Mielőtt a Szent X. Pius Papi Közösség négy püspökének kiközösítését feloldó 2009. január 21-én aláírt és három nappal később, január 24-én nyilvánosságra hozott vatikáni dekrétum megjelenése óta eltelt napok eseményeit – a német nyelven elérhető tudósítások alapján készült egyes különálló cikkek helyett egy terjedelmesebb összefoglaló munkában – összefoglalnám, dióhéjban következzenek a párját ritkító média-hisztéria előzményei. Lefebvre érsek – aki 1970-ben az illetékes egyházmegyei püspök engedélyével alapította meg közösségét – 1988-ban előrehaladott korára való tekintettel úgy döntött, hogy püspököt kér Rómától, hogy halála utánra is biztosítsa a Szent X. Pius Papi Közösség jövőjét. Mivel Rómától nem kapott tradicionális püspököt, a brazíliai Castro-Meyer püspökkel együtt maga szentelt négy püspököt közössége számára – érvényesen bár, de a pápa akarata ellenére. A püspökszentelések másnapján a Vatikán a Püspöki Kongregáció dekrétumával kiközösítettnek jelentette ki mind a hat tradicionalista püspököt. Lefebvre érsek 1991-ben meghalt.      Közösségét most Fellay püspök, az egyik 1988-ban engedély nélkül felszentelt püspök vezeti. A Pius Közösség 2000-es római zarándoklata után II. János Pál pápa utasítására az Ecclesia Dei Pápai Bizottság felvette a kapcsolatot a Szent X. Pius Papi Közösséggel. A tárgyalópartnerek az elmúlt évek során változatlanok maradtak: vatikáni oldalról Hoyos bíboros, a bizottság elnöke, a közösség oldaláról Fellay püspök, aki rögtön az elején a teológiai viták elkezdését két feltételhez kötötte: a tridenti mise mindenki számára történő felszabadítása és a négy püspök kiközösítésének feloldása (lehetőleg olyan formában, hogy az azt kimondó dekrétumot a Vatikán semmisnek jelenti ki). 2007-ben a pápa kiadta a motu propriot a mise felszabadításáról. A második kérdésben azonban úgy látszott nincs előrehaladás: híresztelések szerint a négy püspök közül csak egy kérte kiközösítésének visszavonását. Ezért érte a világot meglepetésszerűen a hír, mely szerint – Fellay püspök 2008. december 15-i, mind a négy püspök nevében írt kérvényére – a Vatikán 2009. január 21-i dekrétumával feloldotta a Pius-püspökök kiközösítését.      Mintha csak erre várt volna a média, ugyanebben az időben (január 21-én) a svéd televízió leadta azt az interjút, melyet 2008. november 1-én a németországi Zaitzkofen-i papszemináriumban készített Williamson püspökkel, a Pius Közösség argentínai szemináriumának rektorával. Williamson püspök nézetei a náci koncentrációs táborokról húsz éve ismertek voltak a sajtó és a közösséggel foglalkozók számára. A mostani beszélgetésben a riporter egy húsz évvel ezelőtt adott interjúra kérdezett rá, Williamson püspök pedig megismételte véleményét, mely nem a zsidók tömeges kivégzésének tényében, hanem csak az áldozatok számában és a kivégzések módjában tér el a hivatalos német állásponttól. A helyzetet az a tény súlyosbította, hogy – a nemzetközi média mellett – a német jog szerint minden olyan kijelentés, mely csökkenti az elfogadott áldozatszámot, illetve a kivégzések módjáról eltér az elfogadtottól, törvénybe ütközik, vagyis börtönbüntetéssel sújtható. A Williamson-interjú közvetítése kirobbantotta a felháborodás hullámot; a médiában azzal a szalagcímmel jelentek meg a hírek, hogy „a pápa egy holocaust-tagadót rehabilitált”. A hisztériát még csak fokozta, hogy a pápa január végén az osztrák