|
[Előszó: Jaroslav atya pár nappal Prevost megválasztása után azt mondta, hogy nem lepődne meg, ha olyan korszak jönne, amelyben vissza fogjuk sírni Bergogliot. És lám, így történt. Az ú. n. tradicionalisták nemhogy okultak volna az újabb választásból, de még mélyebbre süllyedtek, eddig megmaradt kis katolikusságukat is elvesztették. Az történt velük, amire Isten a Szentírásban figyelmeztet: aki következetesen és sokadszorra is elutasítja a helyes utat, attól Isten egy idő után elveszi a képességet annak megtalálására. Ezek az ú. n. tradicionalisták és ú. n. konzervatívok, akik még Bergoglio alatt sem értették meg, hogy a zsinati szekta, a mai római intézmény nem lehet Krisztus igaz Egyháza, Krisztus szeplőtelen menyasszonya, és a Szent Péter trónján ülő férfiak nem lehetnek valódi pápák, most, ahelyett, hogy végre belátnák tévedésüket, azt találták ki, és hirdetik óriási hangerővel, hogy a pápa léte, személye teljesen közömbös egy katolikus számára! Például a katholisches.info oldal, mely eddig a „legértelmesebb” volt a német nyelvű ú. n. tradicionalista oldalak között, Prevost színrelépése óta szünet nélkül hoz olyan írásokat, melyek e tételt vallják, hirdetik és védelmezik.
A most következő összeállításban elsőnek egy német "pap" írását közlöm, aki így foglalta össze ezt az eretnek, a magukat tradicionalista katolikusnak nevező oldalakról érkező nézetet: „A Péter-hivatal a lényeg, de nem a férfi, aki ma vagy holnap az ő cipőjében jár.” – E cikk után a szedesvakantista, magyarul katolikus, M. Lenz cikke következik, aki szintén ehhez a témához szól hozzá, nyilván válaszul a hasonló tévtanokat valló egyre több "tanulmányra".
Mit jelent a pápa a mi számunkra? Írta: J. Heimerl (forrás: www.summorum-pontificum.de – 2025. május 23.)
Mindenekelőtt leszögezem, hogy bizonyos fokig én is megkönnyebbültem ettől a pápaválasztástól. Mint sokan mások, én is óvatosan optimista vagyok, és szimpátiát is érzek Prevost iránt.
Bergoglio alatt azt vettem észre, hogy mi, "katolikusok" hajlunk arra, hogy a pápából fétist csináljunk. (?!) Megdöbbentő módon (?!) mind a "konzervatívok", mind a progresszívek ő felé kacsintgatnak, és szinte úgy tesznek, mintha ő lenne a hit ura (?!), és azt tehetne vele, ami neki tetszik. Ezen Prevost alatt sem fog semmi változni – ellenkezőleg. Prevostnak legfeljebb az sikerülhet, hogy a sötét árnyékok kissé világosabbá váljanak, de a mély repedéseket, szakadékokat meggyógyítani biztosan nem tudja. [És azóta már kiderült, hogy nem is akarja, mert az ő számára semmi sem rossz, amit elődje tett.]
Számunkra az a fontos, hogy mindez mit jelent a mi pápához és pápasághoz fűződő kapcsolatunkra nézve. Ami engem illet, én Bergoglio alatt megtanultam függetleníteni magamat, vagy másképp kifejezve: Én az Egyházban és nem a jelenkori pápákban való hitemet erősítettem meg. (?!)
Ami a pápát illeti, kimondhatom: A pápai hivatal szentségét ma jobban látom, mint annak jelentőségét, hogy e hivatalt éppen ki és hogyan viseli; A Péter-hivatal a lényeg, de nem a férfi, aki ma vagy holnap az ő cipőjében jár. (?!)
Kinek van szüksége pápára? (forrás: www.antimodernist.org – 2025. július 9.) „Akinek megvan a régi miséje, annak nincs szüksége semmilyen pápára”, – így foglalta össze egy kommentáló egy bulvár "tradi" fórumon a modern tradicionalisták véleményét. Pontosan ez a nézőpont az, ami minket, katolikusokat megkülönböztet a "tradicionalistáktól". Mert, nekünk, katolikusoknak nagyon is szükségünk van egy pápára, akit még egy nagyon "régi" mise sem tud helyettesíteni. Nekünk azért van rá szükségünk, mert az Egyháznak szüksége van rá, és mi az Egyház tagjai vagyunk. „Az Egyház legerősebb támasza a feje”, áll Spirago katekizmusában. „Te Péter vagy, és erre a kősziklára fogom építeni egyházamat.” (Mt 16,18) – Mit használ nekünk egy "régi mise", ha a szikla, melyen az Egyház nyugszik, nincs ott?
