Gondolatok Kozma Miklós „Az összeomlás 1918-1919-ben” című könyvéhez A két nappal ezelőtti "Ez itt a kérdés" beszélgetős műsorban a robotokról volt szó. A jelenlevő öt emberből többnyire csak egy kibernetikus beszélt, olyan lehengerlően, hogy senki nem tudott érdemben vitatkozni vele. A robotok nagyszerűségét, célszerűségét, sőt alternatíva nélküli szükségszerűségét fejtegette. Már egyedül ez az „alternatíva nélküliség”, amit folyton hajtogatott, világosan megmutatta, hogy melyik, illetve kinek a táborába tartozik. Ugyancsak az "Ez itt a kérdés" műsorban körülbelül egy évvel ezelőtt egy olyan beszélgetést hallottam, aminek hatására újfent elkezdtem a magyar történelemmel, különösen az I. világháború utáni összeomlás történetével foglalkozni. Rengeteg könyvet elolvastam, egyik adta a forrást a következőhöz. Így jutottam el mára Kozma Miklós „Az összeomlás 1918-1919-ben” című könyvéhez. Ez a könyv mindazt összefoglalja, amit e témában már eddig is olvastam, de ezen felül számomra még mást is jelent: Annak jobb megértését, amit Stephan Maeßen 2019. április 1-i előadásában (lásd a honlap következő cikkét, ahonnan az előadás videófelvételei is elérhetőek: A társadalom a szakadék szélén – Van-e még menedék számunkra?) előadott, és amit egy mondattal így lehet összefoglalni: Az emberiség történelme az I. világháborúval befejeződött. Ami azóta van, az nem más, mint a földi pokol (S. M.: „A népek számára nincs más alternatíva, mint Krisztus királysága alatt élni. Ezen kívül csak az ítélet, a pokol, vagy a földi pokol létezik”, amiben az I. világháború óta – kisebb nagyobb mértékben – az egész emberiség, így mi is élünk.)

Stephan Maeßen előadásából a legfontosabb idevonatkozó gondolatok a következők: Ha a lakosság egyik része a másik részt kriminalizálja, és börtönbe akarja zárni, akkor az ilyen társadalmi helyzet belülről már nem oldható meg. E helyzet egyfelől az új jog szerint élő társadalmakban eluralkodó istentelenség és erkölcstelenség terméke, másfelől azonban művi úton lesz előállítva. Ha a lakosság egyik része a másikat el akarja zárni, akkor ez a helyzet már se atombombával, se polgárháborúval, se más emberi ellenállással nem oldható meg, hanem ehhez már szükség van Isten közvetlen beavatkozására a történelembe.      Az I. világháború arra szolgált, hogy a régi 1700 éves keresztény rendet lerombolja, a II. világháború pedig arra, hogy tökéletessé tegye, befejezze ezt a pusztítást. A társadalmak összeomlása – ha nem akarunk még messzebbre, a reneszánszig, az ú. n. reformációig visszamenni – kultúrtörténeti szempontból a monarchiák szétverésével, azaz az I. világháborúval történt meg. Hogy a németeket megnyerjék a kommunista eszméknek, előkészítették a 68-as mozgalmat [a diákok kultúrforradalmát] – amit én női kommunizmusnak szoktam nevezni –, és ami ma már abszolút módon uralja az egész világot, szilárdan kezében tart mindent, és ami a világon mára minden a hagyománynak megfelelő, erkölcsi, biológiai, természetes adottság teljes felbomlasztásához, megszüntetéséhez vezetett. … Ennek a forradalomnak az alapját az isteni rendtől való teljes elszakadás jellemzi. [Az új világ nem veszi tudomásul, hogy] Krisztus királysága ebben a világban nem eszme, nem spekuláció, hanem történelmi valóság, konkrét királyság! Oltár és a trón – ez az öröktől fogva meglévő felosztás az emberi kultúrákban az I. világháborúban befejeződött kultúrforradalomig változatlanul fennállt!      A bűnbeesés óta a hanyatlás korszaka kezdődött el, amelyben azonban a népek mindig igyekeztek valamit megőrizni és továbbadni Ádám kultúrájából. Mégpedig nem csak elvekben, hanem a gyakorlatban is, tehát nem csak eszmei, hanem konkrét dolgokat is. Az emberi együttélés életformái, a forma vivendi, az élet felépítése, a mód, ahogy éltek, mióta ember él a földön mindig ugyanazok voltak! Akármilyen messze megyünk vissza a történelembe, az emberek az I. világháborúig évezredeken keresztül lényegében ugyanúgy éltek, gondolkoztak, közlekedtek, öltözködtek. Ahhoz képest, amit az I. és II. világháború óta megélünk, a régi változások minimálisak voltak! Ezt a tényt nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, és akkor könnyebben belátjuk, hogy az, amit mi ma átélünk nem egy egyszerű szakítás a múlttal, hanem radikális szakítás az egész emberi tradícióval, ami olyan idős, mint maga az emberiség! A természettörvény nem más, mint a természet által adott és rendelt törvény, amit büntetlenül nem lehet semmibe venni. Ha a népeket nem e törvények szerint irányítják, akkor azok a legrövidebb időn belül el fognak állatiasodni, és az állatokat fogják isteníteni, miként ezt az Arsi plébános is megmondta. Ha az emberek nem az isteni törvényeknek vannak alárendelve, akkor nagyon rövid időn belül teljesen degenerálódnak. Egy nép erkölcseit, benne a házasság tisztaságát nem lehet megőrizni, ha az emberekben nincs meg Isten tisztelete és félelme.      