Martin Lenz nemrég feltett írása – néhány új szempontból és néhány új részlettel – ismételten óva int – nem is elsősorban a zsinati szektától, hanem az ú. n. tradicionalista „pásztoroktól”, akik „az embereknek azon csoportjait, akik őszintén katolikusok akarnak lenni, arra nevelik, hogy azt higgyék, hogy autentikus katolikus viselkedésmód a pápa tanítóhivatalát az ő saját, hitről alkotott elképzelésükhöz igazítani … Ezek a hangadók ezeket a szegény, naiv embereket arra tanítják, hogy az Egyházzal szemben bizalmatlannak lenni katolikus viselkedés”! Ezek a hangadók azért működhetnek és érhetnek el vélt „sikereket”, mert az ú. n. „tradicionalisták” vagy teljesen felkészületlenek, tanulatlanok, vagy egyszerűen csak azok közé tartoznak, akik „tanítót tanítóra szereznek maguknak, mert nem bírják elviselni az igaz tanítást” vö. 2 Tim 4,3-4: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” – Azt az örökérvényű katolikus tant nem hajlandók igazságként elfogadni, hogy „egy katolikus hívő az Egyháznak, név szerint a pápának [ha az valóban pápa, és az Egyház, ami élén áll, valóban Krisztus Egyháza] ugyanúgy engedelmességgel és alávetettséggel tartozik, mint Istennek.”
Annak megértéséhez, hogy az ú. n. "ellenálló papok" miért viselkednek így, érdemes átelmélkedni a
E szövegben az ígéretek sorrendje a meglepő: az ördög után vagy előtt nem a bűntől való általános tartózkodás következik, hanem egy bizonyos bűn, a kevélység megnevezése. A fogadalmat tevő elsőként, mint legfontosabb bűnként, a kevélységnek és ennek következményeinek mond ellen. Sőt egyáltalán csak ezt a bűnt sorolja fel a nevén, a többi bűnt nem. De ez természetes is: A gőg minden bűnnek a forrása: Nem csak az első ember, Ádám követte el kevélységből az első bűnt, hanem a Sátán is kevélységből lázadt Isten ellen: Non serviam, nem szolgálok.
És ez a bűn az, ami ma is a legnagyobb pusztítást végzi a lelkekben, különösen a valamilyen formában követőket szerzett vezetőkben. A kevélység, és az ebből eredő cselekedetek azok, amik a jobb sorsra érdemes mai „tanítókat arra sarkallja, hogy ne az igazságot mondják, hanem mesékkel csiklandozzák hallgatóik fülét”. Mert ha nem ezt tennék, akkor követők, rajongók nélkül maradnának. Senki nem hívná őket előadni, sehol nem tarthatnának díszes programokat: ők is olyan mellőzöttekké, számkivetettekké válnának, mint a katolikusok, akiket korunkban hanyagul szedesvakantistáknak nevez – és kiközösít – a világ és a zsinati szekta.
Hogy a lelkiismeretük mégis tiszta maradjon, azt azzal érik el, hogy nem tanulnak, nem tájékozódnak eléggé, illetve, ha mégis ezt teszik, akkor ők maguk is olyan „tanítókat választanak és követnek”, akik rangban náluk magasabb fokról „csiklandozzák” az ő fülüket. Vagy bizonyítékokat keresnek hamis állításaik igazolására. Például az úgynevezett Oltáriszentség csodákat és Mária-jelenéseket.
Akik folyton valami kibúvót keresnek annak elfogadására, hogy a zsinati szekta minden eretneksége ellenére mégis a katolikus Egyház, azzal érvelnek, hogy az Egyháznak láthatónak és szervezettnek kell lennie. Azt elhallgatják, hogy ezek a jellemzők evilági és nem hitbeli, s pláne nem természetfeletti kategóriák. Csakhogy Krisztus Egyházának fő jellemvonásai természetfelettiek, elsősorban ezek: szent, apostoli, katolikus és tévedhetetlen. A zsinati szekta viszont se nem szent, se nem apostoli, se nem katolikus. Nem szent, mert eretnekségeket tanít, nem apostoli, mert nincsenek érvényesen felszentelt papjai, és nem katolikus, mert nem azt tanítja, amit a katolikus Egyház tagjai „mindig, mindenkor és mindenhol hittek és vallottak”.
A megmaradt katolikusok, azaz azok, akik tudatosan és teljes egészében nem tartoznak a zsinati szektához, bár kevesen vannak, de azért még evilági értelemben is láthatóak, jelenvalóak és, még ha alacsonyabb fokon is, mint a szekta és a hozzá tartozó egyéb közösségek, szervezettek is. (lásd pl. Lux Vera World Directory)
Hogy a zsinati szekta mennyire meghasonlott, és nem csak azokban, akik aktívan támogatják, hanem az ú. n. tradicionalistákban is, kiválóan mutatják fő szószólóik megnyilvánulásai. Például Michael Gurtner egyházmegyés "pap" írásai, akinek legújabb tanulmánya október 8-án jelent meg német nyelven az interneten. Ebből valók a következő kijelentések:
Azok számára, akik továbbra is az Egyháznak az idők végezetéig való fennállására hivatkozva kábítják a hozzájuk lelki segítségért szorulókat, nem lehet elégszer elismételni Jézus Urunk Lk 18,8-ban ránk hagyott komoly jelentéssel bíró és éppen a jövőt lefestő szavait: „Mikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Hogyan lehet ezt a mondatot másképpen érteni, mint úgy, hogy az idők végén szinte eltűnik a hit a földről; ez pedig csak úgy lehetséges, ha látszólag az Egyház is eltűnik? Vagy van olyan "tanító", aki azt meri állítani, hogy Jézus olykor csacskaságokat is mondott, csak úgy időűzésből?
|
vissza