Linz egyházmegyébe új segédpüspököt nevezett ki, aki a katolikus vallás ellenségei szerint „túl konzervatív”, s ezért a „21. századi egyházi kérdésekre 15. századból származó válaszokat ad”. Az új püspök „bűnei” közé tartozik továbbá, hogy elítéli a homoszexualitást és az abortuszt, valamint sátáninak nevezi a Harry Potter könyveket, és az iszlámot „veszélynek” tartja. E rövid ismertetés után következzen az elmúlt napok eseményeiről szóló összefoglaló: Forrásaim a szokásosak: summorum-pontificum.de, kath.net, exsultet.net, fsspx.info. 2009. január 25. A televíziók közül elsőnek – meglepetésre – a magyarok foglalkoznak a Williamson-ügy kapcsán a kiközösítést feloldó dekrétummal, ráadásul teljesen félrevezető módon, hamis dolgokat állítva. Erről lásd: a Reakciók és perspektívák a Piuszos püspökök kiközösítésének feloldásával kapcsolatban című cikket. Bár – mint a cikkből is kiderül – az internetet és az újságokat elöntik a dekrétum miatt „felháborodott” személyiségek nyilatkozatai, a legnagyobb nyilvánosságot elérő média, a közszolgálati televízió, Németországban és Ausztriában csak megkésve, január 28-án kezdi el – azóta meg nem szűnő – hadjáratát a kizárólag a katolikus Egyház belügyeit érintő események ellen. (Szinte az volt az embernek az érzése, hogy Magyarországon ülnek a botrány elindítói, vagy ők állnak a legszorosabb kapcsolatban az összehangolt támadás – nyilván valahol nyugaton ülő – vezérkarával.) 2009. január 26-28. Január 26-án Lombardi páter, a Vatikán szóvivője nyilatkozik (lásd: a honlap Lombardi: Williamson szavai a holocaustról elfogadhatatlanok cikkét), és világosan kijelenti, hogy a Vatikán nem ért egyet Williamson püspök állításaival, de egyúttal leszögezi, hogy a két ügynek semmi köze egymáshoz. Ugyanezt teszi egy nappal később a Vatikán hivatalos újságja, az Osservatore Romano is (lásd: a honlap A L'Osservatore Romano „téves forgatókönyvről” beszél cikkét).      28-án, szerdán a pápa a szokásos audiencián személyesen is közli a világgal a maga, vagyis a katolikus Egyház hivatalos álláspontját (lásd: a honlap Az embereknek el kell gondolkodniuk a gonosz előreláthatatlan hatalmán cikkét): „Ezekben a napokban, amikor a soa-ra emlékezünk, ismét felidéződnek bennem az Auschwitzben tett látogatásaim képei, azon táborok egyikében, melyben zsidók millióit, egy vak faj- és vallásgyűlölet ártatlan áldozatait gyalázatos módon gyilkoltak meg. Miközben ismételten egész szívemből teljes és vitathatatlan szolidaritásomat fejezem ki fivéreinkkel, az első szövetség tagjaival szemben, azt kívánom, hogy a soa az emberiséget arra sarkalja, hogy elgondolkozzon a gonosz előreláthatatlan hatalmán, mely akkor nyilvánul meg, amikor az ember szívét birtokba veszi.” De nem csak a Vatikánban jelennek meg a helyzetet tisztázni szándékozó nyilatkozatok, hanem a Szent X. Pius Papi Közösség vezetői is egymás után jelentetik meg a médiában álláspontjukat, melyben leszögezik, hogy a közösség hivatalos véleménye nem egyezik meg Williamson püspök magánvéleményével, valamint bocsánatot kérnek a pápától és Hoyos bíborostól a nekik okozott kellemetlenségért. (Lásd a honlap idevonatkozó cikkeit) és Williamson püspök bocsánatkérő levelét. 