Martin Lenz nemrég feltett írása – néhány új szempontból és néhány új részlettel – ismételten óva int – nem is elsősorban a zsinati szektától, hanem az ú. n. tradicionalista „pásztoroktól”, akik „az embereknek azon csoportjait, akik őszintén katolikusok akarnak lenni, arra nevelik, hogy azt higgyék, hogy autentikus katolikus viselkedésmód a pápa tanítóhivatalát az ő saját, hitről alkotott elképzelésükhöz igazítani … Ezek a hangadók ezeket a szegény, naiv embereket arra tanítják, hogy az Egyházzal szemben bizalmatlannak lenni katolikus viselkedés”!      Ezek a hangadók azért működhetnek és érhetnek el vélt „sikereket”, mert az ú. n. „tradicionalisták” vagy teljesen felkészületlenek, tanulatlanok, vagy egyszerűen csak azok közé tartoznak, akik „tanítót tanítóra szereznek maguknak, mert nem bírják elviselni az igaz tanítást” vö. 2 Tim 4,3-4: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” – Azt az örökérvényű katolikus tant nem hajlandók igazságként elfogadni, hogy „egy katolikus hívő az Egyháznak, név szerint a pápának [ha az valóban pápa, és az Egyház, ami élén áll, valóban Krisztus Egyháza] ugyanúgy engedelmességgel és alávetettséggel tartozik, mint Istennek.” Annak megértéséhez, hogy az ú. n. "ellenálló papok" miért viselkednek így, érdemes átelmélkedni a A keresztségben tett fogadalmak megújítása című imádság következő mondatait:      „Midőn az eredeti bűntől a keresztkútnál megszabadultam, csecsemő levén, magam nem szólhattam, hanem keresztszülőim tettek ígéretet nevemben; most Isten kegyelméből már feloldatott nyelvem s megnyílnak ajkaim hitem vallására. Magam teszek tehát ígéretet, s teljes erőmből ellene mondok az ördögnek, minden kevélységnek, minden cselekedetének. Ellene mondok minden bűnnek, minden tévelygő tanításnak.” E szövegben az ígéretek sorrendje a meglepő: az ördög után vagy előtt nem a bűntől való általános tartózkodás következik, hanem egy bizonyos bűn, a kevélység megnevezése. A fogadalmat tevő elsőként, mint legfontosabb bűnként, a kevélységnek és ennek következményeinek mond ellen. Sőt egyáltalán csak ezt a bűnt sorolja fel a nevén, a többi bűnt nem. De ez természetes is: A gőg minden bűnnek a forrása: Nem csak az első ember, Ádám követte el kevélységből az első bűnt, hanem a Sátán is kevélységből lázadt Isten ellen: Non serviam, nem szolgálok. És ez a bűn az, ami ma is a legnagyobb pusztítást végzi a lelkekben, különösen a valamilyen formában követőket szerzett vezetőkben. A kevélység, és az ebből eredő cselekedetek azok, amik a jobb sorsra érdemes mai „tanítókat arra sarkallja, hogy ne az igazságot mondják, hanem mesékkel csiklandozzák hallgatóik fülét”. Mert ha nem ezt tennék, akkor követők, rajongók nélkül maradnának. Senki nem hívná őket előadni, sehol nem tarthatnának díszes programokat: ők is olyan mellőzöttekké, számkivetettekké válnának, mint a katolikusok, akiket korunkban hanyagul szedesvakantistáknak nevez – és kiközösít – a világ és a zsinati szekta. Hogy a lelkiismeretük mégis tiszta maradjon, azt azzal érik el, hogy nem tanulnak, nem tájékozódnak eléggé, illetve, ha mégis ezt teszik, akkor ők maguk is olyan „tanítókat választanak és követnek”, akik rangban náluk magasabb fokról „csiklandozzák” az ő fülüket. Vagy bizonyítékokat keresnek hamis állításaik igazolására. Például az úgynevezett Oltáriszentség csodákat és Mária-jelenéseket.      Holott csak a Szentírást kellene komolyan venniük: Például Szent Máté Evangéliumából Urunk Jézus Krisztus szavait, aki így figyelmeztetette övéit: „Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. Lám, előre megmondtam nektek.” (Mt 24,24-25) – „Lám, megmondtam nektek”, milyen megrázóak egy mai olvasónak Urunk eme szavai: Ő előre intett bennünket, hogy az idők végén nagyon nagy megpróbáltatások, elsősorban ámítások várnak az övéire.      De nem csak Urunk Jézus Krisztus jövendölte meg előre a mai helyzetet, hanem kedvenc tanítványa, Szent János is, aki a Jelenések könyvében figyelmeztet a végső idők megpróbáltatásainak bemutatása közben a Sátán álcsodáira. A másik vadállat „nagy csodajeleket vitt végbe, még tüzet is bocsátott le az égből az emberek szeme láttára. A föld lakóit megtévesztette a csodajelekkel, amelyeket a vadállat előtt véghezvihetett.” (Jel 13,13) – „S láttam, hogy a sárkány szájából, a vadállat szájából és a hamis próféta szájából három békához hasonló tisztátalan lélek jött elő. Sátáni lelkek, akik csodákat művelnek…. (Jel 16,13-14) – „A vadállat és a föld királyai összegyűltek a seregeikkel együtt, hogy harcra keljenek a Lovassal és seregével. De ezek elfogták a vadállatot és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat tett, és félrevezette velük azokat, akik a vadállat bélyegét viselték, és a képmását imádták.” (Jel 19,19-20) Akik folyton valami kibúvót keresnek annak elfogadására, hogy a zsinati szekta minden eretneksége ellenére mégis a katolikus Egyház, azzal érvelnek, hogy az Egyháznak láthatónak és szervezettnek kell lennie. Azt elhallgatják, hogy ezek a jellemzők evilági és nem hitbeli, s pláne nem természetfeletti kategóriák. Csakhogy Krisztus Egyházának fő jellemvonásai természetfelettiek, elsősorban ezek: szent, apostoli, katolikus és tévedhetetlen. A zsinati szekta viszont se nem szent, se nem apostoli, se nem katolikus. Nem szent, mert eretnekségeket tanít, nem apostoli, mert nincsenek érvényesen felszentelt papjai, és nem katolikus, mert nem azt tanítja, amit a katolikus Egyház tagjai „mindig, mindenkor és mindenhol hittek és vallottak”.      