„A fő elsősorban az egység megmaradását garantálja”, olvasható tovább a katekizmusban. „A fő létezése megakadályozza a szakadás lehetőségét”, mondta Szent Jeromos. Nem azt tapasztaljuk ma olyannyira kézzel foghatóan, hogy mi történik, ha nincs pápánk? Aranyszájú Szent János mondta: „Ahogy egy kormányos nélküli hajó süllyedni kezdene, egy hadsereg hadvezér nélkül ki lenne szolgáltatva az ellenségnek, úgy esne szét az Egyház is, ha benne a fő, az egység középpontja hiányozna.” – Nem pontosan ez a helyzet, amit ma átélünk? – Szent Ciprián ezt mondta: „Krisztus Egyházának ellenségei azért üldözik a fejét, hogy kormányosának eltávolításával az Egyház hajótörést szenvedjen.” Kik azok, akiknek valóban nincs szükségük pápára? Nos, a szakadárok, az eretnekek, a pogányok, a hitetlenek: Ők azok, akiknek valóban nincs szükségük pápára. Csakhogy a Krisztustól elrendelt Legfelsőbb Pásztor, Krisztus földi Helytartója, a Szentatya nélkül, akinek Ő a mennyország kulcsát átadta, ezek mind eltévednek. Netán mi is őutánuk akarunk rohanni? Vagy nem inkább Krisztus Egyházához, ami a földön Isten birodalma, akarunk hűségesek maradni? Kinek van tehát szüksége pápára? Nekünk, katolikusoknak. És kinek nincs szüksége pápára? Az összes többinek, akiket nem érdekel a mennyország, és a földön Isten birodalma, vagy akik számára más fontosabb – legyen ez akár a "régi mise".
A középkor egyik legdicsőbb pillanata Szent VII. Gergely pápa: Dictatus Papae Írta: Roberto de Mattei (forrás: www.katholisches.info – 2025. július 31.) A Dictatus Papae, amivel az 1073 és 1085 között uralkodó VII. Gergely pápa a lelki és evilági hatalom viszonyát definiálta, a középkor egyik fénypontját jelentette. A 27 tételből álló pápai irat meghatározta a pápa előjogait, és a világi hatalomhoz való viszonyát. Az irat kiemelte a pápa hitbeli és erkölcsi kérdésekben való elsőbbségét az evilági, azaz a császári hatalommal szemben, valamint a pápaságnak a legmagasabb és legfontosabb hatalmát e földön. A mű valószínűleg 1075 és 1078 között keletkezett, a német király, IV. Henrikkel folyó legélesebb konfliktus alatt. IV. Henrik, aki ekkor még nem volt német-római császárrá koronázva, uralkodása alatt folyt a legélesebben az Egyház ellen az invesztitúra harc.
Amikor Guido von Burgund, Vienne érseke 1119-ben II. Callixtus néven (1119-1124) pápa lett, döntéseiben VII. Gergely tanaira támaszkodott. Az ugyanezen év október 29-30. napjain Reims-ben tartott nagy zsinat, melyen több mint 400 püspök vett részt, ismét kiközösített egy császárt, ezúttal IV. Henrik fiát, V. Henriket. Abban a pillanatban, amikor a pápa kimondta az exkommunikációt, a jelenlevő püspökök összetörték a kezükben tartott gyertyákat.
A Dictatus Papae 8. tétele, mely szerint „csak a pápa használhat birodalmi (császári) jelvényeket”, különleges figyelmet érdemel. Ugyanis ez a mondat az egész középkori politikai teológiát megmagyarázza. Az Egyház nem csak a legmagasabb szellemi tekintély, hanem a császári hatalomnak is ő a forrása. Két kényszerítő eszköze van: a szellemi, lelki – egyházi büntetések formájában –, és a világi, vagyis a fegyveres erőszakhoz való jog (vis armata), ami a kereszteshadjáratok kánonjogi alapját képezte, és amit ezért a pápai tekintély nevében kiáltottak ki.