2009. január 29-től A német püspökök azonban a Vatikánból érkező nyilatkozatok ellenére, egymás után „határolódnak el” a pápától. A nyilatkozatokat Zöllitsch érsek, a német püspöki kar elnöke kezdi január 29-én, akit két nappal később Gebhard Fürst, Rottenburg-Stuttgart püspöke követi. Ezután sorra egymás után jönnek a többiek, a „szokásos gyanúsítottak”, akiknek legfőbb gondjuk nem is a Williamson-probléma, hanem a dekrétumnak az a kitétele, hogy a Pius Közösség „a még nyitott kérdéseket a Szentszék szervezeteivel folytatott szükséges tárgyalásokban elmélyítse”, mely kitétel a kiközösítés feloldását kérő Fellay püspök által küldött levél ezen mondatára reagál: „Akceptáljuk és magunkévá tesszük az összes zsinatot a II. Vatikáni Zsinattal együtt, mellyel kapcsolatban azonban kifejezésre szeretnénk juttatni fenntartásainkat.” De még mielőtt a sajtóban megjelenne Zöllitsch érsek nyilatkozata, január 28-án a legliberálisabb szárny a „II. Vatikáni Zsinat határozatainak korlátlan elismerésének” követelésére petíciót fogalmaz a pápának, melyhez elkezdi az interneten – http://www.petition-vaticanum2.org/pageID_7298971.html – az aláírásgyűjtést. A kezdeményezés elindítója: Prof. Dr. Norbert Scholl a németországi Wilhelmsfeld-ból, legismertebb tagja Hans Küng, legtragikomikusabb aláírói pedig két „római-katolikus papnő”: Dr. Iris Müller és Dr. Ida Raming, valamint egy magyar újságíró Dr. Marcell Mártonffy, Budapest, a „Mérleg“ című folyóirat főszerkesztője. Ezzel egyidőben a pápát-támogatók is elindítják akciójukat, és napokon belül az előzőeknél sokszorosan több aláírást gyűjtenek. Az első és legnépszerűbb ilyen ív Franciaországból indul és napokon belül csaknem minden európai nyelven megjelenik. A magyar változat – http://www.soutienabenoitxvi.org/index.php?lang=hg olvashatják – szövegét a honlap következő oldalán: „TÁMOGATÁS XVI. BENEDEK PÁPÁNAK” olvashatják. Ezt követik a www.kath.net (www.ja-zu-benedikt.net), valamint a Pro Missa Tridentina, Una Voce Deutschland és Pro Sancta Ecclesia közösségek közös aláíró akciói. A www.summroum-pontificum.de internetes lap, mely nem csak hitelesen, de nagy adag humorral is tudósít az eseményekről, február 3-án „Bischof XY distanziert sich vom Papst” = „X. Y. püspök elhatárolódik a pápától” címmel jelentet meg egy írást, a következő szöveggel: „Nem lehet feladatunk, hogy könyvelési pontossággal számot adjunk, ahogy az Egyház magas tisztségviselői egymás után alázkodnak meg a média-hatalom előtt. Nem mindenki született mártírnak, hiszen még maga Péter is fűre-fára esküdözött: »Nem ismerem ezt az embert« mielőtt a kakas harmadszor megszólalt. Később megbánta tettét és magára vette keresztjét. Aki e megtagadás modern verziójáról informálódni szeretne, az a www.katholisch.de és www.spiegel-online internetes oldalakon ezt maradéktalanul és óránkénti ritmusban megteheti – mi szívesen átadjuk nekik azok számontartását, akik láthatólag egyetértenek abban a kívánságukban, hogy a pápát teljes erejükből nyomás alá helyezzék.” 2009. február 2. Miután a katolikusok, illetve a józanságukat megőrző emberek magukhoz tértek a meglepetésüktől, melyet se nem a pápa dekrétuma, se nem Williamson püspök fölösleges megszólalása, hanem az ú. n. katolikus tisztségviselők árulása és a média őrjöngése váltott ki belőlük, szintén elkezdtek nyilatkozni így vagy úgy, de a pápa mellett és a média túlkapásai ellen. Írásaik kisebb időbeli eltéréssel minden tradicionális beállítottságú honlapon napvilágot láttak. Az elsők között Paul Badde, a „Die Welt“ újságírója szólalt meg, „A pápa jó pásztorként” című írásával, melynek legfőbb megállapítása: „XVI. Benedek pápa azt tette, amit meg kellett tennie – és ez így jó.”      