Már maga az a tény, hogy ezek az áltanítók mindig csak a láthatóságra és a szervezettségre, azaz evilági tulajdonságokra hivatkoznak, miközben tökéletesen semmibe veszik a természetfelettieket, mutatja, hogy nem katolikus, hanem hamis úton járnak.      Jézus ezt mondta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6) – S mivel a katolikus Egyház Krisztus menyasszonya, és Feje maga Krisztus, a katolikus Egyháznak is útnak, igazságnak és életnek kell lennie. Azt viszont senki nem vitathatja, hogy a zsinati szekta nem út, hanem szakadék, nem hirdeti az igazságot, hanem hazug, és nem ad életet, hanem egyenesen a kárhozatba vezeti a rá bízott nyájat. A megmaradt katolikusok, azaz azok, akik tudatosan és teljes egészében nem tartoznak a zsinati szektához, bár kevesen vannak, de azért még evilági értelemben is láthatóak, jelenvalóak és, még ha alacsonyabb fokon is, mint a szekta és a hozzá tartozó egyéb közösségek, szervezettek is. (lásd pl. Lux Vera World Directory)      Azzal a hiedelemmel ellentétben, miszerint Jézus azt mondta volna, hogy Egyháza a mai fejlett formájában a világ végéig fennmarad, az igazság az, hogy Jézus ezt mondta: „én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”. És a „veletek” alatt nem azokat értette, akik hazugságokkal traktálják a hívőket, hanem azokat, akik kiérdemlik, hogy Ő velük legyen: „Tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek, s én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20)      Krisztus Egyháza korunkra ugyanolyan kicsivé, megvetetté, megrágalmazottá vált, mint az első évszázadokban volt, amikor például még a művelt rómaiak is úgy tudták, hogy a keresztények szamárfejet imádnak, és kicsapongó orgiákat tartanak. De nem csak a római birodalomban, hanem később a diaszpórákban, vagy a nagy egyházüldözések alatt is újra katakombákba kényszerült az igaz hit – ebben sincs tehát semmi rendkívüli. A fő az, hogy Krisztus Urunk mindig mellettük volt, úgy ahogy igaz híveinek megígérte. Hogy a zsinati szekta mennyire meghasonlott, és nem csak azokban, akik aktívan támogatják, hanem az ú. n. tradicionalistákban is, kiválóan mutatják fő szószólóik megnyilvánulásai. Például Michael Gurtner egyházmegyés "pap" írásai, akinek legújabb tanulmánya október 8-án jelent meg német nyelven az interneten. Ebből valók a következő kijelentések:      »Az új „szinodális gondolkodásmód” impozáns módon teszi nyilvánvalóvá a „katolikus ateizmust”, ami mélyen benyomult az egyházba. … Egy egyház, amelyik nem Krisztusra tekint többé, nem Róla beszél, következésképpen nem az Ő meghízatását teljesíti, azzal fenyeget, hogy a katolikus ateizmus ragályát, ami őt magát már a hatalmába kerítette, terjeszti el. … Az ilyen egyházban Isten már semmit nem számít, barátságosan elbúcsúztak Tőle, és még a templom kapuján is kikísérték – ez a megélt katolikus ateizmus.« Azok számára, akik továbbra is az Egyháznak az idők végezetéig való fennállására hivatkozva kábítják a hozzájuk lelki segítségért szorulókat, nem lehet elégszer elismételni Jézus Urunk Lk 18,8-ban ránk hagyott komoly jelentéssel bíró és éppen a jövőt lefestő szavait: „Mikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Hogyan lehet ezt a mondatot másképpen érteni, mint úgy, hogy az idők végén szinte eltűnik a hit a földről; ez pedig csak úgy lehetséges, ha látszólag az Egyház is eltűnik? Vagy van olyan "tanító", aki azt meri állítani, hogy Jézus olykor csacskaságokat is mondott, csak úgy időűzésből?      Miért gondolják úgy a mai tradicionalista "tudósok" és "tanítók", hogy ők jobban tudják, hogy hol az igazság, mint olyan szent emberek, mint például Anna Katharina Emmerich, aki egyik látomása után ezt mondta: „A vallást olyan ügyesen ássák alá és fojtják meg, hogy alig több mint száz pap marad, aki ellen tud állni ennek a kísértésnek. – Vagy Pie bíboros (1815-1880), aki már csaknem 180 évvel ezelőtt megmondta, hogy a katolikus Egyház egészen kis csoportokra fog összezsugorodni. (vö. „Az Egyház, a hit egyre erősebben egyes személyekre és otthonokra redukálódik”.      Miért hiszik magukat ezek a mai megmondó emberek okosabbnak az elmúlt kétezer év valóban katolikus és alázatos tanítóinál? – Csakis kevélységből nem hallgatnak másra, csak azokra, akik az ő gőgjüket táplálja. Mert továbbra is híres, elismert megmondók, nyájat vezető emberek akarnak maradni. Számukra ez a legfontosabb a katolikus vallásból. Feltéve: 2024. október 10. Kiegészítés: 2024. október 11.