Szent Bellarmin Róbert bíboros De Romano Pontifice című művének 5. kötetében fejtette ki, hogy a pápa isteni jog alapján közvetlen világi hatalmat ugyan nem gyakorol, de kiterjedt közvetett joghatósággal mégis ő rendelkezik – ez a tan is VII. Gergely Dictatus Papae tételein alapszik. Ezt a tanítást az Egyház évszázadokig a sajátjának tartotta, és ennek alapján képezte ki papok generációit.
VII. Gergely Dictatus Papae irata ezzel – más jelentős dokumentumok mellett, mint például VIII. Bonifác Unam Sanctam, vagy IV. Pál Cum ex apostolatus officio kezdetű bullája, vagy IX. Pius a tévtanokat elítélő Syllabus errorum elnevezésű gyűjteménye – kulcsfontosságú szöveget ad a szellemi és világi rend viszonyát meghatározó egyházi tan megértéséhez.
(forrás: www.katholisches.info – 2025. július 24.) 940 évvel ezelőtt, 1085 májusában hunyt el VII. Gergely pápa – aki Hildebrand von Soana (kb. 1020-1085) néven született –, és aki korának legnagyobb reformere és a történelem egyik legnagyobb pápája volt.
Hildebrand, akit 1073. április 29-én akarata ellenére választották pápává, e szavakkal kezdte pápaságát:
VII. Gergely élete sok tanulsággal szolgál korunkra is. A sokból most ezt az egyet szeretném kiemelni: A pápa, mint Jézus Krisztus helytartója, mindig az ellentmondás (a tiltakozás) jele, mind az Egyházon belül, mind az Egyházon kívül. Manapság egyre többen úgy gondolják, hogy a középkorban vagy más korszakokban a keresztények úgy élhettek, hogy ne érdekelje őket, hogy a pápa mit mondott vagy tett. Csakhogy ez nem igaz. A középkorban és minden más történelmi korszakban minden keresztény, még a legegyszerűbbek is, arra voltak felszólítva, hogy ismerjék az Egyház küzdelmeit, és egy pápa és egy ellenpápa, egy pápa és egy császár között döntsenek, miközben döntésükért ők maguk viselték a felelősséget Isten előtt. A keresztények élete, csakúgy mint az Egyházé, szüntelen harc, és e harcból senki sem húzhatja ki magát azzal, hogy csak az Egyház tanait és rítusait követi, anélkül, hogy ne vegyen részt abban a harcban, amit az Egyháznak belső és külső ellenségei ellen nap mint nap meg kell vívnia.
Részletek VIII. Bonifác pápa: UNAM SANCTAM kezdetű 1302. november 18-i bullájából A vízözön idején Noénak egyetlen bárkája létezett csak, amely előképe az egy Egyháznak, és ennek a bárkának, mely utolsó könyökéig tökéletes volt, csak egyetlen kormányosa és vezére volt, ti. Noé, és azt olvassuk, hogy ezen a bárkán kívül minden, ami a földön létezett, elpusztult. Ezért az egy és egyetlen Egyháznak csak egy teste és egy feje van, nem pedig két feje, mint egy szörnynek; ez pedig Krisztus és Krisztus helyettese, Péter, ill. Péter utódjai, mivel az Úr, amikor Péterhez szólt, maga mondta: „Legeltesd juhaimat” (Jn 21,17), és a juhok általánosságára gondolt, nem bizonyos csoportjára, amiből is megértjük, hogy mindet őrá (Péterre) bízta.
Mindkettő, tehát az Egyház hatalmában van, vagyis a lelki és az evilági kard, de míg az elsőt az Egyházért, a másodikat az Egyház által kell használni. Az elsőt a papok keze által, a másodikat a királyok és katonák keze által, de a papok akarata és engedélye szerint.
Ez a hatalom viszont, bár embereknek adatott, és emberek gyakorolják azt, nem emberi, hanem inkább isteni, amelyet Mózes tanúsága szerint Isten nem a kezdetekben, hanem a kezdetben teremtette az eget és a földet (Ter 1,1). Továbbá kijelentjük, kihirdetjük és definiáljuk, hogy az üdvösséghez teljességgel szükséges, hogy minden emberi teremtmény alávesse magát a Római Pápának.
|
vissza