A következő megszólaló Peter Seewald – két interjúkötet szerzője az egykori Ratzinger bíborossal – volt, aki „A pápa és a Pius Közösség” címmel írt egy hosszabb kommentárt. Néhány részlet írásából: „Az a düh, mellyel ezekben a napokban az újságírók a pápára rontanak, farkasok kiéhezett hordáira hasonlít. És valóban kiéhezettek, négy éven keresztül nem tudták elviselni, hogy egy Joseph Ratzinger nem passzol ahhoz a képhez, melyet róla alkottak. .. Most itt a lehetőség, hogy a régi buzogányt meglóbálják. Most következik a leszámolás. De mivel nincs muníció, valamit össze kell kotyvasztani. Nincs valahol egy új segédpüspök Ausztriában? Elég ráakasztani az »ultrakonzervatív« jelzőt, máris kész a bizonyíték. Ah, a pápa szívesen hord régi kalapot? Perfekt! Az analízis: reakciós kurzus-változás a Vatikánban. .. A válság talán a német püspökök viselkedésének megvizsgálására is szolgálhat, akik attól való félelmükben, hogy ők lesznek a következők, akikbe a média beleharap, a saját pápájukkal való szolidaritást adják fel, akit közben a világsajtó már úgy kezel, mint egy szabad prédát. És talán a média felülvizsgálására is felhasználható lenne a válság – vajon a kampányuk nem veszi-e már fel a nyilvános kivégzések karakterét, melyeket eddig csak Iránból ismertünk.” Az interneten ezután jelent meg az egyik legérdekesebb hozzászólás, egy anglikán lelkész blogjáról. Erről a summorum-pontificum.de számolt be „Farkasoktól és ördögöktől” című cikkében: „Fr. John Hunwicke anglikán – és pápahűségben mégis alig múlható felül. Angliában ilyesmi is lehetséges. Az atya az Oxfordi egyetemen tanít, és kiváló írásokat jelentet meg a liturgiáról internetes blogján. Mostani megjegyzései a pápa és az Egyház ellen indított rágalmazó kampányban annyira jól sikerültek, hogy érdemes belőlük idézni.”      Most csak két mondat következik Fr. John Hunwicke bejegyzéseiből, részletesebben egy következő cikk foglalkozik velük. „Bekerítették XVI. Benedek pápát. Az újságokban, a tévében, a blogokban, a parlamenti vitákban, a sikkes magazinokban. Úgy gondolják, most végre elintézhetik. Előítéletek, előítéletek, nem más, mint előítéletek. Gyakran csak a mélyen gyökerező gyűlöletük Rómával szemben. .. A gonosznak a jó ellen folytatott harcát olyan világos formában éljük most át, melyet a szürke tónusok mai világában csak titkán figyelhetünk meg.” 2009. február 2-3. A pápa és az Egyház elleni hadjárat február 2-án este érte el egyik tetőpontját, amikor a német kancellárasszony, Angela Merkel is beszállt a „farkasok” közé, és felszólította a pápát, hogy „még egyszer tisztázza Williamson holocaust-tagadását”, mert számára a „pápa 28-i nyilatkozata holocaust-ügyben nem elegendő”.      A Vatikán „postafordultával”, vagyis még aznap este visszautasította a német kancellár bírálatát. Federico Lombardi kijelentette, hogy Angela Merkel pápát ért kritikája „nem helyén való”, és hogy a pápa már egyszer (vagyis a 28-i audiencián) elég világosan kifejezte véleményét ez ügyben.      