 2. „Keressétek az Urat, míg föltalálható: híjátok segítségül, míg közel vagyon” „Keletkezett egy hamis, eretnek és szakadár "egyház", melynek már érvényes szentségei sincsenek, amit azonban mégis majdnem minden katolikus az igazi, katolikus Egyháznak ismer el, ami így őket is eretnekségbe és szakadárságba rántja”: így hangzik az előző cikk írójának logikus következtetése. Évekig azt hittem, hogy olyan emberek, mint például de Mattei professzor, Taylor R. Marshall és mind a többi hozzájuk hasonló "megmondó emberek" azért ragaszkodnak abszolút téves, eretnek elméleteikhez, mert nem olvasnak olyan okos értekezéseket, mint amiket az einsicht.de újság régi számaiban vagy F. Cekada tollából olvasni lehet. – És akkor kiderült, maga de Mattei írta meg, hogy pontosan ismeri ezeket a munkákat. És ezek ismeretében, mindezen írásokban és a katekizmusokban és az egyházatyáknál és az egyháztanítóknál található katolikus igazságok ellenére kitartanak az „elfogadni és ellenállni” teljesen akatolikus, eretnek nézete mellett!      Ez szinte felfoghatatlan, és csak azzal magyarázható meg, hogy akik e nézetet vallják, azokat már (valószínűleg véglegesen) magával rántotta a hamis, eretnek és szakadár ember-csinálta zsinati szekta. Hiszen a megismert igazság elleni makacs tusakodás, mely bűnben de Mattei és a hozzá hasonlóan gondolkodók és viselkedők már hosszú ideje kitartanak, a Szentlélek elleni bűnök közé tartozik. Ezért rájuk is, nemcsak Bergogliora érvényesek Urunk Jézus Krisztus szavai, aki maga jelentette ki, hogy a Szentlélek ellen elkövetett bűnök megbocsáthatatlanok (lásd Mt 12,31-32).      Ezekhez az emberekhez Urunknak azon mondatai szólnak, melyeket Nagyböjt első vasárnapja utáni hétfőn az Evangéliumban olvas a pap: „Távozzatok tőlem, átkozottak az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak – Ezek örök büntetésre mennek….” (Mt 25,41/46) Cajetan bíboros mondta (lásd a fenti cikket): „Egyesek, mivel nem tudnak különbséget tenni a személyes hit és a tekintélyen alapuló ítélet között, annyira naivak, hogy egy tudóst előnybe helyeznek a pápának, mivel a pápa személyére gondolnak csak, nem a hivatalára és az isteni segítségre, melyet Urunk Jézus Krisztus [csak] ennek a hivatalnak ígért meg.” – Akik tehát Bergogliot pápának tartják, azoknak valójában megszűnt a kapcsolatuk a természetfelettivel. És ezért azt sem vehetik észre, hogy Bergoglio valójában a Sátán országát építi, és így a vele való közösségben ők is oda kerülnek. Ezeknek az embereknek a helyzetét F. Cekada Részt lehet-e venni olyan szentmisén ahol a pap a kánonban megemlíti „Ferenc pápát”? című tanulmányában így írta le:      „A katolikus vallás megköveteli, hogy egy katolikus a hit és erkölcs kérdéseiben mind elviekben, mind a gyakorlatban engedelmeskedjen a mindenkori pápának és az ő tanítóhivatalának, mert ez a kettő képezi az élő Tanítóhivatalt, aminek léte, működése elengedhetetlen ahhoz, hogy egy katolikus az Egyház tanítását, azaz tradícióját helyesen értelmezni és alkalmazni tudja. Ha egy katolikus egyáltalán nem, vagy akár csak egyetlen pontban nem engedelmeskedik a pápának és tanítóhivatalának, akkor mindössze két eset állhat fenn: 1) az illető nem katolikus többé; 2) az illetőnek megalapozott teológiai indítéka van azt hinni és aszerint cselekedni, hogy a „pápa”, akitől megtagadja az engedelmességet, nem valódi pápa. Amíg ezen döntését új tények meg nem cáfolják, meggyőződéséhez hűnek kell lennie, és életét eszerint kell folytatnia, vallását eszerint kell gyakorolnia. Harmadik eset nem létezik. Aki mégis kitalál egy ezektől eltérő helyzetet, és saját és közössége életét erre a hamis ideológiára alapozza, az egyfelől nem katolikus többé, másfelől közössége tagjait félrevezeti, aminek következtében örök üdvösségüket veszélyezteti.” Egy másik tanulmány – A szeretet és a ne ítélj parancsa – ugyanezt az igazságot így magyarázza meg:      „Aki elfordul Krisztus tanításától, és nem marad hozzá hű, nem mondhatja magáénak az Istent. Ha valaki nem ezzel a tanítással megy hozzátok, még csak ne is köszönjetek neki, mert aki köszön neki, részes gonosz tetteiben” (lásd: 2 Jn 1,11)      P. Noel Barbara ezt a Szent János-i parancsot azzal kapcsolatban idézi, hogy az Egyház mindig szigorúan tiltotta, hogy a hívek olyan pap miséjén vegyenek részt, aki notórius eretnek vagy szakadár, mert a „Communicatio in sacris” által így a hívek részesei lesznek a celebráns eretnekségének vagy szakadárságának, majd hozzáteszi, hogy az Egyháznak ez a tiltása Szent János apostolnak fenti parancsára nyúlik vissza. R. de Mattei professzor a www.katholisches.info oldalon 2023. október 4-én megjelent írását e mondatokkal fejezte be: „Az egyházért érzett mély szomorúság ezen órájában szakadék tátong azok között, akik Bergogliot ellenpápának tekintik, és azok között, akik, mint e cikk szerzője is, azért imádkoznak, hogy az Úr "non tradat eum in animam inimicorum eius" (ne szolgáltassa ki őt – t. i. Bergogliot – ellenségei gyűlöletének).”      