A történelemben azonban vannak olyan pillanatok, amikor kompromisszumokkal már nem lehet megoldani semmit, amikor már csak a kiindulópontra való visszatérés segít, amikor már az EGÉSZET, egész teljességében, megalkuvások nélkül kell visszaállítani. Mi az emberi történelem legostobább korszakában élünk. Ami az I., és II. világháború, de kiváltképp az utolsó 50 év óta történik, az, ami a kivétel; ami az emberi életforma ősrégi folytonosságba semmilyen módon nem illeszthető bele. … A mai ember nem tudja magát a történelem folyamába, mely Ádámmal kezdődik és Krisztus újraeljöveteléig tart, beleilleszteni, ezért természetes, hogy elvesztette tájékozódási képességét. A gyökértelenné vált emberekkel bármit meg lehet csinálni. Csak amikor elkezdtek a múltra, mint valami élettelen, halott, örökre letűnt dologra tekinteni – ez az, amit minden forradalmárnak meg kell tennie, és amit minden forradalmár meg is tesz, így válnak a forradalmárok a történelem gyilkosaivá –, akkortól kezdve kezdtek el az emberek magukra nem úgy, mint a múlt folytatására tekinteni. Tisztelet a múlt előtt, ez az igazi kegyelet, vallásosság, vallották a régi rómaiak. Ezért kell nekünk a múltat kiásni, és amennyire lehet, pontosan megismerni. …

Isten ujja – Tűnődések Szűzanya országáról címmel ez év április 22-én feltett cikkemben már említettem azokat a magyar írókat, akik az I. világháború előtt, alatt és utáni Magyarország történetét dolgozták fel – regény formában – könyveikben. Ezeket elolvasva akkor úgy gondoltam, hogy a 100 évvel ezelőtt történtekről „önkéntelenül is az 1789-es francia forradalmat megelőző, majd követő időszak jut az ember eszébe”. Csak miután még több ezen időszakról szóló, már nem regényt, hanem autentikus beszámolót is elolvastam, értettem meg, és fogadtam el S. Maeßen véleményét, miszerint az I. világháborúval nem csak Szent István országának, Magyarországnak, hanem az emberiségnek evilági történelme is befejeződött. Ennek legfőbb oka azonban nem az ellenség ereje volt, minden elképzelést felülmúló gonoszsága, ostobasága és totális tombolása, hanem elsősorban a katolikus Egyház árulása, majd a jószándékú emberek hihetetlen naivitása. Kozma Miklós például – akinek „Az összeomlás 1918-1919-ben” című könyvét már fent említettem, és amelyből részleteket most tettem fel a honlapra – rendkívül világosan látta a helyzetet, és ebből maga is azt a következtetést vonta le, hogy „a múlt lezáródott”, és ennek rövid távú okait is pontosan megnevezte, de az igazán fontos, alap-okokkal – katolikus létére – ő sem volt tisztában. Valószínűleg azért, mert még ő és a hozzá hasonló jóérzésű emberek sem vették komolyan azt a tényt, amit S. Maeßen így fogalmazott meg: „Ennek a forradalomnak az alapját az isteni rendtől való teljes elszakadás jellemzi. Krisztus királysága ebben a világban nem eszme, nem spekuláció, hanem történelmi valóság, konkrét királyság!” Feltéve: 2022. október 23. Az ember minél több könyvet, visszaemlékezést, naplót olvas el a több mint 100 évvel ezelőtt történtekről, annál világosabban felismeri, hogy napjaink állapota nemcsak hasonló, hanem kifejezetten, kísértetiesen megegyező az akkori állapotokkal. E történelmet feltáró könyvek írói azzal a szándékkal fogtak hozzá munkájukhoz, hogy megtalálják az okokat, melyek Magyarország katasztrófájához elvezettek. Meg voltak győződve, hogy az okok feltárása, kielemzése magával hozza, hogy az akkor elkövetett hibák, mulasztások nem történhetnek meg újra. Mind Kozma Miklós, mind Bangha Béla leírta, hogy nagy szerencse Magyarország számára, hogy a háború és a forradalom bebizonyította, hogy a liberalizmus megbukott.      