Másnap Bertone bíboros-államtitkár, a Vatikán második embere az Avvenire katolikus napilapnak megismétli a szóvivő előző napi szavait. A riport Bertone szavait idézve: „Nem szabad zavart okoznunk” címmel jelenik meg. A bíboros ebben ismét elmondja, hogy „a pápa világosan beszélt 28-án, és ezzel a kérdés lezártnak tekinthető”. Ez a világi oldalról történő durva beavatkozás a katolikus Egyház belügyeibe még az eddig hallgatókat is felháborította, amiért is a pápa mellett megszólalók tábora ezután kissé megnövekedett. Meisner kölni bíboros-érsek – pápa-hűségéről és a régi mise ellenességéről ismert főpap – nyilatkozata február 3-án jelent meg az interneten. Ebben a bíboros ugyan – ellentétben német kollégáinak többségével – védte a pápát, a Pius Közösséggel kapcsolatban azonban – a Vatikán ezirányú nyilatkozatait semmibe véve – cikke végén arra kérdésre, hogy „ezután katolikus hívők érvényesen eljárhatnak-e a közösség miséire” ezt válaszolta: „Nem, ez lehetetlen.” (Meisner érsek egyházmegyéjében történt meg, hogy a pápa Summorum Pontificum motu propriojára hivatkozva a hívők egy csoportja a tridenti rítus bemutatását kérvényezte. Körülbelül fél év múlva kapták levelükre az első választ. Ebben az egyházmegye illetékese csak annyit akart megtudni, hogy kérésüket komolyan gondolták-e – ennyit az érsek pápa-hűségéről.) A következő pápa melletti megszólaló a francia Hippolyte Simon, Clermont érseke, a francia püspöki konferencia helyettes elöljárója, akinek a nyilatkozata szintén csak fenntartásokkal üdvözölhető: ugyan ő is védelmébe veszi a pápát, de minden baj okozójának egyetlen embert nevez meg, Williamson püspököt, aki szerinte a világon legjobban a pápát gyűlöli, és ezért még azt is ő intézte el, hogy a svéd tévé a dekrétum aláírásának napján sugározza a vele készült riportot. E napokban éri el tetőpontját a linzi segédpüspök kinevezése miatt indított újabb média-hisztéria: az élen két nyugalmazott teológus, a bécsi Paul Zulehner és a svájci, de Tübingenben élő Hans Küng áll. Zulehner szerint a konzervatív plébános püspökké nevezése „hihetetlen hajlamot mutat az önpusztításra”. Küng a „Standard“ című újságnak – a várokozásnak megfelelően – többek között azt mondta, hogy a linzi püspök-kinevezés „a pápai abszolutizmus világos kifejeződése”, és hogy „Ausztriának mindig különösen rossz püspökei voltak”. 2009. február 4-5. Február 4-én a józanok nyilatkozatai uralták az internetet: először Kapellari grazi püspök vette védelmébe az új osztrák segédpüspököt, és kritizálta éles hangon Zulehner pápát sértő kijelentéseit („Hangok, mint most az Egyház progresszív szárnyából érkezők, évtizedek óta károsítják az osztrák egyház képét”), majd Laun salzburgi segédpüspök tette ugyanezt. Laun: „Papok és laikusok egész sora nem engedelmeskedik a pápának – olyat nevezzen ki ezek után most a pápa, akiről tudja, hogy szintén nem fog engedelmeskedni neki?” Erre az időre már Németországban is megerősödtek a Merkelt kritizáló és pápát védő hangok. Még maga a német szövetségi képviselőház elnöke, Norbert Lammerl is bírálta kancellárját, majd ezt mondta: „Sok abból, amivel a pápát most vádolják, csaknem gonosz, de legalábbis nem tisztességes.”      