Ezzel a professzor maga kiáltja világgá (nyilván büszke is rá, és nagyon kegyesnek érzi magát), hogy imádkozik Bergoglioért. Csakhogy a megismert igazság elleni makacs tusakodás a Szentlélek elleni bűn, azaz azon bűnök közé tartozik, melyeket Urunk Jézus Krisztus megbocsáthatatlannak jelentett ki! És ezért az ilyenekért, az aposztatákért az Egyház még nagypénteken sem imádkozik! 2017. október 21-én az antimodernist.com honlapon megjelent tanulmány Jézusnak a menyegzői lakomáról (lásd: Mt 22,1-14: „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának….”) szóló hasonlatát elemezte. Ebben a tanulmányban olvasható Aquinói Szent Tamásnak a magyarázata, melyet ő az egyházatyák tanításai alapján foglalt össze. Aranyszájú Szent János kommentárja alapján Tamás ezt írja:      „Ahányszor Isten meglátogatja Egyházát, belép oda, hogy megnézze a vendégeket, és ha lát valakit, aki nem visel menyegzői ruhát, attól megkérdezi: Miért lettél keresztény, ha ilyesmit teszel? Az ilyet tehát Krisztus átadja a szolgáinak, vagyis a csábítás néhány mesterének, akik összekötik kezeit, azaz cselekedeteit, és lábait, azaz lelkének rezdüléseit, és kidobják a sötétségbe. … Isten menyegzői lakomájától távol, a menyegzői házon kívül, de mégis ahhoz a legközelebb a pogányok állnak, akik megvetették az igazságot, de nem ismerték azt. Tőlük távolabb a zsidók állnak, akik hallották az igazságot, mégsem hitték. Legtávolabb azonban az eretnekekké vált megkereszteltek, azaz hitehagyottak állnak, akik ismerték, elfogadták, majd saját akaratukból megtagadták az igazságot. Arra a kérdésre, hogy jámbor, képzett emberek, akik biztosan nem akarnak elkárhozni, és akik hitük szerint a katolikus hit védelmében tevékenykednek, hogyan kerülhettek ennyire a vakság és süketség állapotába, a Nagyböjt első vasárnapján elhangzott szentírási rész (lásd Mt 4,1-11) ad egy lehetséges magyarázatot: Jézus megkísértésekor az ördög harmadik kísérletekor ezt mondja: „Majd ismét egy igen magas hegyre vivé őt az ördög, és megmutatá a világ minden országait és azok dicsőségét, és mondá neki: ’Mindezeket neked adom, ha leborulván imádsz engem.’” – És Jézus így válaszolt neki: „Távozzál, sátán! mert írva vagyon: A Te Uradat Istenedet imádjad, és csak neki szolgálj [5 Móz 6,13] Akkor elhagyá őt az ördög, és íme angyalok jövének és szolgálának neki.”      A világ dicsősége, a világ elismerése, a fontosnak lenni, olyannak lenni, akit meghallgatnak, akinek neve van, aki számít, aki mindig, mindenütt jelen lehet – vagyis a hiúság, a becsvágy olyan erős csábítás, aminek kevesen tudnak ellenállni. Még akkor is, ha lelkük mélyén halványan sejtik, hogy rájuk ezért az ördög, és nem az angyalok társasága vár.      A katekizmus azt tanítja, hogy az Úristen csak a megszentelő kegyelem állapotában levő emberek kérését hallgatja meg (kivéve azokat a könyörgéseket, melyeket valaki saját magáért mond el). Valószínűleg ez az oka annak, hogy a világon semmi nem fordul jobbra: hiszen az Istenhez könyörgök túlnyomó többsége nem lehet a kegyelem állapotában, hiszen nem részesül érvényes szentségekben! S. Maeßen azt mondta, hogy biztos benne, hogy a mai embert Isten másképp ítéli meg, mint a korábban élőket, hogy velünk elnézőbben bánik, mint azokkal, akik nem a mai, velejéig romlott földi pokolban éltek, ahol minden, de minden az ember legalantasabb ösztöneit ingerli, szolgálja ki. Körülbelül tíz évvel ezelőtt hallottam tőle ezt a véleményt, és azóta a helyzet még tovább romlott. Talán azért is enged meg az Úristen ennyi borzalmat, hogy lehetőséget adjon arra, hogy akiben a jónak csak egy szikrája pislákol, végre felismerje a gonoszt, és még időben megtérjen.      Azoktól pedig, akik felismerték az igazságot, és szenvednek a mai világtól, a hazugság tengerétől, és már a helyes úton járnak, azt várja el, hogy még jobban elszakadjanak a világtól. Ehhez az kell, hogy felfelé, egyre inkább csak Isten felé tekintsenek, mert minél közelebb kerül valaki Istenhez, annál jelentéktelenebbé válnak számára az evilági borzalmak. Ameddig túlzottan bánkódunk a mai világ aljasságán, annak adjuk jelét, hogy még mindig nem szakadtunk el annyira a világtól, mint ahogy azt Urunk Jézus Krisztus parancsolta nekünk apostola által: „Ne szeressétek a világot, sem azokat, mik e világban vannak! Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atyának szeretete; mert minden, ami a világon van: a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világtól van. … Tudjuk, hogy az Istentől vagyunk és az egész világ gonoszságban fetreng. És tudjuk, hogy az Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent és az ő igaz Fiában legyünk.” (1 Jn 2,15-16; 5,19-20) „Keressétek az Urat, míg föltalálható: híjátok segítségül, míg közel vagyon” (Iz 55,6) Feltéve: 2024. február 22.