Bangha páter így írt 1920-ban: „Nagy szerencsénk, hogy a liberalizmus káros eredményei, elsősorban maga a háború és a nyomor s főleg a kommunista forradalom annyira szemmel láthatólag bemutatták ennek a módszernek tarthatatlanságát; ráeszméltünk, mennyire hamis utakon haladtunk, hirtelen beláttuk az eddig követett irányelvek elégtelen és helytelen voltát és felfedeztük, helyesebben: valami ösztönszerű érzéssel megsejtettük, hogy a gyógyulás érdekében legelső teendőnk a visszatérés a keresztény alaphoz.” – Kozma Miklós ugyanekkor pedig így: „A liberalizmusnak vége és nem lehet többé életre kelteni. Az emberiség szempontjából feladatát befejezte.” Kozma Miklós még ilyenekben is hitt:      – Elkövetkezik az új kor, amelyben csak igazabb értékek, személyes példa, komoly lelkiismeret és a nagy feladatnak megfelelő kötelességérzet vezethetnek.      – Szent a hitem, hogy a háború eredményeként az emberiség elkezdődő új korszakában friss, hatalmas új igazságok fognak felülkerekedni, s az új célkitűzéseket a századvégiek átlagánál igazabb emberek őszintébb eszközökkel igyekeznek majd megközelíteni.      – A jövő ebben is más lesz, és megint csak a parlamentarizmus és annak kinövései ellen szól, és csak nagy szenvedések árán fog megváltozni, és hogy ha nem pusztul bele, akkor végképp kijózanodik. Arra építeni, hogy nincs Isten, nincs nemzet, nincs nemzeti múlt és nincs család, nem lehet. Úgy tűnik, egyikőjük sem sejtette, hogy mekkorát tévednek.      Pedig tévedésük oka nagyon egyszerű, és már az ő korukban ismert volt: Európának „az isteni rendtől való teljes elszakadása” már évtizedekkel korábban elkezdődött, és mivel egyetlen erő sem állt neki ellen – ők sem, az általuk képviselt mozgalmak sem –, ez a folyamat az I. világháborúval nem hogy befejeződött volna, hanem ellenkezőleg, még jobban felgyorsult. Mi volt tévedésük oka? Elsősorban az, hogy nem vették figyelembe Isten intéseit, például ezeket: „Nem annyira a vér és test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12) – „Keressétek azért először az Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind hozzáadatnak nektek!” (Mt 6,33) Szent István intelmeit és Rákóczi Ferenc emlékeit olvasva, úgy tűnik, hogy ők még ismerték azt az alapvető igazságot, hogy Isten csak azoknak segít, akik bizalmukat egészen Belé vetik, és az igazság tekintetében semmilyen siker reményében nem mennek bele kompromisszumokba, és csakis az igazságot, a TELJES igazságot képviselik.      Rákóczi fejedelem leveléből úgy tűnik, hogy ő belátta eljárásának Istennek nem tetsző voltát, és maga is feltételezte, hogy harca ezért nem járhatott sikerrel: „Némely tárgyaláson talán hátrányosnak tűnik föl majd az ortodox vallásra, de nem a hazára, melynek felszabadítása az idegen járom alól első és legfontosabb célom volt. Meg voltam győződve róla, hogy ha erdélyi fejedelemségem békés birtokába jutok, olyan szükségszerű befolyásom lesz a leendő magyar király tanácsában, hogy ellensúlyozhatom az ortodox vallással ellenkező tanácsokat. Reméltem, hogy az idők folyamán helyreállítom a lelkek egységét, s így szelíd és békés utakon visszavezethetem az elkülönült vallásokat az igazi katolikus egységbe. … Kizárólag az a hiú dicsőség vezérelt, hogy eleget tegyek kötelességemnek hazám iránt – és a világi becsület, amelynek forrása természetes nagylelkűségem volt, az munkált bennem bűnös módon Veled szemben, ó, Istenem, mert hiszen e különböző indítóokok mind magamra vonatkoztak és önmagamban végződtek.”      Isten akkor segít övéinek evilági harcaikban, ha azok mindenekelőtt – és mindennemű megalkuvás nélkül – az Ő országát építik. És Jézus megígérte, hogy ez esetben Isten minden mást megad nekik: ha a lelkek javát a győzelem szolgálja, akkor a legreménytelenebb helyzetből is kiszabadít, és győzelmet ad, akár csodák segítségével is. Ez történt például Lepantónál és ez hiányzott például a magyar szabadságharcoknál. Az eddig elmondottakkal kapcsolatban, azonkívül az I. világháború okaival és a magyarországi helyzettel foglalkozó könyvek közül a legtanulságosabbak (amik ma is kaphatók) listája:      – Rákóczi Ferenc: Vallomások;      – Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula, Ne sárgulj, fűzfa!, És Mihály harcolt…, A Pirossapkás Kislány, A hadtest hű marad, Katonacsillag megfordul, A Tűzoszlop, És mégis élünk;      – Domonkos László: Az elfelejtett parancsnok, A Héjjas-nyárfa árnyékában, A hetvenéves akasztott;      – Raffay Ernő: Harcoló szabadkőművesség – Küzdelem a katolikus Egyház ellen;      – Ladislav Szalay: 1848-49 legendája a szlovák történetírásban;      – Nagy Miklós Mihály: Magyarország az első világháborúban;      – Lukachich Géza: Magyarország megcsonkításának okai;      – Kozma Miklós: Az összeomlás 1918-1919-ben;      – Mályusz Elemér: A vörös emigráció;      – Bangha Béla: Magyarország újjáépítése és a kereszténység. folytatás következik Feltéve: 2022. november 10.