Február 4-én Eichstätt püspöke, Gregor Maria Hauke is megszólalt (ő az egyetlen, aki egyházmegyéjében támogatja a tridenti misék bemutatását, vagyis, aki követi a pápai utasításokat, és ő az egyetlen, aki a német püspöki konferencia ülései alatt naponta bemutatta a szentmisét). Döbbenetét fejezte ki arról a módról, ahogy most már a hivatalos állami és politikai oldalról is megkérdőjelezik XVI. Benedek pápa integritását – ez érthetetlen és felháborító, mondta. Prof. Dr. Hubert Windisch, a Freiburg-i egyetemről a kancellárasszonyt „báránybőrbe bújt farkasnak” nevezte „Merkel a katolikusok számmára többé nem választható” címet viselő kommentárjában, melyet így kezdett: „Amikor Merkel fellépését a tévében megláttam, először azt hittem: a kancellárasszony rossz tréfát csinál. De aztán döbbenten kellett megállapítanom, hogy Benedek pápa rendreutasítását komolyan gondolja. Mindenekelőtt rémülettel kell Merkel asszony tudatlanságát megállapítani.” De Németországban lassan olyanok is szóhoz jutottak, akik nem csak a pápát védték, de saját püspökeiket is bírálták: ilyen volt Werner Wolff plébános cikke, melyben saját egyházmegyéjének püspökét, az egyik legelső szidalmazót, Fürst püspöktől kérte számon: „Hol marad a jó pásztor érzéke, püspök úr?”      Michael Hesemann történész és író, akinek már több könyv is megjelent a holocaustról, nyílt levélben fordult Angela Merkelhez „Az egyháznak nincs szükséges a politika soraiból jövő iskolai kioktatásra” címmel. „Ezúttal Ön olyan lépésre ragadtatta el magát, mely tiszta populizmus. Ön ezzel 25 millió német katolikust, akik Önbe öntötték bizalmukat, sértett meg.” Mindeközben ismét szerda lett, és az egész világ arra várt, hogyan fog a pápa szokásos szerdai audienciáján a történtekről nyilatkozni. De a pápa egyetlen szót sem vesztegetett az ügyre, vagyis úgy viselkedett, ahogy Bertone bíboros és Lombardi szóvivő pár nappal azelőtt megmondta: „az ügy le van zárva”.      Ugyanakkor a katolikus megfigyelők a pápa Szent Pálról tartott előadásából világos választ olvastak ki. „Igazi tanítványként az ellenkezés jele lett” című írás ezeket mondta: „Benedek pápa válasza a szerdai audiencián világosan érthető volt azok számára, akik meg akarták érteni. Szent Pál az egyház számára apostoli példakép és forrás.”      Gabriele Kuby (lásd a HÍREK oldalon a róla szóló cikket) „A képmutatók órája – az igazság még soha nem volt a tömegek kedvence” címmel fűzött kommentárt a pápa szavaihoz. „Feszülten várta mindenki, hogy a pápa mond-e valamit ahhoz a skandalumhoz, amit a média rendezett a kiközösítés feloldása miatt. Nem mondott semmit. Nyugodt hangon és nyugodt kézzel olvasta fel katekézisét. De Isten mondott valamit az olvasmányban, mely a Pál-katekézis befejezésére volt előirányozva: »Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.” (2 Tim 4,6-8) Az audiencián jelen volt egy német keresztény-demokrata politikus, Georg Brunnhuber is, aki beszélhetett a pápával, és aki erről így nyilatkozott a sajtónak: „Benedek pápa bosszankodik Merkelen – Az a benyomás, mintha az egész antikatolikus gyűlölködés, mely Németországban lappang, most mind a felszínre törne.” E hírek hallatán a pápa-támogatók döbbenettel fogadták a Vatikáni Államtitkárság aláírású február 4-i keltezésű, de csak 5-én napvilágot látott nyilatkozatot, mely egyes pontjaiban a média előtti meghunyászkodásról tanúskodott. A szövege nem is annyira Williamson üggyel foglalkozik, hanem a zsinattal. Teljesen ellentétben a dekrétummal ezt írja: „A közösség jövőbeli elismeréséhez elhagyhatatlan követelmény, hogy TEJESEN elfogadják a II. Vatikáni Zsinatot, valamint a felsorolt XXIII. János,VI. Pál, I. János Pál, II. János Pál valamint XVI, Benedek pápák tanításait.” Williamsontól viszont csak ezt követeli: „Ahhoz hogy Williamson püspök később püspöki funkciókat láthasson el az Egyházban, abszolút egyértelműen és nyilvánosan kell a soáról mondott állításától elhatárolódjon.” 2009. február 7-8. Míg a mérsékeltebb támadókat kielégítette az újabb vatikáni közlemény – amit hamisan úgy kommentáltak, hogy „a Vatikán szavai visszavonását parancsolta meg Williamson püspöknek”, sokan nem hagyták abba hadjáratukat. A summorum-pontificum.de: „Boszorkányper a 3. évezredben” című cikkében idézte Zöllitsch érsek február 7-én az egyik német bulvárlapban tett kijelentését: Williamson számára „nem látok helyet a katolikus Egyházban”. „Mintha nem tudná, hogy még a legnagyobb bűnösök is, sőt a kiközösítettek is életük végéig a keresztség által össze vannak kötve az Egyházzal”, írta a cikk szerzője.      Ugyanebben a cikkben olvashatóak egy másik püspök, Müller szavai is, aki a német államvallás fő dogmái ellen vétő Williamson ellen a legszigorúbb intézkedéseket sürgeti. A érvényes, de jogtalan felszenteltnek „önként vagy kényszerrel kell kilépnie a klerikusstandból”, és a három másikat egyszerű pappá kell degradálni. Így nyer a progresszív teológusok által évtizedek óta visszautasított „bűn, melyet nem lehet megbocsátani” fogalma e napokban új és hallatlanul konkrét jelentést – áll a cikkben. Ugyanezen a napon azonban egy újabb kellemetlen hír adott táptalajt a szűnni nem akaró média-támadáshoz: Williamson püspök, akinek pedig Fellay psüpök megtiltotta, hogy világi ügyekben nyilatkozzon, a Spiegelnek újfent nemcsak a hitet érintő („A II. Vatikáni Zsinat egyes szövegei kétértelműek, és ezek vezethettek ahhoz a teológiai káoszhoz, melyben most élünk. Ahol az emberi jogokat objektív rendként értelmezik, melyeket az államnak érvényesítenie kell, ott mindig antikeresztény politikához jutunk”), hanem világi témájú, vagyis a holocaustra vonatkozó kérdéseire is választ adott: „Először meg kell vizsgálnom a történelmi bizonyítékokat, és ez időbe telik. Ha megtalálom őket, akkor helyesbítem magamat.” Egy nappal később – úgy tűnik – újabb pofont kaptak a pápa-támogató katolikusok: a sajtó arról számolt be, hogy a pápa és Angela Merkel telefonbeszélgetést folytatott egymással. „Jó és konstruktív beszélgetés volt – a pápa és a kancellárasszony nagy kölcsönös tisztelettel cserélte ki véleményét az elmúlt napok kellemetlenségeiről”, adták hírül közös nyilatkozatukban a Vatikán és a német kancellária szóvivői. A hírben szerepelt az a kitétel is, hogy a beszélgetést Merkel asszony kérte. Szó sincs a hírben arról, hogy Merkel bocsánatot kért volna, vagy valahogy megmagyarázta volna, sajnálatát fejezte volna ki döbbenetes viselkedése miatt (ami persze nem zárja ki, hogy valójában megtette). Ma, február 9-én reggel a „Deutsche Welle”, a Rorate Caeli (majd a magyar Katolikus Rádió) jelentette, hogy Williamson püspököt a Pius Közösség leváltotta rektori tisztségéről. A hírt a latin-amerikai disztrikt főnöke, Pater Christian Bouchacourt jelentette be a sajtónak. A páter hangsúlyozta, hogy Williamson kijelentései semmilyen módon nem tükrözik a közösség vélekedését.      E hírrel kapcsolatban érdemes emlékezni Williamson püspök bocsánatkérő leveléből a szentírási idézetre Jónás könyvéből: „Fogjatok meg, és vessetek a tengerbe, akkor elcsendesedik a tenger. Tudom ugyanis, hogy miattam tört rátok ez a hatalmas vihar.” A magyar Katolikus Rádió miután örömteli hangon közölte a hírt, azonnal hozzátette, hogy a hír hallatán az egyik zsidószervezet újra felvette a Vatikánnal a kapcsolatot.